Tudatzavar 19 csillagozás

Robert Kroese: Tudatzavar

A 2039. év Los Angelese rém fura hely. A 2028-as Összeomlás után a város egy része elszakadt a többitől, és szinte önálló állam lett. Belépni csak saját felelősségre lehet, kilépni meg többnyire még úgy sem.
Amikor az Esper Corporation laborjából eltűnik a méregdrága, génmódosított csodabirka, az illetékesek az egyetlen emberhez fordulnak, akinek a határátlépés nem akadály: Erasmus Keane magánnyomozóhoz. Ő azonban amennyire dörzsölt, annyira eszement is – így hamarosan egy sokkal nagyobb bűnügy közepén találja magát. Priya Mistry, a gyönyörű tévésztár meg van győződve róla, hogy el akarják tenni láb alól. Keane gyanítani kezdi, hogy a két ügynek köze lehet egymáshoz. És talán jobb lenne, ha egyformán megoldatlanok maradnának.

Robert Kroese regénye kicsit olyan, mintha Terry Pratchett-tel íratták volna újra Philip K. Dick Szárnyas fejvadászát. Őrült utazás, a szó legjobb értelmében.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
318 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628436 · Fordította: Fedina Lídia
>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
318 oldal · ISBN: 9786155628535 · Fordította: Fedina Lídia

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 13

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

csartak P>!
Robert Kroese: Tudatzavar

Az a birkás könyv – így fogok rá emlékezni pár év múlva. Szerintem az író nem gondolta túl a dolgot, van benne egyfajta könnyed súlytalanság, ami miatt nem is lehet komolyan venni ezt a sztorit, de közben szórakoztató, legalábbis nekem könnyen csúszott. A helyszín egyfajta alternatív jövőbeli Los Angeles, ez lehetőséget ad egy kicsit elszálltabb dolgok kibontakozására, ez a sci-fi része. (mondhatni mikrovilágként, mert a világ többi részéről nem tudunk meg sokat)
A nyomozópáros különcsége/különbözősége valamiféle tipikus klisékből gyúrt elegyet alkot, ami miatt halványan a tudatunk peremén egyensúlyozva emlékeztet valakire (vagy valakikre) már majdnem kimondom kikre (kicsit Monk, kicsit Dr. House, kicsit már majdnem megvan … )
Szóval ez jól működik, és természeten jó alapot nyújt annak, hogy akár további nyomozótörténetek is szülessenek ebben a világban.

18 hozzászólás
Nuwiel P>!
Robert Kroese: Tudatzavar

Habár az utóbbi időben a Galaktika határozott javulást mutat, azért még van miben fejlődniük. Kezdésnek a fülszövegírásban, a Tudatzavar angol fülszövege ugyanis azoknak ajánlja a könyvet, akik szeretik Terry Pratchettől az Őrség! Őrség!-et, John Scalzitól a Vének háborúját és Philip K. Dicktől az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?-t. A magyar fülszöveg pedig már azt írja, a könyv olyan, mintha Pratchett írta volna újra a Szárnyas fejvadászt. Ezek együttesen óvatosságra intettek, de a végeredmény egyáltalán nem lett rossz, mint ahogy vártam.

Először is, az ismertető szerint egy Összeomlás nevű katasztrófa után játszódik a történet, azonban arról, hogy mi is ez, minimális információt oszt meg a szerző. Leginkább egy gazdasági összeomlást követő zavargáshullám okozta anarchiának tűnik, amit a legzűrösebb részek lezárása (gettósítás) követ, és minden visszatér a régi kerékvágásba. A sci-fi hátteret a jövőbeli dátumon kívül a repülő autók és a fejlettebb géntechnológia mutatja, a világ minden másban olyan, mint ma. Nagyjából ennyiben ki is merül Dick hatása, minden más inkább Pratchett (és Scalzi) hatását mutatja.

Az említett Erasmus Keane mellett még egy főszereplő van, az ő narrálásából ismerjük meg a sztorit. Kettősük leginkább Monkra, a flúgos nyomozóra és az őt pátyolgató normális emberekre emlékeztet, de Keane alakjába vegyül némi Doktor House is, különösen tapintatosság terén. A szereplők nem túl bonyolultak, nagyjából a faék kidolgozottságának szintjén mozognak, de ez inkább tűnik tudatos írói választásnak, mint kezdő hibának, amúgy is sokadik könyve ez már az írónak. Keane kevésbé van jelen a könyvben szerintem, mint ahogy a fülszöveg sugallja, de a birkát is megtalálja, a tévésztár élete is megmenekül, és mindenki él boldogan, ami egyes szereplőknél igazán abszurd végkifejletet jelent.

