Mesterségem ​a halál 1688 csillagozás

Robert Merle: Mesterségem a halál Robert Merle: Mesterségem a halál Robert Merle: Mesterségem a halál Robert Merle: Mesterségem a halál Robert Merle: Mesterségem a halál Robert Merle: Mesterségem a halál Robert Merle: Mesterségem a halál Robert Merle: Mesterségem a halál Robert Merle: Mesterségem a halál Robert Merle: Mesterségem a halál Robert Merle: Mesterségem a halál Robert Merle: Mesterségem a halál Robert Merle: Mesterségem a halál Robert Merle: Mesterségem a halál

A Führer, Adolf Hitler egyszer s mindenkorra meghatározta, mi az SS becsülete, s meghatározását elitcsapatai jelmondatává tette. „Becsületed – mondta – a hűség.” Azóta minden tökéletesen egyszerű és világos. A katonának nem kell többé lelkiismereti kérdésekkel bajlódnia. Elég, hogy hűséges, egyszóval engedelmeskedik a parancsnak.

Eredeti megjelenés éve: 1952

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár, A Világirodalom Remekei, Európa Zsebkönyvek

>!
Helikon, Budapest, 2019
408 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634790310 · Fordította: Gera György
>!
Helikon, Budapest, 2019
408 oldal · ISBN: 9789634792765 · Fordította: Gera György
>!
Európa, Budapest, 2013
412 oldal · ISBN: 9789630796835 · Fordította: Gera György

17 további kiadás


Enciklopédia 20

Helyszínek népszerűség szerint

Auschwitz · Varsó


Kedvencelte 421

Most olvassa 70

Várólistára tette 733

Kívánságlistára tette 406

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

Bla I>!
Robert Merle: Mesterségem a halál

A Mesterségem a halál Robert Merle 1952-ben megjelent második regénye – megrendítő figyelmeztetés: lelkiismeret ébresztő kiáltvány a jó szándékú emberiséghez. Rudolf Höß (a könyvben Rudolf Lang) az auschwitzi koncentrációs tábor – egyébként gyilkosság miatt rovott múltú – parancsnokának fiktív önéletrajz formában való feldolgozása – tanúvallomásai alapján –, így a holokausztnak egy újszerű, morbid bemutatása. A hivatkozás, hogy „mindent parancsra tettem” már számtalanszor elhangzott különböző háborús perekben, azonban nem mentheti fel az embert saját erkölcsi felelőssége alól. S tudnunk, éreznünk kell, hogy nincsenek olyan körülmények, parancsok, amelyek e felelősség alól felmentést adnának.
A regényt az önéletrajzi forma objektivitása és a beszámoló szenvtelen módszeressége miatt igazán feszültnek éreztem, s ez igen hatásossá, s egyúttal magával ragadóvá, szinte letehetetlenné teszi a könyvet. Merle e regényét az elpusztítottak emlékének szentelte, s művében nem „a németeket” ítélte el, hanem „a fajgyűlölet” minden formáját.
Alapmű – mindenkinek olvasni kellene.

Explorer>!
Robert Merle: Mesterségem a halál

Rudolfot apja megtanította, hogyan mossa le az ablakot anélkül, hogy kinézne rajta, és ő ezt tette egész életében. Nagyon erős könyv. Egy szuszra elolvastam.

1 hozzászólás
Ákos_Tóth IP>!
Robert Merle: Mesterségem a halál

A valóság bonyolult, az irodalomár pedig minden erőfeszítést megtesz azért, hogy ábrázolja azt – jó esetben. A valóság nem fekete-fehér, a gaztetteket nem földre szállt ördögök és megszállt lelkek, hanem emberek hajtják végre, egyek-egyek közülünk. A történelem tele van gaztettekkel, olyan bűnökkel, amiket látszólag nem érünk fel ép ésszel, de megértésükre törekednünk kell – nyilván az emlékezés sem szolgál más célt, mint az elrettentő példa szem előtt tartását: ha hasonló helyzetbe sodródnánk, minél többen vegyük észre, hol kell megálljt parancsolni. Végső soron talán maga a történelemtudomány sem tűzhet ki ennél nemesebb célt maga elé – meggátolni az emberiséget abban, hogy kétszer ugyanabba a folyóba lépjen.

