Majomábécé 263 csillagozás

Robert Merle: Majomábécé Robert Merle: Majomábécé

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy etológus házaspár örökbe fogad egy csimpánzbébit, s úgy nevelik mint saját gyermeküket: cumiztatják, pelenkázzák, s ami a legfontosabb: megtanítják beszélni, pontosabban mondva, kommunikálni. Erre az eddigi kísérletek alapján, a süketnéma jelbeszéd látszik legalkalmasabbnak. Chloé, a bébi szépen halad, imádja a „szüleit”, megtanul asztalnál enni, beilleszkedni a családba, úgy viselkedik mint egy csintalan gyerek. Tökéletes az idill, s a tudományos program is sikerrel kecsegtet: megvalósulni látszik az ember régi álma, hogy beszélgessen az állatokkal. Ám egy nap Chloé a tükör előtt állva rádöbben hogy „csúnya”, más mint a családja. Mogorva lesz, szeszélyes, hatalmas testi erejével visszaélve rettegésben tartja a családot. A házaspárt egyre többen figyelmeztetik, hogy rossz vége lesz a kisérletnek, Chloét vissza kellene küldeni az állatkertbe, a program nem folytatható….

Eredeti cím: Le Propre de l'Homme

Eredeti megjelenés éve: 1989

>!
Európa, Budapest, 2014
464 oldal · ISBN: 9789630796026 · Fordította: Dutkay Magyar Katalin
>!
Európa, Budapest, 2005
460 oldal · keménytáblás · ISBN: 963077755X · Fordította: Dutkay Magyar Katalin
>!
Európa, Budapest, 2002
460 oldal · ISBN: 9630772078 · Fordította: Dutkay Magyar Katalin

4 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 16

Most olvassa 9

Várólistára tette 88

Kívánságlistára tette 47


Kiemelt értékelések

>!
Hoacin
Robert Merle: Majomábécé

Bevallom, ez az első Merle olvasásom, de biztosan nem az utolsó. A történet érdekes, beszippantja az embert. Bár elég megrázó, de mégis milyen fesztelenül és szellemesen van írva, a tudományos részek legalább oly olvasmányosak, mint maga a konkrét cselekmény. Tanítsunk meg jelbeszédre egy csimpánzbébit, és éljen velünk szerető családi körben! Önmagában a sztori alakulása nem lepett meg, viszont végig jó kérdéseket vetett fel, amikre sokszor nem oly egyértelmű a válasz. (Maximum abban vagyok biztos, hogy bár Chloé embernek hitte magát a nevelése következtében, de ha átfogó képe lehetett volna az emberiségről, nem lombozódik le annyira, hogy nem tartozik közéjük.)
Az érdekes tudományos kísérlet szinte észrevétlenül csusszan át egy kényelmetlen szituációba, amiben érthető Chloé, Suzy és Ed viselkedése is. spoilerHa nem teszitek Chloét rács mögé, magatokat találjátok ketrecben.” Tehetetlen helyzet, mindenkinek igaza van, és a lehetséges megoldások egymásnak teljesen ellentmondanak. spoiler A végét kicsit elkapkodottnak éreztem, olyan hirtelen szakad le az utolsó jelenet, hogy felocsúdni sem volt időm, és máris befejeződött a könyv.
A polcos incidens dacára azért Vöröshaj ölel Chloé. Vöröshaj ad banán.
Az biztos, hogy sokaknál emberebb egy főemlős. És hogy az állatokkal való bánásmód nagyban árulkodik az emberségről.

Chloé civilizálódik. Ne törődjön a szidalmaival! Gyerekesek és ártatlanok. És főként ne büntesse meg Chloét. Jobb, ha WC-nek titulálják az embert, mintha megharapják.

14 hozzászólás
>!
dwistvan P
Robert Merle: Majomábécé

Az állatok viselkedéséről és érzelmeiről kedves, de egyúttal szomorú és megrázó könyv. Mert érezhető az írói álláspont, hogy végül is az állat tisztességes, az ember pedig aljas. Hogyan is lehetne jobban bemutatni az ember viszonyát az állatokhoz, mint egy picit láthatóvá téve az állatok érzelmi és gondolatvilágát. A kitalált mese pedig – ami keretet ad ennek – olykor vidám, vagy szórakoztató, vagy éppen fájdalmasan szomorú, de végig izgalmas olvasmány. Olyan Merle módon jön a képünkbe az üzenet. További fontos gondolat, hogy a kimondott szónak nagy hatalma és hatása van. Főleg a gyermekeket nevelőknek jó ezzel tisztában lenni, de mindenkinek jó azt tudni, hogy ami elhangzik, az másokban sokkal nagyobb nyomot hagyhat, mint gondolnánk.

