Egy ​fiú élete 68 csillagozás

Robert McCammon: Egy fiú élete

Itt ​vannak bennem egy fiú életének emlékei abból az időből, amit abban a varázslatokkal teli birodalomban töltött. Ezeket a dolgokat akarom elmesélni önöknek…

A tizenegy éves Cory Mackenson egy idilli városkában, az alabamai Zephyrben él, ahol minden a legnagyobb rendben van: az ég mélykék, a folyóban rejtélyes szörnyek úszkálnak és minden barátság örökké tart.

Egy hideg, tavaszi reggelen azonban baleset történik, a közeli tóba belehajt egy autó, és amikor Cory apja kétségbeesett kísérletet tesz a sofőr megmentésére, kiderül, hogy azt már holtan ültették a járműbe. A rettenetes halál látványa megbabonázza a férfit, nem tud tőle megszabadulni. Miközben Cory próbálja megérteni apja zaklatottságát, nyomozni kezd, és lassan felismeri, hogy a jó és a rossz miféle erői működnek Zephyrben. A holtakkal beszélő és élőket megigéző ősöreg, misztikus asszonytól kezdve a szeszfőzők erőszakos klánjáig szövevényes utat jár be, és számos különös alak és társaság… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1991

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Fumax, Budapest, 2019
664 oldal · ISBN: 9789634701552 · Fordította: Kleinheincz Csilla
>!
Fumax, Budapest, 2019
664 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700449 · Fordította: Kleinheincz Csilla

Enciklopédia 4


Kedvencelte 38

Most olvassa 14

Várólistára tette 198

Kívánságlistára tette 266

Kölcsönkérné 10


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63
Robert McCammon: Egy fiú élete

Figyelemre méltó, és ha nem is korszakalkotó, de feltétlenül iránymutató, meghatározó regény az Egy fiú élete. Nem lehet véletlen, hogy maga a szerző sugalmazza, a közel húsz évvel az eredeti megjelenést követő újrakiadásban, hogy ha soha életében semmi mást nem követett volna el irodalmi pályája során, ez a regény akkor is felcsillantja számára a halhatatlanság lehetőségét. Egy író-szülő tudja-érzi, hogy remekművet alkotott, tisztában van vele, hogy az adott produktum akkor sem lehet kerekebb, sikerültebb, ha még száz szerkesztő és ezer korrektor nyúl bele, és teszi arrébb a vesszőket, vagy idézőjeleket. Ez a könyv úgy gömbölyű, ahogy a kezedben tartod – lassan harminc évvel a születése után.
No, akkor a közhelyek… Kevés olyan autentikus és könyörtelen hatalom irányítja életünket, mint az idő, az érzékszerveinkkel nem érzékelhető, láthatatlan, egykedvű és közömbös gyilkos. Mindez még csak egyszerű fizika, némi zavaros képi ábrázolással. Ámde, van ennek a gondolatnak egy súlyos lélekelemzési vetülete is, amibe aztán könnyedén bele lehet zakkanni. Ugyanis hiszem, hogy az ember az az állatfajta, amelyik néhány leélt évtized után, általam megmagyarázhatatlan, de vélelmem szerint különböző kémiai és fiziológiai folyamatok hatására – természetesen egyéni módon és mértékben, de – egyszer csak elkezd tudatosan, vagy ösztönösen foglalkozni az idő múlásával, az öregedés folyamatával, a visszafordíthatatlanság, a megismételhetetlenség dilemmájával. Van ki mosolygósan, elmélkedve, nosztalgikus emlékeket idézve, derűs elégedettséggel éli meg ezt, de olyan is van, aki a keresztgerendán átvetett kötéllel a nyakában, a fűrészbakon egyensúlyozva, saját zavarodott elméjének csapdájába zárva várja a megváltást. Persze, ezek csak a végletek. Az Egy fiú élete valahol a középút dimbes-dombos mezsgyéjén vezet kézen fogva bennünket. …és teszi ezt tanítani való módon.
Önéletrajz, vagy fikció? Nem is értem, miért lehet kérdés ez egy olyan művel kapcsolatban, amely az első néhány fejezetben a mélybe ránt és bár tudod jól, hogy mesét olvasol, mégis elhiszed az utolsó betűig a leírtakat. Hiszel Vén Mózesben, a mitikus folyami szörnyben, hiszel az ősöreg, bölcs triceratopsban is, és magától értetődően természetes dolognak tartod a Lady vudu hókuszpókuszát. McCammonnak ebben a regényben elhiszed, hogy egy fiú élete feltétlenül tele kell legyen hétköznapi csodákkal és varázslatokkal, amiket nem kötnek semmilyen fizika törvényei, mert különben mi értelme lenne az álmok lappangó szörnyeinek, az ismeretlentől való megmagyarázhatatlan félelemnek is. Ráadásul elhiszed azt is, hogy élhet ez a gyermek egyszerű, szerető családban, és nem muszáj feltétlenül Copperfield Dávid szenvedéseivel ábrázolni egy kiskamaszt, ahhoz hogy alkalmanként könnybe lábadjon az olvasó szeme.
Amikor elkezded olvasni ezt a regényt, úgy hiszed, hogy egy év négy évszakának hosszú történetét tartod a kezedben. Pedig a valóság az, hogy száz és száz történetet olvasol, egy olyan világba csöppentél, amelyben minden nap, minden órája újabb és újabb rejtélyeket tartogat, melyek aztán lehetnek akár a hétköznapok történéseivé szelídült apró-cseprő ügyek-bajok, egy fiú csillogó, tiszta szemein keresztül látva.
Úgy hiszem ez az örömből és fájdalomból csomózott bonyolult szőttes maga a boldogság, egy fiú – vagy akár mindannyiunk – csodálatos felnövéstörténete.

