Törless ​iskolaévei 78% 101 csillagozás

Klasszikus katonaiskolai történet a hatalom kiépüléséről, a kegyetlenségről, a megaláztatás lépcsőfokairól. Felvet érdekes gondolatokat, ám súlyos hitelességi deficitet eredményez az, hogy a filozófiai mélységekbe szállást tizenéves kamaszokra bízza. Ugyanakkor éppen a kamasz szereplők biztosítják, hogy megértsük; mindaz a gonosz dolog, ami akár egész életünket a rettegés véget nem érő sorozatává változtatja, s ami végső soron akár egész világunkat megsemmisítheti, az játékként is indulhat. Játékként, melyet kezdetben legfeljebb jóváhagyólag a szokásosnál kissé agresszívabbnak minősítünk. S mindez már azt a rendszert is minősíti, mely szemet huny az efféle játszadozás fölött. Bármily idilli képet is fessen magáról egy rendszer, az leleplezhető. Látszólag lehet rózsakertben is tűzokádó sárkányokat dajkálni, de milyen érzéketlen orrúnak kell annak lennie, akit nem zavar ez a “rózsaillat”?
Musilnak orra és tolla egyaránt kiváló volt. Remek regényt írt. De nem hibátlant. Számomra A Legyek Ura előképének tűnik. A könyv második felében olvasható elbeszélések legalább olyan erősek, mint a regény.

Újraolvasás után egy csillag plusz. De több nem.
Gyűlöltem ezt a könyvet, amikor kötelező volt, de @eme értékelése meggyőzött, hogy adjak neki még egy esélyt.
Azt mindig elismertem, hogy óriási jelentőségű könyv, ezt most már sokkal jobban tudom értékelni is, és már nem gyűlölöm – de még mindig folyamatos párharcot folytattam vele olvasás közben, és még mindig ugyanazért.

A könyörtelen elnyomás regénye a Törless: egy bentlakásos katonaiskola növendékeinek története a XX. század legelejének Osztrák-Magyar Monarchiájában, azon belül is Törlessé, aki kamaszként, a legérzékenyebb korban, gyakorlatilag egyéniség nélkül kerül be az intézetbe, és ott válik – igen csúnya körülmények között – felnőtté. A katonaiskola persze nyugodtan jelentheti kicsiben az egész államot, sőt akár az I. világháború (és az azt követő diktatúrák) felé haladó Európát – elhangzik egy-két kísérteties mondat a diákok szájából, amelyek miatt meg is néztem, hogy tényleg 1906-ban jelent meg ez a regény…? Tényleg.

Amitől megtaláltam hozzá a kulcsot, az a regény motívumrendszere volt. Folyamatosan adagolja a szöveg az apró jeleket, amelyekből az olvasó megértheti, mire megy ki a játék, és ez megadja a rejtvényfejtés örömét. Az iskola ódon épülete, fehérre meszelt falai pusztán szigorúságot árasztanak – de amit a regény a rézsútosan futó falakkal, összeszűkülő és abszurd kanyarokat produkáló folyosókkal, poros padlásokkal, titkosabbnál titkosabb átjárókkal és klausztrofób kamrákkal művel, az pontosan azokat a tudattalan szorongásokat hívja elő – ha nem figyel a t. olvasó –, mint amelyeket a diákok élnek meg egyre veszélyesebbé és kegyetlenebbé váló pszichológiai játékaik során.* Arra is érdemes koncentrálni egy kicsit, ki figyel kit a regényben (annak tudtával vagy tudtán kívül), hányszor és milyen körülmények között. Thriller ez a javából.
Félreértés ne essék: ebben a regényben a felnőttek gyakorlatilag nem is bántanak senkit. Szerepük alig van. Mindössze hagyják, hallgatólagosan elfogadják, amit a diákok művelnek egymással. Ez a szörnyű. Meg az, hogy egyvalamire nagyon, de nagyon érzékenyek (sajnos rossz értelemben), és az az egyéniség. Arra semmi szükségük.
spoiler
Ami idegesített annak idején is, idegesít most is, az a tudattalan ábrázolása a regényben. A hivatalos, nappali világgal szemben áll az irracionális, éjszakai, sötét és véres világ, amelyet a kamaszok felfedeznek. És most is azt mondom, hogy igazam volt, amikor ettől felháborodtam ("miért kellene a tudattalanból felmerülő képeknek kizárólag gonoszaknak és véreseknek lenniük?" – kérdeztem boldogult úrfikoromban), de most már azt is tudom, hogy a regényben miért kell szükségszerűen így lennie. Mert a regénybeli „hivatalos világ” annyira tiszta és zárt és gőgös és előkelő, és annyira nem vesz tudomást arról, hogy saját magán kívül más is létezik, azért. Erre mondják: annyira ártatlan ez a világ, hogy az már bűn. Adjak hálát a Jóistennek, hogy az én nappali világom sohase volt ilyen. Azért van meg még az ép eszem.**