Merle is vélhetően emiatt döntött úgy, hogy korának egyik legnagyobb sokkját, a Holokausztot az elkövető szemszögéből örökíti majd meg. Alapkoncepciója magában hordoz egy nehezen megvalósítható, de nagyon hálás vetületet: arcot, gondolatokat, érzelmeket kell kölcsönöznie egy olyan jellemnek, aki látszólag levetkőzte minden emberi jóérzését, és saját magát fogaskeréknek állította be a valaha volt legnagyobb húsdarálóba. Mármost, ha Merle tényleg be akarja mutatni, miként válik egy német átlagpolgár kisgyermekkorától a negyvenes évei végére tömeggyilkossá, akkor nagyon komoly, bár valamilyen szinten kézenfekvő pszichológiai vizsgálódásra lesz szüksége, megtámogatva a korszak Németországának beható ismeretével társadalmi és szociológiai szempontból, végül pedig nyakon kell öntenie az egészet egy nagy adag empátiával. Utóbbi nélkül sem ő, sem az olvasó nem fog tudni egyenlőségjelet tenni a lelki terrorban felnevelt 13 éves kisfiú, és Rudolf Lang SS Obersturmbannführer személye közé. Márpedig a kulcs itt van, Merle érzi, honnan kell elindítania vizsgálódását, hogyan kell érzelmileg nyomasztó, sőt, horrorisztikus miliőt teremteni egy boldognak semmi esetre sem nevezhető szűk családi körben, amiből egy fejlődésben lévő lélek nem szabadulhat sebek, torzulások és kényszerképzetek nélkül. Az író teóriája az, hogy a megveszekedett, őrületbe hajló katolikus vakhitben élő apa okozta a legtöbb kárt Rudolf személyiségében: rideg, hideg, szeretethiányos környezetükben a rend és a magasabb rendű utasításoknak való megfelelés az élet kulcsmotívumává vált, és bár a katolikus hitből Rudolf kiábrándult, annak helyére szükségszerűen lépnie kellett egy másik, szintén hierarchikus, kikezdhetetlen, dogmatikus rendszernek. Ez lett a hadsereg, később a szabadcsapat, majd a párt. A megtett út kacskaringós, a logikai fonál nyílegyenes – nemcsak a mi fiktív Rudolfunk, hanem alighanem több ezer, több százezer német számára.
Külön izgalmas gondolat, hogy mindehhez Adolf Hitler és a Mein Kampf látszólag semmit sem tesz hozzá: Rudolf antiszemitizmusa a családi viperafészekből jön, hazafias (amúgy egyértelműen soviniszta) érzéseit a vallási fanatizmusból militarizmusba forduló jellemfejlődése során veszi fel, amit valamiféle önigazolásként kapcsol össze a tekintélyelvű irányítás iránti igényével. Mindez mélyen összecseng a valódi Rudolf Lang, és általában véve a III. Birodalom nomenklatúrájának vallomásaival, amikben visszatérő motívum volt a parancsteljesítésre történő hivatkozás – ergo, a felelősség hárítása. Csakhogy Tolsztoj óta tudjuk, hogy a katona sosem felelős a harctéren kiontott emberéletekért, ez a súly mindig a hadvezér lelkét terheli, és a nürnbergi perek cinikusnak hangzó „parancsot teljesítettem” felszólalási mögül is kitűnik ez a gondolat: a Rudolf Langok katonaként tekintettek magukra, háborút vívtak nemzetük ellenségei ellen, nem pedig népirtáshoz asszisztáltak arcpirító érzéketlenséggel. Innen nézve talán azt sem volna túlzás leírni, hogy Lang nem egy pszichopata őrült, hanem az a korlátolt személyiség, akit a valódi pszichopaták marionett bábuként mozgattak a magasból. Merle mindezt tökéletes besűrítette a Mesterségem a halálba, enyhén hatásvadász, de nagyon lényeglátó és letisztult regényt alkotott meg választott témájában.

