Pengék ​városa (Isteni városok 2.) 54 csillagozás

Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Egy ​emberöltővel ezelőtt Vúrtyavasztán városát a háború és halál istenének erődjeként ismerték. Olyan félelmetes, természetfeletti őrszemek származtak innen, akik milliókat öltek meg és igáztak le. Mára Vúrtyavasztán azonban romokban hever, az istene halott. A nemrég érkezett hódítóknak a hely nem több az értelmetlen vallásos erőszak és véres felkelések terméketlen földjénél.
Nem is lehetett volna Turjin Mulaghesh kormányzót – a bulikovi csata istenkáromló hősét, az állítólagos háborús bűnöst, a hadirendbe felállott miniszterelnök hű szövetségesét – büntetésként rosszabb helyre száműzni, ahol eltöltheti az utolsó napjait nyugdíjazása előtt, hogy aztán a feledés homályába vesszen.
Legalábbis ez a tökéletes fedősztori.
Az igazság viszont az, hogy a kormányzó még egyszer utoljára szolgálatba áll, hogy a végére járjon egy olyan felfedezésnek, ami örökre megváltoztathatja – vagy elkárhoztathatja – a világot. Sok veszély leselkedik rá, és nemcsak a múltból… (tovább)

Eredeti mű: Robert Jackson Bennett: City of Blades

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
464 oldal · ISBN: 9789634191926 · Fordította: Huszár András
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191902 · Fordította: Huszár András

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Sigrud · Turjin Mulaghesh


Kedvencelte 8

Most olvassa 1

Várólistára tette 62

Kívánságlistára tette 58

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Mrs_Curran_Lennart P
Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Ez kemény egy sztori volt és jobban tetszett, mint az első része. Mondjuk én már ott is jobban bírtam Mulaghesh tábornokot, mint Shara Komjadot. Itt ő a főszereplő. Ez a rész letisztultabb, nem annyira zavaros a sok misztikus katyvasz ellenére. M Vurtyasztánba utazik Shara kérésére, öt évvel a bulikovi történések után. Fura dolgok történnek, az ügynök eltűnése csak egy a sok közül. A tábornokunk nyomozni kezd, aminek többen nem örülnek, pl. régi felettese, a helyi főmufti sem. És most végre megismerhetjük M múltját is, hogy mitől lett ilyen kemény.
Szépen, logikusan van felépítve, ahogy M fokozatosan tárja fel a történéseket. Jó pár csavar és meglepő fordulat akad, és belép a képbe Sigurd is. Az első résszel ellentétben egy kicsit függővégesnek éreztem, úgyhogy alig várom a folytatást.

>!
gesztenye63 P
Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Valódi jutalomjáték ez Ms. Turjin Mulaghesh, a nyugalmazott tábornok, valamikori „körzetvezető”, háborús hős és könyörtelen mészáros számára spoiler. Annak ellenére telitalálatnak érzem Mulaghesh főszerepét, hogy kezdetben furcsállottam a szinte „one-(wo)man-show”-ként induló cselekményt, és rettentően hiányzott Shara és baljós árnyéka, az elpusztíthatatlan viking, Sigrud. De csak semmi para, kialakul az még. :)
A Pengék városa, második, „trilógiaközepi” kötetként, bár szerves része a sorozatnak, de meglepően erőteljes, határozottan önálló, saját karakterrel rendelkező darabja annak. Ismét egy „isteni város”-ban járunk, az Istenek alfelének is a legkényesebb részén elhelyezkedő Vúrtya(va)sztánban, amelyet a legutolsó háború szinte a földdel tett egyenlővé. Külön megalázó nyomorúsága a helynek, hogy ez a város volt fénykorában a háború, a rombolás és pusztítás félelmetes spoiler istenének, Vúrtyának a fővárosa.
A háború következtében természetesen felborul a térségben a gazdasági és politikai erőegyensúly, az egykori elnyomott rabszolgák uralják a Kontinenst és formálják azt saját képükre. Ebbe az ingatag, kialakulófélben lévő helyzetbe csöppen bele Mulaghesh, az ő különleges spoiler, titkos küldetésével. Azonban az ex-tábornok egyre otthonosabban boldogul sajátos ügynök-katonai szerepében, és az események a könyv kb. harmadától óriási lendülettel meglódulnak.

