A ​pirkadat (Francia história 6.) 88% 82 csillagozás

Azért akadtam el annak idején a sorozattal, mert már egyhangúnak éreztem, de úgy tűnik, pont elegendő idő telt el, hogy újra élvezzem. Pedig a kötet hosszúságához képes alig történik valami a cselekményben, a könyv mégis izgalmas és letehetetlen. Arról nem is szólva, hogy a mostani áltörténelmiregény-dömpingben milyen jó végre „rendes” történelmi regényhez jutni.

Az első három óriási könyv, van történet, kerek egész mindegyik, a második három, olyan filmes Rambó 4-5-6-ra sikerült. [Vagy Csillagok háborúja 1-2-3] :) Élvezhető, de az előzmény kötetek nélkül csekély értéket képviselnek. Merle nem is törekszik önálló történetet kerekíteni egy-egy könyvhöz. Csak egymás után vesz 3-4 eseményt és végig vezeti rajta Pierre-t, elhanyagolva a régi mellékszereplőket. Fogalmunk nincs például a főszereplő családjáról, pedig volt néhány elvarratlan szál. Francia történelem leckének azért nem rossz, úgyhogy folytatni fogom. Bízom benne, hogy a pihenő után az író is (mivel itt ő is megpihent egy 6 évecskét) összekapja magát :)

Nagyszerű elmerülni ebben a világban, és Merle valóban mindent megtett, hogy jó könyvet írjon. Szellemes, izgalmas, tanulságos; még úgy is, hogy viszonylag kevés közöm van a szereplőkhöz és a leírt események 99%-ához (a maradék 1% természetesen a nantes-i ediktum, amit indokolatlanul nagy örömmel ismertem fel ahhoz képest, hogy mennyire nem emlékeztem rá, hogy pontosan mi is volt az).
Csak azt sajnálom, hogy ilyen rettenetesen ritkán tudom rávenni magam arra, hogy egy újabb részt elolvassak a sorozatból, amiért aztán persze szidom magam rendesen, amikor a mester legjóindulatúbb emlékeztetései ellenére fogalmam sincs, hogy miről van szó. Viszont hátha ez most megváltozik. A legutóbbi egy-két alkalommal (értsd: egy-két éve) ugyanis egy olyan érzésem maradt a könyv után, hogy túl sok volt a történelmi kitérő és magyarázat. Most ilyet nem tapasztaltam, szóval lehet reménykedni, hogy a következő részt hamarabb és könnyebben veszem a kezembe.

A szokásos nyelvezet, stílus és eseményfolyam. Hosszabb kihagyás után vettem elő ezt a soron következő kötetet, így nagyon élveztem. A történetvezetés érdekes volt, kifejezetten tetszett a sok megbízatás más országokban.

Ezidáig ez volt a legrosszabb Merle könyv, amit olvastam. Kb. háromnegyedéig a szoknyák alá bújva húzta-nyúzta a történetet, és a történelmi pillanatokat éppen csak megemlítette két ágytorna között. Mintha belefáradt volna a sorozatba, és unalomból írta volna az egészet, a kiadói előleg kiváltására.
Az utolsó negyedben viszont mintha a határidő sürgette volna, összecsapva, felületesen elhadarta az utolsó tíz év történéseit.
Remélem, hogy a folytatást már új lendülettel vértezte fel, mert ha az is ilyen unalmas és szoknyaközpontú lesz ( a következő címe: „Libben a szoknya”, ami sokat elárul :( ), akkor kénytelen leszek félbehagyni a sorozatot, és Merle legnagyobb tévedésének tekinteni.

Nem tudom kötetenként értékelni a regényfolyamot.
Szeretem, hogy mindenki él, szeretem a szabadságát.
Inkább regény, mintsem történelem, de ez jól van így.

Ez a sorozat az elején annyira tetszett, de mire elértem a negyedik végére kb, tudtam hogy meg fogok szenvedni a hátralévőkkel… Nem rossz, nem rossz, csak kicsit ugyan az a séma az összes, és túl hosszúra nyúlik. Azért nem adom fel, de várom a végét. Ha valaki most gondolkozik a könyvek olvasásán el ne kezdje! Egy 10 oldalas kivonat bőven elég. Persze azért lenyűgöző Merle-től a kitartás és az a néhány izgalmas fordulat! De nem fogom újraolvasni, az biztos. :)

Ebben a részben a fő szál Pierre római útja, ami egyfelől nagyon érdekes, mint új helyszín (új szereplőkkel, mint a pápa például), másfelől ez azt is jelenti, hogy az eddigi, döntően kardozós-….ós jelleget teljesen felváltja az intrikus-….ós. Ettől cseppet sem lesz rosszabb a regényfolyam, Merle ugyanolyan biztos és kiváló kézzel vezeti a cselszövésekben is a történetet, mint korábban Siorac kardját minden veszedelmen át.
Ami miatt fél csillagot levontam, az a feloldozás utáni rész, ez nekem elég laposra, unalmasra sikeredett. No, persze, ekkor még Merle azt gondolta, itt a vége, fuss el véle.
(De nem, hála Istennek.)