Malevil 1194 csillagozás

Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil

Robert Merle 1972-ben megjelent regénye az ismeretlen okból váratlanul kirobbanó, az emberi civilizációt szinte teljesen elpusztító atomháború utáni világba visz el minket. A szerző egy kis közösség, a katasztrófát egy középkori francia várkastély – Malevil – vastag falú, mély pincéjében átvészelő maroknyi túlélő történetét meséli el. A modern technikai eszközök áram híján használhatatlanná válnak, s az újrakezdéshez legfeljebb a középkori kézműveskészségek szolgálhatnak alapul. Merle hőseinek azonban a világégés okozta gyakorlati nehézségeken kívül meg kell küzdeniük a környéken felbukkanó fosztogató bandákkal is, amelyek ismét pusztulással fenyegetik az éppen csak újrakezdődő emberi együttműködést.

Eredeti cím: Malevil (francia)

Eredeti megjelenés éve: 1972

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Robert Merle-életműsorozat Helikon · 5 világrész könyvei Európa

>!
Helikon, Budapest, 2022
718 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634797135 · Fordította: Görög Lívia
>!
Helikon, Budapest, 2022
720 oldal · ISBN: 9789634799962 · Fordította: Görög Lívia
>!
Európa, Budapest, 2018
696 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634059424 · Fordította: Görög Lívia

12 további kiadás


Enciklopédia 21

Szereplők népszerűség szerint

Emmanuel Comte · Marcel Proust


Kedvencelte 375

Most olvassa 61

Várólistára tette 628

Kívánságlistára tette 289

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Robert Merle: Malevil

Bár a könyvet 1995-ben olvastam, a Magyar Könyvklub példányát akkor vettem meg, (azóta egy költözésnél eltűnt), annyira beszippantott, hogy azóta is jól emlékszem a sztorira. Mondjuk akkoriban két kisgyerek mellett jó, ha havonta elolvastam egy könyvet.
Merle nagyon jól ír, teljesen bele tudod élni magad a szereplő helyzetébe, akik egy atombombatámadást élnek túl egy francia várban. Minden szereplő közel kerül hozzánk, és bár a cselekmény lassú, maximálisan leköti az embert. Az első könyvem volt az írótól, ennek hatására kértem kölcsön a Védett férfiakat. Érdemes olvasni az írótól.

4 hozzászólás
Amál P>!
Robert Merle: Malevil

Olyan sokáig halogattam az olvasását, pedig ha tudtam volna, hogy ilyen zseniális, sokkal hamarabb is sorra kerülhetett volna. Nem ez volt az első könyvem Merle-től, úgyhogy tudtam milyen jól ír, de szerintem az eddig olvasottak közül ez a legjobb műve. Egy atomtámadás után hét ember életben marad és az ő történetüket ismerhetjük meg, hogyan próbálják túlélni, hogyan kezdik újra felépíteni a világot. Tetszik, hogy igazi hús-vér emberek a szereplők, akik nem tökéletesek, hanem az erényeiken kívül vannak hibáik is. Később kiderül, hogy nem ők az egyetlen túlélők és jönnek a további bonyodalmak.

4 hozzászólás
bonnie9 P>!
Robert Merle: Malevil

Na jó. Visszakaptam a hitem Merlében, amit a Védett férfiakkal finoman szólva elvesztettem. Mondjuk úgy, hogy végletesen kiborított azzal a regénnyel.
Ez viszont kérem szépen jó volt. Olyan, mint a 70-es évek katasztrófafilmjei (Airport, A Poszeidon katasztrófa, Pokoli torony) : hosszúra nyújtott szereplő bemutatás, gyors világvége, és aztán lássuk, mit kezdünk vele. Nem a manapság divatos YA disztópia, ahol rövid idő alatt minél több és nagyobb és lehetetlenebb veszedelmet zúdítunk rá kamaszaink nyakára, akik szinte szuperhős módjára vágják ki magukat minden bajból. Ez az a fajta, ahol van idő mindenre, kicsit gondolkodni, tervezgetni, kósza vészeket elhárítani és a jövőt latolgatni – amolyan rejtelmes sziget módjára. Persze fel lehet hozni a könyv hibájaként, hogy itt is olykor túl gördülékenyen megy minden, mindenki pont akkor és ott és jó helyen, akinek kell, és pusztuljon a férgese. Most ezen sem akadtam ki, pedig a Védett férfiakban nyüszítve sípoltam minden ilyenért, mert abban nagyon el akarta hitetni velem, hogy ez így van rendjén. Itt viszont tűz körül mesélős stílusban előadva simán benyeltem, mert szeretem a meséket. Inkább éreztem magam malevili lakosnak, mintsem olvasónak.
Merle és a nők: írónknak van egy furán idillikus képe a nők világvége utáni tenyészkancává és a férfiak igényeit szívvel-lélekkel teljesítő kéjnővé válásáról. Nem most szembesülök vele először és gyanítom, nem is utoljára. A Védett férfiakban ezt a nemzet érdekeivel magyarázta, mely eszmét minden nő odaadóan magáévá is tesz. Itt is az emberiség jövőjével indítunk, de azért szereplőink jellemét kellően kifacsarja vágyálmai teljesítéséhez. spoiler Férjjel sokat beszélgettünk, hogy vajon ezek az elképzelések mennyire és milyen arányban köszönhetőek pusztán a férfi mivoltának, mennyire a gyerekkori algériai behatásoknak és mennyire a kommunista osztozkodási vágynak.
Ezután reménykedve folytatom az üvegfallal, lássuk mit tud még Merle.

