77. legjobb krimi könyv a molyok értékelése alapján

Egy ​fiú élete 223 csillagozás

Robert McCammon: Egy fiú élete

Itt ​vannak bennem egy fiú életének emlékei abból az időből, amit abban a varázslatokkal teli birodalomban töltött. Ezeket a dolgokat akarom elmesélni önöknek…

A tizenegy éves Cory Mackenson egy idilli városkában, az alabamai Zephyrben él, ahol minden a legnagyobb rendben van: az ég mélykék, a folyóban rejtélyes szörnyek úszkálnak és minden barátság örökké tart.

Egy hideg, tavaszi reggelen azonban baleset történik, a közeli tóba belehajt egy autó, és amikor Cory apja kétségbeesett kísérletet tesz a sofőr megmentésére, kiderül, hogy azt már holtan ültették a járműbe. A rettenetes halál látványa megbabonázza a férfit, nem tud tőle megszabadulni. Miközben Cory próbálja megérteni apja zaklatottságát, nyomozni kezd, és lassan felismeri, hogy a jó és a rossz miféle erői működnek Zephyrben. A holtakkal beszélő és élőket megigéző ősöreg, misztikus asszonytól kezdve a szeszfőzők erőszakos klánjáig szövevényes utat jár be, és számos különös alak és társaság… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1991

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

Tartalomjegyzék

>!
Fumax, Budapest, 2019
664 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700449 · Fordította: Kleinheincz Csilla
>!
Fumax, Budapest, 2019
664 oldal · ISBN: 9789634701552 · Fordította: Kleinheincz Csilla

Enciklopédia 8


Kedvencelte 77

Most olvassa 5

Várólistára tette 339

Kívánságlistára tette 316

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

mate55>!
Robert McCammon: Egy fiú élete

Fejeztél már be valaha egy regényt, amiről azt gondoltad, hogy ez valami különleges volt. Hogy nem csak jó. Sokkal több. Túl a kiválón. A klasszikuson is túl. Ez egy csodálatos történet, amelyet önmagában is értékelni kell azért, amilyen. Ahogy olvasom, gyakran sci-fi-horror regénynek titulálják, de szerintem a természetfölötti elemek csak a könyv töredékei. Ha valamilyen címkét rá kellene akasztani, akkor én egyszerűen „tiszta költészetnek” nevezném. Olyan sok mindenről szól…, de legfőképpen az élet egy darabjáról egy alabamai kisvárosban az 1960-as évek elején. Egy fiú és barátai világába érkezünk, a fantáziákba, a rejtélyekbe, a kalandokba, amelyet a szerető családok és egy kis közösség biztonsága határol. Ritkán volt olyan karakter, akit valaha is olyan valóságosnak éreztem volna, mint Coreyt. Bizonyos értelemben Corey, mint egy modernebb Huckleberry Finn, és én, mint: Tom Sawyer jó barátok lettünk volna, és közösen osztottuk volna meg élményeinket. A kerékpárok fontosságát, a nyári vakáció mámorító szabadságát, az erdő felfedezését, a nagyobb gyerekek megfélemlítésének veszélyeit. Tisztelegtünk a filmeknek, a mítoszoknak, a fiatalkorunk zenéinek, a polgárjogi mozgalomnak. Énekeltünk a madaraknak, olvastuk a felhőket, és homokszemekben láthattuk a sorsunkat. Mosolygásra késztetett, minden bizonnyal könnyeket is csalt a szemembe, ahogy elvesztettem minden olvasási érzékemet, és egyszerűen tökéletesen láttam az előttem lefektetett jeleneteket. A könyvben ábrázolt tóhoz hasonlóan McCammon is behúzott, majd egyre mélyebbre kerültem, amíg a végére nem értem, és győzelemként megtaláltam a következtetést, amely az ősi szemű ártatlansághoz kapcsolódik. Ez a múltunk ünnepe, amely segít emlékezni arra, amit értékelünk és nagyra becsülünk a világban. Egy szeretni való, amelyhez újra és újra visszatérhetünk, mert, ahogy öregedünk különböző módon fog beszélni hozzánk. Mindig velünk marad.

