Az ​Éjfél Tornyai I-II. (Az Idő Kereke 13.) 35 csillagozás

Robert Jordan – Brandon Sanderson: Az Éjfél Tornyai I-II. Robert Jordan – Brandon Sanderson: Az Éjfél Tornyai I-II.

Kezdetét ​vette az Utolsó Csata. Repedeznek a Sötét Nagyúr börtönét lezáró pecsétek. Bomlani kezdett a Minta, az Árnyék seregei pedig özönvízként megindultak a Fertőből.

Beköszöntött a harmadik kor alkonya.

Perrin Aybarát a múlt árnyai – a farkasok Mészárosa, a fehérköpenyek – üldözik, és vállára nehezedik a vezérség teljes súlya. Miközben az árnyak ellen küzd, egy láthatatlan ellenség egyre szorosabbra húzza a hurkot a nyaka körül. Csak akkor szállhat szembe vele, ha Tel’aran’rhiodban megtalálja a válaszokat.

Közben Matrim Cauthon is elindul, hogy végrehajtsa élete legnehezebb küldetését. A kő boltívek mögötti birodalom teremtményei – az aelfinnek és az eelfinnek – egyszer már összezavarták, kigúnyolták, végül pedig fel is akasztották. De ő reméli, hogy még egyszer, utoljára összecsapva velük helyrehozhatja a dolgait. A Kerék azonban sző, és a Minta jő. Végig kell játszania a megnyerhetetlen játékot, mert a Ghenjei-torony fontos titkot rejt: odabent… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Delta Vision, Budapest, 2012
712 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155161551 · Fordította: Varga Csaba Béla
>!
Delta Vision, Budapest, 2012
1432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155161544Ö · Fordította: Varga Csaba Béla · Illusztrálta: Raymond Swanland
>!
Delta Vision, Budapest, 2012
720 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155161568 · Fordította: Varga Csaba Béla

1 további kiadás


Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Matrim Cauthon


Kedvencelte 8

Most olvassa 2

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 35

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Leonidas>!
Robert Jordan – Brandon Sanderson: Az Éjfél Tornyai I-II.

Nehezen szántam rá magam a regény elolvasására. Nem azért, mert féltem, hogy nem lesz nagyszerű olvasmány, hanem mert a történet a végéhez közeledik. Minden hibája ellenére imádom Jordan sorozatát. Rengeteg felejthetetlen pillanattal lettem gazdagabb a regények olvasása közben. Az Éjfél Tornyai szintén hozta az elvárt színvonalt.
Az előző rész olvasása közben még nem éreztem annyira, hogy azt már Sanderson írta. Érezhetően igyekezett Jordan stílusához hasonlóan írni, de itt már erőteljesebben mutatkozott a saját stílusa. Történet felgyorsult, eltűntek a több oldalas leírások, ami szerintem még élvezetesebbé tette a történetet. Sanderson továbbra is remekül kezeli Jordan karaktereit. Talán Mat karaktere tűnik néha picit furának, a többi szereplőnél nem vettem észre komolyabb eltéréseket.
Egyszerűen kibírhatatlanul ellenszenvesek a történetben szereplő nők. Többnyire egymást is gyűlölő, mindent és mindenkit irányítani próbáló boszorkányok. A férfiakra úgy tekintenek, mint valami szükséges rosszra, amit kénytelenek elviselni. Jókat mosolyogtam, mikor Rand rendszeresen elegánsan lerázta őket. Ilyenkor öröm olvasni a történetet, mivel majdhogynem a falat kaparják tehetetlen kínjukban, hogy Rand-et képtelenek befolyásolni.
Hihetetlenül jók a csatajelenetek. Ebben Jordan is jeleskedett, azonban Sanderson még nála is jobb. Remekül érzékelteti a kétségbeesetten védekező emberek elkeseredését. Ahogy egyre kilátástalanabb lesz a csata menete, és a sokszoros létszámfölényben levő ellenség egyre csak zúdul a halálosan kimerült emberekre. Rendkívül látványos, pusztító mágiát használnak. Szerintem Jordan által megalkotott mágiarendszer ez egyik legjobb és legeredetibb fantasy regényekben található mágia.
Hihetetlenül jól szórakoztam. Már most érzem, hogy hiányozni fog a sorozat. Hamarosan elkezdem a befejező részt.

Habók P>!
Robert Jordan – Brandon Sanderson: Az Éjfél Tornyai I-II.