31 hozzászólás
Chöpp >!
Robert Merle: Malevil

Igazából nem sok szóhoz jutottam, mert elájultam tőle. Ha erre nem mondom, hogy tökéletes, akkor semmire.
Tavaly tett fogadalmam taszajtott újra Merle „karjaiba”, miszerint: KÖTELEZŐ idén elolvasnom az Állati elméket és a Malevilt. Úgyhogy nem volt mese. Egyiket szépen a másik után. Két különböző világ – utóbbi kissé disztópikus –, de mindkettő tökéletes a maga nemében. Hosszú ideig tartóztattam meg magam tőlük. Talán a katartikus élményre várva. Ha emiatt volt, akkor bevált. Remekbe szabott történet volt. Mindenképpen be fogok szerezni belőle egy saját példányt!

2 hozzászólás
gabiica P>!
Robert Merle: Malevil

Szerintem ez a könyv zseniális. Bármennyire is tartottam tőle, most elmondani sem tudom, hogy mennyire tetszett. Maga a kiinduló ötlet is kiemelkedő és számomra a megvalósítás is hihetetlenül jó volt.
Izgatott voltam, hogy mi fog történni az emberekkel. Hogyan lehet túlélni egy ilyet? Hogyan lehet újra felépíteni az életet, teljesen a nulláról, minden olyan eszköz nélkül, amelyek korábban rendelkezésre álltak?
Mindenképp érdemes elolvasni ezt a könyvet. Olyan emberekről szól, akik a lehetetlenből építenek csodát, akik nem adják fel akkor sem, amikor úgy tűnik, mindennek vége.
Noha nem viszályoktól mentes, amit meg is értek, szerintem egy ilyen szituációban sokkal jobban kijönnek az emberek közti különbségek és az egyet nem értés is sokkal erősebb, mint normál helyzetben, de ezek az emberek mégis képesek összefogni. Teljesen különböző emberek dolgoznak össze, hogy felépítsenek valami újat. Nagyon tanulságos.

Rákhely_Mónika P>!
Robert Merle: Malevil

Újraolvasás, 20 évvel később. Marad a kedvencek között.
Azzal együtt, hogy most kicsit sok volt számomra a vallás-téma (de gondolom, ez így volt életszerű a ’70-es évek Franciaországában), illetve 'érdekes' egy nézet az író részéről, hogy a fiatalabb nők szinte leghangsúlyosabb szerepe/tulajdonsága a férfiak szexuális vágyainak önkéntes és válogatás nélküli kielégítése, a csábítás és kéjvágy.
off

2 hozzászólás
smetalin>!
Robert Merle: Malevil

Ismét egy könyv, amit nektek molyoknak köszönhetek, hisz egy értékelésben figyeltem fel rá.:)
Ez az a könyv, ami legjobban írja le és mutatja be, a mi lenne ha………..egy csúnya bácsi megnyomná a piros gombot.
Itt nincsenek tizenéves fiatalok, akik megmentik a földet és még jól szerelembe is esnek egymásba, itt igazi embereket mutat be az író.
Egy húsvéti napon, hét ember lemegy a pincébe bort fejteni és ez menti meg az életüket. Egy ódon várkastélyban vannak, ennek a neve Malevil. Mire magukhoz térnek és kimernek menni a pincéből az eddig ismert világuknak vége. Nem maradt más, csak felégett erdő és hamu. Semmi élet, semmi zöld, csak a kiégett föld. Persze azért a szerencse is melléjük szegődik, de hogy hogyan és mi formában azt nem árulom el.
Mind a hét szereplő közel kerül hozzánk, megismerhetjük őket és szép lassan kiépítenek maguknak egy világot a kastély falain belül. Ahogy halad az idő, felfedezik hogy mások is voltak ilyen szerencsések és túlélték a nagy bummot, de biztos hogy ez nekik is szerencse?
Remélem én is felkeltettem egy-két moly figyelmét a könyvre, mert érdemes elolvasni, hogyan próbálnak élni ezek az emberek egy sarkaiból kifordult világban. Hogyan próbálnak ismét életet lehelni a kiégett földbe, és hogyan próbálnak mindvégig emberek maradni egy embertelen világban.