10 hozzászólás
gesztenye63>!
Robert McCammon: Egy fiú élete

Figyelemre méltó, és ha nem is korszakalkotó, de feltétlenül iránymutató, meghatározó regény az Egy fiú élete. Nem lehet véletlen, hogy maga a szerző sugalmazza, a közel húsz évvel az eredeti megjelenést követő újrakiadásban, hogy ha soha életében semmi mást nem követett volna el irodalmi pályája során, ez a regény akkor is felcsillantja számára a halhatatlanság lehetőségét. Egy író-szülő tudja-érzi, hogy remekművet alkotott, tisztában van vele, hogy az adott produktum akkor sem lehet kerekebb, sikerültebb, ha még száz szerkesztő és ezer korrektor nyúl bele, és teszi arrébb a vesszőket, vagy idézőjeleket. Ez a könyv úgy gömbölyű, ahogy a kezedben tartod – lassan harminc évvel a születése után.
No, akkor a közhelyek… Kevés olyan autentikus és könyörtelen hatalom irányítja életünket, mint az idő, az érzékszerveinkkel nem érzékelhető, láthatatlan, egykedvű és közömbös gyilkos. Mindez még csak egyszerű fizika, némi zavaros képi ábrázolással. Ámde, van ennek a gondolatnak egy súlyos lélekelemzési vetülete is, amibe aztán könnyedén bele lehet zakkanni. Ugyanis hiszem, hogy az ember az az állatfajta, amelyik néhány leélt évtized után, általam megmagyarázhatatlan, de vélelmem szerint különböző kémiai és fiziológiai folyamatok hatására – természetesen egyéni módon és mértékben, de – egyszer csak elkezd tudatosan, vagy ösztönösen foglalkozni az idő múlásával, az öregedés folyamatával, a visszafordíthatatlanság, a megismételhetetlenség dilemmájával. Van ki mosolygósan, elmélkedve, nosztalgikus emlékeket idézve, derűs elégedettséggel éli meg ezt, de olyan is van, aki a keresztgerendán átvetett kötéllel a nyakában, a fűrészbakon egyensúlyozva, saját zavarodott elméjének csapdájába zárva várja a megváltást. Persze, ezek csak a végletek. Az Egy fiú élete valahol a középút dimbes-dombos mezsgyéjén vezet kézen fogva bennünket. …és teszi ezt tanítani való módon.
Önéletrajz, vagy fikció? Nem is értem, miért lehet kérdés ez egy olyan művel kapcsolatban, amely az első néhány fejezetben a mélybe ránt és bár tudod jól, hogy mesét olvasol, mégis elhiszed az utolsó betűig a leírtakat. Hiszel Vén Mózesben, a mitikus folyami szörnyben, hiszel az ősöreg, bölcs triceratopsban is, és magától értetődően természetes dolognak tartod a Lady vudu hókuszpókuszát. McCammonnak ebben a regényben elhiszed, hogy egy fiú élete feltétlenül tele kell legyen hétköznapi csodákkal és varázslatokkal, amiket nem kötnek semmilyen fizika törvényei, mert különben mi értelme lenne az álmok lappangó szörnyeinek, az ismeretlentől való megmagyarázhatatlan félelemnek is. Ráadásul elhiszed azt is, hogy élhet ez a gyermek egyszerű, szerető családban, és nem muszáj feltétlenül Copperfield Dávid szenvedéseivel ábrázolni egy kiskamaszt, ahhoz hogy alkalmanként könnybe lábadjon az olvasó szeme.
Amikor elkezded olvasni ezt a regényt, úgy hiszed, hogy egy év négy évszakának hosszú történetét tartod a kezedben. Pedig a valóság az, hogy száz és száz történetet olvasol, egy olyan világba csöppentél, amelyben minden nap, minden órája újabb és újabb rejtélyeket tartogat, melyek aztán lehetnek akár a hétköznapok történéseivé szelídült apró-cseprő ügyek-bajok, egy fiú csillogó, tiszta szemein keresztül látva.
Úgy hiszem ez az örömből és fájdalomból csomózott bonyolult szőttes maga a boldogság, egy fiú – vagy akár mindannyiunk – csodálatos felnövéstörténete.

