Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Jó városunk, Párizs (Francia história 3.) 180 csillagozás
Az okos, nemes lelkű, nyughatatlan Pierre Siorac meg angyali szép öccse kinőttek „csikóéveikből”: az egyik orvos lett, a másik gyógyszerész, és visszatértek az imádott szoknyabolond apa és a savanyú hugenotta bácsi várába, a puritán, de édes otthonba. Ezzel indul Merle regényfolyamának harmadik kötete, mely az előzőkhöz hasonlóan önálló történet, csak főszereplői azonosak. De hőseink megint csak rövid ideig élvezhetik a szelíd délvidék békés és szorgos mindennapjait, a bájos okcitán nyelven beszélő várnép meghitt társaságát: viharos kalandok és megrázó szenvedélyek dúlják fel életüket, és egy váratlan esemény, amely Párizsba űzi őket. Kicsinyes ravaszkodókat és nemes, nagy egyéniségeket, tiszta szívű prostituáltakat és kényes udvaroncokat, vérben kéjelgő fanatizált kisembereket és koronás gyilkosokat dajkál ez a sokarcú, ijesztő és vonzó város, amelyet valósággal az olvasó tenyerébe tesz Merle, úgy rajzolja le templomról templomra, utcáról utcára, hídról hídra szerelmes… (tovább)
Eredeti cím: Paris ma bonne ville
Eredeti megjelenés éve: 1980
Enciklopédia 16
Szereplők népszerűség szerint
Ambroise Paré · Henri de Guise · III. Henrik · IV. Henrik · IX. Károly · Michel Servet
Kedvencelte 13
Most olvassa 3
Várólistára tette 53
Kívánságlistára tette 22

Kiemelt értékelések


Robert Merle Francia história sorozatának legelső köteténél már tudtam, hogy a közös históriánk – én és Merle, én és a sorozat – egy életre szóló élmény lesz. Merle-nek minden irodalmi megnyilvánulása lenyűgöz, és minden újabb elolvasott könyv egyre inkább megerősíti bennem azt a hitet, hogy Merle nélkül – a szavai, a gondolatai, a sorai nélkül – én valahogy szellemileg sokkal kevesebb lennék.
Már a második kötetnél is megjegyeztem, hogy ami számomra leginkább kitűnik Merle-nek ennek a történelmi regénysorozatából, az a hatalmas hangsúly, amit az emberi lét és szellem tiszteletére és szeretetére helyez, illetve magára az emberségességre. A történet szinte minden egyes fejezete konfliktusokat tár elénk, emberi létek ütköznek egymással minden elképzelhető szinten: katolikusok hugenottákkal, mesterember szolgálójával, szülő a gyermekével, testvér a testvérrel, nemes ember az egyszerű polgárral, szerető a szeretővel. Vallások, hatalmi és társadalmi pozíciók, családok, szerelmesek, hű batárok és ádáz ellenségek vívják meg a szemünk előtt a maguk kisebb csörtéit és nagy összeütközéseit. Merle erre a vászonra, melyre ezt a tumultust, ezt a vérben forrongó hátteret festette fel, erre viszi fel a maga sajátos ecsetvonásaival a főszereplőt: az Emberségességet. Apró dolgokban rejlik, jól oda kell figyelni, mert az Emberségesség mindig a történelem mellékszereplőinek, a névtelen tömegek árnyékában húzódik meg alázattal: egy a kor politikai és vallási ellentéteinek légkörében elképzelhetetlen barátság, melynek mélysége az önfeláldozásig megy, egy segítőkész gesztus egy váratlan pillanatban, egy szerelem, mely erősebb az erőszakosan betáplált hiedelmeknél és így képes életet menteni, ahelyett hogy életet venne, a főszereplő számtalan hibája mellett az emberségességét alátámasztó erényei, az itt-ott felbukkanó mellékszereplők egyik másik mondata vagy tette – ezek mind, mind azt sugallják, hogy mindig, minden körülmények között van mód Embernek maradni.
Persze a regény rendkívül izgalmas, a szereplők imádnivalók, a történelem eseményeinek és hangulatának bemutatása szokás szerint zseniális. Nyilván Merle nem szánta ennyire filozofikusnak a sorozat köteteit, mint amennyire én most itt beleéltem magam, de valamiért az irodalmi és történelmi értéken túl, számomra mégis ez az üzenet a legfontosabb. A regény utolsó soraiban is megfogalmazódik, Pierre egyik gondolatmenetében: „Ám legyen a bátyám Mespech bárója és félig-meddig Fontenac bárója is, dicsekvés nélkül elmondhatom, jobb szeretek a magam bőrében lenni, mint az övében, többre becsülvén azt, aki vagyok, az ő vagyonánál.”