Már csak egy kötet van hátra. Már csak egy kötet, és minden eldől. Már csak egy kötet, és nem lesz mit várnom, nem lesz miben reménykednem. De most még minden volt. Nagy csaták, nagy kibékülések, nagy egymásra találások. Nagy veszteségek és nagy fenyegetések. Néhány változás a szereplők iránti érzéseimben (Mat egyre jobban tetszik, Egwene egyre jobban irritál,), néhány szereplő viszont változatlanul kedvenc (Thom és Siuan Sanche). És teljesült, amiben reménykedtem – de ez akkora spoiler lenne, hogy…

Nevox>!
Robert Jordan – Brandon Sanderson: Az Éjfél Tornyai I-II.

NEm lehet ezt a kötetet önmagában értékelni, ez a Gyülekező Fellegek szerves része, folytatása, kissé tükörregénye. A szálak összeérnek és közeleg az Utolsó Csasta, a z Árnyéák megindul. Bár némelyik szolgája mlg fondorlatos terveket sző az aes sedai-ok, vagy éppen Perrin ellen, valójában a Sötét úr és a Sárkéány küzdelme ez, amit nagyon jól lehet érzékelni. Gyorsabb, lendületesebb a kötet, mint a korábbiak, Hatalmas csata dúl Északon és Ostrom alá kerül a Fehér Torony is. Utóbbi szimultán Perrin farkasálombeli küzdelmével nekem az egyik legemlékezetesebbb ütközet, amit fantasyban olvastam, mégis mind felvezetés az utlsó kötethez.
Tetszett, hogy Rand felemelkedett, szinte földöntúli bölcsességgel és tudással szereli le a folyton őt irányítani akarókat és old meg konfliktusokat. Perrin karaktere révbe ért, elfogadja, hogy nem menekülhet sorsa elől, miszerint hadvezér lesz, de a legjobban megintcsak Mat sztorija tetszett, különösen a végső kalandja, ami szintén páratlan elemi erejű fantasy küldetés. Az aes sedaiokat és kissé Elayne -t is azionban kezdem úgy érezni, hogy csak megnehezítik Rand dolgát, mint segítik. Tény, hogy Andor királynőjének küzdelmei a trón megszilárdítása érdekében ügyes és nagyon szépően felépített politikai machinációk, amelyek sokat emeltek Elayne addig karakterén.
A végső jelenet pedig nekem ott lesz a kedvenceim között ebből a sorozatból, elemi erejű, magasztos, epikus, amilyennek egy high fantasynak kell lennie.

ftamas>!
Robert Jordan – Brandon Sanderson: Az Éjfél Tornyai I-II.

A könyvön érezhető, hogy nem folytatás, hanem az előző könyvvel megegyező könyv egy darabja. Újabb nagyon jó könyv. Ezúttal Rand kevesebb szerepet kapott, mivel ez a kötet, gyakorlatilag az előző kötettel van párhuzamban. Aki olvassa ne lepődjön meg, Perin története egy kicsit le van maradva a többiekéhez képest, de itt behozza a lemaradást. Ő is elfogadja a sorsát, amit Mat és Rand már korábban megtett és igazi vezér válik belőle.
A könyvben van egy várostrom északon és van egy nagyobb csata délen is. Küzdelem van Tar Vallon városába és Mat is belecseppen két harci jelentben.
Az utolsóban azért sajnáltam, nem ússza meg veszteség nélkül. Így nem leszünk híján izgalmaknak és akciónak. A következő könyv az utolsó csata…

Profundus_Librum>!
Robert Jordan – Brandon Sanderson: Az Éjfél Tornyai I-II.

