83. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján

Malevil 835 csillagozás

Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Malevil egy dél-franciaországi várkastély neve, melyet még a XII-XIII. században építettek az angolok egy sziklafal védelmében. E kastély borospincéjében hét ember tartózkodik, amikor atombombát dobnak le a földre, s bolygónkon jóformán minden szénné ég. Az életben maradók megpróbálják megszervezni a maguk új világát, hamarosan kialakul egy kedélyes, emberséges, demokratikus közösség. Már-már túlságosan is meséssé és idillikussá válna minden, ha nem derülne ki, hogy a malevilieken kívül egyéb csoportocskák is életben maradtak, és a különböző gondolkodású emberek felbukkanása elindítja az izgalmas és váratlan fordulatokban, kalandokban bővelkedő utópisztikus történetet.

Eredeti cím: Malevil (francia)

Eredeti megjelenés éve: 1972

>!
Európa, Budapest, 2013
736 oldal · ISBN: 9789630796408 · Fordította: Görög Lívia
>!
Európa, Budapest, 2009
730 oldal · ISBN: 9789630785983 · Fordította: Görög Lívia
>!
Európa, Budapest, 2005
732 oldal · ISBN: 9630777320 · Fordította: Görög Lívia

6 további kiadás


Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Emmanuel Comte


Kedvencelte 256

Most olvassa 52

Várólistára tette 377

Kívánságlistára tette 154

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
gabiica P
Robert Merle: Malevil

Szerintem ez a könyv zseniális. Bármennyire is tartottam tőle, most elmondani sem tudom, hogy mennyire tetszett. Maga a kiinduló ötlet is kiemelkedő és számomra a megvalósítás is hihetetlenül jó volt.
Izgatott voltam, hogy mi fog történni az emberekkel. Hogyan lehet túlélni egy ilyet? Hogyan lehet újra felépíteni az életet, teljesen a nulláról, minden olyan eszköz nélkül, amelyek korábban rendelkezésre álltak?
Mindenképp érdemes elolvasni ezt a könyvet. Olyan emberekről szól, akik a lehetetlenből építenek csodát, akik nem adják fel akkor sem, amikor úgy tűnik, mindennek vége.
Noha nem viszályoktól mentes, amit meg is értek, szerintem egy ilyen szituációban sokkal jobban kijönnek az emberek közti különbségek és az egyet nem értés is sokkal erősebb, mint normál helyzetben, de ezek az emberek mégis képesek összefogni. Teljesen különböző emberek dolgoznak össze, hogy felépítsenek valami újat. Nagyon tanulságos.

>!
bonnie9 +SP
Robert Merle: Malevil

Na jó. Visszakaptam a hitem Merlében, amit a Védett férfiakkal finoman szólva elvesztettem. Mondjuk úgy, hogy végletesen kiborított azzal a regénnyel.
Ez viszont kérem szépen jó volt. Olyan, mint a 70-es évek katasztrófafilmjei (Airport, A Poszeidon katasztrófa, Pokoli torony) : hosszúra nyújtott szereplő bemutatás, gyors világvége, és aztán lássuk, mit kezdünk vele. Nem a manapság divatos YA disztópia, ahol rövid idő alatt minél több és nagyobb és lehetetlenebb veszedelmet zúdítunk rá kamaszaink nyakára, akik szinte szuperhős módjára vágják ki magukat minden bajból. Ez az a fajta, ahol van idő mindenre, kicsit gondolkodni, tervezgetni, kósza vészeket elhárítani és a jövőt latolgatni – amolyan rejtelmes sziget módjára. Persze fel lehet hozni a könyv hibájaként, hogy itt is olykor túl gördülékenyen megy minden, mindenki pont akkor és ott és jó helyen, akinek kell, és pusztuljon a férgese. Most ezen sem akadtam ki, pedig a Védett férfiakban nyüszítve sípoltam minden ilyenért, mert abban nagyon el akarta hitetni velem, hogy ez így van rendjén. Itt viszont tűz körül mesélős stílusban előadva simán benyeltem, mert szeretem a meséket. Inkább éreztem magam malevili lakosnak, mintsem olvasónak.
Merle és a nők: írónknak van egy furán idillikus képe a nők világvége utáni tenyészkancává és a férfiak igényeit szívvel-lélekkel teljesítő kéjnővé válásáról. Nem most szembesülök vele először és gyanítom, nem is utoljára. A Védett férfiakban ezt a nemzet érdekeivel magyarázta, mely eszmét minden nő odaadóan magáévá is tesz. Itt is az emberiség jövőjével indítunk, de azért szereplőink jellemét kellően kifacsarja vágyálmai teljesítéséhez. spoiler Férjjel sokat beszélgettünk, hogy vajon ezek az elképzelések mennyire és milyen arányban köszönhetőek pusztán a férfi mivoltának, mennyire a gyerekkori algériai behatásoknak és mennyire a kommunista osztozkodási vágynak.
Ezután reménykedve folytatom az üvegfallal, lássuk mit tud még Merle.