”Úgy gondolom, ha egy gyerek hőse az anyja vagy az apja – vagy még jobb, ha mindkettő –, akkor a tanulás és tapasztalás göröngyös útja kicsit kisimul. És minden kis simítgatás segít ebben az eldurvult világban, amelyik a gyerekeket miniatűr felnőttnek akarja látni, báj, varázslat és az ártatlanság szépsége nélkül.”

Annyi mindent lehetne még írni róla. Valószínűleg a hozzáértő ítészek teszik és tenni is fogják ezt még évtizedekig. Nekünk csak az a dolgunk, hogy olvassuk és élvezzük a világ varázslatát.

A kiadvány egyszerűen maga a tökély, öröm kézbe venni, köszönet a kiadónak érte. Kleinheincz Csilla fordítása pedig csak a tőle megszokott tökéletes színvonalat hozza.

Rituga P>!
Robert McCammon: Egy fiú élete

Igazi, varázslatos történet egy 12 éves fiú szemszögéből. Vajon abból, amit lát, érez, tapasztal mennyi a valóság és hol kezdődik a fantázia? Gyermeki játékosság, könnyedség, naivitás, varázslat, ami teljesen magával ragad. Ugyanakkor a felnőtt élet nehézségei, fantáziátlansága és komorsága is megjelenik. Olyan világba csöppentem, ahol minden megtörtént, minden lény létezett. És én el is hiszem, hogy így volt. Teljesen hitelesen láttatja az író egy 12 éves gyerek szemén keresztül a világot. Egy olyan világot, ahol jó gyereknek lenni. Akkor is, ha történnek tragédiák.

3 hozzászólás
Navi>!
Robert McCammon: Egy fiú élete

Hihetetlen, szürreális könyv a felnőtté válás kezdeti lépéseiről. Benne van még a gyermeki varázs, a nyári szünet első napjának fontossága, ugyanakkor a felnőtt lét buktatói is, munkanélküliség, rasszizmus, bűnözés, az első „szerelem”.
Érdekes volt ez az egy év, amikor először találkozik a halállal, de még milyen képekben. Istenem, megsirattam, nem is kicsit :( Egy baleset, egy felfoghatatlan tragédia, … Még most is könnybe lábad a szemem, mindkettő halála miatt.
Meg kell tanulni elengedni, de ugyanakkor felelős döntést is hozni, kiállni az igazunkért, a lelkiismeretünkre hallgatni, még ha tudjuk, hogy csúnya verés is lesz a vége.
A végére minden kiderül, az autó utasának titka is. Na, erre nem számítottam.
Az biztos, hogy szeretnék belőle saját példányt is, mert újra szeretném olvasni.

2 hozzászólás
Kalmár_Melinda P>!
Robert McCammon: Egy fiú élete

    Igazi örömolvasás volt. Szerettem minden oldalát, (majdnem) minden szereplőjét, minden történését. Bánom, hogy a megjelenésekor nem bíztam a megérzésemben, és csak most olvastam el, miután itt a Moly-on újra elém bukkant.
    Kicsit olyan ez a könyv, mint a regénybeli Vernon Thaxter könyve: egy kisváros hétköznapjairól szeretne mesélni, de ahhoz, hogy eladható legyen mindenféle vérfagyasztó dolgot kellett belefércelni, holott semmi keresnivalója nem lett volna ott. Persze ez a hasonlat sántít, mert Robert McCammon nagyregényében mindennek megvan a maga helye és szerepe. Talán csak a fülszöveg hangsúlyozza kicsit túl a gyilkosság szerepét. Ami persze fontos, de fontosabb, ami a szörnyű bűncselekmény és az elkövető leleplezése között történik. Ez pedig nem más, mint egy fiú élete, abból is körülbelül egy év, amiben azonban minden benne van, ami egy emberi élet során megeshet. Kicsit talán több is.
    A narrátor-főszereplő Cory Jay Mackenson élete egészen közönségesen átlagos. Kisvárosi fiú, tejesember fia. Szeret biciklizni, vannak barátai és vannak ellenlábasai, vannak jó és rossz tanárai spoiler. Szeret írni, van szeme a csodára és tud álmodni. Történnek vele jó és rossz dolgok. Képes felülkerekedni a félelmein. Tud és mer cselekedni, amikor kell. Szembesül a halállal és megtanulja, hogy néha tudni kell elengedni azt, akit/amit szeretünk.
    A regény egyik legértékesebb jellemzője számomra, hogy Cory egy szerető család tagja. Bizonyára épp ezért olyan talpraesett, olyan „helyén van a szíve”-típusú legényke.
    A „prológus” a másik, ami azonnal levett a lábamról. Elgondolkodtató, bölcs. Nem véletlen, hogy annyian idéztek belőle.
    Szép és szerethető történet, vagy ha úgy tetszik mese. Érdemes elolvasni, jó elolvasni. Egyszerűen ettől a könyvtől jobban érzi magát az ember a világban. És ez manapság nagy szó.

