„Néha az is elég, ha más szemszögből látod azt, amit minden nap bámulhatsz.”
„Ha az embernek semmije sincs, úgy tesz, mintha minden az övé lenne.”
„célok nélkül nem jutsz sehova. Célok nélkül nem lesznek kívánságok. Kívánságok nélkül nem tudok segíteni, hogy elérd amire vágysz.”
Amióta megismertem ennek a könyvnek köszönhetően Róbert Katalin nevét, egyből megkedveltem, magamhoz közelinek éreztem stílusát és mindig odafigyeltem írásaira. Nagyon megtetszett az ötlet, miszerint régebbi, híres történetek szereplőiből merítve ill. szereplőiből valami közösre támaszkodva átemel elemeket és ezzel egy teljesen új, mégis ismerős történetet hoz létre – kedvencemmé vált a Róbert Katalin: Szelídíts meg!
Most is hasonló nyomvonalon jár a Halld a szív szavát c. könyvével, melyben Budapestre költözteti az eredeti egzotikus közeg egzotikus szereplőit Jázmin hercegnőt és Aladdint, nem a csodalámpájával (bár arra is volt leheletnyi utalás), hanem a csodaszőnyegével, méghozzá egy BigBrotheres-ValóVillás Szabadulószobás valóságshow közegbe. Merész és egyben igen távoli kapcsolatteremtésekkel azonban igen találó párhuzamokat tudott a szerző teremteni. Igaz, az én szájízemnek ez a cím már túlságosan romantikus, de beleszámítottam az apa és Jázmin párbeszédhiányát ill. a tinik heves intenzitású, félreértett gondolatait és így elfogadtam a címet is… :-)
Sajnos, a regény nagyon lassan indul be, kb. a feléig egyáltalán nem kapott el semmiféle hangulat. Amikor Dini feljut Budapestre és spoiler köszönhetően bejut a vetélkedőbe, akkor kezdett izgalmassá és számomra érdekessé válni a modern közegbe helyezett tiniszerelem és az örök érvényű tiniproblémák.
A végére pedig egyenesen megkedveltem a kialakuló történetet – bár az is igaz, hogy Jázminra igencsak megharagudtam – nagyon önző és naiv és befolyásolható volt a viselkedése, amit, bevallom, igen nehéz elképzelni lévén és tudván hogy micsoda kőkemény lelki és személyi erősítésen kell végigedződni akkor, ha a képernyőkön és a televízió világában szeretnél érvényesülni – és mivel Jázmin évek hosszú sora óta van ott jelen, nehezen volt elképzelhető számomra ez a naivitás.
Hasonlóképp érzékeltem Dzsí alakját is, de legalább ő szimpatikus és segítőkész volt és a maga nemében őszinte is – örültem, hogy a végére jól alakul a sorsa spoiler; nem törtető, de kellően céltudatos, ugyanakkor alázatos és segítőkész, tudja mit akar, és azt milyen áldozattal, milyen áron – de nem bármi áron éri el.
Sáfár kifejezetten hozta a galád aljasságot és a tapasztalt vén róka szerepét, magabiztos, „ki ha ő nem” „keresztapa”-tipusú alakjával a végletekig kézben tartott mindent – végtelenül karrierista, és bedarál mindenkit maga körül, átgázol mindenkin, ha csak egy kicsit is gyengébb és sebezhetőbb tőle.
Az Apa személyiségével sem voltam kibékülve, kevés volt nekem – eléggé légvár, egy felfújt lufi – teli ötletekkel, néhai feleségéhez fűződő off érzelmeivel, lányát off féltő aggodalommal, de igazából inkább azt éreztem, hogy nem igazán tud azzal mit kezdeni, hogy van egy lánya, spoiler.
Különösen haragudtam azért a mondatáért: „Nincs szükséged emelt szintű érettségikre.”
A döntő spoiler eredményhirdetése után kifejezetten idegesítő és dühítő volt olvasni; nagyon haragudtam Jázminra, hogy így, egyik pillanatról a másikra (feledve minden boldog percet és közös emléket) elárulta és kijátszotta Dinit; akkor teljesen értéktelen, buta, hisztériás gazdag picsa elkényeztetett, hülye nőcivé vált a szememben, aki mindig rosszkor időzít és mindig a rossz embernek hisz, és még mindig nem ébred rá arra, hogy ők ott mindannyian Sáfár bábjai, sakkfigurái, eszközök arra, hogy Sáfár tovább erősítse pozícióját, kerüljön mind feljebb és feljebb a ranglétrán, és gazdagítsa bankszámláját, elnyerje az összes sikert és hírnevet. Gátlástalanul távolítson el útjában álló embereket és üljön ő a helyükbe. … Azzal, hogy megtette amit tett, Jázmin Sáfár malmára hajtotta a vizet, spoiler a Sáfár által kívánt és irányított eredmény valósult meg,spoiler
Két, számomra szimpatikus figurája a regénynek Dini és Dzsi – akik felismerik az életük hiányosságait és azt, hogy lehet ezen változtatni. Elindulnak az úton és mernek kockáztatni, és ha kell – mivel esendő emberek – hibákkal együtt is, de tenni a célért. Lelkük és szívük mélyén off tudják, hibák nélkül is lehetett volna eljutni a célig, de off azt hitték, emígy biztosabb lesz odajutni.
Jázmin személye is változik, de amiatt, hogy álomvilágban és burokban tartva él, csak nagyon későn indul el nála az ébredés és az eszmélés; ám nagyon örülök, hogy az ő szájába lett adva az a mondat, hogy „egy olyan tény, amit jelen pillanatban titoknak hiszünk, tulajdonképpen időzített bomba, amit a megfelelő helyzetben felhasználnak ellenünk.” ill. „A hazugságnak sokkal nagyobb az ára, mint az őszinteségnek.”
Írhatnám azt is, hogy a regényt nem elsősorban az élet, hanem a mese írta – mert igazából a történet végére megvalósult a mesevég: a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig megbűnhődik…
Összességében – bár nem a legjobb regénye a szerzőnek – élveztem, de lehetett volna jobb is…
–
* …"nem az a lényeg, hogy előre lejátszott dolog-e a VarázsÉlmény, hanem hogy kit választanak ki előre nyertesnek. És nem lenne más dolga, csak az, hogy elérje, őt válasszák." (40.o.)
„nem az a lényeg, hogy ki nyer közületek! (…) A bábuk ott vannak a sakktáblán, mondhatni, ők viszik vásárra a bőrüket, ők lépnek, és őket ütik le. De ugyan ki gondolja, hogy a fekete vagy a fehér király játéka lenne a sakk?” (146.o.)