Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Madrapur 447 csillagozás
„Elkésett utas már nem is reméli, hogy útra kelhet. Kihalt repülőtér – éppúgy lehetne irdatlan vidámpark vagy melegház is. Sztrájk? Sehol senki: se légiszemélyzet, se utasok. Aztán a semmiből mégis egy bájosan személytelen stewardess. A formaságokat mellőzve, ugyanakkor ellentmondást nem tűrően kalauzol a fedélzetre. Türelmetlen utastársak: mindkét nembeliek, nációk tarkasága tart a rejtelmes Madrapur felé. Miféle új ígéret földje? A hétköznapi szituáció egyre nyomasztóbb. Aztán mintha kibújna a szög a zsákból: terroristák fognak fegyvert a többi utasra. Kiderül, hogy a pilótafülke üres, a távolból, ismeretlen központból vezérlik a gépet, amely időnként kietlen, fagyos tájakon landol: ilyenkor mindig kiszáll néhány utas. Önszántából vajon? A majomszerű alsó arctáját restellő, a felsőbbik emberszabására bezzeg rátarti utas úgy írja le percről percre a kalandos röpülést, ahogyan megéli: élénken észleli környezetét és a történéseket, de megfejteni őket képtelen… Robert Merle hosszú… (tovább)
Eredeti cím: Madrapour
Eredeti megjelenés éve: 1976
Enciklopédia 1
Kedvencelte 42
Most olvassa 19
Várólistára tette 140
Kívánságlistára tette 39
Kiemelt értékelések
Becsuktam. A számat nem :) Mert elképedtem, és úgy maradtam. Most mi van?! Ki kivel van?! Kattog az agyam, pörögnek a fogaskerekek. De nem baj, hogy filózni kell rajta, sőt! Jól esik :)
Úgy lett vége ennek a regénynek, mint amikor egy nagyszerű kapcsolat egyik napról a másikra ér véget, mert a szeretett lény lelécel. Egy szó nélkül. Nem bánt, nem sérteget, csak eltűnik, köddé válik. És nem marad utána más, csak a sóvárgás és az emlékek szépsége. Nincs harag, csak valami értetlenséggel vegyes hiányérzet. És kérdések.
Madrapur-klubot alapítanék, ha lenne rá érdeklődő. Merthogy ezt a könyvet vesézni kell, átmosni, elemezgetni a személyiségeket, a párbeszédeket, az egész történet üzenetét.
Szerintem zseniális ez a könyv, még akkor is, ha tényleg nem tudom, ki kivel van :)))
Sokat gondolkodtam rajta, h végül is ki szórakozott kivel?
De persze, Merle szórakozott velem, a terroristák a többiekkel, a többiek egymással, de leginkább azon akadtam le, mennyire erős dolog volt ez a szavazzuk meg mi legyen, majd a következő lépést, plusz, szavazzunk-e újra, nagyon durva.
„A nagy részvét nyomban elpárolog, mihelyt cselekvésre kerül a sor.”
Persze azt is megnéztem a térképen, hol van Madrapur.
Biztosan újraolvasós lesz.
Szokták volt mondani, hogy aki hülye, haljon meg, de legalább lépjen ki az idő kerekéből.
Az úgy kezdődött, hogy volt egy Merle könyv, amit @Bíró_Júlia nagyon ajánlgatott és határozottan emlékeztem, hogy M betűvel kezdődő egyszavas cím, meg Kuba, meg Che Guevara. És ahol Merle a történelmet veszi elő, ott egész jó szereplőkkel dolgozik – ez alól üdítő kivétel a Malevil. Kósza könyvtári kóborlás alkalmával fennakadt a szemem egy Merle könyvön (egyszavas M), szürke, teljesen lefedett régi borítóval. Hopp, lekaptam, hazahoztam, nekiálltam olvasni. Mivel még mindig nem olvasok fülszöveget, így ráfaragtam. Olvastam, olvastam. Tudom, hogy Merle regényei lassan indulnak be, így kitartóan vártam a pillanatot, mikor végre elindul a történet. És vártam. meg Che Guevara felbukkanását, de ez már az én bajom. Próbáltam meggyőzni magam, hogy Madrapur valójában egy alternatív Kuba lesz, és akkor majd… Először még felvillanni látszott némi kidolgozott személyiség hőseinkben, kezdtem lelkesedni, hogy akkor legalább olyan lesz mint a Malevil, azaz néhány különböző ember kis helyre összezárva közösségelméleti kérdéseket feszeget. A spoiler kifejezetten felpörgette az eseményeket, itt azt mondtam, jól van, helyben vagyunk, lesz ebből még izgalmas regény. Ám spoiler „ a kör megint hallgatásba és a várakozás mozdulatlanságába süpped – ez az eseménytelenség meglehetősen sokáig tart, s majdnem nehezebb elviselni, mint a drámai pillanatokat, amiket átélünk. ” Egyébként valahol itt jött szembe molyon a Moncada cím, és kezdtem a fejem ütemesen a falba verni És amikor épp nem hallgattak, akkor hisztiztek, személyiségük pedig leragadt a kezdeti felvezetés szintjén. Merle ismét nem tudott kilépni a dagadva hullámzó keblek/szottyadt zacskós mellek személyiségjegyként való kezelésén, kiegészítve azzal, hogy homoszexuálisnak az minősül, aki férfi létére lakozza a lábkörmét és rikító színes ruhákban jár. Ellenben megtapsolhattam magam, mert míg ez a vonal a Védett férfiakban kiborított, itt már csak szimplán megmosolyogtatott. Mint amikor az ember valami apró-cseprő aranyos butaság után megsimogatja csemetéje buksiját, hogy jól van kisfiam, majd megtanulod, semmi baj.