*link
**link; link

5 hozzászólás
Aoimomo P>!
Robert McCammon: Egy fiú élete

Nagyon tetszett és majdnem mindenben egyet értek a Moly rangsorolással is, egy kivétellel, és ez a 40. legjobb krimi. Mert ugyan történik benne egy gyilkosság és a végén megkerül az elkövető is, szál nem marad elvarratlanul, nyomozást csak nyomokban tartalmaz. Vagyis nem, de mégis. Ez bonyolult, összetett, mint maga a történet és ha a darabjai külön külön nem is biztos, hogy megállnak a lábukon, együtt nagyon jól muzsikálnak.
Hangulata van, nagy H-val. Nem pörög a cselekmény, mint egy őrült amerikai akciófilmben, hanem mesél, és ez így a végére érve azt mondom, hogy teljesen logikus, nem lehetett másképp megírni. spoiler
Több komoly témát is érint, ugyanakkor a mágikus-realizmus címke sem véletlenül került rá, és ettől olyan sokrétű lesz, mint egy hagyma.
Nem szoktam írókat egymáshoz hasonlítgatni, de itt nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy éppen olyan remek karakterközpontú, picit borongós, csöppet nyomasztó történetet kaptam, mint amikor King egyik regényét veszem le a polcról. Hasonló mágia dolgozik ebben a két emberben.
Csak ajánlani tudom mindenkinek McCammon-t, akit érdekel egy fiú élete.

Paulinusz_Tünde P>!
Robert McCammon: Egy fiú élete

„A csendes órákban ez mardosott engem: Sötétségből érkezünk, és oda is kell visszatérnünk.”

Ezekért a könyvekért imádok olvasni! Igazából nem tudtam mire számítsak, de az első mondatok után, ahogy szivárgott a többi rájöttem, bármi is ez kedvenc lesz, az már biztos. Éreztem a szavakban rejlő erőt, akár a föld morajlását ha mérges. Zephyr egy fantasztikus hely, ahol bármi megtörténhet és a bármiből valamennyi meg is történik.
Csodás készsége van az írónak, hogy felborítsa lelkivilágunkat vagy éppen meghintáztasson az ég kékjének felhőin. Semmit nem mondok azzal, ha azt mondom szerettem olvasni, szerettem Zephyrben kelni, feküdni, szárnyalni, robogni, nevetni, sírni, elképedni, izgulni, szorongani, félni. Ami leginkább elvarázsolttá tette a történetet az a természetesség. Úgy olvashatunk például a szárnyalásról, mintha ez lenne a legegyszerűbb dolog a világon vagy a boldogságról, ami szinte felfelé taszíthat bárkit.
„A fájdalommal az a nagy helyzet, hogy alázatra tanít.”
Birtokol valamit az író, talán valamiféle talizmánt, ami egyfajta jósággal, melegséggel ruházza fel a szereplőit, burokba csomagolja őket, mintha Isten tenyerén ülnének. Persze nem lehet ilyen egy élet, tapasztaljuk is, hogy a talizmán néha pihenni tér, elengedi szereplői kezét.
A több csipetnyi varázslat, amivel telehintette Zephyr csodás egét, gyönyörű erdőit mélyen megfogott, és nem akartam, hogy valaha véget érjen ez a történet. Annyira kedves nekem, pedig szívszorító is, hogy nagy kedvenc lett. Volt benne pár dolog, amire tényleg nem számítottam és szinte megdermedt a szívem. De tudni kell ezzel is élni, és nem tudom eléggé hangsúlyozni mennyire mesterien bánik az író a cselekményekkel és a szereplőkkel, miközben olyan hangulatokat teremt, ami a kezünkbe ragasztja a könyvet.
A szomorúságában is lenyűgöző történet sok leckét ad bátorságból, hűségből, barátságból, szeretetből, ragaszkodásból, és rosszból is.
„Megértettem, mit jelent a bátorság. Jobban szeretni valakit, mint saját magadat.”
Hálás vagyok, hogy levehettem a polcról ezt a könyvet, hálás vagyok a kiadónak, hogy elhozta nekünk, és hálás vagyok a fordítónak, aki most is hozta a tökéletes, legmagasabb szintű fordítást.

