A ​bálnák útja (Felesküdöttek saga 1.) 83% 69 csillagozás

A viking korszak a kedvenceim közé tartozik, de semmi pénzért nem éltem volna ebben a mai ember számára már-már elképzelhetetlenül kegyetlen világban.
Az író érezhetően rengeteg kutatómunkát áldozott a kor tanulmányozására. Szerintem egész hitelesen sikerül ábrázolni az akkori életkörülményeket és a tengeri rablók mindennapjait, sőt számomra már kissé illúzióromboló hatású volt. Óriás termetű, szőke vagy vörös hajú, rettenthetetlen harcosoknak képzeltem őket, akik semmitől sem félve gázolnak át ellenségeiken. A mesékben biztos így van, de ebben a történetben távolról sem. Ők is ugyanúgy féltek, vagy meghaltak, mint bárki más. Mégis azt kell mondjam, lenyűgöző tetteket hajtottak végre.
A történet elejétől fogva nagyon izgalmas, főleg a különböző szereplők között lezajlott konfliktusok voltak nagyon jól megírva. A karakterek életszagúak, a párbeszédek szórakoztatóak, a csaták véresek és rendkívül brutálisak. Szinte érezzük a szereplők rettegését, vagy a sérülések és betegségek miatt érzett fájdalmat. Az író több legendát gyúrt egybe, és hihetően szőtte bele a sztoriba, ami némi fantasy ízt adott a regénynek.
A főszereplő Orm, aki az átlagnál jóval intelligensebb, de sokszor meggondolatlan 15 éves kölyök. Remek a külső és belső tulajdonságainak leírása, a jellemfejlődésének ábrázolása.
Nagyszerű történelmi kalandregény, amit érdemes elolvasni.

A bálnák útja történelmi kalandregény, ebből a „történelmit” zárójelbe téve tessék elképzelni, a „kalandregényt” pedig vastag betűvel, kétszer aláhúzva. Műfaját, témáját, stílusát tekintve olvasás közben óhatatlanul is Bernard Cornwell műveivel vetettem össze. Cornwell is történelmi kalandregényeket ír, de a hangsúly nála pont fordított, ott a történelmi rész az erőteljesebb, és a kalandregény a zárójeles. Rögtön le is szögezem: a Cornwell-féle recept nekem sokkal szimpatikusabb.

Adott a tizedik század közepén egy norvég viking csapat, akik egymásnak bajtársi fogadalmat tettek, és együtt járják hajójukon a bálnák útját, vagyis a végtelen tengereket. Bekerül közéjük az ifjú Orm, akinek időskori visszaemlékezéséből ismerhetjük meg magát a történetet. A csapat vezére, Fekete Einar nagy célt tűzött ki maguk elé, szeretné felkutatni Attila legendás kincsét, aminek legértékesebb darabját ráadásul egyenesen a Krisztust megsebző Végzet Lándzsájából készítették. Ennek ürügyén tehát a Felesküdöttekkel – így nevezi magát a bajtársi közösség – felkerekedünk, és bejárjuk Európa északi és keleti területeit, közben persze számtalan csatába keveredünk, megküzdünk ellenséggel, árulókkal és démonokkal egyaránt. Bevallom, nem gyakorolt rám túl nagy hatást a könyv. Ahogy Low írja a könyv végi történelmi jegyzetek utolsó sorában, ez egy saga, és úgy is kell rá tekinteni. Igen ám, de sagákat sokan írtak már, és ennél különbül is. Ha hasonló alapötletből kiinduló (férfiak szövetsége, egy közéjük keveredő talpraesett, de zöldfülű társ, kincskeresés, stb.), tényleg jó történetre vágyik valaki, olvassa el mondjuk inkább A hobbitot.

Ha pedig valaki már olvasott életében néhány kalandregényt, nem sok olyan fordulat lesz a történetben, ami igazán meglepi majdspoiler. Anélkül pedig csak egy rakás, jobbára öncélú erőszak marad. És ráadásul még a magyar kiadás és fordítás is hozza a – sajnos ezt kell mondjam – ebben a műfajban már megszokott, kritikán aluli színvonalat. Eleinte próbáltam magam túltenni ezen, de a végére már besokalltam tőle.

Nem tudom, veszem-e majd az erőt, hogy folytassam a sorozatot – az a baj, hogy előre megvettem a követező két részt is. Egy dolog szól a folytatás mellett, hogy később állítólag felbukkannak majd a magyarok is – Attila kincse kapcsán a történelmi jegyzetekben már ebben a kötetben is megemlítésre kerültünk.