”Úgy gondolom, ha egy gyerek hőse az anyja vagy az apja – vagy még jobb, ha mindkettő –, akkor a tanulás és tapasztalás göröngyös útja kicsit kisimul. És minden kis simítgatás segít ebben az eldurvult világban, amelyik a gyerekeket miniatűr felnőttnek akarja látni, báj, varázslat és az ártatlanság szépsége nélkül.”

Annyi mindent lehetne még írni róla. Valószínűleg a hozzáértő ítészek teszik és tenni is fogják ezt még évtizedekig. Nekünk csak az a dolgunk, hogy olvassuk és élvezzük a világ varázslatát.

A kiadvány egyszerűen maga a tökély, öröm kézbe venni, köszönet a kiadónak érte. Kleinheincz Csilla fordítása pedig csak a tőle megszokott tökéletes színvonalat hozza.

>!
LRn
Robert McCammon: Egy fiú élete

Robert McCammon könyve gyorsan belopta magát a szívembe. Megvan a maga egyénisége, de nem lehet nem észre venni a rokonságát Stephen King AZ című regényével, vagy az Állj mellém! című kisregénnyel. Ugyanolyan varázslatos és életszagú gyerekkori élmények és barátságok köszönnek vissza mindkettejük szövegéből, és ugyanolyan bőbeszédű történetmesélők mindketten. Természetesen süt róla a regényben is emlegetett Mester, Ray Bradbury hatása is (az ő munkáival csak nemrég kezdtem ismerkedni, de így is egyértelmű a befolyása; lehet, hogy Gaiman – egyébként később keletkezett – sötét hangulatú, az emlékek ködétől misztikussá váló gyermekkort felidéző regényét, az Óceán az út végént is miatta juttatta eszembe a szöveg, hiszen ő is sokat tanult Bradburytől).

