A ​főváros 32 csillagozás

Robert Menasse: A főváros

Robert ​Menasse új regénye 2017-ben megkapta a német irodalmi életben minden évben a legnagyobb izgalommal várt Német Könyvdíjat.

A könyv szereplői Európa különböző országaiból származnak, különböző mentalitású, társadalmi és kulturális hátterű emberek, van köztük hideg, számító karrierista, lelkes idealista, pragmatikus gondolkodású szakember, cinikus gazember, gyilkológép és széplélek, görög, angol, német, vallon és flamand, lengyel és magyar, keresztény és zsidó. Személyes történetük, előtörténetük, sorsuk alakulása, eltérő mentalitásuk és kultúrájuk megerősíti vagy éppen kioltja szándékaikat. Így működik a világ, és így működik benne Európa, benne az Európai Unió. A rá jellemző szarkazmussal, iróniával, ugyanakkor végtelen komolysággal megírt művében Menasse egy korszak végét írja le, egy olyan Európáét, amelyben annyi jó történt, amely annyi reményt és biztonságot adott, és amelynek szétverése éppen most zajlik. Ha nem vigyázunk.
A Német Könyvdíj zsűrijének… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Geopen, Budapest, 2018
398 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155724428 · Fordította: Győri László

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 29

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Robert Menasse: A főváros

Ez a könyv a 2017-es Német Könyvdíj nyertese, ami igen jó cégér, kevés jobbat lehet elképzelni. Talán nem független ez attól, hogy ez (ha jól tudom) az első magas minőségben megírt szépirodalmi mű, ami Brüsszelről szól – mégpedig nem a fizikai értelemben vett városról, hanem arról az absztrakt fővárosról, ami az Európai Unió idegrendszerének gócpontja. Ilyen értelemben Menasse vállalása gigászi, hisz ezt az absztrakt fővárost akarja leképezni úgy, hogy sokszínű főszereplőinek életszilánkjait egymás mellé helyezi. Látunk bürokratát, tudóst, bérgyilkost, rendőrt, holokauszt-túlélőt, de még egy igazi disznót is, szembesülünk problémáikkal (a disznóéval nem annyira – egy mínuszpont a zöldektől), és rajtuk keresztül a Nagy Európai Problémával is – azzal, miképpen vész el az európai együttműködés magasztos eszménye a kisstílű nemzeti akaratok és hivatali csatározások közepette. Mert az unió gondolata nagyszerű idea – azon a felismerésen alapul, hogy a nacionalizmus túlpörgése tragikus következményekkel járhat, amit csak a nemzeti célokon való bizonyos szintű felülemelkedéssel lehet megelőzni. De ezt a célt újra és újra maga alá temeti a tény, hogy a Brüsszelbe delegált nemzeti képviselők csak a saját pecsenyéjüket sütögetnék, tesznek magasról a szép eszmékre meg a hosszú távú kilátásokra, és a saját maguk által szított szuverenitásigényre mint végső okra hivatkozva egyre-másra torpedózzák meg a bizottságok reformjait. Aztán persze a reformok kudarcát (amit ők maguk idéztek elő) annak bizonyítékaként tálalják, hogy az EU döntésképtelen, tehát ők annál több joggal vágyakozhatnak vissza a nemzetállamok aranykorába. Aztán persze mi lesz, ha visszatér a szétforgácsolt európai nemzetek kora? Ott lesz egy csomó állam, aki valamelyik másik állammal szemben fogja meghatározni magát, mert az egyszerűbb, mint pozitív módon meghatározni saját magunkat*. Ott lesz egy Lengyelország, akinek a legfontosabb tulajdonsága az lesz, hogy nem német és nem orosz és nem ukrán. Meg ott lesz egy Németország, akit onnan ismerni meg, hogy nem szláv és nem francia. És ott lesz egy Magyarország – aki aztán tényleg nem nagyon csipáz senkit, és hát őt se csipázzák a szomszédságból túl sokan. És ha nem lesz felettük egy legalább minimális kontrollt biztosító EU – az lesz ám a nemulass! A nemulass után meg a macskajajos ébredés következik, amikor jönnek a konszenzuskeresők, és mint szokták, eltakarítják a trágyát a nacionalisták után. Lehet, hogy pont ezt hívják történelemnek.

