Lángoló ​hídfő 6 csillagozás

Robert Jackson: Lángoló hídfő Robert Jackson: Lángoló hídfő

Az 1940. évi francia összeomlás kétségkívül leglátványosabb epizódja a „dukerque-i csoda” néven ismert hadművelet, amikor 338 226 katonát sikerült áthajózni a La Manche-csatornán, a lángoló hídfőből az angol kikötőkbe.
Igaz, hogy a megmenekült brit és francia katonák nehézfegyverzete a németek hadizsákmánya lett, az is igaz, hogy a brit Expedíciós haderő súlyos vereséget szenvedett, bizonyos értelemben a dunkerque-i hadművelet mégis sikernek nevezhető, legalábbis erkölcsi értelemben.
Komoly hadtörténelmi adalékok keverednek az angol szerző művében szemtanúk emlékezéseivel, és ha Sir Winston Churchill azt is mondotta ezekben a vészterhes napokban: „Evakuációkkal nem lehet háborút nyerni” – a „dunkerque-i csoda” mindenképpen Hitler kudarcát jelentette.

Eredeti cím: Dunkirk: The British Evacuation, 1940

Eredeti megjelenés éve: 1976

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Népszerű történelem

>!
Kossuth, Budapest, 1995
190 oldal · ISBN: 9630937980 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Kossuth, Budapest, 1980
210 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630916401 · Fordította: Gy. Horváth László

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Robert Jackson: Lángoló hídfő

Aki a második világháborús szakmunkákat azért olvassa, mert a szövetségeseknek drukkol, annak Franciaország lerohanása meglehetősen deprimáló epizód. Adott egy stratégiailag és taktikailag csúcsra járatott német hadsereg, ami tökélyre vitte a páncélos és légi hadviselés együttműködését, és adott egy szervezetlen, egymással szemben is bizalmatlan, mentálisan a béka feneke alatt lévő francia-brit (és belga! a belgákat mindig kifelejtjük – mondjuk nem csoda) haderő, előbbi pedig olyan egyértelműséggel kapja szét utóbbit, mint Thanos tenné a magyar futballválogatottal. (Képzavar.) Ebben a rettenetben az egyetlen derengő fény Dunkerque, ahol az angoloknak legalább sikerül expedíciós haderejük zömét kimenteni a harapófogóból – erre fókuszál Jackson tanulmánya.

Tény, ami tény, a dunkerque-i evakuáció még akkor is hatalmas logisztikai bravúr volt, ha figyelembe vesszük a német baklövéseket, amelyek lehetővé tették*. A britek nemcsak hadseregük javát tudták átmenteni a háború jobb éveire, de önbecsülésüket és morális tartásukat is sikeresen megőrizték – ennek a londoni csata idején vélhetően nagy hasznát vették. Jelentőségét még úgy is el kell fogadni, hogy a szerző látványosan elfogult a britekkel szemben: amíg a hős angolok, skótok és írek mindig derekasan harcolnak, rendezetten vonulnak vissza és kihozzák a reménytelen helyzetből a legtöbbet, addig a francia tábornokok a horrorfilmek pomponlányaira emlékeztetnek: annyit sikongatnak, hisztiznek, jajonganak, szaladgálnak ide-oda ész nélkül, hogy szinte megkönnyebbülés, mikor végre valaki kibelezi őket. Jackson szemére vethető továbbá, hogy a front eseményeit helyenként zűrzavarosan ábrázolja, de ezt én inkább javára írom, mert hát valóban, a szövetségesek hadviselésének egyik központi jellemzője volt a zűrzavar: a kommunikáció teljes hiánya, az összevisszaság és a felkészületlenség, ami végtelenül megnehezítette a britek dolgát, a franciákat pedig konkrétan taccsra tette**. Az ebből fakadó elementáris káosz – ami szöges ellentéte volt a közmondásos német precizitásnak – ábrázolásában pedig ez a könyv igen plasztikus tud lenni.