Eddig is tudtam, hogy Merle a legnagyobb mesélő, de ez a könyv még nagyobbá tette őt a szememben. Fogalmam sincs, hogyan lehet ennyi szereplőt így mozgatni, ennyire hitelesen. Habár egy idő után csak követnie kell karaktereit, jól kitalálta ezt magának. Két mondattal is meg tud szerettetni velünk bárkit, legyen az szolga, vagy testőr, ilyet én még nem olvastam sehol. Történet annyira epikus, hogy már kezd gyanús lenni a sok deus ex machina. Egész könyvben ha van tíz csúnya nő, de azok is kövér vénasszonyok, nagyon hazabeszél, van itt országimázs-építés. Ráadásul olyan szép nyelvezettel és örömmel ír, hogy a rengeteg kegyetlenkedést észre sem vesszük, mert már megint egy fehérnép rengő melleiről áradozik. Erősek ezek a franciák a történeti regényekben, Druon mondjuk nyersebb, de nála sokkal nagyobb a katarzis, Merle pedig szereplőinek rabja, de ezt egy pillanatig sem sajnálom. Szép Fülöpékhez paszolt az öldöklés, Sioracékhoz meg a lovagiasság. Jöhet is a következő.


A harmadik kötetben a világ tovább szélesedik, Montpellier utcácskái után Párizs koszos sikátorait is megismerjük, ahogy a Louvre termei és kertjei is megnyílnak Pierre és társai, valamint a hol ámuló, hol szörnyülködő olvasó előtt. Merle kegyetlen pontosságú krónikása a kornak, és ugyanilyen plasztikusan mutatja meg a katolikusok és a hugenották között kierőszakolt status quo feszült légkörét Párizsban, a köznép vak dühét, a hugenották készületlenségét, és az udvar átláthatatlan intrikáit, mely végül Szent Bertalan vérgőzös éjszakájához vezetett. És a szerző mindemellett is képes történetét humorral, kalandokkal és szerelemmel fűszerezni, az összhatás viszont cseppet sem groteszk, inkább élvezetes és kiegyensúlyozott.


Merle nagyon ügyesen fokozza e könyvben a feszültséget, mígnem a felheccelt nép a nemesség vezetésével bele nem kezd a vérfürdőbe Párizsban. A hurok egyre inkább szorul a hugenották nyaka körül, mégsem menekülnek el elegen. A hidakat elzárják, a kapukat bezárják és mindenki az otthonában készül a vérontásra. A királyt és a nemességet, csupán a hugenották vezéréinek likvidálása motiválja, a nincsteleneket pedig a szabad rablás. Egy idő után már mindegy is ki, milyen vallású, ha a vagyona könnyen elsajátítható. Megszólalnak a harangok és elszabadul a pokol.


A második rész kavalkádja után szinte kellemes volt olvasni ezt a könyvet. Pierre még mindig a kedvencem, most is hozta a formáját. A szerelmi bajai és családi gondja mellé most már baráti problémái is adódnak. Samson még mindig kiakaszt, de legalább itt már valamennyivel kevesebb jelenete volt. Érdekes, hogy már nemcsak hírből, hanem már személyesen is belátást nyerünk a királyi „krémbe”. Merle érdekes és humoros írásai pedig unhatatlanok.


Sodró lendületű, olvasmányos, izgalmas. Borzalom, hogy a vallás nevében emberek kivetkőznek magukból és gonoszabbak lesznek mint az állatok. Időseket, gyerekeket, nőket sem kímélve halomra öldösik egymást, mert nem egyforma igét hallgatnak!!