A könyv nem túl komoly, de érződik is rajta, hogy nem nagyon akar az lenni. spoiler Olvasása közben inkább bosszankodtam rajta, de miután néhányat aludtam rá, sikerült lenyugodnom és inkább paródiaként tekinteni rá. Tényleg van benne valami Pratchettből, ahogy teljesen komoly kérdéseket jár körbe spoiler, nem túl komolyan.

3 hozzászólás
Bori_L P>!
Robert Kroese: Tudatzavar

Hát most erre mit mondjak, bizonyos értelemben zseniális volt. @Noro írt okosakat erről a könyvről (https://moly.hu/ertekelesek/2762459), az én viszonylagos szimpátiámnak viszont egészen más okai vannak, nagyjából fontossági sorrendben:
1. Tal M. Klein Portálja után olvastam a könyvet, ami a végletekig felhúzott – ehhez képest a Tudatzavar egészen élvezhető olvasmány volt… az a kategória, ami annyira abszurd/nevetséges, hogy már szórakoztató.
2. Menet közben valahogy eszembe jutott, hogy Robert Kroese irodalmilag továbbvitte a középkori írek marhalopási hagyományait (https://moly.hu/ertekelesek/1767027)*, és ez a gondolat szintén rendkívül szórakoztat.
3. Igen, az alapötlet meglehetősen nevetséges és nem kifejezetten áll tudományosan szilárd alapokon, de a szerző legalább nem próbálja minden áron bebizonyítani, hogy igen, azaz nem próbálja „hardabbá” tenni a kötelező tudományos hátteret, mint amilyen, és ettől az lesz a könyv, ami: egy kellemesen szórakoztató délutáni krimi, némi sci-fi háttérrel.

*Oké, itt nem marhát lopnak, hanem birkát (ő az: https://moly.hu/karcok/1177533), de biztos loptak birkát is az írek.

7 hozzászólás
ViraMors P>!
Robert Kroese: Tudatzavar

– Keane úr nem szereti, ha magánnyomozónak nevezik – magyaráztam –, ő jelenségkutatónak tartja magát.

– Van, amikor birkákkal álmodom.

Ebben a könyvben részemről az a legszomorúbb, hogy maga a történet tetszik. Vagy legalábbis tetszene. Lenne benne potenciál arra, hogy érdekes izgalmas és vicces legyen, játszhatna morális kérdésekkel, tartalmazhatna társadalomkritikát stb stb…
De nem így.
Döcögős történetvezetés, logikai bakugrások, felszínes karakterek, itt-ott felbukkanó ellentmondások és egy narrátor, aki mintha egy inkompetens Watson, és Captain Obvious leszármazottja lenne.
És persze… már megint egy sorozatindító könyv…

B_Petra>!
Robert Kroese: Tudatzavar

Idén 2018-ban, hölgyeim és uraim a Málna díjat kapja aaaaaTudatzavar !

8 hozzászólás
Sai_home>!
Robert Kroese: Tudatzavar

Végre egy olyan detektívtörténet, ahol nem csak a háttér a sci-fi, hanem ténylegesen szükséges elem a világ és annak az ismerete. Ez a világ ugyan nem túl érdekes vagy újító, de így legalább könnyen belerázódunk, nincsen szükség felesleges leírásokra, élvezhetjük a történetet.
A detektív-páros is kicsit ismerős, spoiler, de Keane szerepe nincsen „túltolva”, szerintem ennyi elfér egy ilyen könyvben. Az ügyek érdekesek, és bár nem sok agymunkát igényel a könyv (inkább akciózás van), mégis sikerül érdekes fordulatokat vennie. A szereplők eléggé egysíkúak lettek, de ez engem nem zavar, egy ilyen nem-akarom-megváltani-a-világot könyvben bőven elég.
Örülök, hogy véletlenül a kezembe került és elolvashattam (más könyvek után érdeklődtem a könyvtárban, és a segítőkész könyvtáros ezt is kihozta az irodából, hogy most érkezett és ugyanaz a kiadó, hátha érdekel). Nem ez lesz az év könyve (remélem), de elég szórakoztató egy álmos délutánra.

