Emberrablók (Emberrablók 1.) 80% 23 csillagozás

Skóciában, a XVIII. század derekán David Balfour, az elárvult whig kamasz nagybátyjához érkezik, de otthon, édes otthon helyett aljas cselszövevény fogadja – így kerül Hoseason kapitány hajójára, akinek feltett szándéka rabszolgának eladni őt a gyarmatokon*. Hányattatásai során összeakad a büszke jakobita nemessel, Alan Stewart-tal, akivel karöltve bujkálja-kóborolja át a komplett skót felföldet fenyérestül, hangástul, Macgregorostul. Stevenson igazi kalandregényt rittyent a vérzivataros skót történelemből, háttérben a királyhű protestáns whigek és lázadó katolikus jakobiták harcával. Jó szokása szerint kiszedi a regényből a csontos-mócsingos realizmust, ami pedig marad, az maga az ízletes, könnyen fogyasztható filé: a mese. Az ő keze alatt a história otthonos, családias közeg, hősei pedig „derék emberek”, mert ez a fontos: deréknek lenni. Az pedig, hogy közben kibékíthetetlen érdekellentétek állnak közöttük, nem számít – a nehézségek közepette elolvadnak a különbségek, és csak a barátság marad. Szép történet, egyszerű történet – jól esett, a tíz ujjamat megnyaltam utána.

* Merthogy akkoriban ez a veszedelem nem csak Afrika lakóit fenyegette, hanem bizony az óvatlan briteket is.

Igazi pikareszk regény, mert benne van minden, ami egy jó kalandregényhez kell: századokkal korunk előtt játszódjon, fiatal tapasztalatlan főhőse legyen, akinek ugyanakkor már van saját értékítélete, a tájat leíró mondatok úgy hassanak az érzékekre, hogy a szoba melegében olvasva is fázzon vagy izzadjon bele az olvasó, és legyenek teli a lapok jóakarókkal, akik gyámolítják a fiatal vándort, így a végén az révbe ér. Ezt mindet megtaláltam ebben a könyvben.

Először filmen találkoztam David Balfour kalandjaival. Azonban a táj, ahol játszódik, nem volt ismeretlen számomra. Nem jártam még soha azon a vidéken és 68-as születésűként még tévén vagy interneten sem volt lehetőségem látni. Viszont a filmsorozat vetítése előtt volt egy visszatérő álmom, hogy egy különleges helyen kalandozok. A filmsorozatot látva kétségem sem volt, hogy hol járhattam álmaimban. Ez a csodás felismerés és a kalandos történet elég volt ahhoz, hogy örökre szívembe zárjam ezt a filmet. A film zenéje pedig mai napig ott cseng a fülemben, ha pedig meghallom valahol a zenét, akkor ugyanazt a kellemes borzongást érzem, mint anno a sorozat közben. Ezek után nem volt kérdés, hogy a könyvet is el kell olvasnom. Természetesen nem csalódtam a könyvben sem. Ott éltem a főszereplőkkel együtt a Skót-felföld tájain, velük éheztem, fagyoskodtam vagy éppen szenvedtem a tűző napon, a szikla tetején. Őszinte leszek, mert nem szeretem a hosszas leírásokat. Vannak szerzők, ahol bevallom, hogy képes vagyok átlapozni pár oldalt, mert unom a táj szépségeinek a taglalását. De Stevenson épp annyit ad csak a leírásból, ami szükséges, ami elég ahhoz, hogy lássam magam előtt és nagyobb hangsúlyt fektet a kalandokra, párbeszédekre. Szerintem ez egy olyan könyv, amit mindenkinek érdemes egyszer elolvasni. Nincsenek benne feltétlenül olyan gondolatok, amit idézni lehet. De a szereplők folyamatosan hatnak egymásra, a kis esetlen, tapasztalatlan kamasz férfivá érik, miközben értékrendjével példát állít Alan Breck Stewart elé is, így ránk is hatással vannak, elgondolkodtatnak bennünket. Egy csodás kis ízelítőt kapunk az emberek életéből, a nemesek önérzetességéből, a szegények segítőkészségéből.
„- Azt mondtad, beszéljek – szóltam. – Hát jó, beszélek. Magad is beismered, hogy rossz szolgálatot tettél nekem: megaláztatást kellett lenyelnem miattad. Én nem vetettem a szemedre, meg sem említettem, míg magad szóba nem hoztad. Most pedig azért gáncsolsz, – kiáltottam – mert nem kacagok, nem dalolok: örüljek talán a sértésnek? Legközelebb még majd azt kívánod, hogy térdre boruljak előtted, úgy hálálkodjak érte? Gondolj néha mással is, Alan Breck! Ha többet gondolnál mással, talán kevesebbet beszélnél magadról, és ha egy szívbéli jó barátod szó nélkül elsiklott egy sértés felett, nem bolygatnád a dolgot, s nem kovácsolnál ebből is fegyvert ellene. Te érdemelsz megrovást, magad mondtad: most hát ne kötekedj!”

Először volt persze a filmsorozat, utána pedig a kívánság, hogy ezt a történetet alaposabban is meg akarom ismerni. Hihetetlen kalandok és hihetetlen figurák – persze egy kissé sötét tónusban. Kaland a javából, izgalmas utazás. Az egyén harca a szabadságért, hogy visszakapja mindazt, ami az életét jelenti.