Ám nem hibátlan regényt. Furcsa mód a történet ütemezése érezhetően felbontható két nagy kvázi-fejezetre: egészen addig, míg Rudolf nem csatlakozik a nemzetiszocialistákhoz, Merle nagyon elemében van. A történet lendülete ekkor sodor magával, olvastatja magát a szöveg, izgalmas elmerülni a főhős fejében, a párbeszédek mesteriek, a történet első 150 oldala egyszerűen lenyűgöző. Amint azonban Lang bekerül a pártba, magára talál, mi is kikászálódunk a lelke mélyéből, és innentől már szinte minden történelem – papírforma, ha szabad ilyet mondani. Itt már nincsenek lélektani futamok, belső vívódás, szinte csak az események nyers leírását kapjuk kézhez. A végkifejlet felé haladva persze éppen ezek szikársága lesz a sokkoló, de mivel Rudolf elméje ekkor már tisztának és épnek hat, részben talán el is veszítjük vele a kapcsolatot.
Érdekes motívum a szövegben következetesen használt német kifejezések sora. Értem én, hogy a sorozatos jawohlozás egyfajta hangulatkeltést szolgál, ugyanakkor nagyon ormótlan megoldás úgy hangsúlyozni a német közegre jellemző szigorúságot és szögletességet, hogy a nyelvi sztereotípiákat erősítjük fel. Nekem nagyon tetszett volna, ha ezeket a – vélhetően már az eredeti műben is így szereplő – idegen kifejezéseket a magyar fordítás ignorálja.

Aligha véletlen, hogy a több mint háromszáz oldalas szöveg egyáltalán nincs fejezetekre bontva. Merle ezúttal egy gyors lélektani futamot írt, ami már-már zavarba ejtő sebességgel robog el az olvasó előtt. Szinte csodálkozni sincs időnk, ugyanakkor a tempó garantálja az elementáris hatást és a sokkot. Vannak lektűrszerű vonásai, de ez talán kell is ahhoz, hogy a népszerűsége töretlen maradjon. Kiemelkedő könyv, igazi klasszikus.

>!
Európa, Budapest, 1987
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630740125 · Fordította: Gera György
15 hozzászólás
Nikolett0907 P>!
Robert Merle: Mesterségem a halál

„Néha eltűnődtem a múltamon. Furcsa dolog, de csak a gyerekkorom rémlett valóságnak. Mindarról, ami azóta történt, rendkívül éles emlékeim voltak, de mindez inkább valami hatásos filmre emlékeztetett. Úgy tetszett nekem, hogy ebben a filmben én cselekszem és beszélek, de nem hittem, hogy magát a történetet én éltem át.”

MIért is vesz az ember lánya egy olyan könyvet kézbe, melytől csak szenvedni fog?
Hogyan is kell éreznie magát bárkinek, akinek ilyen sors jutott, mint a főszereplőé?
Hogyan is fogalmazzam meg az érzéseimet, mikor csak egy szó jut eszembe?

Borzalom….de egyben elengedhetetlen …..muszáj volt elolvasnom…és most örülök túl vagyok rajta….sokáig gondolkodtam róla…még most sem hagy nyugodni…..egyszer újra olvasom.

pannik P>!
Robert Merle: Mesterségem a halál

Brutális könyv.
Brutálisan jól van megírva, brutálisan hat az emberre.

Szavakat nem találtam olvasás után, közben szólni alig lehetett hozzám, letenni nem nagyon tudtam, késő éjszakáig olvastam, útközben is olvastam, autópályán (utasként) fejeztem be. Majd csöndben maradtam, úgy fél órára.