Míg a lezáró trilógia első része – a Gyülekező fellegek – mintegy bevezetőként szolgált, és a sztori maga igazából nem sokat haladt előre, addig ebben a kötetben egymást érik a történések. A kontinens szinte valamennyi országában, változatos helyszíneken tartózkodó – és közben gyakran Utazó – rettentő sok szereplő, és több nemzet komplett seregének történetét ismerhetjük meg ebből a részből. A Szemégetővel vívandó Utolsó Csata előtti seregösszevonásig az egymagában vaskos trilógiaként is helytálló könyv jó néhány fantasztikus csúcspontot tartogat a számunkra. Unatkozni egy percig, egy oldal erejéig sem lehet rajta sehol, itt nincs üresjárat, vagy kicsit is érdektelenebb mellékszál. Nagyszabású, hősies és elkeseredett, százezreket megmozgató ütközet, vagy egy az egy elleni párbaj több is elfért benne. Intrikát és cselszövést keresnénk inkább? Az aes sedai-ok központja, Tar Valon eddig sem fukarkodott a játszmákkal, ahogy ezúttal sem. Amennyiben klasszikusabb, kalandozó-partis részekre vágynánk szörnyekkel és emberidegen lényekkel, úgy egészen a Ghenjei-toronyban játszódó részekig kell ugyan eljutni, de panaszunk addig sem lehet. Ennyi női és férfi szereplő mellett pedig már csak statisztikailag is valószínű, hogy a romantikus részek sem maradhattak ki. Nem is maradtak, de szerencsére a hangsúly a nemek nézőpontja közti különbözőségekre és az egymás melletti elbeszélésre került a lányregényekből ismerős rózsaszín felhőről, ráadásul Mat és Perrin mesterek témához való egyedi hozzáállása miatt még némi humor is került az egyébként nem túl vidám történetet elmesélő könyvbe. Amit a fantasy zsánere képes volt magából kitermelni dicsőséges kialakulása óta, az nem hiányzik ebből a könyvből.

Bővebben:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2013/03/robert-jorda…

Lisie87 P>!
Robert Jordan – Brandon Sanderson: Az Éjfél Tornyai I-II.

Imádtam minden sorát! Egyre jobban felgyorsulnak az események, ahogy közeledünk az Utolsó Csatához! Sanderson stílusa nagyon jót tett a sorozatnak (bár eddig is imádtam). Nagyon élvezhető volt végig, szinte nem is voltak holtvágányok a könyvben, minden szál izgalmas és megunhatatlan volt. Sajnáltam, hogy Rand kevesebb szerepet kapott ebben a részben, Perrin valahogy nem a szívem csücske, de nagyon jók voltak az ő részei is, szerencsére igazi vezérré nőtte ki magát. Mat-et még mindig imádom, csak sajnálom, hogy nem volt közös része Tuonnal, vártam, hátha összefutnak megint a szálak.
Aviendha része izgalmasra sikeredett ,mindenképpen egy olyan szál, amivel (ha megnyerik) az Utolsó Csata után foglalkozni kell a megmaradt szereplőknek, kíváncsi leszek, hogy lesz ez megoldva!
A női karaktereket néha jól megráztam volna, olyan idegesítően viselkedtek! :D Miért kell azt hinniük, hogy a férfiak gondolkodásra képtelenek???
Remek csatajelenetek, emlékezetes és borzongató pillanatok, kicsit sajnálom, hogy nemsokára vége lesz a sorozatnak, már előre szomorú vagyok, ugyanakkor nagyon is izgatott! :)

kecske>!
Robert Jordan – Brandon Sanderson: Az Éjfél Tornyai I-II.