Dyta_Kostova IP>!
Robert Kroese: Tudatzavar

A történet hibáit sajnos hosszan lehet sorolni, a komolytalanul gondozott (és itt nem a magyar fordításra, szerkesztésre gondolok) szövegen kívül a banális alapszituáció, a kidolgozatlan karakterek, a felületesség, következetlenség, és a sok írói ígéret be nem váltása adja ki a kedvezőtlen kritikai véleményt.

A könyv legelején kapunk egy gyorsan felskiccelt világot, egy kettészakadt helyszínt, amely az Összeomlásnak nevezett gazdasági katasztrófa utáni Los-Angeles képében jelentkezik. A város egyik (gazdagabb) fele virágzik, míg a másik gengszterek uralta alvilággá alakult, de ne lelkesedjen fel senki oly hirtelen, a lecsúszott oldalról mindössze ennyi információt kap meg a olvasó. Kroese első hibája, hogy már itt kiaknázatlanul hagyja a Térségnek nevezett zónában rejlő potenciált. Annál többet foglalkozik viszont a sablonos hátterű gazdag várossal, ahol repülő autók és luxusszállodák alkotják csupán az elitista díszletet. (A kötet hátoldalán beajánlott Szárnyas fejvadász-érzés ennyiben ki is merül.)

A szereplők sutaságukban még krízishelyzetekben is inkább kifelé, az olvasó felé beszélnek, tömik a fejeket még fontosnak tartott információkkal fáradhatatlanul, végeláthatatlanul. A tetőpont utáni megoldás kezdete egy végtelen szócsatává válik, olyan vitakörré, amiben Nietzsche és Pascal idézetekkel szórják meg egymást a résztvevők. Mintha nem is egy regényt tartanánk a kezünkben, hanem „Az érvelés mestersége” című kurzus kivonatolt vázlatát. A Sherlock Holmes-ról ügyetlenül mintázott Erasmus Keane töltények helyett szavakkal lyukasztja ki ellenfelei agyát. Egymásnak feszülnek az önigazoló vélemények, és ezzel szétdarabolják a csúcspontként szolgáló kulcsjelenetet, mindez pedig egyszerűen nem való egy akciódúsra tervezett történet megoldási fázisába. Joggal kérdezheti az olvasó, hogy ha a gonosz médiamogul legyőzhető pusztán a szavak erejével, akkor egy kanapén elhelyezkedve, kávézás közben is megtárgyalhatták volna a szereplők, ki van éppen erkölcsi fölényben, ehhez nincs szükség műtőasztalhoz kötözött hallgatóságra, utolsó pillanatban színre lépő mellékszereplőre, akit aztán fel lehet áldozni az egymásnak feszülő érvrendszerek oltárán. Joggal kérdezheti az olvasó, hogy mi szükség volt minderre?

https://roboraptor.24.hu/2018/03/31/almodnak-e-a-klonok…

spoiler

tintapaca P>!
Robert Kroese: Tudatzavar

Hú, hát ezt a könyvet sem lesz egyszerű értékelni.
Maga a történet nekem tetszett. A könyv elején az az érzésem volt, hogy egy modern köntösbe bújtatott Scherlock és Watson történetet kapunk. Ami részben igaz is volt.
Ez a könyv egy könnyed PONYVA, nem kell tőle többet várni. Sci-fi környezetbe ültetett detektívregény birkával. :D
Ami zavaró a regényben, hogy a szereplők egyszerűek, sablonosak. Nem nagyon derül ki, hogy hogy is jutnak a következtetésekre, csak megkapjuk tálcán a megoldást és fogadjuk el, hogy ez van. De úgy gondolom, hogy egy ponyvánál ez elfogadható, csak jó lenne, ha a fülszöveg is ezt sugalná. Én a fülszöveg alapján egy komolyabb könyvre számítottam.