31 hozzászólás
>!
smetalin
Robert Merle: Malevil

Ismét egy könyv, amit nektek molyoknak köszönhetek, hisz egy értékelésben figyeltem fel rá.:)
Ez az a könyv, ami legjobban írja le és mutatja be, a mi lenne ha………..egy csúnya bácsi megnyomná a piros gombot.
Itt nincsenek tizenéves fiatalok, akik megmentik a földet és még jól szerelembe is esnek egymásba, itt igazi embereket mutat be az író.
Egy húsvéti napon, hét ember lemegy a pincébe bort fejteni és ez menti meg az életüket. Egy ódon várkastélyban vannak, ennek a neve Malevil. Mire magukhoz térnek és kimernek menni a pincéből az eddig ismert világuknak vége. Nem maradt más, csak felégett erdő és hamu. Semmi élet, semmi zöld, csak a kiégett föld. Persze azért a szerencse is melléjük szegődik, de hogy hogyan és mi formában azt nem árulom el.
Mind a hét szereplő közel kerül hozzánk, megismerhetjük őket és szép lassan kiépítenek maguknak egy világot a kastély falain belül. Ahogy halad az idő, felfedezik hogy mások is voltak ilyen szerencsések és túlélték a nagy bummot, de biztos hogy ez nekik is szerencse?
Remélem én is felkeltettem egy-két moly figyelmét a könyvre, mert érdemes elolvasni, hogyan próbálnak élni ezek az emberek egy sarkaiból kifordult világban. Hogyan próbálnak ismét életet lehelni a kiégett földbe, és hogyan próbálnak mindvégig emberek maradni egy embertelen világban.

11 hozzászólás
>!
csillagka P
Robert Merle: Malevil

Egyszerűen imádom ez a könyvet, nagyon sokszor veszítettem már el, mert annyira tudok érte lelkesedni, hogy végül kikönyörgik, kölcsönadom és persze nem kapom vissza, utána vehetem meg megint ötödik -féle kiadásban mert újra szeretném olvasni. A legnagyobb pillanat részemre a csata és a megmenekülés, a szaporodás lehetősége mert megvannak a fiú állatok, és a NŐ csupa nagy betűvel, hihetetlen jól kibontakozik milyen útjai vannak egy elzárt kis közösségnek attól függően ki is irányítja őket. Zseniális könyv egy kimagasló szerzőtől.
2.
Nagyon sokáig őt tartottam a kedvenc könyvemnek, HP letaszította az első helyről, de nagyon szép az a második. Malevil a béke szigete maradt egy kegyetlen világban.

1 hozzászólás
>!
pannik P
Robert Merle: Malevil

Végre egy letehetetlen, izgalmas, érdekes olvasmány.
Nagyon jó az ötlet és nekem tetszett ahogyan meg van írva, kihozta belőle amit lehetett, lebilincselt, foglalkoztatott végig, sőt én még olvastam volna tovább is, hogy kivel mi lett később.

Ami szerintem zseniális a könyvben az az, hogy az emberi esendőségeket kristálytisztán mutatja meg, a kapzsiság, hatalomvágy, gonoszság, gátlástalanság, kizsákmányolás szinte kidomborodnak a könyvből. Azonban ott a jó oldal is, ami szintén nem hófehér, az irányított demokratikus döntéshozatalra látunk példákat bőven.

Sok kérdés fogalmazódik meg olvasás közben az emberben: például az, hogy milyen messze van egymástól jó és rossz? Igazság és hazugság? tisztesség és tisztességtelenség? Kik a mieink és ki az ellenség? és még sorolhatnám sokáig.
Mindenképpen ajánlom a könyvet mert nagyszerű olvasmány, tartalmas, gondolatébresztő, érdekes.