Utógondolatok: Engem inkább A Legyek Urára emlékeztetett a könyv, nem az Iskola a határon-ra. Egyrészt, mert a felnőtteknek itt alig van szerepük, szinte teljesen a háttérben maradnak, a gyerekek állnak a középpontban. Másrészt, mert a diákok kegyetlensége viszont nagyon sokszor a bizonyos felnőtt háttérrel magyarázható. A Legyek Ura legtöbb olvasója azt a következtetést szokta a regényből levonni, hogy ha szabadjára engedik az embert, nagyon gyorsan visszamegy az állati ösztönök szintjére. Ezek az olvasók azt felejtik el, hogy a regény hátterében egy világháború zajlik. A gyerekek azt reprodukálják, amit a felnőttektől látnak. A regény egyetlen (élő) felnőtt szereplője pedig „angyali” naivitással feltételezi, hogy az ártatlan gyermekek a szigeten észelvű, demokratikus társadalmat fognak felépíteni. Na ja. Mer' pont azt csinálja ő is mint katonatiszt. A Törless nagyon hasonló ehhez. Itt is azt feltételezik a felnőttek, hogy a kamaszok maguktól tiszta és komoly kis lények, akiknek leghőbb vágyuk, hogy egykor majd a felnőttek világába tartozzanak, de egyelőre még csak a sorukra várnak, ártatlanul, engedelmesen, mert rájuk szóltak, hogy várjanak még. Persze honvágyuk van, persze néha nehézségeik akadnak a leckével, de mégiscsak derűs az ő világuk. Miközben katonaállamban élnek. És senki nem jön rá, hogy ezt talán ők is észreveszik.

* Mert igenis: itt játékról van szó, éppen ez a dologban a leginkább hátborzongató: a szereplők egyszerűen kamaszok, akik saját bevallásuk szerint is ki akarják próbálni azokat az elveket, amelyekre majd az életüket akarják felépíteni, és ki alkalmasabb erre, ugye, mint az osztálytárs? :/ Az más kérdés, hogy az agresszor ebben a helyzetben éppúgy szorong, mint az áldozata, hiszen pont azért agresszor. Aztán játék közben szépen modellálni kezdik a leendő diktatúrákat.
** A hangok is azt mondták. :D :D :D

Most tehát tedd, amit mondok.
Altass el magadban minden gondolatot, bámulj bele ebbe a kis lángba; …ne gondolj többé sem erre, sem arra… összpontosítsd figyelmed befelé… bámuld a lángot… gondolkodásod most olyan, mint egy fokozatosan lelassuló motor… egyre lassabban… las-…sab…-ban… Nézz magadba… amíg eléred azt a mélységet, ahol érzések és gondolatok nélkül érzékeled önmagadat…
Hallgatásod lesz a válasz. Ne fordítsd el tekintetedet önmagadból…!