3 hozzászólás
Garbai_Ildikó P>!
Robert McCammon: Egy fiú élete

Én kissé csalódtam. Olyan sok kiváló értékelést olvastam de nekem nem tetszett annyira.
Sokszor untam és csak azért hajtottam az olvasást,mert könyvtári könyv. Egy kiskamasz élete persze van hangulata de én szerintem azért a csalódás,mert annyira vártam a krimi,horror,misztikus,thriller,fantasy címke miatti izgalmat ami ritkán mutatkozott meg egy ekkora terjedelmű könyvben. Esetleg ha rövidebb lélegzetű lett volna ..nem tudom.. Talán egyszer újra olvasom és jobban fogom élvezni ami most nem jött össze.

4 hozzászólás
LRn>!
Robert McCammon: Egy fiú élete

Robert McCammon könyve gyorsan belopta magát a szívembe. Megvan a maga egyénisége, de nem lehet nem észre venni a rokonságát Stephen King AZ című regényével, vagy az Állj mellém! című kisregénnyel. Ugyanolyan varázslatos és életszagú gyerekkori élmények és barátságok köszönnek vissza mindkettejük szövegéből, és ugyanolyan bőbeszédű történetmesélők mindketten. Természetesen süt róla a regényben is emlegetett Mester, Ray Bradbury hatása is (az ő munkáival csak nemrég kezdtem ismerkedni, de így is egyértelmű a befolyása; lehet, hogy Gaiman – egyébként később keletkezett – sötét hangulatú, az emlékek ködétől misztikussá váló gyermekkort felidéző regényét, az Óceán az út végént is miatta juttatta eszembe a szöveg, hiszen ő is sokat tanult Bradburytől).

Ezzel máris kontextusba helyeztem McCammont: aki a fentebb említett szerzőket szereti, benne sem fog csalódni; de azt gondolom, ha nem ismeri, vagy nem különösebben kedveli őket, McCammonnal akkor is érdemes tenni egy próbát. A 664 oldal gyorsan elrepül – az epizodikusan felépülő regény nagyon olvasmányos, és rengeteg személyes élményt felidéz mind a főhős gyerekkori tapasztalataival, mind bizonyos mellékszereplők történetei kapcsán. És van benne minden: gyilkosság, dinoszaurusz, western-jelenet, iskolai bunyó, rejtélyek dögivel, fejlődéstörténetek, társadalmi problémák értelmezése, s persze álmok és érzelmek. A jelenetek egy részénél teljes bizonytalanságot éreztem abból a szempontból, hogy fantasyt olvasok-e, vagy csak az elbeszélő érezte gyerekként ilyen varázslatosnak a dolgokat. Vannak olyan jelenetek (pl. utolsó tanítási napi szertartás), ahol egyértelműnek tűnik, hogy Cory (és a többiek) fejében zajlik a varázslat, máshol viszont közel sem ilyen egyszerű a helyzet (ebben is rokonok Gaiman regényével). Más szempontból viszont teljesen realisztikusnak és hitelesnek érződik a szöveg: az amerikai kisváros életét, kapcsolatrendszerét Kinghez hasonlóan remekül átadja a szerző, gazdagon merítve a hatvanas évek populáris kultúrájából, s nem elhallgatva a kínosabb társadalmi kérdéseket sem (pl. fontos szerepet játszik a feketék helyzetének körbejárása). A korrajz azonban nem köti gúzsba a történetet, mondanivalója és hangulata univerzálisabb annál.