Egyébként a spoiler még érdekes is lehetett volna, ha kicsit több figyelmet fordít a kidolgozottságra, mert így csak felpiszkálta a fantáziám, de ki nem elégítette.
„ Hála Istennek, túl vagyunk rajta. ”
Ha ezt a könyvet 16-20 éves korom körül olvasom, valószínűleg sokkal nagyobb hatást tett volna rám. Így folyamatosan olyan érzésem volt, hogy én ezt szinte majdnem ugyanebben a formában már olvastam. Elég sok minden eszembe jutott róla: a zárt/szimbolikus térben az egész társadalmat/életet modellező szereplők mitikussá emelt, mégis hétköznapi léte sok helyről ismerős volt – könyvek (Cortazár A nyertesek), filmek (Langolierek – ja, mondjuk ez is egy könyvadaptáció, de én csak a filmet ismerem), és hát az az igazság, hogy talán ízléstelenség idekevernem, de még az Anne Frank naplója is.
Ettől az ismerősségtől függetlenül nagyon is élveztem. El tudtam engedni a „valahol már láttam” érzését, mert mégis egyedi volt, annyira sűrű volt az atmoszférája, hogy élvezettel merültem el benne, épp azért, mert nem vártam már tőle azt a mélységet, amit mondjuk 16 évesen, kisebb olvasottsággal, biztosan megtalálni véltem volna benne.
Legnagyobb ereje abban van, hogy a legelső mondatoktól kezdve, amikor főhősünk a semmiből megérkezik a kiürült repülőtérre, érezni benne a mitikus szimbolikusságot, viszont végig megmaradt benne az a szószerinti realitás is, amit mindeni ismer, aki valaha is repült már. A szűk terek, a repülős kaja, a műmosollyal rendelkező stewardess és hasonlók mind-mind megtartanak a kézzel fogható valóság terepén.
A szimbolikusság és realizmus ilyenfajta mindig jelenlévősége és keveredése az, ami mégis egyedivé teszi ezt a regényt, és ami egy kicsit zavarba hozza az olvasót, kirántva a komfortzónából és az ismerősségből.
Emellett pedig a fojtogató atmoszféra és a tulajdonképpeni cselekménynélküliség ellenére valahogy végig fenntartja a feszültséget és élvezetes tud maradni, szóval na, most sem kellett csalódnom Merle-ben.
A könyv első felét olvasva az járt a fejemben, hogy ez a történet milyen jól működne egyfajta pszichológiai tesztként. Az alapján lehetne jellemezni az ember személyiségét, hogy melyik szereplővel szimpatizál. Ami egyébként nem egyszerű feladat, ugyanis Merle karakterei egyike sem fekete vagy fehér, nagyon is összetett egyéniségek, és hát egyikük sem tartozik azon szereplők közé, akik pillanatok alatt belopják magukat az olvasó szívébe.
Ahhoz pedig, hogy valaki megírjon egy olyan történetet, ami egyetlen helyszínen, szinte egyetlen légtérben játszódik ilyen sok szereplővel, akiket többnyire a párbeszédeikből, viselkedésükből ismerünk meg, és mindezt ilyen érdekfeszítően tálalva, egy ennyire misztikus, szürreális szituációval megspékelve teszi, elképesztő írói zsenialitásról tesz tanúbizonyságot.
Érdekes, hogy az alapból különös, feszült szituáció különbözőbbnél különbözőbb viselkedéseket vált ki, de mindenki megmarad magának, nincs semmiféle összefogás, mindenki beletörődik a sorsába, meg sem próbálnak tenni semmit.
Lehet szimbólumokat keresni, de szerintem felesleges, ez a könyv úgyis mindenkit gondolkodásra késztet, a válaszok keresésére, és úgyis mindenki mást fog gondolni.
A regény feléig annyira tetszett, hogy már a kedvencek közé helyezésen gondolkodtam, aztán a kétharmada tájékán elkezdett zavarni a sok vitatkozás, párbeszéd, agyalgás és elmélkedés, amiknek a leírása sokszor vontatott és dagályos volt.
Mindazonáltal, rendkívül érdekes, izgalmas misztikus történet, azt hiszem Merle-nek sikerült az egész életet, világot belepréselnie egyetlen repülőgép néhány ülésére. A vége is tetszett, mert bár semmire nem kapunk választ a számtalan kérdésből, melyek a legelső pillanattól kezdve csak sokasodnak, mégis olyan érzése van az olvasónak, hogy rá van bízva a válasz megadása. Annyira elvont és rendkívüli történet a Madrapur, hogy igazán értékelni sem könnyű. Aki kíváncsi rá, annak el kell olvasnia, azután baráti körben, egy kancsó bor mellett közösen el lehet filozofálni a lényegén, megbeszélni, hogy kinek mit nyújtott, kinek mi jött át belőle, és milyen konzekvenciát vont le a végkifejletet illetően.
Biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc Merle regényem. Őszintén szólva már így is azt hiszem, hogy a Malevil személyében megtaláltam a kedvencet, bár még mindig hiányzik pár olvasmány tőle.
Nem volt rossz könyv, mégsem olyan jó, mint a többi, amit tőle olvastam, de ez részben lehet az én hibám is. Arra gondolok egész konkrétan, hogy témáját tekintve nem igazán várhattam, hogy komolyan beinduljanak az események, és valahogy mégis azt gondoltam egy kicsit, hogy lesz valami történés, amitől olyan igazán Merle-szerű feszültség-feloldás lesz a könyv végén. Tulajdonképpen meg is történt, de nem úgy, ahogy vártam tőle. Lehet, hogy happyend függő vagyok? Mindenesetre le a kalappal előtte, hogy egy pusztán egy helyszínen zajló történetet meg tud írni úgy, hogy tulajdonképpen semmi másról nem szól, mint jól megformált karakterek bemutatásáról párbeszédes cselekményeken és belső gondolkodáson keresztül. Nekem biztos nem menne…
Szó mi szó, nagyon jól bemutatja az emberi gyarlóság és jóság minden formáját a különböző szereplőkön keresztül, mégmellé úgy, hogy közben komolyan lélekre ható tanulságokat von le belőle az ember.
Nem hiába, Merle roppant jó író volt. Sajnálom, hogy már nem él, mert így bizony el fognak fogyni a könyvei… Már nem sok van hátra. Leszámítva, hogy a Francia hisótria marha hosszú :D
Hogy és miért vettem meg ezt a könyvet egy antikváriumban pár éve, nem emlékszem már, sanszos, hogy csak lecsaptam rá, mert a Védett férfiakkal és a Mesterségem a halállal addigra megszerettem Merlét. Mielőtt ténylegesen elkezdtem volna olvasni, jól elspoilereztem magamnak az élményt a molyok véleményeit olvasva, nos, ezért kár volt. A feszültséget ennek ellenére az első oldaltól az utolsóig fent tudta tartani ez a szimbólumokba ágyazott történet a maga tipikus emberi karaktereivel és azok változó csoportdinamikájával.
Népszerű idézetek
Különös, hogy életünk felét alvással töltjük, s hogy a másik félnek a fele is felejtés vagy vakság a jövőt illetően.
Így jutunk el – fokról fokra, észrevétlenül – a halálunkig: többnyire csak álmodjuk, hogy élünk.
257. oldal (Európa)
[…] nem az a szomorú egy nőre nézve, ha a szexualitás tárgya, hanem az, ha sose volt az …
93. oldal (Európa)
[…] közismert tény: ha valakit bűnösként kezelnek, egy idő után bűnösnek képzeli magát.
207. oldal (Európa)
Azoknak, akik önszántukból a sötétben kuksolnak, nincs szükségük világosságra.
389. oldal (Európa)
Azzal vigasztalom magam, hogy sose érthetjük meg egészen azt, akit szeretünk. Nem mintha az illető rejtélyesebb volna, mint bárki más. Csak többet szeretnénk megtudni róla.
– Milyen különbséget lát a rémület és a félelem közt?
– Óriásit – feleli Murzecné. – A félelem ellen lehet küzdeni, a rémület viszont hatalmába keríti az embert.
252. oldal (Európa)
[…] felfedeztem a kétség valódi természetét. A kétség ugyanis nem annyit jelent, mint eddig képzeltem, hogy az ember nem bizonyos valamiben, hanem hogy szilárdan hisz egymás után két ellentétes dologban.
363. oldal (Európa)
[…] elmondanám, mivel érem el, hogy béke honol a házam táján. Értelmemet rekeszekre osztottam, és a legkisebb, legvastagabb falú, legsötétebb rekeszbe bezártam a kételyeimet. Ha valamelyik elő meri dugni a fejét, irgalmatlanul visszatuszkolom.
40. oldal (Európa)
– Hiába próbálnak megfeledkezni a halálról: a halál nem feledkezik meg senkiről.
131. oldal (Európa)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Babits Mihály: A gólyakalifa 88% ·
Összehasonlítás - Babits Mihály: A gólyakalifa / Kártyavár ·
Összehasonlítás - Thomas Mann: A varázshegy 87% ·
Összehasonlítás - André Gide: Meztelen ·
Összehasonlítás - William Somerset Maugham: A festett fátyol 88% ·
Összehasonlítás - William Somerset Maugham: A színes fátyol 87% ·
Összehasonlítás - William Somerset Maugham: Színes fátyol 86% ·
Összehasonlítás - Albert Camus: A pestis 84% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok 91% ·
Összehasonlítás - Virginia Woolf: Clarissa ·
Összehasonlítás