Zsidónak ​születni 3 csillagozás

Róbert László: Zsidónak születni Róbert László: Zsidónak születni

"Nem ​tehetsz róla, hogy zsidónak születtél, de sose szégyelld! És vésd az agyadba fiacskám: az antiszemitizmus egyik oka a gyáva zsidó…” Ez a nagyapai mottó vezérli az 1938-as tiszaeszlári cserkésztábor kispajtását, a pécsi Széchenyi István reálgimnázium pingpong bajnokát, az 104/7-es büntetőszázad gúzsba kötött ifjoncát akkor is, amikor az SS-tizedes – mielőtt megásatná vele a sírját – megparancsolja: tisztítsa meg az ásót. Róbert László későbbi élete is egyfajta kalandregény. A tiszta szívű, naiv ifjúkommunistából a Rajk-per után bútortróger, később a Rádió római, illetve párizsi tudósítója lesz. Egyik vietnami könyvéhez Graham Green ír előszót.
A Tisztelendők című, eddig harmincöt epizódból álló és folytatódó sorozata – amelynek ideáját XXIII. János pápától kapja – bejárja Európa számos televízióját. Mózes-Jézus-Mohamed című filmje az első hiteles kelet-európai tanúságtétel a zsidó-keresztény-muzulmán dialógus mellett.
A szerző élete egyik legnagyobb kalandjának… (tovább)

>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010
172 oldal · ISBN: 9789632999623
>!
T-Twins, Budapest, 1994
184 oldal · ISBN: 9637797694

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Susan Faludi: Előhívás
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye
Fenyvesi Katalin (szerk.): A holokauszt és a családom
Fejtő Ferenc: Magyarság, zsidóság
Kovács M. Mária: Törvénytől sújtva
Marschalkó Lajos: Tiszaeszlár
Sándor Tibor: Őrségváltás
Hábel János: „Elköltözött” szomszédaink
Karsai László (szerk.): Kirekesztők
Randolph L. Braham – Kovács András (szerk.): A holokauszt Magyarországon hetven év múltán