Ezzel máris kontextusba helyeztem McCammont: aki a fentebb említett szerzőket szereti, benne sem fog csalódni; de azt gondolom, ha nem ismeri, vagy nem különösebben kedveli őket, McCammonnal akkor is érdemes tenni egy próbát. A 664 oldal gyorsan elrepül – az epizodikusan felépülő regény nagyon olvasmányos, és rengeteg személyes élményt felidéz mind a főhős gyerekkori tapasztalataival, mind bizonyos mellékszereplők történetei kapcsán. És van benne minden: gyilkosság, dinoszaurusz, western-jelenet, iskolai bunyó, rejtélyek dögivel, fejlődéstörténetek, társadalmi problémák értelmezése, s persze álmok és érzelmek. A jelenetek egy részénél teljes bizonytalanságot éreztem abból a szempontból, hogy fantasyt olvasok-e, vagy csak az elbeszélő érezte gyerekként ilyen varázslatosnak a dolgokat. Vannak olyan jelenetek (pl. utolsó tanítási napi szertartás), ahol egyértelműnek tűnik, hogy Cory (és a többiek) fejében zajlik a varázslat, máshol viszont közel sem ilyen egyszerű a helyzet (ebben is rokonok Gaiman regényével). Más szempontból viszont teljesen realisztikusnak és hitelesnek érződik a szöveg: az amerikai kisváros életét, kapcsolatrendszerét Kinghez hasonlóan remekül átadja a szerző, gazdagon merítve a hatvanas évek populáris kultúrájából, s nem elhallgatva a kínosabb társadalmi kérdéseket sem (pl. fontos szerepet játszik a feketék helyzetének körbejárása). A korrajz azonban nem köti gúzsba a történetet, mondanivalója és hangulata univerzálisabb annál.

Minden fejezet tartogat egy-egy új történetet, amely önmagában is megéri az olvasást, s ezeket az epizódokat összefűzi a fő történetszál rejtélye és Cory útja a felnőtté válás felé: az út, amely során felfeslik az ártatlanság, a romlatlanság burka, amelyre mindannyian nosztalgiával és vágyódással tekintünk vissza McCammon sorait olvasva. A gyermeki szabadság mámorára emlékezteti az olvasót, így akármilyen hosszú is a könyv, nem szívesen érünk a végére. A mágia és a nosztalgia azonban nem csupán eszképizmus, hanem szembesítés is. Kellemes élmény volt ez a kötet, utána fogok nézni McCammon többi írásának is.

4 hozzászólás
>!
kriszet_Paulinusz P
Robert McCammon: Egy fiú élete

„A csendes órákban ez mardosott engem: Sötétségből érkezünk, és oda is kell visszatérnünk.”

Ezekért a könyvekért imádok olvasni! Igazából nem tudtam mire számítsak, de az első mondatok után, ahogy szivárgott a többi rájöttem, bármi is ez kedvenc lesz, az már biztos. Éreztem a szavakban rejlő erőt, akár a föld morajlását ha mérges. Zephyr egy fantasztikus hely, ahol bármi megtörténhet és a bármiből valamennyi meg is történik.
Csodás készsége van az írónak, hogy felborítsa lelkivilágunkat vagy éppen meghintáztasson az ég kékjének felhőin. Semmit nem mondok azzal, ha azt mondom szerettem olvasni, szerettem Zephyrben kelni, feküdni, szárnyalni, robogni, nevetni, sírni, elképedni, izgulni, szorongani, félni. Ami leginkább elvarázsolttá tette a történetet az a természetesség. Úgy olvashatunk például a szárnyalásról, mintha ez lenne a legegyszerűbb dolog a világon vagy a boldogságról, ami szinte felfelé taszíthat bárkit.
„A fájdalommal az a nagy helyzet, hogy alázatra tanít.”
Birtokol valamit az író, talán valamiféle talizmánt, ami egyfajta jósággal, melegséggel ruházza fel a szereplőit, burokba csomagolja őket, mintha Isten tenyerén ülnének. Persze nem lehet ilyen egy élet, tapasztaljuk is, hogy a talizmán néha pihenni tér, elengedi szereplői kezét.
A több csipetnyi varázslat, amivel telehintette Zephyr csodás egét, gyönyörű erdőit mélyen megfogott, és nem akartam, hogy valaha véget érjen ez a történet. Annyira kedves nekem, pedig szívszorító is, hogy nagy kedvenc lett. Volt benne pár dolog, amire tényleg nem számítottam és szinte megdermedt a szívem. De tudni kell ezzel is élni, és nem tudom eléggé hangsúlyozni mennyire mesterien bánik az író a cselekményekkel és a szereplőkkel, miközben olyan hangulatokat teremt, ami a kezünkbe ragasztja a könyvet.
A szomorúságában is lenyűgöző történet sok leckét ad bátorságból, hűségből, barátságból, szeretetből, ragaszkodásból, és rosszból is.
„Megértettem, mit jelent a bátorság. Jobban szeretni valakit, mint saját magadat.”
Hálás vagyok, hogy levehettem a polcról ezt a könyvet, hálás vagyok a kiadónak, hogy elhozta nekünk, és hálás vagyok a fordítónak, aki most is hozta a tökéletes, legmagasabb szintű fordítást.