Minden fejezet tartogat egy-egy új történetet, amely önmagában is megéri az olvasást, s ezeket az epizódokat összefűzi a fő történetszál rejtélye és Cory útja a felnőtté válás felé: az út, amely során felfeslik az ártatlanság, a romlatlanság burka, amelyre mindannyian nosztalgiával és vágyódással tekintünk vissza McCammon sorait olvasva. A gyermeki szabadság mámorára emlékezteti az olvasót, így akármilyen hosszú is a könyv, nem szívesen érünk a végére. A mágia és a nosztalgia azonban nem csupán eszképizmus, hanem szembesítés is. Kellemes élmény volt ez a kötet, utána fogok nézni McCammon többi írásának is.

4 hozzászólás
fowler P>!
Robert McCammon: Egy fiú élete

Régen volt már olyan, hogy szándékosan olvastam lassan egy könyvet. Minden fejezetet, minden sort kiélvezve, annak ellenére szünetet tartva köztük, hogy legszívesebben egy ültő helyemben olvastam volna végig az egészet. Az első sortól kezdve. Ahogy berántott.

Régen volt már olyan, hogy a molyon kedvencemnek jelöltem egy könyvet. Nem azért, mert ne lennének kedvenceim, de a nagy részük még a pre-moly időszakomban, leginkább tizenévesen lett a kedvencem. És ahogy most végignéztem rajtuk, továbbra is azok, többségük felnőtt fejjel újraolvasva is.

Nem tudom megmagyarázni, mire emlékeztetett jobban Cory története. A saját gyerekkoromra, ami a 80-as évek baranyai kisvárosával fájdalmasan sok hasonlóságot mutat a 60-as évek alabamai Zephyrjével? Stephen King Salem's Lotjára és az ott történt szörnyűségekre? Ray Bradbury Green Townjára, ahová egy furcsa vándorcirkusz érkezik egy szép napon? Vagy az indianai Hawkinsra, bár a hasonlat ebben az esetben fordított, hiszen az Egy fiú élete évtizedekkel a Stranger Things előtt keletkezett? Ezt nem tudom megmondani, talán így együtt. Mindemellett minden ízében egyedi és eredeti, minden helyszínével, eseményével és szereplőjével együtt.

Fájdalmasan aktuális kérdéseket rejt a könyv a felszín alatt. 2020-ban nem sokkal jutottunk előrébb, mint az 1964-es Zephyr. Sőt, bizonyos szempontból még ugyanott sem tartunk. De azok a csodálatos metaforák, amiken keresztül McCammon mesél nekünk egyértelművé teszik, hogy ahogy a könyvben Cory, ő sem egyszerűen író vagy szerző – hanem mesélő.

Ez a regény jóval több annál, mint egy fiú életének története. A rejtélyek, az erőszak, a csodák, a félelem, a fejlődés mindannyiunk életének része, de ezek aránya egyénenként, sorsonként eltérő. Az én életem nem hordozott annyi erőszakot és félelmet magában mint Cory-é, az általa átélt fordulatokat azonban én is átéltem, csak a hangsúlyok voltak mások. Én mégis úgy érzem, nem vészeltem át olyan jól az idő múlását, mint Cory, és mint ez a könyv. Ami közel 30 évvel az első megjelenése után is olyan módon mesél, ami egyszerre tényszerű és misztikus. És ettől igazán zseniáis.

>!
Fumax, Budapest, 2019
664 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700449 · Fordította: Kleinheincz Csilla
7 hozzászólás

Népszerű idézetek

Fumax KU>!

Megértettem, mit jelent a bátorság. Jobban szeretni valakit, mint saját magadat.

121. oldal

szevaszszava>!

A fájdalommal az a nagy helyzet, hogy alázatra tanít.

86. oldal

gesztenye63>!

Azt hittem, ismerem a Halált.
[…]
Tévedtem.
Mert a Halált nem lehet megismerni. Nem lehet barátságot kötni vele. Ha a Halál fiú volna, magányosan állna a játszótér peremén, miközben a levegőben gyöngyözne a többi gyerek kacaja. Ha a Halál fiú volna, egyedül menne mindenhová. Suttogva beszélne, és a tekintetében olyan tudás kísértene, amit egy ember sem bír elviselni.

