Nincs ​kiút (The Walking Dead: Élőhalottak 14.) 27 csillagozás

Robert Kirkman: The Walking Dead: Élőhalottak 14. – Nincs kiút

Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünk?
Mikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunk?
És tényleg szükségünk van mindarra, amit akarunk?
Most azonban minden megváltozott.
Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett.
Rettenetes járvány söpört végig a bolygón.
Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak.
Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció.
A társadalomnak vége.
Kihaltak a boltok.
Nem hoz levelet a postás, üresen sistereg a tévé.
Meg kell próbálnunk végre tényleg élni – egy halottak által uralt világban.

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Books & Stuff, Székesfehérvár, 2017
134 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158040792 · Fordította: Juhász Viktor · Illusztrálta: Charlie Adlard

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

mohapapa I>!
Robert Kirkman: The Walking Dead: Élőhalottak 14. – Nincs kiút

Az előző rész, ahogy írtam, szerencsétlen tizenharmadik volt. Fogjuk rá a számmisztikára, rendben, hogy ez a tizenharmadik rész olyan kis csendesebb, semmitmondóbb és bicegősebb volt. Úgy fest, a szerzők is unni kezdték a csepegtetve adagolt akciót, s úgy gondolták, a még élők lelki nyavalygása helyett lépjenek színre a sorozat címszereplői, akik bizony kezdtek statiszta-, de még inkább díszlet-szintre lecsúszni, és mint egy jó kis, minimál költségvetésű, retró háborús tévéjátékban, az akciókról szinte már csak beszélgettek a szereplők. Na, itt, ebben a részben nagyon nem ez a helyzet.

Még mindig nem tudom, nem is néztem utána, hogy van-e valami végső kifutása a történetnek(félek, nincsen), de így bizony fennáll az a veszély, ami minden olyan sorozatnál, ahol nincsen meg az elején, hogy mi is lesz a vége, hanem epizódról epizódra alakulnak a dolgok. Ha az alkotónak éppen nincsen kedve a fröcsögéshez, akkor lelkizik, ha unja rajzolni a zombikat, akkor meztelen nőket rajzol, és a szerelem, meg a párzás a fő soros (kis s-sel!), ha így, akkor így, ha úgy, akkor úgy… Most éppen az akció került sorra. Ebben a füzetben van dögivel, unatkozni nincs időnk. (Bár velem már megesett, hogy egy filmbe éppen azért durmoltam bele vastagon, mert]egyszerűen elfáradtam a marha sok, cél nélküli cselekménytől [Mátrix 3.]) Itt nem tökölnek, nem pacsmagolnak, nem szőrözgetnek, nincs lila ködben köldökbámulás, nem tépelődnek a hőseink, mert egyszerűen nincsen rá idejük. Illetve de, van, aki igen, aki amíg a többiek az ő életéért is küzdenek, ahelyett, hogy menne trancsírozni, azon xaraxik egy stukkerral a kezében, karmoljuk is az arcunkat, hogy főbe lője-e gát vagy sem…? Vaze! Szóval itt nincsenek, nem lehetnek elhúzott, mélázós jelenetek.

Ahogyan a sorozat 12. része a bizalomról szólt, úgy ez, a 14. a nagyon gyors DÖNTÉSEKRŐL, amikor gyakorlatilag másodpercek alatt kell mérlegelni és dönteni. A döntés önmagában is egy érdekes, összetett témakör. Döntés nélkül nincsen élet, nincsen előrejutás. Aki nem dönt, nem halad, vagy nem arra halad, amerre szeretne. Van, hogy a továbbéléshez fájdalmas döntést kell hozni. Itt, az Élőhalottak-ban fizikailag fájdalmasat. Vagy fizikailag és lelkileg fájdalmasat. Van, hogy úgy kell dönteni a túléléshez, hogy az egyik meghal. Lehet, hogy csak lelkileg, de lehet, fizikailag is. Erre is van példa ebben a kötetben. Van egy olyan döntés, amikor a hideg futkározott a hátamon: ismét Rick áll a középpontjában, ismét ő az, aki nagyon keményen lép, nagyon fájdalmasat, és ismét olyat, amit győzzön majd utólag helyre tenni magában, de amikor nem tud mást lépni, különben még rosszabb, még fájdalmasabb lesz a helyzet. spoiler