>!
Tarja_Kauppinen IMP
Robert Merle: Majomábécé

Identitástudat, identitászavar.
Egy tudós házaspár újszülött korától fogva emberként nevel fel egy csimpánzt, amely ennek hatására emberként azonosítja magát. Traumák sorozata éri aztán emiatt, ahogy apránként ráébred, hogy az énképe hamis – veleszületett ösztöneit épp úgy nem tudja soha levetkőzni, ahogy a külsejét sem, hiába öltözik emberként, vagy tanulja meg a jelnyelvet, amely által kommunikálni képes az emberekkel. Az identitás csak egy bizonyos pontig formálható tehát, s Cloé csimpánzt hiába kezelte a „családja” mindvégig emberként, a tágabb környezetében a valóstól eltérő identitása folyamatos konfliktusok forrása volt.
Szórakoztató szépirodalom ez, olyasfajta, amelyet pusztán az élvezeti értéke miatt is olvashatunk akár – mert izgalmas és mert Merle a tőle megszokott módon a legjelentéktelenebb női mellékszereplők bájainál is hosszan elidőzik. Azt viszont hagyjuk már, hogy Az Ember Gonosz. A szigetben Merle maga jelenti ki, hogy végzetes hiba az egyén bűnét kiterjeszteni az egész közösségre, erre itt meg egyetlen – ráadásul értelmi fogyatékos – ember tette folytán a komplett emberiség felett kimondja az ítéletet.

2 hozzászólás
>!
Lara
Robert Merle: Majomábécé

Rendkívül hálás vagy a könyv írójának és a kölcsönadójának is, mert ez a történet, úgy érzem, végre megtörte a mostanság egyre vastagodó jeget köztem és az olvasás között. A nyelvezete rendkívül könnyed, ahogy a stílus is, olvastatja magát, mégis van tartalma, mondanivalója is (ez a kettő ritkán jár együtt), még ha nem is egészen eredeti; és a hibái ellenére is szerethető történet. A fordítás pontatlanságai és túlkapásai viszont elborzasztók, ami a leginkább megmaradt: a Down-kóros „mongolidiótának” fordítása. Egyszerre sérti a nyelvi- és igazságérzetet.

>!
Kovács_Cintia_2 P
Robert Merle: Majomábécé

Nagyon nehéz lesz szavakban kifejezni, hogy mennyire elnyerte a tetszésemet ez a könyv. Így tettem le: „na, ehhez nincs mit hozzáfűzni”. Teljes és egész, minden amit elmondhatnék, le van írva a történetbe. Ezt meg kell élni, a lapokon át megtapasztalni, aztán örülni, hogy az életben nem fogjuk megtudni. Magunkkal kell számot vetni: megéri-e nekünk kiemelni valami különlegeset a helyéről „emberségünkkel” elrontani, hogy minden szeretet ellenére magányos és idegen legyen? Vagy hagyjuk, hogy a természet elrendezze a maga módján minden élőlényének sorsát.
Az írás egyébként nagyon érzékletes, teljesen át lehet venni az éppen zajló hangulatot, mosolyt és könnyet is könnyedén fakaszt. Abszolút kedvenc lett.

>!
Blissenobiarella
Robert Merle: Majomábécé

Imádtam ezt a könyvet az első sorától az utolsóig. Minden oldalon érezhető, hogy Merle mennyire szerette és tisztelte az állatokat, és ez akaratlanul átragad az olvasóra is. Nagyon szeretem, mikor Merle az emberek természetéről ír, ez a regény is rendkívül gazdag karaktereket szerepeltet. Bár alapvetően egy tudományos kísérletről szól a történet, egyáltalán nem „tudományoskodó”. Roppant érzelemgazdag, megható és érdekes írás ez egy csimpánzról, és az őt felnevelő emberekről.
Nem tudom kellően szépen kifejezni, egyszerűen csodálatos könyvnek tartom. El kell olvasni.