Jöhetnek fakírok, testem boríthatják árnyak, lelkem már elvándorolt a világból és nem bánthatja azt már senki sem…

Azóta voltam kíváncsi erre a regényre, amióta elolvastam Ottlik Iskoláját. Olyan gyakran hallottam a két könyv összevetéséről, hasonlóságáról, Törlessről mint az Iskola előképéről, hogy már attól féltem, az Iskola tényleg csak valami utánzat. Az igazat megvallva ebből a szempontból csalódtam. Kellemesen. Egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam. Vannak ugyan hasonlóságok a két regény közt, nem is egy, és nem is csak a történet szintjén, de azért szerintem a különbségek sokkal erőteljesebben választják el egymástól a két írást, mint amennyire a hasonlóságok összekötik. Mindkettőre jellemző kulcsszavak a katonaiskola, gyerekek/kamaszok, határ, hatalom és kiszolgáltatottság, lényeges gondolatuk a szóban való maradéktalan kifejezés lehetetlensége, mindkettőben lényeges a metafizikai síkra való kivetítés, a szereplők közt is találunk párhuzamokat (H. herceg – Tóth Tibor, a hatalmaskodók bandája és a kiszolgáltatottak) stb. Musilnál az iskola, mint olyan alig jelenik meg, szereplői száma pedig sokkal kisebb. A szerző elsősorban a filozófiai megközelítésre koncentrál, fejtegetéseit 16 éves kamaszok szájába adja, ami néha a hitelesség rovására megy. A regény középpontjában Ottliktól eltérően nem az áll, hogy hogyan lehet egyenes gerinccel kibírni a hatalom nyomását, hogyan kell, lehet megtanulni élni, hanem az, hogy hogyan alakul ki a hatalom, meddig mehet el az emberek megalázásában, és ezt milyen eszközökkel teheti meg. Nem az életre tanító iskola ez, hanem egy sötét, obskúrus, a világos, a hagyományos erkölcsöt érvényesítő élettől elzárt laboratóriumban való kísérletezés a teljes kiszolgáltatottság és a korlátlan hatalom lehetőségeivel, az ember eszközként való felhasználásával. Esettanulmány. (Ugyanakkor nemcsak egy elnyomó rendszer egyénre való hatásaként olvasható, hanem a századelőn divatos freudi szemlélet alapján az iskola a sötét, elfojtott tudatalatti világa is lehet, amely kiszabadul a tudat – kinti világ – racionális ellenőrzése alól). Az iskola elhagyása olyan, mint egy rossz álomból való ébredés, Musilnál vissza lehet térni a világosságba, az értelem, a „működő” erkölcsi normák világába, a bent tapasztaltak pedig a sötét árnyak, ösztönök kitörésének lehetőségét jelentik. Ottliknál az iskolában megéltek egyensúlyt biztosító, az életben eligazító tudást jelentenek.
Musil hősei a századelő tipikus emberei, később magukkal semmit kezdeni nem bíró, nagy felindulások, homályos, ködös hangulatok uralta, szenzációra éhes, érzékeny, a kiválasztottság érzésével eltelt, irányíthatatlan belső erőkkel küzdő egyénekké, széplelkekké, esztétizáló intellektusokká válnak. Semmiben sem hisznek, mindent bizonytalannak találnak – a racionalizmust irracionalizmussal keverő lelkek, akik azonban tudják: nincs semmi rejtély a világban: „Minden megtörténhet: ez van a titkok mélyén.” (157. o.)
Musil a század elején megjósolja mindazt, ami következni fog, a Beineberg miszticizmusa és Reiting militarizmusa által létrehozott terror kísértetiesen vetíti előre a náci rezsim képét.
Az elején úgy tűnt, Ottlik regénye sokkal jobb Musilénál. Számomra most is az: optimistább, értékőrző, nekünk, magyaroknak, külön mondanivalója is van. Távolabb van attól a világtól, melynek válsága a Törlesst ihlette. És a távolság picit szépít, enyhít, elviselhetőbbé teszi a dolgokat, ugyanakkor a világvége túlélése talán feljogosít egy pici optimizmusra. Amint most újból végiggondoltam a Törlesst, el kell ismernem, hogy megdöbbentő az előrelátása, modernebb, idegesebb, persze pesszimistább – egy világ hanyatlása előtt állunk – a tudatalattiba fojtott ösztönök kiszabadulása előtt. Az iskola előtt. Ottlik már megjárta az iskolát – és túlélte azt, súlyos tudást hozva magával.