Ahogy mondtam, talán a témája miatt lett ez a tavalyi év német könyve. Mert veszettül aktuális, hogy ez a téma megjelenjen az irodalomban. Ami azt illeti, a megvalósításban akadnak hibák – elemeiben enyhén brossúraízű**, és a regény különböző síkjai érzésem szerint nincsenek kiegyensúlyozva, némelyik jóval kidolgozottabbnak, erőteljesebbnek tűnik, mint a másik. spoiler Ugyanakkor ezek a hibák nem megbocsáthatatlanok, és elfedi őket a tény, hogy Menasse egyáltalán bemerészkedett ebbe a világba, amiről oly keveset tudunk***, és még sikerült is kihoznia onnan valami csillogót. Magam nem különösebben szeretem, ha egy szöveg ennyire direkt politikai üzenettel bír (Nabokov híve vagyok ebben is: https://moly.hu/idezetek/478429), és bevallom, itt is enyhén zavart ez a zönge. Még akkor is, ha különben Menasse szemlélete maximális egyetértésre talált bennem. De azért ajánlom olvasásra – mert ha hisszük, ha nem, amiről a könyv szól, az velünk történik. És ami velünk történik, arról jobb, ha tudunk.

* Érdekes, hogy amíg megannyi másik népre van frappáns, rövid állandó jelzőnk, ami mintegy pár fonémában összefoglal mindent, amit az adott népcsoportról tudni érdemes (mégpedig zömmel pejoratív: szőröstalpú, csigazabáló, stb.), addig ilyet saját magunkra nem tudtunk kitalálni. Mert nem is lehet kitalálni: egy népet sosem lehet röviden összefoglalni. Mondjuk ne aggódjunk, a szomszédainknak biztos sikerült.
** Ezt előnyként is említhetnők – nagyon informatívak ugyanis ezek a passzusok, rengeteget meg lehet tudni a brüsszeli eljárásrendről éppúgy, mint a hivatali packázások hogyanjairól.
*** Akad egyáltalán valaki, aki meg tudja különböztetni egymástól az Európa Tanácsot, a bizottságokat, valamint az Európai Parlamentet? Pedig elméletileg ugye ők momentán a főellenségeink. Persze nyilván azért tudjuk elhinni, hogy a főellenségeink, mert pont semmit se tudunk róluk.

31 hozzászólás
giggs85>!
Robert Menasse: A főváros

Ha egy kötet elnyeri a rangos Német Könyvdíjat, arra mindig fokozott figyelem vetül, és rendszerint nem kell sokat várni arra sem, hogy friss fordításban a boltok polcaira kerüljön Európa legtöbb országában. Természetesen így történt ez Robert Menasse 2017-es regényével, A fővárossal is, amelyik mindössze pár hónapja jelent meg magyarul. Bár igaz, hogy Menasse egy termékeny, sokat fordított, népszerű és elismert író, nekem viszont korábban még nem volt szerencsém egyetlen művéhez sem, így persze kapva kaptam az alkalmon az új kiadás kapcsán.

A cím Brüsszelre, mint az Európai Unió fővárosára utal, és az egész könyvön érződik, hogy a szerző rendkívül alapos, részletekbe menően pontos helyszíni kutatómunkát folytatott, hisz az egész mű tekinthető egyfajta „EU kisokosnak” is, amely bemutatja ennek az óriási és rendkívül bürokratikus szerveződésnek a felépítését, az egyes részeit, alegységeit és bizottságait, valamint az itt zajló munka / frakcióharc / zabhegyezés lényegét. Valljuk be, egy ilyen ismertető nagyon is jól jön, mert a legtöbb embernek fogalma sincs még arról sem, hogy mi az Európa Tanács, nemhogy mivel foglalkoznak a kisebb szervezetei.

Érzésem szerint két ok miatt született meg ez a mű, és ebből ez a fent említett „Milyen is az élet az EU-ban” kisokos megalkotásának a vágya az egyik. A másikra egy bekezdéssel később térek vissza, mert előbb a cselekményről és a felépítésről is ejtenék néhány szót.