>!
ervinke73
Robert Merle: Majomábécé

Először húztam a szemöldököm, Merle-től nem ilyen stílusban előadott történetecskére számítottam. Ráadásul legutóbbi csimpánz-sztorim, Bruno Littlemore fejlődéstörténete tűréshatáron kívül esett.
Végül mégis lett saját olvasatom. A természettől elszakadt- ahonnan végső soron vétetett – ember útkereséséről születtek gondolataim. Arról az útkeresésről, ami vissza vinne mindenhez, ami igaz, ami ősi és még tiszta. Arról az útkeresésről, ami hiábavaló, csaknem lehetetlen,főként ennyi, emberként leélt évszázad után. Nem vagyunk koronái a teremtésnek, nem ebben a formában, minden cselekedetünk konfliktushoz vezet a természettel. Minden olyan vívmányunk, mely kezdetben a javunkat szolgálta, mára nyilvánvalóan a pusztulásunkat, bukásunkat fogja előidézni.Nem mondom, hogy barlangban kellene laknunk, kőbunkóval vadásznunk. De amit most művelünk, bűn saját létünk ellen.

>!
chhaya P
Robert Merle: Majomábécé

A mű alap kérdése, hogy meg lehet-e tanítani érdemeben kommunikálni egy állatot, mégpedig egy majmot az emberrel. (Szigorúan emberszabású majom, ami pl. az angol nyelvben élesen elkülönül a többi fajtától: nem monkey, hanem ape.) E nyilvánvaló kérdésen túl is, melyre az egész cselekmény épül, számos gondolkodnivalót ad a könyv – hol nyíltan kimondva, hol burkoltabban megfogalmazva.

Van-e joga az embernek egy érző és gondolkodó állatot úgy nevelni, mintha egy lenne közülünk? Elsőre ártalmatlannak tűnik a kérdés, mert miért ne lenne – de mi történik, ha egyszer ez az állat „öntudatra ébred” spoiler és nem tetszik neki, amit lát? Tudomány, a sors megkísértése, vagy Istenkáromlás?

Egy számomra nagyon érdekes kérdés, hogy vajon hol végződik az állat, és hol kezdődik az ember? Szép példát állít szembe az író a könyv vége felé: a szellemileg visszamaradott Tom, akinek az agresszív és állatias fellépése félelmet kelt a környezetében, mégis szabadon járhat-kelhet, hisz ember – vele szemben a szeretetre vágyó és a pótcsaládjához hasonlítani akaró Chloe, a majombőrbe varrt baba, aki semmi rosszat nem akar, valamiért mégis útjában van az embereknek.

Különben is: valóban a majomtól származunk? Ahogy a könyv egyik szereplője is megfogalmazza: hiába szereti ő az állatokat, Chloe-t nem tudja, mert van benne valami, ami túlságosan és zavarba ejtően emberi. Több, mint egy egyszerű állat, hisz kommunikálni képes, hasonlít is ránk – de pont ez a hasonlóság a baj, mert hisz olyan, mint egy ember karikatúrája. Ezért nehéz sokaknak elfogadni az evolúciót, s tartják Istenkáromlásnak az efféle kísérleteket.

Érdekes, nagyon érdekes könyv, izgalmas cselekménnyel, bőséges leírással, a szereplők bemutatásával, a kapcsolódó tézisek és kísérletek magyarázatával… Akit érdekel a téma, annak mindenképp érdemes olvasni.

2 hozzászólás
>!
mohapapa I
Robert Merle: Majomábécé

Kamaszkorom derekán Merle az egyik kedvenc íróm volt. A Malevil-t felfaltam, a Mesterségem a halál lenyűgözött, megdöbbentett és tanított, a Védett férfiak szórakoztatott, megnevettetett és elgondolkodtatott, az Állati elmék elborzasztott és tűnődésre késztetett. A Két nap az élet tetszett, de nem hatott különösebben mélyen. A Francia história és folytatásai teljesen hidegen hagytak. Bár botorság, amikor megjelent a Majomábécé, az is.
Nem tudom pontosan, miért támadt most bennem érdeklődés iránta, az sem, hogyan jutott eszembe, hogy létezik ez a könyv? Rukkola, hopp, meg is van. Most, Balatonszéplakon nyaralva neki is veselkedtem. S ahogy haladtam vele, egyre inkább veselkedés lett belőle. Nem mondom, hogy hidegen hagyott, hogy sehol sem érintett meg, de nem akartam folyton-folyt olvasni. Holott most lenne is rá időm.