11 hozzászólás
Afraa>!
Robert Merle: Malevil

Túl lehet élni egy atomtámadást?
Merle posztapokaliptikus klasszikusa erre a kérdésre épít, rendkívül izgalmasan, olvasmányosan tárva elénk az új világ születését és fejlődését.
Nem tudni, pontosan miért és hogyan történik a világkatasztrófa, de a történet szempontjából ez nem is lényeges. A hangsúly egyértelműen az azutánon és a túlélőkön van, vajon mit tudnak kezdeni egy olyan helyzettel, amikor szinte minden megsemmisült körülöttük. Hogyan birkóznak meg a veszteségeikkel, hogyan építik újra magukat és a világot, hogyan lesznek ők az új első nemzetség?
Nagyon élvezetes volt olvasni, mert amellett, hogy roppant izgalmas maga az alaptörténet, bizonyos társadalmi folyamatoknak és szituációknak is tanúi lehetünk. Láthatjuk például, hogy egy mikrokörnyezetben is milyen hatásai lehetnek a különböző vezetési stílusoknak, mennyire más módon tud működni egy összetartó csapat, illetve egy megfélemlített közösség. A monogámia kérdése is sokszor hangsúlyos, többször is felmerül, hogy vajon van-e létjogosultsága egy olyan világban, ahol a férfiak száma erősen túlerőben van a nőkével szemben?
Ezeken túl rendkívül érdekes írói csavar volt a szerkezeti megoldás is. Narrátorunk, Emmanuel Comte naplófeljegyzéseiből ismerjük meg a történetet, amit olykor megtör egy másik szereplőnk széljegyzete. Ő többször kijavítja, helyesbíti a korábban leírtakat, s rávilágít Emmanuel gyenge pontjaira is. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás, sokkal árnyaltabbá tette nemcsak a főszereplő személyét, de magát a cselekményt is.

Fantasztikus élmény volt, ami sok-sok gondolkodnivalót is adott. Vajon mi hogyan lennénk képesek újraépülni egy hasonló esemény után? Képesek lennénk rá?