A történet központi magva az, hogy egy évforduló apropóján újra középpontba szeretnék állítani Auschwitz és a holokauszt témáját, és pódiumra szólítani több aggastyánkorú túlélőt (amíg lehetséges), hogy örök mementóúl szolgáljanak arra, hogy ilyen borzalmak soha többé ne következhessenek be. Ez a szál igen alkalmas arra, hogy bemutassa azt, hogyan áll a ma embere ehhez a témához, mit tud és mit gondol róla, mennyire érdekli. De emellett van itt elszabadult disznó, amelyik itt-ott felbukkan a városban, a disznólobbi képviselői, különböző rendű, rangú és származású tisztviselők/hivatalnokok/bürokraták, akik rendszerint inkább egymással csatáznak, különböző frakcióharcok, kicsit ponyvaízű krimibetét, jó pár kisebb-nagyobb ironikus mellékszál és még jó néhány hasonló elem.

A fővárost összességében egy jól, szórakoztatóan és profi módon (még ha korántsem tökéletesen) megírt, hasznos ismereteket is bőven tartalmazó könyvnek tartom, amit tudok is ajánlani, de van egy olyan aspektusa, ami (minden bizonnyal politikai pártállástól és egyéni világképtől is nagyban függően) némileg csökkentheti a történet élvezhetőségét. Ez pedig az, hogy a szerző korántsem titkolt módon (ez több vele készült interjúból is kiderül) saját politikai meggyőződésének alátámasztására használja ezt a művet, mégpedig nincs olyan szépirodalmi szöveg, aminek az aktuálpolitikai szándék jót tudna tenni.

Menasse ugyanis a nemzetek feletti (sőt, a nemzeteken túli) Európában hisz, amelyben az embereknek már nem számít az, hogy melyik országban laknak, milyen hagyományokkal és milyen történelemmel rendelkeznek, mindenki már csak szimplán „európai” – az a fontos, hogy mindannyian a Nagy Közös Európai Cél szem előtt tartva harcolnak mondjuk az idegengyűlölet és a kirekesztés ellen (vagy mondjuk a világbékéért – irónia ON), miközben nincsenek nemzeti érdekek, nemzeti konfliktusok és más, ezt az utópisztikus ábrándot hátráltató tényezők. Engem a regény ezen ideologisztikus háttere és mondanivalója zavart, mert személyes véleményem szerint a szépirodalom nem alkalmas terep arra, hogy ennyire sulykolja valaki az aktuálpolitikai mondanivalót (attól függetlenül, hogy ezzel ki ért egyet és ki nem), de ettől eltekintve Menasse A fővárosa tényleg egy profi, jól „megcsinált” és élvezettel olvasható kötet.

2 hozzászólás
lot49>!
Robert Menasse: A főváros

Afféle impulzusvásárlás volt ez a könyv a tavalyi Könyvhéten, a Geopen standjánál. A szerző neve (pontosabban hírneve) ismerősen csengett, a téma érdekesnek tűnt, a Német Könyvdíj pedig további bizakodásra adott okot. Az, hogy szinte ingyen adták (egy 500 Ft/db feliratú szürke dobozból halásztam ki), az már tényleg csak hab volt a tortán.
Ja, a könyv, maga milyen? Nos, egy tökéletes prológus után („Ott szalad egy disznó” – első mondat), egy egészen jó, de nem tökéletes, inkább egy enyhén túlírt, kissé hullámzó, de a különböző figuráknak és háttértörténeteiknek, az alaposan körbejárt, izgalmas, nagyon is aktuális témaválasztásának hála, kapunk egy mindvégig olvasmányos, elegáns irodalmi csemegét.

2 hozzászólás
pennac>!
Robert Menasse: A főváros

Olvastatta magát, de igazából nem tudom megmondani, miért. Talán a téma miatt, mert amúgy nem éreztem az átütő erőt sem a karakterekben, sem a sztori(k)ban. Pedig lehetett volna ebből egy jó könyv, mert a téma tényleg érdekes és egyedi.