A történet pofonegyszerű: tudósunk magához vesz egy csimpánzkölyköt, jóformán embörgyörökként neveli fel, kutatgatva közben, hol van a határ ember-állat között, meddig emberesíthető egy állat. Ennek fő eszköze, hogy megtanítja, természetesen adott fogalmi és absztahációs keretek között Chloét, a csimpánzgyereket jelelni.
A könyv kétharmada egyfajta kisszínes Chloé neveléséről. Kis történetek, semmi összekötő elem nélkül. Illetve Chloé az összekötő elem, ő a laza epizódok kapcsa. Ez még nem lenne baj, bár Merle-től egy kicsit kevés. S mert valószínűleg ezt ő is érezte, vagy kifogyott a kis színes ötletekből, úgy a kétszázhetvenedik oldal oldal környéké jön egy kis krimis cselekmény. Ami hamarosan, és meglehetősen laposan le is zárul, megnyugvással heppienddel.

Aztán még valami kellene. Lesz is: az etimológus főhős rádöbben, hogy Chloé bármennyire kommunikatív, valójában mégis csak egy vadállat, ami, aki adott esetben életveszélyes is lehet. De mert ki mer szembeszállni fontos kérdésekben a feleségével, akit szeret, pipogyáskodik egy sort, érzelmi zsarolás végett sarokba szorulva, lépni nem lép. Belátom, nagy a dilemma. Merle sem tudja feloldani, ezért a könyv végére odailleszt egy nagyon jól megírt, de hiteltelen izgalmas, tragikus befejezést. A hihetőbb és valószerűbb minden bizonnyal nem szólt volna ekkorát. Aztán egy emberiség-gyalázó utolsó mondattal agyon is csapja az egészet. Agyoncsapja, mert menyivel jobb egy östönállat, mint egy agyakevés ember: mindkettő ugyanarra hallgat végső soron, és melyik kárhoztatható érte? S mennyivel erkölcsösebb, tisztább egy fenevadat szabadon mászkáltatni, mint egy emberi agyahiányost? Mindkettő emberi döntéseken, mulasztásokon múlik. Az egyik egy etimológus tudósén, a másik az erélytelen emberi törvényekén. S mindkettő a szeretetre, a maga empátiájára hallgat. Nos, erről egy szó sincsen a könyvben.

Emiatt a könyv voltaképpen csak szép, csicsás felfújt lufi. Mintha Merle sem tudta volna, mire is akar kilyukadni, csak volt egy jónak tűnő, de nem eléggé átgondolt témája, s ha már belekezdett, valahogy befejezte.

Én is. Szerintem egyikünk sem elégedett, bár Merle-nek legalább bevételt jelentett, a már bejártott neve miatt. Kár, hogy a könyvekre témájára nem talált még ki valamt a fogyasztóvédelem, érvényesíthetném a szavatossági, garanciális cserejogaimat!

>!
Drú
Robert Merle: Majomábécé

Második olvasásra is ugyanolyan élményt nyújtott mint elsőre. Mindenkinek ajánlom, akit érdekel a főemlősök kommunikációja kissé tudományos, de mégis érthető szemszögből. :)


Népszerű idézetek

>!
Gólyanéni

A pénztelenség nem halálos baj. Egyébként semmi nem halálos, csak maga a halál.

>!
cinege218

Ha az ember egyszer eltökéli, hogy csupa jót gondol magáról, akkor nem ismer lehetetlent.

16. oldal

>!
Blissenobiarella

– Lám, hátat fordít! – mondja Davidson félig mulatva, félig bosszankodva.
– Azért, hogy maga bebizonyíthassa a barátságát – magyarázza Suzy.
– Mivel tudnám bebizonyítani?
– Azzal, hogy megvakarja a hátát.
– Á, szóval erről van szó! – mosolyog Davidson, és megvakarja Chloé hátát.
Kell-e mondanom, én már abból is megállapítom, hogy miféle ember valaki, ahogy megvakarja Chloé hátát, és bevallom, igen kedvezőtlen a véleményem azokról, akik kelletlenül egy ujjal, néhány másodpercig vakargatják a csodálatos bundát. Davidson azonban nem ilyen. Mind a tíz ujját belemélyeszti Chloé bundájába. És mikor befejezi a műveletet, Chloé hátától a derekáig nem marad egy négyzetcentiméternyi hely sem, amely ne részesült volna figyelmes gondosságban. Ez aztán az önzetlen, lelkiismeretes és módszeres ember! Nem sajnálja rá az időt! Még jobban megszeretem, s míg Chloét vakargatja, elmélázom. Micsoda könnyebbséget jelentene a társadalmi érintkezésben, ha úgy tudnánk viselkedni, mint Chloé, s ha például egy estélyen csak meg kellene érintenünk egy hölgy kezét, hogy barátjának tekintsen bennünket, s rögtön megkérne, hogy vakargassuk meg a meztelen hátát…