515-516. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
RandomSky>!

Tessék, ez a véleményem: mindannyian úgy indulunk neki az életnek, hogy jártasak vagyunk a mágiában. Forgószelekkel, erdőtüzekkel és üstökösökkel a bensőnkben jövünk a világra. Születésünkkor képesek vagyunk madaraknak dalolni, olvasni a felhőkből, és meglátni a sorsunkat a homokszemekben. De aztán a varázslatot az oktatással kitörlik a lelkünkből. Kiprédikálják, kifenekelik, kimossák, kifésülik. Kijelölik az utunkat, és azt mondják, legyünk felelősségteljesek. Viselkedjünk a korunknak megfelelően. Nőjünk már fel, az isten szerelmére. Tudják, miért mondják nekünk mindezt? Mert akik mondják, félnek a vadságunktól és a fiatalságunktól, és mert a varázslat, amit ismertünk, szégyennel és szomorúsággal tölti el őket, mert ők hagyták magukban elsorvadni.
Miután azonban messzire eltávolodnak tőle, többé nem kaphatják vissza. Esetleg csak másodpercekre. A tudás és az emlékezés egy-két pillanata. Az emberek azért lesznek sírósak a filmeken, mert a sötét moziban egy rövid időre megérintik a mágia aranytavát. Aztán ismét kilépnek a logika és értelem könyörtelen verőfényére, és a tavacska felszárad, nekik pedig sajog a szívük egy kicsit, és nem tudják, mitől. Amikor egy dal felébreszt egy emléket, amikor egy fénypászmában a táncoló porszemcsék elvonják figyelmüket a világról, amikor egy vonat zakatolására fülelnek a távolban éjszaka, és azon töprengenek, vajon hová tarthat, akkor túllépnek azon, mik ők, és hol vannak. A pillanat röpke töredékére belépnek a varázsvilágba. Én ebben hiszek.

7. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mágia · oktatás
gesztenye63>!

Vannak dolgok, amik rosszabbak, mint a szörnyes filmek. Vannak borzalmak, amelyek szétfeszítik a filmvásznat és a könyvlapokat, és torzan és vigyorogva mennek haza valamelyik szerettünk arcát viselve.

61. oldal

gesztenye63>!

Úgy gondolom, ha egy gyerek hőse az anyja vagy az apja – vagy még jobb, ha mindkettő –, akkor a tanulás és tapasztalás göröngyös útja kicsit kisimul. És minden kis simítgatás segít ebben az eldurvult világban, amelyik a gyerekeket miniatűr felnőttnek akarja látni, báj, varázslat és az ártatlanság szépsége nélkül.

641. oldal

Deidra_Nicthea I>!

Ha a Sátánnak lenne famulusa, nem fekete macska vagy majom vagy kérges bőrű gyík volna, hanem csakis és kizárólag darázs.

80. oldal

12 hozzászólás
Rodwin>!

– […]. – A fiúk sietni akarnak, hogy férfiakká váljanak, aztán eljön a nap, amikor azt
kívánják, bárcsak ismét fiúk lehetnének. De mondok neked egy titkot, Cory.
Akarod hallani?
Bólintottam.
– Soha senki nem nő fel – suttogta Mrs. Neville.

260. oldal

2 hozzászólás
Rituga P>!

Az élet nagy igazsága, hogy minden évben egyre távolabb kerülünk a velünk született esszenciától. Terhek kerülnek a vállunkra, némelyik jó, némelyik nem annyira…….Nem is vesszük észre, hogy megtörténik, míg egy napon úgy nem érezzük, hogy valamit elveszítettünk, csak azt nem tudjuk, micsodát.

8. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Robert Beatty: Szerafina és a Fekete Köpeny
Shea Ernshaw: The Wicked Deep – Gonosz mélység
Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Kenneth Oppel: Az élet vize
Jamie McGuire: Red Hill
Frances Hardinge: Hazugságok fája
Tara Altebrando: A távozás
Kathy Reichs: Virals – Kincsvadászok