AMacska>!
Robert Menasse: A főváros

Aki ebbe a könyvbe belevág, előtte mindenképpen vegyen egy mély lélegzetet, mert a könyv egyátalan nem egy könnyed olvasmány. Elgondolkodtató, és korunk helyzetének sokszempontból reális ábrázolása, megfűszerezve fanyar humorral, ami nagyon jót tesz a neki, mert anélkül nagyon száraz, néha már tankönyvszerű hosszú oldalakkal ajandékoz meg az író minket. A cselekmény izgalmas lenne, ha a krimi száll teljesen kibontakozhatna, de nem ez kerül előtérbe, inkább az Európai Bizottságokban szerepet betöltő hivatalnokok élete, illetve az ő sajátos harcaik az önös, vagy éppen a nagyobb jó érdekében. Számomra nehezen követhetők voltak a szállak, nehezen kapcsolódtak, a végére persze összeálltak. A befejezés nekem mégsem nyerte el a tetszésem, űrt hagyott maga után, persze gondolom nem véletlenül. Viccesek voltak a magyar és más nemzetekre tett utalások, bár teljesen eltúlzottnak, karikatúrának is beillőeknek érződtek néha. Nem nyerte el tejes mértékben a tetszésem a könyv, de az üzenete átjött, túlságosan is a szánkba rágták.

Dániel_drBéza P>!
Robert Menasse: A főváros

A főváros
Robert Menasse
Geopen
2018
Az egyik hetilapban volt egy hosszabb beszélgetés az Íróval és ez a cikk csinált kedvet ahhoz, hogy a könyvet elolvassam. Bevallom őszintén soha korábban nem találkoztam az Író nevével, pedig járt Magyarországon, sőt az egyik Ünnepi Könyvhétnek is vendége volt. (Az egyik fotón, Konrád Györggyel és Eszterházi Péterrel szerepel együtt. Ebből a dátum nagyjából kikövetkeztethető). Az eredeti mű 2017-ben jelent meg, magyarra 2018-ban lett lefordítva, és ez a kiadás éve is. Szóval „friss” regény. Nehezen és furcsán indul a történet. Brüsszel belvárosában feltűnik egy disznó és mit sem törődve a forgalommal, össze-vissza futkos az emberek között. Aztán az egyik szállodaszobában eldördül egy pisztolylövés, amit a szoba szomszéd pezsgő durranásnak vél. A szállodával szemben lévő lebontásra ítélt ház egyik szobájában egy magányos ember áll az ablakban és az utcán zajló eseményeket nézi. Holmiját bedobozolták, elszállítják itt már nincs semmi dolga. Csak még egyszer körülnéz. Ötven évig élt ebben a lakásba. Majd egy hirtelen képváltással az EU központjában vagyunk, ahol kezd egy történet kibontakozni. És folytathatnám tovább a mozaikok bemutatásával, ahogy a könyv is építkezik. Nem tudjuk, de érezzük, hogy az egymástól oly távol álló személyek sorsa valahol rejtetten összeér vagy össze fog érni. A gyilkosság miatt egy krimi szál is bejön a történetbe, de ez is része a nagy egésznek. Sorsok, országok, emberek futnak itt össze a Fővárosban. Európa fővárosában. Az Író hol humorosan, hol kellő szarkazmussal mutatja be a nagy brüsszeli gépezetet. A kicsinyes praktikákat, a törtetőket, a gáncsoskodókat stb., mind-mind egy életkép a valóságból. Megérezzük hogyan is működik a brüsszeli bürokrácia. A könyv egyik üzenete, hogy az a magasztos cél, amit az alapító atyák maguk elé tűztek, hogyan merül a feledés homályába és hogy veszi át a terepet a kicsinyes nemzeti önzés, a karriervágy, a másik legyűrésének szándéka. Pedig az eredeti gondolat abból indult ki, hogy soha többé Auschwitzot. Amihez a féktelen nacionalizmus, a nemzeti önzés, a más népek lenézése, a totalitárius rendszerek létrejötte vezetett. Már csak kevesen képviselik az eredetei értékeket. A regény összességében tetszett., bár voltak benne döccenők és a vége egy kicsit lapos lett. Ettől függetlenül nagyon tanulságos olvasmány, mindenkinek ajánlom.
dr.Béza Dániel
Budapest, 2023.06.14

nero P>!
Robert Menasse: A főváros

A napokban, az osztrák EU elnökség első napjaiban az oktatás és a kultúra kapcsolatát boncolgató uniós konferencián voltam Bécsben, ahol sok szó esett a közös európai értékek védelmének fontosságáról. Aztán felállt egy okos és kedves kolléga, és megkérdezte az értékvédelmet oly fontosnak tartó előadókat, hogy mik is ezek az értékek, biztosak vagyunk-e abban, hogy ugyanazt értjük a kifejezés alatt. A 2017-es Német Könyvdíj nyertese, Robert Menasse: A főváros című regénye éppen erre a kérdésre ad választ olvasmányosan, sok-sok szeretettel, aggodalommal és – szerencsére – nem kevés humorral.