zbarta>!
Robert Kroese: Tudatzavar

Ennek a könyvnek nagyon jellemző (magyar) címe a Tudatzavar. Ne legyen félreértés, a sztorival semmi baj nincs, de – ez az egyetlen jó dolog, amit el lehet mondani a termékről.
Az a fajta regény ez, mint amilyen az utóbbi időben sajnos egyre inkább teret nyer bizonyos szerzők részéről, mégpedig a rosszul el nem mondott sztori regénye. A történet elindul, megy a maga útján, van egyfajta végkifejlet, majd a lezárás. Igen ám, de közben a cselekmény szálait a szerző nem látja fontosnak megosztani az olvasóval, hanem inkább logikai kapocs nélkül ide-oda rángatja őt a könyv lapjain. Végül, a drámai csúcsponton, vagyis inkább helyette, kapunk egy olyan történet-leírást az egyik főszereplőtől, amelyen átevickélve az a kérdés merül fel az olvasóban, hogy ugyanarról a regényről olvas-e megoldás-rezümét, mint amit a kezében tart…? Egyfajta Lőrincz L. László-féle végén mesélős sztorival van itt dolgunk, de óriási különbség, hogy mialatt LLL végig fenntartja az olvasó figyelmét és logikai következtetésekre vezeti a történet folyamán, addig a Tudatzavar látható rendszert nélkülözve, valami távoli, csak a szerző által ismert titkos forgatókönyvre hagyatkozik, amely a végére szinte teljesen elveszti a jelentőségét, mert mindig új szempontok merülnek fel. A „ne magyarázd el, inkább láttasd”, mint írói fogás a Tudatzavarban átlényegül, mert láttatni a sztori szempontjából szinte lényegtelen dolgokat igyekszik a szerző, ezzel szemben a részletes leírásokat és a magyarázatokat végül mellőzi.
Pedig lenne mit láttatni is, magyarázni is. A fülszöveg szerint 2039-ben járunk egy olyan Los Angeles-ben, amely valamiféle összeomlás után van, és a város egy része elszakadt a többitől, önálló állam lett. Nos, a regényből ettől többet nem tudunk meg – ebből az egyébként rendkívül érdekesnek tűnő alaphelyzetből –, mivel az író remekül megóvta e kaotikus (vagy bármilyen) világ képétől az olvasót. A felvázolt környezetnek semmiféle hatása nincs a regény cselekményére (illetve a cselekménynek a környezetére), ezen az alapon játszódhatott volna egy görög kisvárosban is, bandák ott is lehetnek. Van benne repülő autó, mint a láttatni kívánt környezet egyetlen jellegzetes tárgya. A disztopikus világ, amelyet létre szeretett volna hozni a szerző, teljesen elsikkad, nemigen esik szó róla. Az ugyanis nem számít „világ”-nak, hogy néhány mondattal közöljük: ez itt most Los Angeles 2039-ben, az összeomlás után. Régi dollár – új dollár. Ja, és persze összeomlott a rend és a törvény. Nehéz ezt elképzelni…
Az egyébként remek fordítás elveszik a kusza történetben, hibás szavakban és szóismétlésekben, valamint a szerzőnek egy különös szokásában. Ez nem más, mint az, hogy a karakterei ötletszerűen elneveznek valahogyan egy másik szereplőt, amelynek egyébként néhány mondat múlva már kiderül a „rendes” neve is, így egy figurát már két néven kellene tovább ismernünk a sztoriban. A nevekkel egyébként is bajban van a szerző, de ez már csak egy további eleme annak, hogy az egész sztori helyenként követhetetlenné válik. Valahol a sűrűjében meg is jegyzi egyik szereplő a másiknak: „Baj van a nevekkel.” Valóban.
Idézek a fülszövegből: „Robert Kroese regénye kicsit olyan, mintha Terry Pratchett-el íratták volna újra Philip K. Dick Szárnyas fejvadászát. (…)”. Nos, nem. A hasonlóság maximum abban áll fenn, hogy Kroese, Pratchett és PKD is írtak regényeket. Az tűnik nyilvánvalónak, hogy Kroese számára nagy falat volt saját ötletének megvalósítása. Lehetett volna jobb, ide illőnek érzem a mondást, hogy a kevesebb több lenne.
(…)

R_J_Hendon IP>!
Robert Kroese: Tudatzavar

Robert Kroese legújabb regénye őrült nyomozásra hívja olvasóit. Korábban semmit sem olvastam a szerzőtől, így csak az alapján tájékozódhattam róla, amit a neten találtam, illetve, amit a kötet végén írtak. A regényről több helyen megjegyezték, hogy hajaz a Szárnyas Fejvadász világára, és olyan, mintha Philip K. Dick művét Terry Pratchettel íratták volna újra. Mégsem alakult ki bennem egy tiszta kép arról, hogy mire számíthatok a regénytől, amely végül rendesen meglepett – jó értelemben!

A történet szerint a nem túl távoli jövőben járunk egy Összeomlás után, amely teljesen átformálta a ma ismert Los Angelest. Az Angyalok Városa két részre tagolódik ebben a világban: a fallal körülvett belső területeken nagyjából normális körülményekben halad tovább az élet, a falon kívüli, úgynevezett Kirekesztési Térben viszont burjánzik a bűnözés és a nyomor.