mandris>!
Robert Merle: Malevil

Nem indult gyorsan, hanem inkább ráérősen elkezdett építkezni. Fel is merült bennem a kérdés, mi közöm nekem ehhez? El akarom én ezt egyáltalán olvasni? Mikor történik már végre valami? Aztán történt, és innentől kezdve már nem eresztett a könyv, egy percig sem volt kérdés már, hogy végigolvasom-e. Persze, Merle a későbbiekben sem sietett, nagyon jól látszott, hogy nála a szereplők és az események nem ürügyként szolgálnak. Ez meglátszott abban is, mennyit időzik az eseménynél. Látszik, hogy nem átesni akar rajta, hanem tényleg érdekli, és be akarja mutatni, szerinte hogyan élnék meg a hús-vér emberek. Az eddig olvasott posztapokaliptikus regények mintha ezt inkább csak szerették volna letudni, hogy azzal foglalkozhassanak, mi történik ezután (de valószínűleg ezért is poszt-apokaliptikusak).
Persze, ahhoz, hogy Merle ezt megtehesse, kellettek a hús-vér emberek, és ebben szintén remekelt. Néha egy-egy író annyi karaktert mozgat, és azok annyira hasonlítanak egymásra, hogy még a könyv közepén is gondot okoz egy-két szereplő megkülönböztetése. Itt ez fel sem merült, ugyanis minden egyes szereplőnek volt mélysége. Ezt pedig nem csak elmondja Merle, hanem megmutatja – a karakterekhez legtöbbet az ad hozzá, hogyan élik meg a velük történteket. Ezek közül természetesen kiemelkedik magának a kataklizmának a bemutatása: az ekkor mutatott reakciók széles skálája – a düh, a tettre készség és a bénultság – nagyban gazdagították az egyes karaktereket.
Sokáig azt hittem, hogy Merle lesz az első, aki képes úgy megírni a posztapokaliptikus regényét, hogy abban nem jelenik meg a kötelező istennő. Nos, végül ő sem lett ilyen. (Igen, tudom McCarthy-nál nincs, de mondjuk más nő se). De nem baj, ezt meg tudtam neki bocsátani, mert egyébként lebilincselő a történet, amelyet elmesél. A regény szereplőivel izgultam, hogy vajon radioaktív eső érkezik-e, velük örültem sikereiknek és aggódtam, ha valami rossz történt. Hitelesnek is éreztem annak a nem teljesen természeti állapotnak a bemutatását, amely a kataklizmát követő világot jellemzi: a civilizáció összeomlik, ember embernek farkasa, ugyanakkor az elmúlt világ szokásai és erkölcsei, de a civilizációs vívmányok emléke sem tűnik el varázsütésre.
Éppen ezért vitatkoznék azzal, hogy a könyv disztópia címkét kapott (a sci-fi sem állja meg a helyét, szerintem). Ha valami, hát az utópia címke még mindig jobban leírja, mi ez a regény. A könyv ugyanis pont nem arról szól, amiről a disztópiák általában, hogy mennyire törékeny a demokrácia, mennyire veszélyeztetett a szabadság, hanem arról, mennyire ellenállók tudnak lenni ezek az értékek és társadalmi berendezkedések, akár egy katasztrófát is túl tudnak élni. Merle azt próbálta megmutatni, hogy igenis lehetséges úgy túlélni egy posztapokaliptikus világban, hogy az ember nem válik maradéktalanul a másik ember farkasává. Premodernnek kétségtelenül premodern az új társadalom, de nem disztópikus. Kicsit Hobbes-i, de nem teljesen. Persze, lehet kétségbe vonni, hogy életképes-e egy ilyen közösség. Reméljük, sose tudjuk meg.

6 hozzászólás
KöfférTzitzah P>!
Robert Merle: Malevil

Felüdülés volt egy olyan posztapokaliptikus regényt olvasni, ahol nem tizenévesek a főszereplők, és ahol nem közvetlenül abból a részből kapunk legtöbbet, ahol az új világ alapjai vagy éppen tökéletes működő kerekei már őrlik a tömeget, hanem éppen ezen új rendszer kibontakozása zajlik. A YA műfaja az utóbbi időben elég rendesen termelt ki magából hasonló műveket, de azokhoz a disztópikus történetekhez a Malevilt hozzá sem lehet hasonlítani, annyira lehagyja az előbbieket, hogy a szakadék fényéveknek tűnik. És nem csak azért, mert időbeli távlatokban is nagy köztük a különbség, hanem mert hozza azt, amit minden hasonló könyvtől várunk. Azért hasonlítom most a YA világához, mert annál a célközönségnél találkoztam hasonló regényekkel, miközben tény, hogy azokat tényleg nem lehet egy lapon emlegetni Merle Maleviljével.

Először is, a könyv 1972-ben íródott, mégsem tesz többszáz évnyi időt az események és a jelen közé, ahogy az mostanában divat. Nem valami számunkra távoli időben játszódik, hanem a megjelenéssel szinte egy időben, ami kölcsönöz a könyvnek némi ijesztő hatást is, ugyanakkor közelebb tudja hozni az olvasót a megértéshez, emlékeztet rá, hogy míg mi vígan éljük világunkat, egyetlen gombnyomással valakinek bármikor hatalmában áll eltörölni mindezt. Nem biztos, hogy azok a katasztrófák, amiktől rettegünk, 2100-valahányban történnek meg, hanem akár most, míg teljesen átlagos dolgainkat csináljunk, például éppen egy pincében dolgozunk a borunkkal, amikor elhallgat a táskarádió és elmegy az áram. (Vagy ugye, hogy kicsit közelebb legyünk a jelenhez, elhallgat a JBL, mert a Youtube eltűnik az éterben az internettel együtt.) És ott állunk, nem tudjuk, mi van, mi ment tönkre, és amíg ennek próbálunk utánajárni, jön egy hőhullám, aminek köszönhetően magunk se tudjuk, hogy mikor van éjjel és nappal, mi valós és mi nem, mert a nyakunkba kapunk egy ki tudja meddig tartó instant szaunát, medence nélkül. Aki túléli, az pedig nem csoda, hogy azzal számol: vége a világnak, mi van, ha csak mi éltük túl, hogyan fogunk életben maradni?