Bővebb értékelés a blogomon: http://paddingtonmedve.blogspot.com/2018/07/hol-alljon-…


Népszerű idézetek

Kuszma>!

Anyja a fodrásznál egyszer azt mondta a boldogtalan sorsú, szerelmes Lady Dianáról: „Azt, amit ő nem kapott meg, én sokkal olcsóbban nem kaptam meg!”

121. oldal

danaida>!

Ha Brüsszel nyitott könyv, akkor a műfaja képregényfüzet.

30. oldal

>!

Xeno irodalmat olvas, álmélkodott Martin, egy regényt! A karrierje érdekében nem átall akár még egy regényt is elolvasni!

43. oldal

Barbár>!

Amikor pedig „a kultúráról” esett szó, annak volt valami különös mellékzöngéje, olyan, mint amikor a Wall Street brókerei beszélgetnek valamelyik hóbortos rokonuk hobbijáról, a numizmatikáról.

36. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Wall Street
nero P>!

A London School of Economicson szerzett közgazdászdiplomát, posztgraduális tanulmányait a Stanfordon végezte, megnyerte a pályázatot, és most pedig ott ül a kultúrában – aminek annyi értelme sincs, mint a Monopoly játéknak! A kultúra jelentéktelen tárca, költségvetés nélkül, a Bizottságban nincs semmi súlya, nincs sem befolyása, sem hatalma. A kollégák szerint a kultúra alibi tárca – de ha legalább az volna! Az alibi fontos dolog, minden elkövetőnek szüksége van alibire! De a kultúra még szemfényvesztésnek sem jó, mert a kutya sem törődik azzal, hogy mi van a kultúrával. Ha a Bizottság ülésein a kereskedelmi vagy az energiabiztosnak, vagy akár a halászati biztosnőnek ki kell mennie vécére, megszakítják a vitát, és megvárják, amíg visszajön. Ha viszont a kulturális biztosnőnek kell kimennie, szemrebbenés nélkül folytatják a tárgyalást, fel sem tűnik, hogy a biztosnő a tárgyalóasztalnál vagy éppen a vécén ül.

28. oldal

>!

Brüsszel már azelőtt is soknyelvű és multikulturális város volt, mielőtt megjelentek ezek a világ minden tájáról idesereglett tömegek, akiknek semmi keresnivalójuk itt.

65. oldal

Misasziberia>!

… a kultúra még szemfényvesztésnek sem jó, mert a kutya sem törődik azzal, hogy mi van a kultúrával. Ha a Bizottság ülésein a kereskedelmi vagy az energiabiztosnak, vagy akár a halászati biztosnőnek ki kell mennie a vécére, megszakítják a vitát, és megvárják, amíg visszajön. Ha viszont a kulturális biztosnőnek kell kimennie, szemrebbenés nélkül folytatják a tárgyalást, fel sem tűnik, hogy a biztosnő a tárgyalóasztalnál vagy éppen a vécén ül.

28. oldal ( Geopen, 2018)

Barbár>!

Azelőtt Anderlecht volt Brüsszelben a zsidó negyed. Ez volt Brüsszel titkos központja, a klub miatt, meg a kávéházak és boltok miatt. Ma muszlimok lakják, a zsidók elmentek onnan, és nem ismerek olyat, akinek eszébe jutna odamenni, betérni egy kávéházba, különösen, ha nővel van, mert a muszlimoknál a nők be sem léphetnek egy kávéházba.

171. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

George Orwell: Állatfarm
Tarja Kauppinen: A rendszer ellensége
George Orwell: Állati gazdaság
Marc-Uwe Kling: QualityLand
Tarja Kauppinen: A nép igazsága
G. K. Chesterton: A Szökevény Kocsma
Heinrich Böll: Egy szolgálati út vége
Malcolm Bradbury: A történelem bizalmasa
G. K. Chesterton: A vándorló kocsma
Philip K. Dick: Figyel az ég