Ebben a kettős világban tevékenykedik Erasmus Keane magánnyomozó (aki ragaszkodik a jelenségkutató megnevezéshez) és társa, Blake Fowler. Legújabb megbízójuk az Esper Corporation nevű biotechnológiai vállalat, akik egy különleges, génmódosított birka felkutatásával bízzák meg őket, amelyet a laborjukból loptak el. Hamarosan pedig egy másik ügyük is lesz: egy gyönyörű tévé sztár, Priya Mistry attól tart, valaki az életére tör, és segítségért könyörög Erasmus Keane-nek, hogy védje meg.
Hamarosan megdöbbentő titkok sorozatára bukkan a nyomozópáros, és rájönnek, hogy a két ügy – a tévésztár és az ellopott birka esete – szorosan összefügg egymással, a háttérben pedig egymással vetélkedő erők munkálkodnak egy ördögi terv végrehajtásán.

A Tudatzavar nagyon élvezetes olvasmány volt, a történet gördülékenyen halad előre, egymást követik a meglepő vagy épp nevetésre késztető jelenetek. Ez egyébként a történet egyik legnagyobb erénye, noha nem kifejezetten komédiára kell gondolnunk. A humor forrása nem sorozatosan durrogtatott poénok vagy gegek, hanem a cselekmény abszurditásából és Erasmus Keane jelleméből fakad.

A sztorit nem Erasmus szemszögéből láthatjuk, az elbeszélőnk a segítőtársa, Blake Fowler, az egykori biztonsági alkalmazott / ex-katona. Fowler egy meglehetősen hétköznapi fickó – legalábbis Erasmushoz képest, rajta keresztül az olvasó is csak próbálja felfogni Keane gondolkodásmódját, amely minden, csak nem átlagos. Ez a felállás a Sherlock Holmes történeteket juttatta eszembe, ahol a sztorik túlnyomó többségét Watson narrálja, az olvasó pedig vele együtt lohol Holmes nyomában. Azonban Erasmus Keane nem csupán a túlzottan intelligens, különc zseni mintapéldánya – jóllehet, elsősorban ez határozza meg a karakterét –, de el is tér ettől az archetípustól abban, hogy nem mindig a logikus gondolkozást tartja célravezetőnek. Megérzések, fejben elkészített jellemrajzok alapján nyomoz, gyakran úgy zár ki az ügyből lehetséges gyanúsítottakat, hogy csupán egy pillantást vet a cipőjükre. Fowler – és ezáltal az olvasó – elméje emiatt néha nehezen veszi be Erasmus következtetéseit, gyakran egyenesen egy idiótának láthatjuk. Továbbá Erasmus Keane karaktere abban sem a „szuper detektív” látszatra hajaz, hogy az akcióban, tűzpárbajokban, rajtaütésekben teljességgel hasznavehetetlen figura, akinek a kezébe még Fowler is csak alapos átgondolás után nyomna fegyvert. A híres tévésorozat főszereplőjéhez, Monkhoz sem hasonlítanám, mert Monk számos fóbiája és lineáris gondolatmenete, egyértelműen logikára alapuló következtetései sem hasonlítanak Keane munkamódszeréhez és jelleméhez. Egyszóval nagyon ötletes karakter, amelynek megalkotásával Robert Kroese képes újat mutatni a témában.

Egyébként a regény számtalan tipikus elemét vonultatja fel a klasszikus detektívtörténeteknek, noire-oknak, cyberpunk történeteknek, és találunk pár utalást is (pl. Tannhauser Institut a Szárnyas Fejvadász Tannhauser Kapujáról). A típuskarakterek közül a már említett különc zseni és hétköznapibb társa mellett rendre visszaköszön az oldalakról a drabál, de vajszívű testőr, a minden hájjal megkent cégvezető, az autisztikus tüneteket mutató tudós, a paranoiás filmcsillag, az alvilág királya, vagy például a gonosz médiamogul. Mégis, Kroese képes csavarni egyet-egyet ezeken a karaktereken, amelyek meghökkentő, és gyakran nevetséges jelenetek sorát hozzák (vegyük például azt a részt, amikor az alvilág királyáról kiderül, hogy mi az eredeti szakmája). A fordulatok pedig a sztori végéhez közeledve annyira összekuszálódnak (de nyugi, ki is bogozza a végére az író!), hogy egy teljesen abszurd, szinte szürreálisba hajló finálét kapunk. A filmszerű jelenetekben pedig olyan kis megmosolyogtató szituációkra bukkanunk, mint amikor a legnagyobb tűzpárbaj közepette átrohan az emberek között egy százharminc kilós, bégető óriásbirka.