A férjem annyit mondott, nem érti miért kínozom magam ilyen könyvekkel, majd megkért, hogy meséljek róla röviden, mert hallott erről a könyvről de nem nagyon akaródzik neki elolvasni mert túl nyomasztónak gondolja.
Hát nyomasztó, az biztos, Merle jól összerakta Rudolfot, atyaisten, annyira hihető, annyira valóságosan van megírva. Elhiszem, hogy Auschwitz obersturmbannführer SS tisztje hasonló lelkületű ember lehetett, hasonló családi háttérrel, hasonlóan beteg gyerekkorral.
Elhiszem, hogy valahogy így kísérletezhették ki a napi 2000 fő elgázosítását fokozatosan, lépésről lépésre, mindenhonnan összeszedve a bevált mozzanatokat. Úristen, munkaként, folyamatként tekintettek az egészre, de másként nem is lehetett csinálni, hát persze, hogy csak így…
Merle nagyot alkotott ezzel az írásával, valahogy a másik oldalról láthatjuk ezt az egész őrületet, elképzelhető verziót adott az elképzelhetetlenre. Nem csak arra ad választ, hogy hogy voltak erre képeseket, hanem arra a kérdésre is, hogy milyen emberek voltak akik képesek voltak parancsot végrehajtani.

gabiica P>!
Robert Merle: Mesterségem a halál

Nem tudom rosszul értékelni ezt a könyvet. Noha taszít az, amiről szól, és elítélem, de akkor is tökéletesen mutatja be Rudolf történetét.
Az teszi igazán hatásossá, hogy egészen gyermekkorától kezdve E/1 elbeszélésben ismerhetjük meg az eseményeket. Már az első pillanattól érezzük, mennyire nem egyszerű Rudolf élete, és mi vezetett ahhoz a magatartáshoz, ami szerint a későbbiekben élte az életét.
Nehéz ez az egész. Hiszen mindannyiunkban van valami sötét, és mindannyian arra vagyunk programozva, hogy életünk és munkánk során olyan utasításokat kövessünk, amelyeket a feletteseink adnak nekünk. De szabad ezeknek az utasításoknak erkölcsi és egyéb törvényeket szegniük? Akkor is követnünk kell, ha az ellentmond saját elveinkkel?
Én természetesen azt vallom, hogy nem, ilyen esetben kerekedjen felül a jóság, kerekedjen felül az igazságérzet.
Ez az, ami Rudolfból hiányzott. Ezért nem érezte, mennyire szörnyű, amit tesz.
Nagy hatást tett rám ez a könyv, nem egyhamar fogom elfelejteni, az biztos.

Evione>!
Robert Merle: Mesterségem a halál

Radnótit idézném:
"Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős,"

12 hozzászólás
DaTa>!
Robert Merle: Mesterségem a halál

15 évesen olvastam először. Meg másodszor. És harmadszor. Meg negyedszer. Első éves gimnazista voltam és döbbenten álltam társaim közt, nem értve, mért nem értik, mikor erről beszélek. Mikor ez a könyv minden. Mikor ez a könyv a gonosz esszenciája. Mikor ez a könyv segít megérteni mindazt a sötétséget, ami ott lakozik bennünk. Bennem, benned, bennünk. Nem értettek meg. Ma sem értenek, ma sem értenének.