2 hozzászólás
>!
Rákhely_Mónika
Robert McCammon: Egy fiú élete

Csodás törtènet, fàjt visszatèrnem belőle.
Hiányzik a gyermekkor időtlensège, vègtelensège, a 'mègmindenlehetsèges' èrzèse, az 'előttemazèlet'. Én magam imàdok nosztalgiázni a gyerekkorom kapcsàn, EMLÈKEZNI, tudatosan, napi szinten teszem, mintegy terápiás cèlból, úgyhogy lubickoltam Cory varázslatos – bàr nem idealizált, hanem kemèny törtènèsekkel is teli – világában. Kedvencek közt a helye.

2 hozzászólás
>!
RandomSky 
Robert McCammon: Egy fiú élete

Ez egy gyönyörű regény a gyermekkorról, de egyúttal thriller és korrajz is. Hosszú olvasmány, igazi féltégla, de ha elkap, nem ereszt. Bővebben: http://ekultura.hu/2019/03/01/robert-mccammon-egy-fiu-elete

>!
Garbai_Ildikó P
Robert McCammon: Egy fiú élete

Én kissé csalódtam. Olyan sok kiváló értékelést olvastam de nekem nem tetszett annyira.
Sokszor untam és csak azért hajtottam az olvasást,mert könyvtári könyv. Egy kiskamasz élete persze van hangulata de én szerintem azért a csalódás,mert annyira vártam a krimi,horror,misztikus,thriller,fantasy címke miatti izgalmat ami ritkán mutatkozott meg egy ekkora terjedelmű könyvben. Esetleg ha rövidebb lélegzetű lett volna ..nem tudom.. Talán egyszer újra olvasom és jobban fogom élvezni ami most nem jött össze.

4 hozzászólás
>!
annaxe
Robert McCammon: Egy fiú élete

Kemény menet volt.
Fú ez a pasi valami eszméletlenül jól ír. Azt hiszem rá mondják azt, hogy érzi a szavakat. Mit érzi, átéli
Még nem teljesen szedtem össze a gondolataim, de annyira friss bennem az érzés, hogy akármilyen katyvasz is lesz, ki kell írnom magamból.
Először kicsit kiakadtam, hogy oké, megvan az alap szitu, de kicsit eltértünk a tárgytól, nem? De, de végül nem bántam. Azt hittem kőkeményen a krimi vonal fog dominálni, de sokkal inkább makroszkóposan néztük meg egy fiú majdnem átlagos mindennapjait. És ez nagyon tetszett. Gyönyörű megfogalmazások, elgondolkodtató bölcsességek voltak ebben a könyvben.
Mikor a fiúk együtt szárnyaltak a kutyáikkal, azt vagy 10x elolvastam. Nagyon megfogott az a jelenet.
A legvégén is elmorzsoltam néhány könnycseppet.
Akinek hiányzik a gyerekkor, aki nehezen dolgozza fel, hogy felnőtté vált, annak szerintem kiváltképp üdítően fog hatni Cory élete.
Imádtam ezt a könyvet, és nagyon várom, hogy újraolvassam.

>!
Altarus
Robert McCammon: Egy fiú élete

Azon kevés könyv egyike, aminél kevés az 5 csillag. Nem is írok mást, el kell olvasni és kész.

>!
A_S1M0N P
Robert McCammon: Egy fiú élete

Remekmű.

Van itt minden: felderítendő gyilkosság, Cory és társai gyerekkorába való bepillantás, Zephyr városka mindennapjai, rasszizmus, természeti csapás, rejtélyek egész sora, a gyermeki fantázia szárnyalása, tragédia, lázadás, a fejlődés hátrányának bemutatása az emberek szemszögéből, korrupció, bűnözés és még sorolhatnám. Összefoglalva: az élet.