>!
dwistvan P
Robert Merle: Malevil

Adott az alap katasztrófa. Ebből nagyon elevenen és részletesen adódik a további cselekmény. Társas kapcsolatok, egyéni sorsok, belső lelki folyamatok. Társadalomkritika is egyben. Minden részletében izgalmasan felépített történet. Olykor Ken Follett regény-környezetében éreztem magamat. Bármely korban nem a technikai eszközöknek lényeges a szerepe, hanem az emberi viszonyok, az emberi tisztesség az alapvető. Sokat számít, hogy egy közösség vezetője mennyire alkalmas a tágabb összefüggéseket átlátni, és mennyire tisztességes. Ettől alapvetően függ a közösség sorsa. Ezt több példával járja körbe az író. A lényeg az, hogy a könyv nagyon izgalmas és tanulságos. Érdemes elolvasni.

1 hozzászólás
>!
sztinus P
Robert Merle: Malevil

Nagyon erős kezdés után, amivel olyan történetbe csöppentem amit imádok, kaptam egy váratlan fordulattal egy teljesen más történetet. Még ez sem volt rossz, csak meglepô; oké, érdekes utópisztika. Aztán megint fordult a történet, de akkor màr kevèsbè lelkesültem iránta. Inkább maradtam volna az alaptörténettel, a közepétől laposnak éreztem, elvesztettem az érdeklődèsem. Pedig Merle jól ír, és sok könyvét tervezem, de ettől nem estem hanyatt.

>!
Bélabá P
Robert Merle: Malevil

Ez a könyv elmondhatatlanul zseniális volt számomra.
El kell mondanom, megrészegültem tőle. Kicsit még mindig bennem az „ütése”.
Ezt a könyvet még Anya ajánlotta kamaszkoromban.
Úgy voltam akkor, hagyjuk. Hagyjuk még…
Megérte várnom!
Felnőttként többet tudtam benne látni. Ez csak fikció. De mégis kőkemény valóság. Több volt most.
Ez a könyv olyan, mint a jó bor. Éretten finomabb.
Ez a könyv olyan, mint a finom étek. A kedvenc étkek egyik legjobbja.
Ez a könyv olyan, mint a legjobb zene.
Ez a könyv olyan, mint a legédesebb szerelem.

Bor, étel, zene, szerelem. Az élet gyönyörei. Mind.
A Malevil is az volt. Az új „Robinsonom”!
Nem tudom felülmúlta-e? Talán igen.
HATALMAS szó.

Köszönöm, Robert Merle, hogy megírta!
Köszönöm, Anya, hogy szóltál róla!
Köszönöm, hogy olvashattam!

Szabályosan „részeg” lettem tőle. Pedig nem iszom alkoholt.
Malevil az új bormárkám. Ami ártalmak nélkül le tud itatni.

Merci, Robert Merle!

9 hozzászólás
>!
Annamarie P
Robert Merle: Malevil

Egyszerűen nem értem, hogy történhet meg az, hogy egy ennyire közkedvelt, ízlésőreim által díjazott könyv, ennyire nem tetszett nekem.

7 hozzászólás
>!
Trixi_Adzoa P
Robert Merle: Malevil

Ó…hát komolyan elfelejtettem értékelést írni a világ egyik legjobb könyvéről? :-)
Egyre nagyobb gondban azzal, hogy meghatározzam, melyik Merle legjobb könyve. A Malevil új kedvenc lett, ez egyértelmű.
Emanuel Comte egy nagyon szerethető figura, annak ellenére, hogy ő is gyarló. Talán ettől még inkább szeretem. Ez elmondható az összes többi szereplőről is. Valahogy rejtetten, inkább a különböző cselekmények által rajzolódik ki minden egyes szereplő személyisége. Az ahogy helyzetekre reagálnak mindent elmond róluk. Nagyon is valószerű, hogy egy egyébként szimpatikus ember rossz döntés(eke)t hoz, és unszimpatikusan viselkedik kritikus helyzetben. Szeretem, hogy Merle ezeket az információkat nem a szánkba adja, hanem csak megmutatja, és az olvasó a saját szájíze szerint „ítélkezhet” a szereplő felett.
Nagyon érdekes volt látni, hogy egy ilyen pici „társadalom” hogyan tud elindulni a reflexszerű túlélő üzemmódból a hosszútávú tervezés felé. Többször elhangzott a könyvben, hogy egy ilyen katasztrófa után mennyivel értékesebb minden, ami megmaradt. És igen, ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyire fontos a nemek egyensúlya, a legapróbb élőlények létezése, az önzetlenség mármint az igazi önzetlenség és az összetartás/összetartozás.
Nagyon szeretem Merle disztópia világát. Mindig csak annyi a valóságtól való elrugaszkodás, amit még meg tudok emészteni, és ami valahogy még akár igaz is lehetne. Ezen az egy elemen túl pedig minden olyan, mintha igazi lenne.
Nagyon sokáig halogattam ezt a könyvet….nem is tudom, hogy miért…annyira jó volt!
Merle zseniális! A teljes életművét el kell olvasnom, az biztos.


