A könyv háromnegyedéig biztos voltam benne, hogy ez egy meseszépen megírt, romantikus történetbe ágyazott útkeresős regény, de az utolsó oldalakon valahogy túl dagályossá váltak az érzelmek. Romantikus epekedés harminc év távlatából egy olyan pasi után, akit a női főszereplő mindössze néhány napig ismert, na persze.
Robert és Franceska életkora miatt kicsit nehezemre esett beleélni magam a regénybe (nézzétek el nekem, még csak a huszas éveimben járok, így a filmes borítókon szereplő őszülő pasiról véletlenül sem a romantika jutott eszembe), de a tetszetősen gördülékeny stílus mindenért kárpótolt. Azt mondják, a Madison megye hídjai lektűr, és mint tudjuk, ennek a jelzőnek van némi pejoratív felhangja a klasszikus szépirodalommal szemben, én viszont azon a véleményen vagyok, hogy inkább írjon valaki egy jó hangulatú lektűrt, mint unalmas és sótlan, de igazi szépirodalmat. A szépirodalmiság önmagában nem elég, főleg, ha ilyen regények állnak vele szemben.
Egy kicsit rátérek arra, miért vontam le fél csillagot az értékelésemből. Habár abszolút meg tudom érteni Franceska kalandját ezzel a semmiből jött, izgalmas(?) férfival, szerintem a kötet végén jobban ki kellett volna domborítani a rosszul megválasztott élet felismeréseit. Robert jelentette azt a bizonyos másik életet, amit Franceska szívesebben élt volna meg a tanyagondozás és érzelemmentes házasság helyett, de pontosan ezért úgy éreztem, sokkal nagyobb hangsúly van a döntések szerepén, semmint a férfi szerelmén. Az csak a löket, sőt, Robert maga is csak egy metafora az egész regényben, tehát számomra logikusabb lett volna, ha Franceska erről mereng a történet végén ahelyett, hogy milyen klassz volt a konyhaasztalon dugni harminc évvel ezelőtt. Mert nagy vonzalom ide vagy oda, tulajdonképpen egy olyan férfiről beszélünk, akit nem is ismert, és nem érzem, hogy hiteles dolog évtizedekig őrizgetni a holmijait, kutatni utána, pláne nem azt állítani, hogy ez az a szerelem, ami csak egyszer adatik meg az életben.
Ugyan már, ennyi idő alatt beleszeretni sem lehet idegenbe, maximum a róla szőtt ábrándképbe és a mögé képzelt lehetőségekbe – Franceska pedig ezt tette. De azért tényleg szép történet, amit kár lett volna kihagyni az olvasmánylistámról, a fenti kritikámon túl ugyanis nagyon tetszett.