A könyv elején hamar megkapjuk a fő történetszálat, ám amilyen gyorsan jön, úgy ment is el mellékágra, az élet pedig tovább a városkában, ám így sem unatkozunk. Valami mindig történik, Cory pedig a legtöbbször ott találja magát az események sűrűjében, de az biztos, hogy személyesen is érintik a történések.
Nagyon nem akarok belemenni a cselekménybe, de ahogy írtam, az eleje gyorsan magába szippant, majd jön a megtorpanás – itt kissé el is bizonytalanodtam – , az események viszont szépen sodortak magukkal, néha egy-egy morzsát szórva elénk a gyilkosságról, ami eszünkbe juttatja, hogy az még messze nincs lezárva. Ez a szál lassan épül fel, spoiler. És persze kiderül, hogy nem minden szimplán csak jó, vagy rossz.

Még írhatnék oldalakat a könyvről, mert lenne miről, de legyen elég, hogy a szereplők nagyon jók, remek karakterek vannak, kedvencem az ezermester, az ő spoiler, viszont szinte mindenki jól kidolgozott, már amennyire a cselekményben való szerepe megkívánta.

Mindenkinek ajánlom, ahogy a szerző is írta, kétli, hogy képes lesz valaha is ilyen könyvet még egyszer írni, mert egyszerűen annyira jól össze van rakva. Néha azért éreztem, hogy vastag a könyv, de ez talán csak az elején való lassítás miatt volt, végig élvezettel olvastam, jól keverednek benne a valós(nak tűnő) és a gyermeki elme cselekményei, valamint a más művekre való utalások, néhol valóságosnak beállítva őket.
A könyv mondanivalói is elgondolkodtatóak, az élet több területét is érinti a cselekmény, van min elmélkedni.

>!
basa
Robert McCammon: Egy fiú élete

Annyi éven át vártam…köszönöm a Fumax Kiadónak,a fordítónak(tényleg Csilla ez mennyi időbe telt?)hogy egy 1991 klasszikust leraktak az asztalra,de úgy hogy az beszakad a kötet súlyától,mondanivalójától Tavasz,nyár ,ősz,tél a bottal ütött, elveszett megismételhetetlen gyermekkor mágikus misztikus emlékei,gyönyörűen felépítve és megírva..Nem akarok a történetről, írni a felfedezés izgalma oldalról-oldalra mindenkinek csodákat tartogat…nagyon ismerős és ismeretlen csodákat.Minden fejezet majd önmagában is megállna helyét ..Aki szereti Bradbury munkásságát és leginkább, King -től az It-regényt nem fog csalódni…de ez a kötet mégis más Tükörcserepek egy Alabamai kisváros 60-as éveiből,szeretet,gyűlölet,élők-halottak,emberek és emberek…na meg pici zöld kígyók és annál sokkal nagyobb teremtmények…Az utószóban McCammon azt írja, valakinek az volt az utolsó kívánsága,hogy ezzel a könyvel temessék el…Megértem…picit új Bibliát avattam én is és olvastam volna még…ja persze a megszokott Fumax minőség,kemény tábla,könyvjelző,ahogy egy Csodánál lennie kell…Életre szóló élmény…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Fumax KU

Megértettem, mit jelent a bátorság. Jobban szeretni valakit, mint saját magadat.

121. oldal

>!
gesztenye63

Azt hittem, ismerem a Halált.
(…)
Tévedtem.
Mert a Halált nem lehet megismerni. Nem lehet barátságot kötni vele. Ha a Halál fiú volna, magányosan állna a játszótér peremén, miközben a levegőben gyöngyözne a többi gyerek kacaja. Ha a Halál fiú volna, egyedül menne mindenhová. Suttogva beszélne, és a tekintetében olyan tudás kísértene, amit egy ember sem bír elviselni.