Hát ez nagyon felemás volt.
Lehet hogy szőrszálhasogatásnak fog tűnni, de szétszedte az elmémet ez a kötet.
Egyrészt, ha 5 Jordani kötet izgalmait és jelentős történéseit kivágnánk, akkor kapnánk ilyen szinten pörgő eseménysorozatot. Hiányzott belőle vagy 3000-oldalnyi expozíció(persze minden érthető volt), de annyira hasított, hogy hiába kifogytam a kávéból, nem is volt szükség pótlásra, mert már 6kor fenn voltam, hogy olvashassak két órát meló előtt. Sanderson egy-egy karaktert nagyon jól elkapott Egwene példának okáért. Mat-et 95%-ban Perrint többnyire. Rand-el èn magam hadilábon állok. Nagyszabású volt, jelentős.
Másrészt, bizonyos dolgok halálra idegesítettek.
Vegyük szépen sorra, az elviselhetőtől a hajtépésig. „Azért hívják Aranyszeműenek, mert arany színű a szeme”. Ezt a mondatot a lusta írás minta példájaként is leadhatja Sanderson a kurzusain. A következő szint az alábbi jelzők túlhasználata: lenyűgöző, csodálatos, figyelemre méltó. Leellenőriztem az egyik tudomisén helység jellemzése magyarul és angolul a következő: csodálatos város. Hát ez nekem kevés. Egy másodikos olvasókönyvbe is éppen-csak belefér. Majd kiesett a szemem amikor két különböző karakter használta az Izé szót, tömve van „na ne már”-okkal és a halálom. Amúgy… amúgy mindenütt. Leellenőriztem, a Káosz Urában egy „amúgy” se volt, angolul van benne „anyway”, de nem bekezdésenként kettő-három. A Gyülekező Fellegekhez képest úgy éreztem Sanderson kicsit lazábbra vette a figurát, többet adott bele magából, vagy lustán állt neki a feladatnak, vagy kapkodott. Ez pedig sajnos a kiadó munkatársairól is elmondható, hemzsegnek a félregépelések, két fejezetenként észrevenni és mivel nem vagyok a helyesírás bajnoka, valószínűleg a java része fölött átsiklottam. Kicsit több odafigyelést várnék el egy ekkora jelentőségű sorozatnál. Úgy 110%-ot.
Ugyanakkor van még pár apró dolog ami hiányérzetet kelt, kevesebb szereplő egy-egy jelenetben vagy úgy általánosságban(ez pont annyira előny is mint hátrány egyébként, egyebkent se lehetett követni) Mat kocsmafilozófiája, és túlzott pimaszsága. Ő volt az a karakter akit nagyon sokáig nem tudtam hová tenni, halálra untam a részeit, kb Ebou Darig. Az ő jellemfejlődése ért be a legkésőbb és mégis az lett a leghatásosabb, viszont Sanderson tollából egy kicsit aránytalanul pimasznak tűnik.
De hát nem erről szól maga a Minta és a Kerék is? Sok mindent veszítünk, viszont a feszesebb tempóval, a pörgősebb eseményekkel, a végre folyamatosan történik valamivel, ez kiegyensúlyozásra kerül.
Talán kicsit túl sok hibát említettem, és túl kevés pozitívumot, de azt akkor is elmondhatom az Éjfél Tornyairól, hogy kifejezetten élvezetes kötet volt. A nagy pillanatok igazán hatásosak voltak(lehetett volna ügyesebb a borító, (Persze szèp, hatásos es vagány de!)kicsit egyértelmű és spoileres, már rég vártam hasonló pillanatra. Pl a Fény Emlékezetében ügyesen elrejtették azokat a részeket amikbe egy óvatlan borító-böngésző nem szeretne belefutni.)
A Káosz Ura iránti imádatomat viszont továbbra sem tudta megrengetni. Az az Etalon.

PS.: Nem tudom, hogy Sanderson minősítette ezt a három Folyoközi félistent férfiból fiatalemberré, vagy a fordítók, de iszonyatosan zavart. Kinek van joga megtagadni Rand al'Thortól egy héttel az utolsó csata előtt, hogy férfinak nevezzék? Ki hív két házas embert, akik seregek élén masíroznak "fiatalembernek? Mintha csak megfosztották volna őket ettől a címtől! Csak azért nem kezdtem őrjöngésbe mert még nem jutott rá elég időm, hogy kinyomozzam, miképp is szerepelnek ezek a jelentéktelennek tűnő, igencsak jelentős szavak angolul. Plusz egy ok az idegennyelvű újraolvasásra.

CyberMacs>!
Robert Jordan – Brandon Sanderson: Az Éjfél Tornyai I-II.

Ez nem annyira folytatás, mint inkább az előző könyv kiegészítője. Míg ott minden Randról szólt elsősorban, itt inkább mindenki másról. Sok cselekmény az előző könyvvel párhuzamosan játszódik. Jól látszik, hogy a történet szálai már annyira kuszák, hogy csak két könyvbe fért bele…

Ahogy fogyott az oldal, úgy izgultam, hogy a végén Mat mégsem jut be a toronyba még ebbe a könyvbe, csak a következőben. De aztán az író megkegyelmezett nekünk. :)

Millefo>!
Robert Jordan – Brandon Sanderson: Az Éjfél Tornyai I-II.

Ha lehet még fokozni a hangulatot, Brandon Sandersonnak most is sikerül. Robert Jordan szabad szálait elvarrja, úgy, hogy közben érdekes, pörgős, és ha kell, érzelmi hullámvasútra is ülteti az olvasót. Ha valaki ennél a résznél hagyja abba a sorozat olvasását, annak nincs szíve, vagy valami megmagyarázhatatlan tragédián esett át, ami megakadályozza a tovább olvasásban, itt már tényleg lehetetlen abbahagyni.

Voorhees>!
Robert Jordan – Brandon Sanderson: Az Éjfél Tornyai I-II.