A kötet legnagyobb negatívuma – bár pontot nem vonok le érte, végtére is nem Jackson sara – a szerkesztői előszó, amit senkinek nem ajánlanék elolvasásra. Ebben az előszóban a főszereplő a bölcs Sztálin, aki mindent előre lát, mindenre gondol és mindenre felkészül, tiszta zsenialitásból köt megnemtámadási egyezményt Hitlerrel, hogy később annál jobb pozícióból vegye fel vele a harcot. No most 1.) nem kéne esetleg megemlíteni, hogy eme egyezmény keretein belül a szovjetek hogyan rohanták le fegyveresen – persze tisztán elővigyázatosságból, nehogy a nácik tegyék ugyanezt – Kelet-Európa jó részét? 2.) ha Vörös Cár ilyen rohadt elővigyázatos volt, akkor pontosan hogy is kerültek a németek Sztálingrád alá, ami tudvalevőleg rohadt messze van a szovjet határtól? 3.) és egyáltalán: mit keres Sztálin egy Dunkerque-ről szóló monográfiában? Hisz ő akkor éppenséggel Hitler szövetségese volt!

Különben meg viszonylag helyre kis könyv.

* A német baklövéseknek amúgy Jackson nem tulajdonít olyan nagy jelentőséget. Bár ismerteti a legnagyobbat – a német csapatok nem törtek előre Dunkerque felé, hanem egy kulcsfontosságú pillanatban megtorpantak, részben Göring miatt, aki bebeszélte Hitlernek, hogy pusztán a légierővel fel tudja számolni a bekerített briteket –, de hangsúlyozza, hogy a németek eredeti terveiben is ez szerepelt, és amúgy is okkal félhettek attól, hogy elvesztegetik páncélosaikat, ha túl messzire nyúlnak utánpótlási vonalaik. Meg hát simán feltételezhették, hogy a szövetségesek úgysem tudnak elszökni onnan, ahol vannak.
** Pedig – Jackson ezt is meglebegteti – Franciaország német lerohanása abszolút nem volt eleve sikerre ítélve. Kellő agresszivitással és jó időzítéssel a szövetségesek elvághatták volna az előretörő páncélosokat a főerőtől, és ezzel rövidre zárták volna Hitler diadalmas pályafutását. Kár, hogy erre a kommunikáció hiányosságai, illetve a franciák teszetoszasága miatt reális esély nem volt.

14 hozzászólás
>!
Tiger205
Robert Jackson: Lángoló hídfő

Nagyon jó könyv, nagyon szerettem olvasni.
Dunkerque – olyan győzelem, ami azért vereség, de az emberiesség nagy próbája volt.
A britek ebből jól vizsgáztak.

>!
joy01
Robert Jackson: Lángoló hídfő

Merle – Két nap az élet, kicsit más szemszögből.

>!
Deracon
Robert Jackson: Lángoló hídfő

Túl száraz a szövege. Tele van évszámmal, adattal, hogy hány katona és hány harckocsi van a fronton. Nem valami olvasmányos mű. Inkább olyan, mint egy jelentés arról, hogy éppen hogy áll a csata.Mintha egy jelentést olvasna az ember, amit éppen egy tisztnek küldtek el.Elképzelem, ahogy ott ülök a katonai főhadiszálláson. Pipázom, és bejön az egyik katona, majd átnyújtja nekem ezt az értékelést a dunkerque-i csatáról. Én olvasom, a pipa füstje felszáll, miközben odakünn csak úgy röpködnek a golyók.


Hasonló könyvek címkék alapján

Richard Collier: Dunkerque homokja
David Jordan: Ardennek
Mary Chamberlain: A dachaui varrónő
Sebastian Barry: Messze, messze
Charlotte Brontë: Villette
Els Beerten: Mind a mennybe vágyunk
Stefan Hertmans: Háború és terpentin
Hugo Claus: Belgium bánata
Alekszandr Polescsuk: A pergamen titka
Oscar Cornelius Heemans: Száz híd között