>!
Blissenobiarella

– Az ubik úgy tartják, hogy Isten egy időben teremtette a csimpánzokat és az embereket. Miután életre keltette őket, így szólt hozzájuk: „Íme, ez a föld. A tiétek. Az a kötelességetek, hogy megműveljétek.” Az emberek engedelmeskedtek Istennek, a csimpánzok pedig azt gondolták: „Miért művelnénk meg? Sokkal kényelmesebb, ha gallyakból és levelekből fészket csinálunk a faágak közt, ha alszunk, és időnként felnyúlunk, hogy leszakítsunk egy gyümölcsöt.” Ezért hát nem csináltak semmit, csak ettek, aludtak, játszottak, civakodtak és szerelmeskedtek. Mikor azonban Isten észrevette a tétlenségüket, féktelen haragra gerjedt és így szólt hozzájuk: „Nem engedelmeskedtetek, ezért büntetésül csúnyává változtatlak benneteket.” A csimpánzok pedig megcsúnyultak.
[…] Miért, van folytatása a történetnek?
– Igen, mégpedig nagyon szép. A csimpánzok úgy megcsúnyultak, de úgy, hogy maga az Isten is elszomorodott tőle.
– Helyes, végre egy humánus Isten!
– Igen, de hiába szomorkodott, nem tudta visszavonni a büntetést. S mivel nem tudta visszacsinálni, amit már megcsinált, így szólt a csimpánzhoz: „Te tényleg nagyon csúnya vagy. De kárpótlásul a csúnyaságodért megtanítalak a zenére.” És megtanította a csimpánzt, hogyan doboljon a tenyerével a fatörzsön.

>!
Blissenobiarella

– Te nem neveletlen vagy, hanem élénk és közvetlen.
– Te pedig imádnivaló. Ed, miért vagy mindig olyan elnéző velem?
– You should treat a woman according to her womanishness.
– Ezt te írtad?
– Nem, Bernard Shaw. Hogy fordítanád franciára?
– Nővel nő módjára kell bánni.
– Nem, ez nem egészen ugyanaz. A „womanishness”-nek itt van valami gunyoros éle. Ezt a szót Shaw a „foolishness” mintájára gyártotta. A mondat pedig egy közismert angol aforizma mása: „You should treat a fool according to his foolishness.”

Kapcsolódó szócikkek: George Bernard Shaw
>!
cinege218

Jobb, ha WC-nek titulálják az embert, mint ha megharapják.

145. oldal

>!
vivcsi2

Tulajdonképpen nem a beszéd, még csak nem is az értelem különbözteti meg az embert az emberszabású majomtól, – mondta Suzy – hanem az a biztos tudat, amely az embert az egész élete folyamán végigkíséri, hogy tudniillik a saját halála az egyedüli esemény, amelyet teljes bizonyossággal előre láthat.

>!
Trixi_Adzoa P

A rendezettség és rendezetlenség kontrasztja megkettőzte az örömömet: A rend kielégítette lényem angolszász részét, a rendetlenség latin vonzalmaimnak tett eleget.

200. oldal (Európa, 1992)

>!
Renáta_Kovics

Chloé egy szép baba, akit valami gonosz tündér majombőrbe varrt. – mondta.

94. oldal

>!
Trixi_Adzoa P

Ed, miért vagy mindig olyan elnéző velem?
You should treat a woman according to her womanishness.

325. oldal (Európa, 1992)


Hasonló könyvek címkék alapján

Dian Fossey: Gorillák a ködben
Farkas Henrik: Majomtörténetek
Jame's Prunier: A majom
Veress István: Ember az állatban
Vitus B. Dröscher: Emberszabású majmok
Scott Steedman: Csudálatos majmok
Kate Petty: Csimpánzok
Sarah Albee: Csimpánzok
Pierre Boulle: A majmok bolygója
Bálint Ágnes: Micsoda pók a vízipók!