Az egyetlen furcsaság (talán hiba?), amit fel tudok hozni a regénnyel kapcsolatban, az a Gwen-mellékszál, illetve a második fejezetben tárgyalt előzmények. Amikor elkezdtem olvasni a regényt, meggyőződésem volt, hogy egy sorozat második vagy sokadik részébe fogtam bele, ugyanis a második fejezet épp úgy tárgyalja Erasmus Keane és Blake Fowler megismerkedésének történetét, mint amikor az író egy előző epizódot akar összefoglalni, és emlékeztetni az olvasót a lényeges pontokra. Ám kis kutakodás után rájöttem, hogy a Tudatzavarnak nincs előző része, vagyis ez az első rész egy remélhetőleg minél hosszabb életű SF/krimi-sorozatban.

A regény folytatása már elkészült The Last Iota címmel, amelyben Keane és Fowler újabb nyomozását ismerhetjük meg, és cselekménye szorosan összefügg a Tudatzavar utolsó jelenetével. Nagyon remélem, hogy ez is megjelenik majd magyar kiadásban, főleg, ha hasonló színvonalat képvisel, mint a Tudatzavar.

https://www.rjhendon.com/single-post/2018/02/27/AJ%C3%8…


Népszerű idézetek

csartak P>!

Valóban nagy ez a birka – jegyezte meg Erasmus Keane szokásos éleslátásával.

(első mondat)

NewL P>!

– Az, hogy valakinek a fantazmagóriái megegyeznek a körülötte folyó valós dolgokkal, még nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy az illető mentálisan beteg – magyarázta Keane.

ViraMors P>!

– Mi a csudáért akarod elvállalni az ügyét? – förmedtem Keane-re. – Hiszen ugyanazt mondod, amit én, hogy hangyás!
– Egészen biztosan az, ez nem kétséges – bólogatott Keane –, de leveleket kap a rég elveszített mackójától, és ez már figyelemre méltó!

csartak P>!

– Fölemelt egy, A kirekesztett lány logójával díszített kávéscsészét. – A kávénk igazán kitűnő.
– Köszönöm, nem kérek – rázta meg a fejét Keane.
– Én kérnék, Fiore asszony – mondtam.
– Kérem, nevezzen csak Selah-nak! – mondta, és odaszólt Durhamnek: – Élan, töltenél Fowler úrnak egy kávét?
– Komolyan mondja? – nézett rá Durham, mire Fiore rámeresztette a szemét. Durham erre felugrott, és töltött nekem egy csésze feketét.
– Tejszínnel és két cukorral kérem – mondtam mosolyogva, pedig valójában utáltam a tejszínt és a cukrot, de nem akartam elmulasztani a lehetőséget, hogy Élan Durham szolgálatait élvezhessem.

Kapcsolódó szócikkek: kávé
3 hozzászólás
NewL P>!

Bólintottam. Nem tudtam eldönteni, hogy büszke legyek magamra a jó logikai készségemért, vagy kezdjek el aggódni, hogy egyre jobban hasonlítok Keane-re, és átveszem a gondolkozásmódját. Mindig úgy gondoltam magamra, mint aki visszahúzza Keane-t a valóságba. De ha én is elvarázsolt leszek, akkor ki tart bennünket a józanság talaján?

NewL P>!

Stöpszli fejének szegezve tartottam a fegyvert, amíg kinyitotta az ajtót, miközben igyekeztem távol maradni a bejáratot figyelő kamerától, mert kétségem sem volt afelől, hogy van egy ilyen valahol. Az ilyen típusú ajtóknál az volt az előírás, hogy minden belépőt szkennelni kell, de jól tudtam biztonságiőr-múltamból, hogy ezt az előírást lehetetlenség betartatni. A civilizált emberekben ugyanis dolgozik egyfajta udvariasság, amivel megtartják egymásnak a becsukódni készülő ajtót – és ezt nem lehet megváltoztatni.


Hasonló könyvek címkék alapján

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Anthony O'Neill: A sötét oldal
Stephen King (Richard Bachman): A menekülő ember
Stephen King: 11.22.63
Stephen King: 11/22/63
Murakami Haruki: 1Q84
Ben H. Winters: Végső ígéretek
Michael Crichton: Jurassic Park
Kathy Reichs: Virals – Fertőzöttek
Gail Herman: Jurassic Park