8 hozzászólás
eme P>!
Robert Merle: Mesterségem a halál

Kétségtelen, hogy nem rossz könyv. Magával ragad és, nem enged el addig, míg Rudolf el nem kezdi számlálni lépteit a zárkában. Hogy nem az, amit én vártam, arról nem a könyv tehet. Az önéletrajzi jellegű írások, regények számomra sokkal többet mondanak arról, amit a második világháború és a náci lágerek jelentettek és jelentenek. Úgy érzem, nem szabad csak Merle regénye alapján értelmezni vagy megismerni a dolgokat. Már csak azért sem, mert ez a regény nem a kor és a holokauszt bemutatása a „másik oldalról”, a nácik nézőpontjából – nem így, általánosítva. Legalábbis szerintem nem az, vagy nem lenne szabad annak lennie. Túl egyszerű volna minden. Ez inkább egy konkrét adatokra, dokumentumokra épülő fiktív önéletrajz egy elmélet, elgondolás bizonyítására, szemléltetésére. Az elméletet vagy elfogadjuk, vagy sem, a szemléltetés azonban ettől függetlenül majdnem telitalálat.
Az első személyben való megszólalás remek fogás – leginkább így csapható be az olvasó. Az elbeszélő teljesen befészkeli magát a tudatodba, gondolataidba, észrevétlenül azonosulsz vele, természetesnek és egyszerűnek tűnik minden. Úgy érzed, megoldottad a történelem legbonyolultabb problémáját, megvan a recept: hogyan alakul ki a becsületes, őszinte, feltétlen engedelmességet mutató gyilkológép. Nem vitatom el a regény pozitívumait. Remek jellemrajz, remek pszichológiai megközelítés, jelenetezés, szituációteremtés stb.
De… vannak dolgok, amelyek engem zavarnak. Az egyik: az igazi önéletrajzokból nem hiányzik az emlékező jelene, az erre való utalás, az összefoglaló, értelmező nézőpont. Itt soha nem jelenik meg előreutalás, pedig tudjuk, hogy az elbeszélő visszatekintve mesél. Annyira kiszámított a dolog, hogy már föltűnő. Másrészt, nem lehet tudni, hogy egyes elejtett megjegyzések a visszaemlékező Rudolf ítélkezései korábbi magatartása fölött (ami egyébként valószínűtlen, hiszen a lényeg pontosan az érzelemmentesség, elembertelenedés, a megbánás és felelősségvállalás hiányának az érzékeltetése), vagy az elbeszélő nézőpontját tükrözik. De hagyjuk ezeket a kekeckedéseket. Ami sokkal furcsább és számomra elfogadhatatlan: Merle túlságosan egyoldalúan ítéli meg a dolgokat: azzal, hogy a környezet hatásaként magyarázza Rudolf jellemének alakulását, mintegy felmenti a felelősség alól. Végeredményben ugyanazt teszi, mint a főhős, aki megkönnyebbülten könyveli el: a feltétlen hűség annyi, mint a felelősségtől való mentesség – ergo: mindent szabad lelkiismeret-furdalás nélkül. Merle szerint a tömeggyilkos receptje: labilis, fanatikus apa, gyenge, tehetetlen anya, gazdasági válság, a hit elveszítése stb., vagyis: külső tényezők. És akkor hol van az egyén, az egyéni választás lehetősége és szabadsága??? Persze, ha nem hiszünk benne, akkor nincs is. Csakhogy akkor minden magyarázható a fent leírt módon, tehát mindenki felmenthető a felelősség alól – akkor tehát nincs is igazi bűnös? És akkor, ha adódik egy hasonló helyzet, majd ugyanez várható? És ez természetes? Elfogadható Merle megoldása?
Rudolfnak nem egy lehetősége volt arra, hogy más utat válasszon, de nem tette meg. Van szabály arra, hogy minden Rudolf így döntsön? És minden Rudolfnak lelkileg torzult szülei voltak? Ezzel nem tudok egyetérteni. Ha úgy olvasom a könyvet, mint egy ember tömeggyilkossá válásának történetét, akkor rendben. De milliókra való alkalmazhatóságában kételkedem, a holokauszthoz valamivel bonyolultabb utaknak kellett vezetniük. És nem akarom elhinni, hogy nincs timsel (l. Biblia és Steinbeck).