Népszerű idézetek

>!
Nandi

Az ember az egyetlen állatfaj, amely képes a tulajdon halálának a gondolatát felfogni, és az egyetlen, amely kétségbeesik miatta. Furcsa faj, valóban: ádázul pusztítja önmagát, és ádázul küzd önnön fennmaradásáért.

177. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ember, emberiség · halál
3 hozzászólás
>!
Kovtünci

– Fiacskám (…), nem a mi dolgunk eldönteni, élünk-e, halunk-e. Aki él, nem tehet mást, élnie kell. Az élet olyan, mint a munka. Nehéz vagy se, nem hagyhatod félbe-szerbe. A végére kell járnod, úgy bizony.

112. oldal, 4. fejezet

1 hozzászólás
>!
Eszter01

Emlékszem, egyszer huszonöt kilométert bicikliztünk éjnek évadján a körbeliekkel, és utána jó másfél óra hosszat másztunk hegyet, hogy feljussunk a megye legmagasabb pontjára (512 méter), és onnan nézzük végig a napfelkeltét. Ilyet az ember csak tizenöt éves korában művel, az első lelkesedés mámorában, ami később kihal belőle. Kár. Tulajdonképpen így kéne élni, jobban odafigyelni az életre. Úgysem tart sokáig.

301. oldal

2 hozzászólás
>!
Maya

…jó, ha az embernek olykor mások is megmondják, milyennek tartják. Senki sem látja tisztán önmagát.

569. oldal

>!
Maya

Tudom, hogyne tudnám, hogy egy íz, egy dallam váratlan erővel kelti olykor életre a régmúlt pillanatok emlékét. De csak másodpercekre. Elillan a káprázat, lehull a függöny és ismét a nyakunkon a zsarnok jelen.

7. oldal - 1. fejezet

>!
Attila_Szabadkai

A fogyasztói társadalomban a legnagyobb mennyiségben fogyasztott áru az optimizmus volt.

73. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fogyasztás · fogyasztói társadalom · optimizmus
>!
Eszter01

Az emberek nagyon értenek hozzá, hogy a hibáikat leplezzék önmaguk elől is.

397. oldal

>!
Mrs_Szubjektív

Erkölcseink tiszták és kemények, mint őseinké. Legalábbis a nyilvánosság előtt. A disznólkodás magánügy.

>!
Emerencia

Órákig nem hunytam le a szemem. Nem az eső zaja tartott ébren, hanem az iránta érzett hála. Mindig is szerettem az eleven vizet, de hanyagul, figyelmetlenül szerettem. Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltűnhet egyszer. Most, hogy ezt megtanultam és újra látom az esőt, úgy érzem magam, mint a lábadozó.

377. oldal

>!
robinson P

Mialatt olvastam, különös érzés fogott el. Öngúnnyal elegy megilletődés. Mert ez az ősi és nagyszerű költemény a világ teremtését énekli. És én a teremtett világ romjain olvastam fel ezt a költeményt olyan embereknek, akik mindenüket elvesztették.

139. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Gene Wolfe: Az Autarkha fellegvára
David Brin: A jövő hírnöke
Philip K. Dick: Csordulj könnyem, mondta a rendőr
Frederik Pohl: Az átjáró
Ian McDonald: A dervisház
Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba
Robert Charles Wilson: Kronolitok
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával
Stephen Baxter: Időhajók