Szenvedélyes ​szeretet (Francia história 5.) 86% 110 csillagozás

Merle a francia történelem igazán változatos szakaszába vezeti az olvasót történelmi regényfolyamának ez ötödik kötetében, melyet 1983-ban fejezett be. Pierre de Siorac élete is a már megszokott, izgalmas keretek között zajlik. A történetben, az egységes francia állam létrejöttének kezdeti szakaszán vallásháborúk és dinasztikus háborúk mételyezik az országot, nem kis vérveszteséget okozva a mindkét oldalon harcoló francia hadaknak. A történet a két Henrik király – III. Henrik francia és Henrik, Navarra királya – kibékülésével kezdődik. A katolikus és a hugenotta király szövetsége felcsillantja a reményt, hogy rövidesen véget lehet vetni a fellázadt főnemesek ligája próbálkozásainak. A sikerrel kecsegtető hadjáratot III. Henrik meggyilkolása szakítja félbe. A sikeres merényletet követően elindul a harc a trónért. Törvény szerint és III. Henrik végakarata alapján navarrai Henrik a trónörökös, viszont hugenottaként a nép szemében nem törvényes uralkodó, és más hataloméhes egyének is szeretnék megkaparintani a koronát. Természetesen Pierre de Siorac báró IV. Henriket szolgálja, hiszen vér és törvény szerint őt tekinti királyának. Az elhúnyt király örökét tehát – Navarrai Henrik veszi át IV. Henrik néven. Gátlástalan politikus, ezért – mert hugenotta létére nehéz dolga van a zömmel katolikus franciákkal – nemcsak csellel, vesztegetéssel, kisebb hadjáratokkal gondoskodik a nyugalom helyreállításáról, hanem merész fordulattal áttér a katolikus hitre. Neki tulajdonítják az ehhez kapcsolt híres mondást: „Párizs megér egy misét”. Végül hetekig tartó ostromzár és a lakosság kiéheztetése után sikerül Párizs lakosságának ellenállását megtörnie, csellel elfoglalja a kapukat és behatol a fővárosba. Ugyanakkor Merle rávilágít arra, hogy a háborúban Henrik seregében is csak emberek vettek részt, és lehet, hogy hősként hagyták el a csatamezőt, de oda összeszoruló gyomorral mentek. Ha hinni lehet a regénynek, az új király körültekintő, bölcs uralkodó volt, nem engedte, hogy a meghódított városban bárkinek a haja szála is meggörbüljön. A nem túlságosan szívderítő történelmi tablót a király bizalmasa, Siorac különböző, nem ritkán gáláns kalandjai is színesítik.
A regény – bár nem tartozik Merle kiemelkedő alkotásai közé – olvasmányos munka. Engem lekötött.

Mindent, amit a francia történelemről tudok, A három testőrből, a Monte-Cristo grófjából, a Kilencvenháromból és főleg a Francia históriából szedtem össze. Ez egy hatalmas pluszpont az egész sorozatnak, mivel ez az egyetlen mód, ahogyan a történelemtanulást élvezni tudom.
Sajnos ebből fakad azonban az egyetlen dolog is, amit negatívumként tudok megemlíteni a sorozat bármelyik tagjával kapcsolatban: olyan sok a név, az esemény, az előzmény, amit tudni kéne és a következmény, amit érdemes lenne tudni, hogy néhol kicsit elveszve érzem magam.

Ahogy az előző kötet értékelésénél említettem, a történelmi szál, (cselszövések, árulások, titkosügynökség) jócskán elnyomja Pierre magánéleti kalandjait, de jól van ez így. Egy kicsit kihalnak a részletek a regényciklusból a sok új név miatt. Az író kevesebb figyelmet tud fordítani egy-egy személyre, vagy jellemfejlődésre. Ebben a kötetben a leendő király által körülzárt Párizsról és éhínségben senyvedő lakosairól esik szó. Izgalmas, de lehetett volna izgalmasabb is :)

Ez a része is tetszett, cselekmény dúsabb volt mint az előző. Most jön a 6. rész és még mindig leköt, sőt!! Kedves, hogy megszólít „ Szép olvasónőm”, de az szöget ütött a fejemben….mikor férfi olvassa, a pasiknak hogy tetszik ez a megszólítás! :-D