515-516. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyermekszemszög · halál
>!
RandomSky

Tessék, ez a véleményem: mindannyian úgy indulunk neki az életnek, hogy jártasak vagyunk a mágiában. Forgószelekkel, erdőtüzekkel és üstökösökkel a bensőnkben jövünk a világra. Születésünkkor képesek vagyunk madaraknak dalolni, olvasni a felhőkből, és meglátni a sorsunkat a homokszemekben. De aztán a varázslatot az oktatással kitörlik a lelkünkből. Kiprédikálják, kifenekelik, kimossák, kifésülik. Kijelölik az utunkat, és azt mondják, legyünk felelősségteljesek. Viselkedjünk a korunknak megfelelően. Nőjünk már fel, az isten szerelmére. Tudják, miért mondják nekünk mindezt? Mert akik mondják, félnek a vadságunktól és a fiatalságunktól, és mert a varázslat, amit ismertünk, szégyennel és szomorúsággal tölti el őket, mert ők hagyták magukban elsorvadni.
Miután azonban messzire eltávolodnak tőle, többé nem kaphatják vissza. Esetleg csak másodpercekre. A tudás és az emlékezés egy-két pillanata. Az emberek azért lesznek sírósak a filmeken, mert a sötét moziban egy rövid időre megérintik a mágia aranytavát. Aztán ismét kilépnek a logika és értelem könyörtelen verőfényére, és a tavacska felszárad, nekik pedig sajog a szívük egy kicsit, és nem tudják, mitől. Amikor egy dal felébreszt egy emléket, amikor egy fénypászmában a táncoló porszemcsék elvonják figyelmüket a világról, amikor egy vonat zakatolására fülelnek a távolban éjszaka, és azon töprengenek, vajon hová tarthat, akkor túllépnek azon, mik ők, és hol vannak. A pillanat röpke töredékére belépnek a varázsvilágba. Én ebben hiszek.

7. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mágia · oktatás
>!
gesztenye63

Úgy gondolom, ha egy gyerek hőse az anyja vagy az apja – vagy még jobb, ha mindkettő –, akkor a tanulás és tapasztalás göröngyös útja kicsit kisimul. És minden kis simítgatás segít ebben az eldurvult világban, amelyik a gyerekeket miniatűr felnőttnek akarja látni, báj, varázslat és az ártatlanság szépsége nélkül.

641. oldal

>!
gesztenye63

Vannak dolgok, amik rosszabbak, mint a szörnyes filmek. Vannak borzalmak, amelyek szétfeszítik a filmvásznat és a könyvlapokat, és torzan és vigyorogva mennek haza valamelyik szerettünk arcát viselve.

61. oldal

>!
Deidra_Nicthea IP

Ha a Sátánnak lenne famulusa, nem fekete macska vagy majom vagy kérges bőrű gyík volna, hanem csakis és kizárólag darázs.

80. oldal

12 hozzászólás
>!
Fumax KU

– Nem lenne rossz, ha autóversenyző lehetnék – mondtam. Apám néha elvitt Barnesboro közelébe, a szériaautók vesrenyére, ahol hot dogot eeszegetve néztüik, ahogy a horpadt fém ütközésekor pattognak a szikrák. – De a nyomozó is klafa. Rejtélyeket oldanék meg, mint a Hardy fiúk.
– Igen, az jó volna – értett egyet apám. – De soha nem tudni előre, hogyan alakulnak a dolgok, ez a nagy igazság. Az ember kinéz magának valamit, és nyílegyenesen arrfelé halad, de mielőtt célt érne, a szél letéríti a pályájáról. Azt hiszem, még soha nem találkoztam olyannal, aki az lett, ami a te korodban lenni akart.
– Szeretném, ha a világon minden lehetnék – mondtam. – Szeretnék millió életet élni.

19. oldal

>!
hollow_crown 

A fájdalommal az a nagy helyzet, hogy alázatra tanít.

86. oldal

>!
Deidra_Nicthea IP

– A mennyország jobb, mint Zephyr? – kérdeztem tőle.
– Milliószor jobb – felelte.
– Vannak ott képregények?

518. oldal

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Az
Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák
Robert R. McCammon: Boy's Life
Stephen King: Tortúra
Stephen King: Állattemető
Stephen King: Éjszakai műszak
Stephen King – Peter Straub: A talizmán
Stephen King: Kedvencek temetője
Stephen King: Christine
Stephen King: Borzalmak városa