A Gyülekező Fellegekhez hasonlóan elképesztően jó könyv.Lebilincselő, ahogy az Utolsó Csatához közeledve az író egyre jobban összevonja a szálakat. Terjedelemben meghaladja az előző könyvet, de ezen nincs mit csodálkozni, mert események is történtek bőven.
Rand személyisége óriási változáson ment keresztül, és ez messzemenőkig pozitívabb színben tüntette fel az Ujjászületett Sárkányt. Élvezet volt olvasni róla, végre lehullott a gőgös álarca, és megbékélt a belsejében lakozó Lews Therin Telamon-nal.
A másik két ta'veren, Perrin és Mat sem tétlenkedett. Perrin részéről sokszor nehézkes volt olvasni a farkasálomban zajló jeleneteket, viszont az ifjú kovács is levetkőzte korábbi gátlásait, és vezetőként néz majd szembe az elkövetkezőkkel. Itt kell megjegyeznem, hogy Jordan ill. Sanderson zseniálisan vezette vissza a fehérköpenyeket a történetbe.
Mat megküzd az őt régóta kísértő démoni teremtménnyel, fegyvereket gyárt, mindemellett pedig mentőakcióra készül egy fogságban lévő barátjáért. A Ghenjei Toronnyal kapcsolatos részekre hamarabb számítottam, de így is izgalmasak voltak az ottani történések, és a teljes sorozat egyik legpozitívabb kicsengésű részét adták.
Egwene megszilárdítani igyekszik hatalmát a Fehér Toronyban, mindeközben pedig meg kell birkóznia a Tengeri Nép és a Tudós Asszonyok elvárásaival, valamint az Álmok Világában és a valóságban lesben álló gyilkosokkal. Egwene része is végig izgalmas volt.
Talán Elayne-el történt a legkevesebb, az ő részéről a cairhieni politikai csatározások csak azért nem fulladtak unalomba, mert szerencsére csak egy fejezet foglalkozott ezzel.
Az Utolsó Csata közel. A befejező kötet eldönti, az emberiség készen állt e rá vagy sem. Sanderson továbbra is zseniálisan folytatta a könyvet, le a kalappal előtte.


Népszerű idézetek

Khool>!

A háborúban, akár csak a mezőgazdaságban, néha személyesen is térdig kellett gázolni a trágyában.

I. kötet, 490. oldal, Huszonegyedik fejezet - A nyitott kapu

LairoW>!