17 hozzászólás
dagikám>!
Robert Merle: Mesterségem a halál

Elég nyomasztó volt olvasni,hogy annak idején mit kellett átélniük a zsidóknak,és egyik másik német mi mindenre nem képes a hazájáért. Viszont a komor hangulata ellenére teljes mértékben lekötött,szinte szomjaztam a folytatást,ha abba kellett hagynom az olvasást. Nekem ez egy örök élmény marad ez a könyv.


Népszerű idézetek

Brigi007>!

Napóleon azt mondta: „A lehetetlen nem francia szó.” Harmincnégy óta azt igyekszünk bebizonyítani a világnak, hogy nem német szó.

225. oldal

Kapcsolódó szócikkek: lehetetlen
Milli>!

– Lang – mondta –, maga veszedelmes ember.
A főfoglár felém fordította fejét, és szigorú tekintetével végigmért.
– És tudja, miért veszedelmes ember?
– Nein, Herr Direktor.
– Azért, mert tisztességes.

167. oldal

1 hozzászólás
pjudi>!

Istenem, add, hogy ne kövessek el bűnt ablakmosás közben.

csilibacsi>!

Néha eltűnődtem a múltamon. Furcsa dolog, de csak a gyerekkorom rémlett valóságnak. Mindarról, ami azóta történt, rendkívül éles emlékeim voltak, de mindez inkább valami hatásos filmre emlékeztetett. Úgy tetszett nekem, hogy ebben a filmben én cselekszem és beszélek, de nem hittem, hogy magát a történetet én éltem át.

267. oldal

brigi11 P>!

Minden tisztességes ember veszedelmes. Csak a söpredék veszélytelen.

168. oldal

bonnie9 P>!

Meg kell érteniük, hogy egy SS-nek készen kell állnia arra, hogy tulajdon anyját is megölje, ha ilyen parancsot kap.

1929

Evione>!

– Tehát – fordult újra hozzám – nem érez lelkiismeret-furdalást?
– Nincs okom, hogy lelkiismeret-furdalásaim legyenek – feleltem határozottan. – Lehet, hogy helytelen volt a kiirtást elrendelni, de nem én adtam rá parancsot.
Csóválta a fejét.
– Nem ezt akartam kérdezni… Amióta letartóztatták, eszébe jutott-e néha az a sok ezer szerencsétlen, akit halálba küldött?
– Igen, néha.
– No és ha rájuk gondol, mit érez?
– Semmi különöset.
Olyan áthatóan meresztette rám kék szemét, hogy kényelmetlenül éreztem magam. Majd ismét megcsóválta a fejét, s amikor megszólalt hangjában borzadály vegyült szánakozással.
– Maga teljesen kivetkezett emberi mivoltából.

1945

tothmozerszilvia I>!

– Lang – mondta –, maga veszedelmes ember.
A főfoglár felém fordította fejét és szigorú tekintetével végigmért.
– És tudja, miért veszedelmes ember?
– Nein, Herr Direktor.
– Azért, mert tisztességes.
Aranykeretes szemüvege villogott. Folytatta:
– Minden tisztességes ember veszedelmes. Csak a söpredék veszélytelen. Főfoglár, tudja,miért van ez így?
– Nein, Herr Direktor.
– Főfoglár, szeretné tudni az okát?
– Természetesen, Herr Direktor, szeretném tudni.
– Mert a söpredék csupán érdekből cselekszik, egyszóval kicsinyesen.

157-158. oldal (Európa, 1987)

madárka>!

– Fontosnak tartom – folytatta rögtön Himmler –, hogy a lehető legnagyobb gondot fordítsa emberei erkölcsi nevelésére. Meg kell érteniük, hogy egy SS-nek készen kell állnia arra, hogy tulajdon anyját is megölje, ha ilyen parancsot kap.

160. oldal (Európa, 1978)


Hasonló könyvek címkék alapján

Kertész Imre: Sorstalanság
Bernhard Schlink: A felolvasó
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú
Kristin Hannah: Fülemüle
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Jim Shepard: Áron könyve
Diane Ackerman: Menedék
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Wiesław Kielar: Anus Mundi