Bár még nagyjából a fele hátravan, kénytelen vagyok előzetesen értékelni a könyvet.

Előre leszögezném, hogy nem vagyok nagy rajongója az európai középkornak, de a nem „mainstream” kultúrák mindig is érdekeltek off. A vikingek pedig vikingek, úgyhogy vártam a könyvet off.

Főszereplőnk, illetve a történet elbeszélője Orm, aki egy félreérthető medveölés után az apja és Fekete Einar magukkal visznek.
A gondom csak annyi, hogy mivel az idős Orm elbeszéléséből ismerhetjük meg a sagát, így a történetet elnagyoltnak éreztem. Az elején megszórnak minket rengeteg névvel és infóval, de bevallom, hogy alig bírtam szétszortírozni őket. Ormon kívül talán Einar az érdekesebb figura, de a többi szereplő nincs kidolgozva, hiába van nevük, teljesen érdektelenek.
Sajnos ez igaz magára a történetre is. Eléggé dagályos, de alig történik valami érdemleges az oldalakon. Harcokból kevés van, azok is elnagyoltak, nem izgalmasak, spoiler.

Mivel rajta van a kalandregény címke, lássuk, így hogy működik.
Azt kell mondanom, hogy jobban. Orm talpraesett fiú, nem az a két lábon járó szerencsétlenség.
A Felesküdöttek utazásai során megismerhetjük a korabeli skandináviát, a Kijevi Nagyfejedelemséget, az ezen a területen éppen csak terjeszkedni kezdő kereszténységet. A pontosságot nem kérem rajta számon, mert e területen hiányosak az ismereteim.

Izgalmasnak tűnhet, de valójában a könyv borzasztóan unalmas. Amikor a vikingek nem tudnak hajózni, akkor előbújik belőlük a Kirk Douglas-féle partiarc. Vedelnek és szexelnek, néha verekednek. A viking kultúráról csak morzsákat, ha kapunk, meg néha persze beböffentik valamelyik istennek a nevét. Ez így nekem nagyon kevés.
A történet egy reumás csiga tempójában halad, és bár maga a kaland érdekes, sajnos nem elég dinamikus ahhoz, hogy hosszabb távra lekössön.
Azt hozzá kell tennem, hogy Low legalább próbálkozott.

És végül jöjjön a fordítás csodája. off
Elképesztő!
Pár bakit kiírtam, és nem kötök bele a z általam magyartalan nak vélt mondatokba, de a Felesküdöttek nevet rendszeresen következetlenül használják. Egyik mondatban a többi Felesküdött van, másikban pedig magunkkal vittünk három Felesküdötteket. Egyszerűen birizgálja a szemem, hogy most akkor hogyan is lenne ez a megnevezés helyes, következetes.

Egynek elment, de sajnos nem voltam tőle elájulva.

U.g. 1. : Érdekes, amit a szerző a magyarokról gondol. Ki akartam írni idézetbe, de hosszú volt és lusta voltam. :P

A könyvet nagyon élvezetes volt olvasni, mert mindig történt benne valami, így folyamatosan fenntartotta a figyelmem. A történetet Orm a főhős elmeséléséből ismerjük meg, aki visszaemlékezvén a történtekre lassan vezeti be az olvasót a korabeli világba.
http://zsuolvas.blogspot.hu/2016/05/robert-low-balnak-u…

Érdekes világba vezet el a könyv: a vikingek közé. Kicsit barbárok, néha túl véres harcokba bonyolódtak, de a kultúrájuk roppant módon megfogott. Pár értékes dolgot karcoltam. Azért valljuk be, írtak már jobb történelmi fantasyt, nem is ér 5 csillagot mindenesetre a folytatásokra kíváncsi vagyok.

Igencsak kevés vikingsztorit olvastam még és a Giles Kristian: A bosszú istene olvasásakor eldöntöttem, hogy ezt orvosolnom kell mindenképp.
A Felesküdöttek-saga egy igazán érdekes sorozat első része. Főszereplője Orm, akivel 15 éves korában ismerkedünk meg és akkor kerül be egy olyan harcosok alkotta csapatba, akik a bálnák útját járják.
Férfivá érése első évét mutatja be ez a könyv, ami hemzseg a harcoktól, simán tocsog a vérben és belsőségekben. A maga abszolút kegyetlen módján ismerjük meg a félelmet a harc előtt és nem kímél bennünket az író a véres végkimenetelekkel kapcsolatban sem.
Sorra hullanak a bajtársak, míg Attila, a hun kincse után folyik a versenyfutás a többiek ellen.
Tetszett, hogy nem a nagyhangú hőzöngésen volt a hangsúly és nem titkolták a félelmüket ez nagyon emberközelivé tette ezeket a harcosokat.
Mindenképp folytatom ezt a sorozatot.