Három évig haldoklott az első házasságom. Én is tehettem a haldoklásról, hiszen a nőt, két gyermekem anyját én vettem feleségül, szabad elhatározásomból, saját döntésem alapján. Az addigi, túl csöndes, szenvedélymentes, csendesen, semmitmondó harmóniában csordogáló kapcsolatot ő borította fel, de végső soron éltünk tovább egymás mellett, de már nem csináltunk úgy, mintha szerelem lenne. Olyan igazi soha nem is volt. Nem utólag magyarázom bele. Három évig haldoklottunk. Én néha üvöltöttem magamban, néha zokogtam, néha megoldást kerestem, ezt-azt változtattam, jin és jang, harmóniára, egyensúlyra törekszik minden, hátha. De hiába… Aztán szerelmes lettem. Azt hittem… Szerencsére nem jött össze, mert részemről egy nagyon hasonló, megalkuvó kapcsolat jött volna létre, mint amilyen a házasságom volt. Én léptem ki belőle. A nőnek gyerekeim voltak, s akkor még volt férje. Nem vagyok büszke magamra. Az exem, micsoda helyzet, még drukkolt is nekünk, amikor kiderült. Végül is véget vetettem annak, ami egészen komolyan el sem indult. De ami elindult, az arról szólt, hogy lám, lehet még engem is szeretni, kívánni, van, lehet élet a halál előtt. De mert nem volt tiszta ez a kapcsolat sem, úgy döntöttem, soha többet ilyet. Döntöttem, kiléptem belőle. Ami megerősített abban is, hogy a házasságomból is ki kell lépnem, lesz, ami lesz, fájjon, aminek fájnia kell. Nem volt semmink, csak egy önkormányzati bérleményünk, tartalékunk semmi. Vagyis túl sok alternatívánk nem volt. Vagy szétszakítjuk egymástól a két, nagyon jó testvér gyerekünket is, vagy valamelyikünknek mennie kell. A gyerekeim velem maradtak. Ők is döntöttek. Az édesanyjuknak én mondtam el a dolgot, rohadt egy helyzet volt. De még azt is megértette, hogy nem ellenük fordítottam a srácokat, csak elmondtam nekik nyíltan az alternatívákat. Piszok fájdalmasan, de letisztult az életem. Az exem úgy döntött, a válás után kimegy Londonba. Én azt mondtam, addig maradjon ott, abban a lakásban, addig is éljen a gyerekeivel, és ha ketten élünk, addig is könnyebb mindkettőnknek anyagilag. Csak szabjunk ennek a helyzetnek egy ésszerű határt. Egy év múlva mondta ki a bíróság a válást, az ex a kimondást követően még körülbelül öt hónapot élt velünk. Akkor én már találkoztam életem Nagy Ő-jével, szerelmetesfeleségtársammal. Természetesen amíg ex volt, ígéretet tettem, nem költöztünk össze. Az, hogy ő jött, jöhetett, annak a következménye volt, hogy döntöttem. Becsuktam a kaput. Nem tudtam, nyílik-e másik, de a lehetőségét megteremtettem. Levegőt sem kaptam, olyan gyorsan jött a válasz. Tiszta, nyílt, szenvedélyes és odaadó szerelem lett belőle, ami immár tizenkét éve tart. Hiszem, azért lehetett így, mert döntöttem. S amikor döntöttem, még nem tudtam, hogyan alakulnak majd a dolgok.

Van tovább is, itt csak félbevágtam a gondolatot. A továbbiakat az alábbi linken olvashatod el:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2019/10/14/robert_kirkm…

zsof>!
Robert Kirkman: The Walking Dead: Élőhalottak 14. – Nincs kiút

Hozza a színvonalat, ugyanolyan jó mint eddig. Ha nem láttam volna a sorozatot, akkor a cselekményen leesett volna az állam. De mivel láttam, így tudtam, hogy ez fog történni. De így is remek olvasmány.

Vác_nembéli_István_fia_istván>!
Robert Kirkman: The Walking Dead: Élőhalottak 14. – Nincs kiút

Továbbra is az egyetlen képregény amit olvasok, és továbbra is baromi jó .
aki eddig is lapozgatta az továbbra se feledkezzen el róla . zombik, zombik igen.


Népszerű idézetek

Kissur>!

Ha az előttünk álló útra gondolok, most először tűnik hosszúnak… és fényesnek. Annyi mindenen átmentünk, annyi embert elveszítettünk, de hirtelen mégis megcsillant valami, amiről eddig azt hittem, örökre elveszett… a remény.

133. oldal


A sorozat következő kötete

The Walking Dead: Élőhalottak sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 3.
Scott Snyder: Batman – A Baglyok Bírósága
Todd McFarlane – Brian Holguin: Spawn: Kezdetek 13.
Brian K. Vaughan – Pia Guerra – Josie Marsan: Vertigo 2. – Y, az utolsó férfi / Constantine / Prédikátor
Mike Mignola: Hellboy 3.
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme – Álomország
Rick Remender: Orgyilkos osztály 9. – Csontdaráló
Fábián Péter – Kozmajer Viktor – Molnár Dénes – Szűcs Gábor: Bloodlust 3. – Tisztességtelen ajánlat
Michele Medda: Lukas 1. – Végváros
Csepella Olivér: Nyugat + zombik