Ezt a sorozatot,és benne ezt a részt is, a legnagyobb rosszindulattal se lehet azzal vádolni,hogy unalmas.Sőt!Annyi minden történik egy lapon,hogy nem is lehet gyorsan olvasni,mert nagyon kell figyelni.Ugyanis minden történésből kifejlődik valami,általában jó pár fejezettel később,és ha az ember nem figyelt kellőképpen az előzményekre,akkor nem ért semmit.Sok a szereplő is.Néha úgy látszik a felbukkanó új karakter nem számít,de aztán később fontos szerepe lesz, ezért figyelmesen kell olvasni mikor új emberkék lépnek be a történetbe.Az előző rész végén bravúrosan megoldodott a Guise probléma,de sajna ebben a részben a király és mások is rájöttek milyen igaz a mondás „kard által vész,ki karddal él”,így navarrai Henrik,aki mindig is szimpatikus volt,elindult a királlyá válás útján,pedig ez az út aztán elég rögös volt.Rokonszenvem egyre csak növekedett irányába.Nagy örömömre ,kedvenc szereplőm Miroul nagy karriert csinált,és másik kedvencem Pierre is márki lett.És milyen izgalmas házi rejtély bontakozott ki Pierre feleségével kapcsolatban,ami úgy tűnik megoldódott,de nem lennék meglepve,ha a következő részekben az derülne ki,hogy mégsem.Tetszett,hogy sokféle egyéniség és ezáltal sok nézőpont szerepelt,és Pierre úgy hős,hogy nem az.Nagyon humoros volt párbaja d'Aumale lovaggal,és persze az álruháján is sokan átláttak,de csavaros eszével és Miroul segítségével minden megoldott.

Eddig minden kötetben volt egy olyan sztori, amire lehetett emlékezni, ami a veleje volt a regénynek: az elsőben a pestisjárvány, a másodikban a máglyahalál, a harmadikban Szent Bertalan éje, a negyedikben maga a király, mind-mind emlékezetesek, és a királyt kivéve tragikusak. Ebben a részben ezt a fajta tragikumot Párizs kényszerű kiéheztetése hozza el, és ugyancsak szívet tépően. Merle nagyon tud, nem tudok már így az 5. kötetnél milyen jelzőket ráaggatni a művére, maradjon hát csak annyi, hogy még mindig fenomenális.
Egy momentumot hadd emeljek még ki, mert ezt még nem méltattam, holott nagyon is megérdemelné.
A történelmi regények főhősei gyakorta olyan hősök, akik sok tekintetben meghaladják korukat. Még ha nem is valaha ismert ember a főhős, akkor is kénytelen az alkotó valahogy kiemelni őt a tömegből, ezért aztán muszáj cseppet supermannek lennie. A történet elején (és mi tagadás, sok kaland túlélésekor :)) úgy tűnik, hogy Siorac is az effajta hősök sorát gyarapítja. Ám jobban megfigyelve, nagyon is korhű az alakja. Ki merné fülőnfüggőkkel, pacsulival, arcfestékkel, gyöngyös-bizbaszos-csillogó selyemzekékkel felszerelni az olvasót is lenyűgözni kívánó, egyébiránt minden kétlábú, nőnemű élőlényt megfektető főhősét? Ki merné napjaink szemszögéből majdhogynem buzis megnyilvánulásokkal, uralkodói kézcsókokkal, könnyes baráti ölelkezésekkel rombolni saját hősének nimbuszát? Hát, Merle! Ezért is kell elolvasni. Ha már semmi másért nem, hát, ezért megéri.
De másért is megéri. III. Henrik halála is egy olyan merle-i jelenet, ahol azt se tudja az ember, hogy sírjon vagy röhögjön. Aztán csak olvas tovább és még sok hasonló várja.

A lendület még vitt de itt már kezd önismétlő lenni a sorozat.

A regényfolyamot értékelve: Imádtam az összeset, viszont egy nagy problémám volt, az pedig a fordítás. (fejből nem emlékszem pontosan) kb. az első 10 részben megszoktam egyfajta fordítást, és az utolsókban egészen mást kaptam. Pl.: eredetileg az utcaneveket is lefordította Görög Lívia (Virágmező utca), később viszont más fordításában meghagyták a francia nevén… nem egy egetrengető probléma, de én éveken keresztül olvastam, és bizony hozzászoktam egyfajta fordítási stílushoz.
Illetve egy nagy félrefordítás, baki: valamelyik utolsó kötetben az egyik visszaemlékezésben nagyapjáról szóló sztorit az apjáénak fordították le. Nem ártott volna egy lektor…
Úgy gondolom, hogyha valakit megkérnek arra, hogy az utolsó X darab kötetet fordítsa le, akkor bizony illene, illett volna elolvasni az előzőeket…vagy legalább a történetet ismerni kellett volna.

Elnézést, ha pontatlan voltam, de jópár éve olvastam már.

Jobb volt az előző résznél,de az első három kötetet nem éri el.Nagyon hasonló volt a harmadikhoz,mivel az is Párizsban játszódik, volt egy olyan érzésem,hogy már olvastam ezt valamikor. Nem volt rossz ez a rész, sok minden történt, de számomra kicsit kezd egyhangúvá válni a sorozat.

Az 5. kötet után már nincsenek meglepetések; az ember azt kapja ebben is, amit előző négyben megszokott. Én nagyon élvezem Pierre és társai történetét, bár elgondolkodtam, hogy ha már most a negyvenes éveiben jár, akkor vajon az utolsó kötetben az aggastyán Pierre kalandjairól fogunk olvasni?