A mű példa értékű, objektív értékelését Turms molytárs már elvégezte, ezért azt csak a saját begyomásaimmal tudom kiegészíteni. A történet remekbeszabott, vikinges indítás után átcsap egyféle Caribtengerkalózaindyanadzsónsszalfűszerezve, kívűl roppanós belül megfelelően omlós állagú, esti fogyasztásra alkalmas olvasmánnyá. Így is kezeltem, még a vége felé is tudtam jókat derülni a sztorin. A gyermeki karakter integrálása egy alapvetően erőszakos, kegyetlen, kiforrott közegbe kissé döcögős, de ez nem egyedi eset, tudnék rá példákat sorolni. Három apró dolgot hiányoltam.
I. A Rusz nemzet kialakulásáról csak a történelmi jegyzetben olvashattam. Bitang nagy ziccer. Ezt Robert Low is elismeri a végén.
II. Egy Batlikumi történeteben a X. század környékén felbukkanó karakternek RURIK név alatt jóval nagyobb karriert illene befutnia, khm …
III. Picit túl lett tolva a hentelős szál, icipi romantika azért jöhetett volna, csakhogy érezzük mihez képest, hány méter. Így olyan volt az egész mint egy maratoni vérátömlesztés … :)
Viszont meghozta a kedvem a következő kötethez.

Nagy harcok, titkok, misztikum. Kissé döcögősen. Atilla kincse és sírja a vikingeket is megmozgatta… A viking életmód és szokások, a harcosok élete jó alap a sorozat további részeihez. Jövőre folytatom.

Úúúhhh…ez nagyon jó volt.Élveztem A-tól Z-ig minden porcikáját. Nincsenek többoldalas tájleírások, nincsenek unalmas karakterek, csak a pergő cselekmény. Ha netán még is van egy kis szünet, hogy szusszanjunk, akkor a hétköznapok érdekes történésibe pillanthatunk bele. Boby bácsi nagyon eltalálta az ízlésemet. Ilyennek kell lennie egy izgalmas kalandregénynek. A hun Attilával kapcsolatos főmotívum pedig
kifejezetten tetszett.Hála Odinnak, van folytatás! Robert Low rajongó lettem.
Az egyik kedvenc filmsorozatom a Vikingek. Ezt is eltudnám képzelni egy ilyen adaptációban.

A zavaros kezdés jól szemléltette az ifjú Orm kavargó fejét és összezavart ébredését. Épp csak, hogy túlélte a jegesmedvével való összetűzését és már vitték is a további veszélyek felé a vikingek, akik (majdnem) mind meg voltak győződve arról, hogy egy fiú, aki tizenpár évesen már medvét öl, csak hasznos társuk lehet. Nos, senki nem születik hősnek, bár erről akkoriban másként gondolkoztak.
Low elég hihetően adja vissza a férfivá váló kamasz Orm kétségeit, félelmeit, amik igencsak jogosak. Együtt erősödünk és tanulunk vele, miközben elénk tárul az északi vidék Angliától Finnországon keresztül a Donig. Belepillanthatunk a történelem egyik sötétebb korszakába, amikor az emberi élet értékét pontosan meg tudták mondani.
Jó kis történelmi regény, a vikingeket kedvelőknek kifejezetten ajánlott olvasmány. A levonás azért járt, mert habár Low érezhetően igyekezett minél jobban szemléltetni a körülményeket, a hideget, a bűzt, a látványt stb. stb. mégsem ment ez száz százalékkal, valahogy „izzadság szagúak” lettek ezek a részek (és nem, nem úgy, ahogyan ő akarta érzékeltetni). Az orrfújás és a szellentések jelentették a „barbárságot”, ezekkel akarta mutatni mennyire vadak és civilizálatlanok voltak hőseink. A történések, harcok vagy menekülések közben viszont valamiért könnyen tudtam magam beleélni a helyzetekbe, akár a sárban csúszkáltak, akár a porban fulladoztak a harcosok. Érezhettük a láncing súlyát és már-már igazítani akarunk a szíjjakon, hogy nem dörzsöljenek.
Már várom, hogy a következő részeket is olvashassam.