A főhös, Emmanuel és társai éppen ezzel a szituációval néznek szembe. És mivel Malevil – mondhatni egy kőerőd – falai mögött vannak, kisebb-nagyobb gondokkal be tudnak rendezkedni az önellátásra, és amint ez megvan, gondolkodni azon, hogyan biztosítsák a fajfennmaradást, hiszen egy nő van, az is nagyon idős. Innen már nem spoilereznék, de ilyen érdekes alaphelyzettel végtelen a lehetőségek száma, ami ebből kisülhet, főleg, ha bevonjuk a képletbe az írói gondviselést, a szerencsét, meg a realitást is. (Nem csak egy pince van a világon, mint azt mind tudjuk.)

A körvonalazódó társadalmi rendszer lépésről lépésre alakul ki, mikroszinten nyerhetünk betekintést ebbe a folyamatba. Nem a nyakunkba szakad, nem eldönti egy nagy ember, hogy akkor ez lesz, ő a vezető, ez a világ rendje, és nem 20 év után jut eszébe a többezres tömegnek fellázadni, hogy ugyan már, ez így nekünk mégsem tetszik. Nem, itt tényleg úgy alakulnak a dolgok, ahogy az a valóságban is a legvalószínűbb lenne ilyen körülmények között. Lassan, szóról szóra, ahogy egy elesett ember kel fel óvatosan a földről, úgy lábadozik is ez a kis közösség az erős jellemek közbenjárásával, és úgy alakul ki mindennapi életük rendje, hiedelmeik, szokásaik, jövőképük – felhasználva azt, amiben ők is nevelkedtek, mert amit a földről tárgyi szinten el lehet törölni, azt az ember lelkéből nem. Újrakezdés ez, de nem tiszta lap, és nem is teljesen nevezhető a szó minden értelmében annak, mert azt a bizonyos gombot megnyomó ujj összekuszálta az időt és az életkörülményeket. Ilyen formában még sosem kellett újrakezdeni semmit, nem ugyanonnan indulnak, és ki tudja, ugyanoda jutnak-e, ahol a B nap előtt voltak. Akarják egyáltalán ezek az emberek, hogy minden visszaálljon a régi rendbe?

Merle tűpontosan építi be a vallás, a tudomány, a kultúra (szűkebben a hagyományok) rendjét ebbe az új – a 20. és 21. században élő ember számára –, furcsa és idegen világba. Amit kicsit eltúlzott, az a nők szerepe az újjászülető közösségben, és a nők hozzáállása a férfiak vágyainak kielégítéséhez. Persze, az ember is állat bizonyos tekintetben, de hogy ennyire készségesen az, amikor arról van szó, kicsit kiábrándító tud lenni. (Egy másik művében, a Védett férfiakban is egyébként így van, és mivel azt is volt szerencsém olvasni, lehet, hogy ez a kettő sok így egyben, tekintve, hogy azonos a szerző, de külön-külön nem sok szavam lenne.)

Ami kicsit visszavett a lendületből, az éppen az a lassúság, amit említettem, a kezdeti megtorpanás az első 250 oldalon, és aztán az őrült roham az utolsó 50-en. Nem volt gond a cselekmény és izgalom mennyiségével sem, mert az is volt bőven, és remekül összekapcsolódtak a fizikai és szellemi síkon zajló változások. Viszont lehet, hogy az írásmód tehet róla, az, hogy nem mai a könyv, és nem a modern, egyszerűbb kifejezések jelennek meg benne, hanem tekervényes, hosszas leírások, amik egy icipicit belecsempészik az unalmat a szövegbe. Ettől még elismeréssel adózom, mert ez nem az író és a fordító hibája, hanem az 50 év nyelvi változásának következménye. Az 1985-ös kiadást olvastam, nem tudom, hogy a legújabbakban ilyen tekintetben volt-e változtatás. Ha ezt nézném, fél csillagot levonnék, mert az olvasási élményemet negatív irányba vitte el, de mivel ez nem Merlén és a Malevien múlik, hanem egyéb körülményen, maximálisan megérdemli az 5 csillagot.

Hozzátenném, hogy nem árthat, ha olvasás előtt már fogtunk hasonló műfajú könyvet a kezünkbe, mert úgy éleződik ki igazán, mennyire fantasztikusan is van megírva ez a mű. Véleményem szerint úgy lehet igazán értékelni minden szempontból, ha van összehasonlítási alapunk. Ez persze csak javaslat, biztosan enélkül is átjön a nagyszerűsége, de pozitívumként látom, hogy nem ez volt az első ilyen könyv az olvasmányaim listáján.