– Semmi kifogásom a nemesek ellen – ellenkezett Mat, és kisimította a kabátját. – Csak hát semmi kedvem ahhoz, hogy beálljak közéjük a sorba.
– Egészen pontosan miért is?
Mat némán nézett maga elé. Tényleg, miért is? Végül a lábára pillantott, és felhúzta a csizmáját.
– A csizmák miatt.
– A csizmák miatt? – csodálkozott Setalle.
– A csizmák miatt – ismételte Mat, és bekötötte a fűzőjét. – Minden miattuk van.
– De hát…
– Na szóval – folytatta az ifjú, és csomóra kötötte a fűzőt –, jó pár férfinak sosem kell azon gondolkoznia, hogy mit vegyen a lábára. Ők a legszegényebbek. Ha megkérdezik tőlük, hogy holnap milyen lábbelit hordanak majd, akkor azt fogják válaszolni, hogy mivel csak egyetlen bocskoruk van, ezért úgy vélik, hogy holnap is azt veszik fel.
Mat habozni látszott.
– Persze ilyesmit nem mondanának, Setalle, hiszen maga nem olyan, mint én. Nem nagyon beszélnének a bocskorukról. Ez ugye világos?
– Teljesen világos – felelte a nő, hangjában enyhe derűvel.
– Ha viszont valakinek már van egy kis pénze, akkor nem is olyan könnyű eldönteni, hogy melyik cipőjét vagy éppen csizmáját vegye fel. Tudja, kérem, a hozzám hasonló átlagos emberek… – Az ifjú elhallgatott, és a nő szemébe nézett. – Mert azért szeretném leszögezni, hogy én magam átlagos ember volnék.
– De még mennyire, hogy az vagy.
– Fene módon az vagyok! – csattant fel Mat, és már nem piszkálta a fűzőjét. – Egy ilyen egyszerű embernek akár három csizmája is lehet. A legrégebbi pár csizmát akkor viseljük, ha valamilyen kemény, kellemetlen helyen kell dolgozni. Lehet, hogy pár helyen kidörzsöli a lábunkat, és néhány lyuk is akad benne, de a piszkos munkára nagyon is megteszi. Nem fáj miatta a fejem, ha bemocskolom a szántón vagy a csűrben.
– Mindent értek – bólintott Setalle.
– Aztán ott van a majdnem legjobb pár csizmám – folytatta Mat. – Azt viselem minden nap. Akkor is az van rajtam, ha átmegyek vacsorára a szomszédhoz. Vagy mondjuk az én esetemben, ha csatába indulok. Jó kis csizma. Szépen tartja a lábam, és egyáltalán nem kell szégyenkeznem, ha valaki abban pillant meg.
– És mi van a legjobb csizmáddal? – kérdezte Setalle. – Azokat fontos alkalmakkor viseled, például ha bálba mész, vagy együtt kell étkezned egy helyi méltósággal?
– Bálba? Méltóságokkal? Fényverte hamu! Jóasszony, én azt hittem magáról, hogy fogadósnő.
Setalle halványan elpirult.
– A magunkfajták aztán nem járnak bálba! – mérgelődött Mat. – De ha mégis elmennénk, akkor úgy vélem, hogy a középső pár csizmát vennénk fel. Ha elég jók ahhoz, hogy abban kukkantsunk be a szomszédban élő öregasszonyhoz, akkor rohadtul felvehetjük akkor is őket, ha össze akarjuk taposni mindazoknak a bolond fehérszemélyeknek a lábujját, akik hajlandóak lennének leállni táncolni velünk.
– És akkor mégis mire való a legjobb pár csizmád?
– Abban gyalogolok – jelentette ki Mat. – Minden gazda tudja, hogy milyen sokat ér egy pár jó csizma, ha hosszabb gyalogút vár az ember fiára.
Setalle töprengeni kezdett.
– Világos. De mi köze ennek az egésznek ahhoz, hogy nemesember vagy-e vagy sem?
– Hát minden – válaszolta Mat. – Nem érti? Egy átlagos legény pontosan tudja, hogy mikor melyik lábbelijét használja. Nem nehéz fejben tartani három pár csizmát. Az élet egyszerű, ha csak három pár csizmája van az embernek. Bezzeg a nemesek… Talmanes azt állítja, hogy odahaza negyven különböző csizmája van! Negyven pár csizmája. Hát el tudja ezt képzelni?
A nő vidáman elmosolyodott.
– Negyven pár – ismételte Mat, és megrázta a fejét. – Negyven átkozott csizma. És még csak nem is egyformák. Minden egyes gúnyájához megvan a hozzá illő pár. Ezenkívül akad köztük egy tucatnyi, amelyik illik a fél ruhatárhoz is. Vannak csizmák, amelyeket királyok társaságában vesz fel. Másokat, ha főurakkal találkozik, és ott vannak az átlagos emberek csizmái is. A nemes úr más csizmát visel télen, mint nyáron. Nem ugyanazt hordja esős napokon, mint száraz időben. Még olyan átokverte cipője is van, ami csak akkor kell, ha elcsoszog benne a fürdőkamrába. Mit nem panaszkodott Lopin azért, mert nem volt olyan papucsom, amit éjszaka az árnyékszéken hordtam volna!
– Értem… Szóval akkor te a csizmákat metaforaként használod, amikor meg akarod ragadni mindazt a felelősséget és döntéskényszert, amelyikkel akkor szembesülnek az arisztokrácia tagjai, amikor összetett politikai helyzetekben és társadalmi viszonyok között a vezetői szerep betöltésére vállalkoznak.
– Még hogy metafora! – méltatlankodott Mat. – Fényverte hamu, drága asszonyom! Nincsen itt semmilyen metafora. A csizmákról beszéltem.
– Te aztán nagyon is szokatlan módon bizonyulsz bölcsnek, Matrim Cauthon – csóválta a fejét Setalle.

Ötvenegyedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Matrim Cauthon
CyberMacs>!

– Mat nem ért rá ilyen apróságokkal foglalkozni – ugratta Thom. – Minden ideje ráment arra, hogy feleségül vegye a seanchanok császárnőjét.
………… nagyot pislogott a meglepetéstől.
– Hogy mit csináltál?
– Véletlen volt! – védekezett Mat lesütött szemmel.
– Véletlenül feleségül vetted a senachanok császárnőjét?
– Nagyon furcsa szokásaik vannak – méltatlankodott az ifjú, és mélyen a szemébe húzta a kalapját.

Khool>!

– A madár repül. Az ember lélegzik. Én meg gyilkolok.

I. kötet, 231. oldal, Kilencedik fejezet - Vér a levegőben


A sorozat következő kötete

Az Idő Kereke sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
George R. R. Martin: Kardok vihara
Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
J. R. Ward: Megsebzett szerető
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Robert Jackson Bennett: Csodák városa
Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel
Jeaniene Frost: Síri csendben