Ez a könyvsorozat még mindig nagyon jó. :) Ez a kötet sem marad el minőségben az előző kettőtől. Ami legjobban megfogott benne, az a korleírás részletgazdagsága. Néha azon kaptam magam, hogy csak ámulok, mennyi apróságra figyelt oda Merle, amikor megírta a történetet. Pierre – mint főszereplő és narrátor – még mindig zseniális. Sajnos ugyanez testvéréről, Samsonról nem mondható el, ő egyre kevésbé érdekes szereplő, de szerencsére nem is szerepel túl sokat; elintézik őt azzal, hogy mindenki nagyon aggodalmasan védelmezi a saját hülyeségétől a veszélyes külvilágtól. Miroul háttérben történő kis sustorgásairól meg udvarlásairól viszont szívesen olvasnék, nagyon kíváncsi lennék, hogy csűri-csavarja a szavakat.
Egyébként, amíg a korábbi regényekre az volt a jellemző, hogy a főszereplők kalandjai és a nagypolitika eseményei felváltva követték egymást, a kettő most sokkal jobban összemosódott, mivel szinte egy helyen történt minden, és a történelmi események nem közvetett, hanem közvetlen módon voltak hatással a regény hőseire.
Közben elkezdtem már mást olvasni, de még mindig kicsit benne élek a történetben, szóval eredetileg azt gondoltam, tartok egy hosszabb szünetet a következőig, de nagyon érdekel, mi fog történni (még Samsonnal is), szóval lehet hamarosan belevágok a következőbe.
Népszerű idézetek




Majd töprengek e dolgon, gondoltam, ha több időm lesz rá, de nem lett több időm, sosincs elég időnk, az élet szakadatlanul sarkantyúz, hajszol előre, egyik szükségletünktől a másikig, egyik vágyunktól a másikig, egyik szerelmünktől a másikig, s onnan megint tovább, egy új becsvágyhoz, úgyhogy végezetül úgy jutunk el utunk végére, hogy lelkünk gondjai közül egyre sem sikerül megoldást találnunk (…)
366. oldal, Hetedik fejezet (Európa, 2010)




– Mégsem ment el vele? – kérdezte a maga kicsit mindig gunyoros modorában Henrik.
– Ló híján, felség, s pénz híján, melyen lovat bérelhettem volna.
– Ezt nevezem egyenes beszédnek! és bátornak! Csak a bátor nem fél megvallani, hogy kedve lett volna elmenekülni a baj elől.
478. oldal, Kilencedik fejezet (Európa, 2010)




Mi több, a házakon számok láthatók, egytől hatvannyolcig: ez újdonság volt nekem, s igen csodálatosnak tartottam. Ki kellene bizony terjeszteni Párizs egészére, hol roppant bajos meglelni egy barátunk házát, ha csak az utca nevét tudjuk (…) – nem is szólva a levelek célhoz juttatásának minden képzeletet meghaladó, hihetetlen nehézségéről, mert mint tulajdon szememmel láthattam, mialatt a fővárosban időztem, a címzések ilyenformán festenek:
Nemes Guillaume de Marmoulet uraságnak,
Vasmives utca, Párizs,
kinek háza a negyedik ama háztól számítva, mely az Aprószentek temetőjében nőtt galagonyabokorral szemközt van.
181. oldal




– IX. Károly a múzsák barátja? – kérdeztem elképedve.
– Az ám. Verseket olvas. Sőt ír is. Megrögzött Ronsard-utánzó.
– A Valois-k mind nagy barátai a művészeteknek (…) Az anyakirályné Bernard Palissy és Jean Goujon protektora.
281. oldal




Párizsban roppant veszedelmes beismerni, hogy kegyelmed az, ami, de még azt is, ami én vagyok. A római anyaszentegyház híve, igaz, de elég mérsékelt híve ahhoz, hogy jobban szeressek egy francia hugenottát egy spanyol katolikusnál.
150. oldal




Ezek igen finom ételek, csodálom, hogy az anyakirálynét kis híján a sírba vitték.
279. oldal
A sorozat következő kötete
![]() | Francia história sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Alexandre Dumas: Margot királyné 78% ·
Összehasonlítás - Heinrich Mann: IV. Henrik 72% ·
Összehasonlítás - Ken Follett: A tűzoszlop 90% ·
Összehasonlítás - Maurice Druon: Az elátkozott királyok I-III. 95% ·
Összehasonlítás - Heinrich Mann: Egy király ifjúsága ·
Összehasonlítás - Jeanne Kalogridis: Medici Katalin, a démoni királyné 83% ·
Összehasonlítás - E. C. Kelly: Hugenották ·
Összehasonlítás - Berend Miklósné: Szent Bertalan éjszakája ·
Összehasonlítás - Michel Peyramaure: Kövessétek a királyt! ·
Összehasonlítás - Gál Dorina: Aranyszív 90% ·
Összehasonlítás