8 hozzászólás

Népszerű idézetek

Nandi>!

Az ember az egyetlen állatfaj, amely képes a tulajdon halálának a gondolatát felfogni, és az egyetlen, amely kétségbeesik miatta. Furcsa faj, valóban: ádázul pusztítja önmagát, és ádázul küzd önnön fennmaradásáért.

177. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emberek · halál
3 hozzászólás
Kovtünci>!

– Fiacskám […], nem a mi dolgunk eldönteni, élünk-e, halunk-e. Aki él, nem tehet mást, élnie kell. Az élet olyan, mint a munka. Nehéz vagy se, nem hagyhatod félbe-szerbe. A végére kell járnod, úgy bizony.

112. oldal, 4. fejezet

1 hozzászólás
Eszter01>!

Emlékszem, egyszer huszonöt kilométert bicikliztünk éjnek évadján a körbeliekkel, és utána jó másfél óra hosszat másztunk hegyet, hogy feljussunk a megye legmagasabb pontjára (512 méter), és onnan nézzük végig a napfelkeltét. Ilyet az ember csak tizenöt éves korában művel, az első lelkesedés mámorában, ami később kihal belőle. Kár. Tulajdonképpen így kéne élni, jobban odafigyelni az életre. Úgysem tart sokáig.

301. oldal

2 hozzászólás
Maya>!

…jó, ha az embernek olykor mások is megmondják, milyennek tartják. Senki sem látja tisztán önmagát.

569. oldal

Lélle P>!

A fogyasztói társadalomban a legnagyobb mennyiségben fogyasztott áru az optimizmus volt.

68. oldal, 3. fejezet (Európa, 1975)

Kapcsolódó szócikkek: fogyasztás · fogyasztói társadalom · optimizmus
Kriszta IP>!

Menou pár szál gallyat vetett a tűzre, hogy jobban lássak, felütöttem a Biblia legelső oldalát, és belekezdtem a Teremtés Könyvébe.
Mialatt olvastam, különös érzés fogott el. Öngúnnyal elegy megilletődés. Mert ez az ősi és nagyszerű költemény a világ teremtését énekli. És én a teremtett világ romjain olvastam fel ezt a költeményt olyan embereknek, akik mindenüket elvesztették.

Maya>!

Tudom, hogyne tudnám, hogy egy íz, egy dallam váratlan erővel kelti olykor életre a régmúlt pillanatok emlékét. De csak másodpercekre. Elillan a káprázat, lehull a függöny és ismét a nyakunkon a zsarnok jelen.

7. oldal - 1. fejezet

Chöpp >!

Megyünk egymás felé – ez a nap legjobb pillanata.

283. oldal

2 hozzászólás
BZsofi P>!

Megfigyeltem, még a mozgásunk is lelassult. Alkalmazkodott az életritmusunkhoz. Az ember nem úgy száll le egy lóról, ahogy az autóból szállt ki. Szó sem lehet róla, hogy csak úgy becsapja az ajtót, és hanyatt-homlok felrohanjon az emeletre, négyesével véve a lépcsőket, mert a telefon cseng. A külső kapunál leugrok Viola hátáról, onnan lépésben vezetem az istállóig, a bokszban leveszem róla a nyerget, lecsutakolom, megvárom, míg teljesen megszárad a szőre, akkor megitatom. Mindent egybevetve jó félóra.
Lehet, hogy orvostudomány híján megrövidül az emberi élet tartama. De ha az idő lassabban telik, ha a napok, évek nem futnak el villámsebesen előlünk, egyszóval, ha van időnk élni, kérdés, mit vesztettünk.

394. oldal, 13. fejezet

eme>!

Az embernek kétféle erkölcse van: amit megbotránkoztatónak tart, ha nincs belőle haszna, azt esetleg elfogadja, ha haszna származik belőle.

423. oldal

Kapcsolódó szócikkek: erkölcs

Hasonló könyvek címkék alapján

Jókai Mór: A jövő század regénye
Michael Crichton: Kongó
Arthur Conan Doyle: Eltünt világ
Arthur Conan Doyle: A sötét arc ura és a tenger alatti elveszett világ
J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba
Justin Cronin: A szabadulás
Garzó László: A Szilánk
Guillaume Musso: Holnap
Michael Crichton: Őslénypark