Gyomorforgatóan hátborzongató. A vége felé néha már 3 oldal után félre kellett tennem, mert egyszerűen képtelen voltam tovább olvasni. De az a furcsa, hogy valahogy mégis olyan szép. Lehet az író „túlesztétizálása” teszi…

Az idei évem eddigi legjobb olvasmánya. Kegyetlen. Annyira kegyetlen, hogy az olvasása közben arra gondoltam, hogy félbehagyom, és megmondom a tanárnak, hogy én ezt nem vagyok hajlandó elolvasni. Szerencsére nem adtam fel! Szeretek gyerekekről, kamaszokról olvasni, bár olyankor mindig megdöbbenek a gonoszságukon. (Legutóbb ennyire csalódott és kiábrándult A legyek ura olvasásakor voltam.)
Csillagos ötös.

Muszáj volt elolvasnom ezt a könyvet, mert annyian illették dicsérettel. Kicsit csalódtam. Az elejét halálosan untam, és csak vártam, vártam, hogy mikor tör már elő az agresszivitás a srácokból. Volt rész, amikor azt sem tudtam miről olvasok!!! Azon gondolkodtam, hogy sosem érek a végére ennek a könyvnek, pedig nincs 200 oldalnyi.
Aztán jött a fordulópont, amikor kiderült, hogy az egyik társuk pénzt lopott. Onnantól pikk-pakk kiolvastam, mert végre beindult a cselekmény, ami miatt végül is a kezembe vettem a kisregényt. Mondjuk azt nem érzem, hogy előveszem valaha ismét.
Sajnáltam szerencsétlen Törlesst. Sokat vívódott. Először a szülei iránt érzett vágyakozását nem tudta hova tenni, majd társa iránt ébredező érzéseivel nem tudott mit kezdeni. Aztán a vívódás, hogy hogyan segítsen Basinin úgy, hogy ő maga ne kerüljön bajba, és ne legyen belőle is áldozat. Végül megtalálta a megoldást.
Előtte olvastam „ A legyek ura”-t, az sokkal jobban lekötött.
A két elborzasztó könyv után azt hiszem előveszek valami szórakoztatót.
Azért valaki nyugtasson meg, hogy az „Iskola a határon” jobb, mint a Törless!! (mert az is a várólistámon van)

Brilliáns. A történet is, de leginkább a stílus az ami lenyűgözött. Biztosan olvasni fogok még az írótól. Nagyon tetszett. Nyilván a történet hátborzongató és kegyetlen, de van akinek a világ is pont ilyen.

Nem erre számítottam, és nem is szerettem ezt a regényt. A gyerekek kegyetlenkedése nagyon megvisel, főleg, hogy nap mint nap találkozunk a hírekben hasonló történetekkel. De a legjobban a tanárok hozzáállása háborított fel spoiler Engem egyáltalán nem emlékeztetett az Iskola a határon-ra, sokkal inkább a Legyek ura és A város és a kutyák jutott róla eszembe.
És ami egyértelműen pozitívan hatott rám: az imaginárius szám problémája. Alig hittem a szememnek, hogy már a XX. század elején is ezzel kínozták a diákokat (ráadásul korábban, mint anno engem). Ahogy Törless, én is napokig, hetekig próbáltam megérteni, hogy mi ez, hogyan lehet olyan dologgal számolni, ami nem létezik, és legfőképp miért?!! Persze elfogadható választ most sem kaptam, viszont nagyon megnyugtatott, hogy ez nem csak nekem okozott komoly fejtörést. (+ fél csillag)

Hát ezzel a könyvvel nagyon megszenvedtem, pedig csak 176 oldal. Egyáltalán nem kaptam rá az ízére, és nem értem, hogy lehet az Iskola a határonhoz hasonlítani, amikor az fényévekkel jobb ettől. Jó, igen, itt is pubertáskorú fiúk vannak egy bentlakásos iskolában. De valahogy ez mégis más. És itt nagyobb kegyetlenkedések vannak, amennyiben az Ottlik-regényre jól emlékszem.