A regény erősségei szerintem továbbra is a világépítés következetes folytatásában, az istenek és halandó híveik közötti különleges egyezségek kialakításában, a rendkívül sokoldalú mitológia, a vallási-klerikális háttértörténet részletes kibontásában és az egyre árnyaltabb, némi jellemfejlődést is megcsillogtató karakterábrázolásban rejlenek. Mindez már önmagában is garancia a kiváló szórakozáshoz és a kimagasló olvasmányélményhez, de a karakterábrázolás kapcsán külön kiemelném, hogy a Harkvaldsson család spoiler szerepe a regényben igazi telitalálat, különleges kapcsolatrendszerük kiválóan illeszkedik a történetbe és jelentősen erősíti a belső feszültséget.

A regény több olyan erkölcsi mélységeket feszegető kérdéskörrel is foglalkozik, amelyek nem mindegyike megszokott az urban fantasy alkotások között, úgymint a gyarmatok leigázott népei és a valamikori „uralkodó faj” helycseréjét követően megváltozott szerepek, a hódítás által szabaddá váló hegemón gazdasági-politikai szerepkör betöltésének etikai vonatkozásai, vagy a háború borzalmainak, a hátországi rémtetteknek az utókor számára való „indokolhatósága”, a győztesek morális felelőssége, a poszttraumatikus hatások. Az író mindezeket kiválóan és igazán összetett módon szövi bele a cselekménybe, úgy hogy bőven jusson hely még az ugyancsak okos logikával beépülő mágiára, a varázslatos elemek felhasználására, és a sorozat névadó(i) az Isten(ek) szerephez jutására is.

Összességében egy trilógia különösen jól sikerült közbenső kötetét olvastam, ami talán egy picikét túlírttá vált a sok lelkizős dialógustól, amelyek szerintem alkalmanként indokolatlanul megeresztették a feszültség gyeplőjét, és ezért értékelem „csak” 4,5 csillaggal a regényt. Mindazonáltal feltétlenül ajánlom, és nagyon várom a befejező részt! :)

>!
NewL P
Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Egy újabb nagyon jó történet az író által kitalált és megírt világban. Ha lehet még jobb, mint az előző. Most egy másik istenről van szó, aki ugyan megsemmisült, de az ígérete még a halál után is köti. Szó van még a katonaságról, annak eszmeiségéről, a bűntudatról, és még annyi minden másról, amit nem tudok szóba önteni. Ez egy nagyon jó történet, és mint az élet, egyáltalán nem könnyű, és nem egyszerű. Ajánlom.

2 hozzászólás
>!
Noro MP
Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Egy SFF sorozat második része ritkán tud akkorát szólni, mint az első. Már ismerjük az alapokat, nehezebb meglepetést okozni, fennáll az önismétlés veszélye. De Bennett nem csak az “istenek és emberek” témában tudott új csavarokkal szolgálni, hanem más területekre is sikeresen kiterjesztette a civilizáció és primitívség szembenállásának kérdését. Ami szerintem ennek a trilógiának a központi témája.

A történet első szintje engem rögtön megfogott: új anyagot fedeznek fel az egykori istenek által uralt földrészen, amely forradalmasíthatná a modern technológiát. De vajon nem varázserejű ásványról van szó? A szerző már itt jól elkapja, hogy sok szigetlakó elemi szinten retteg az isteni csodáktól, pedig még nem is láttunk semmi természetfölöttit. Az istentagadásnak ez a formája – amely jól tudja, hogy vannak istenek, de azt is, hogy ezek az istenek felfoghatatlanul veszélyesek – a lovecrafti hagyománynak egy nagyon érdekes feldolgozása. És hogy még érdekesebb legyen, ezúttal egy olyan istenség hitével ismerkedünk meg, amelynek van egyfajta erkölcsi tartása. Kifacsart és morbid erkölcs ez, de mindenképpen konzekvens. Ez továbblépés az első könyv félbolond isteneihez képest.

Az elvi konfliktus innen egy jóval világiasabb területre is átterjed: a háborús erkölcs problémájára. Főhősünk ugyanis egy olyan ember, akit akár háborús bűnösnek is nevezhetnénk – és bár sosem vonták kérdőre, ő annak is tartja magát. Szajpúr lehet, hogy felvilágosult ország, amely nem követ időn és téren túli szörnyetegeket, de amint ebből a regényből megtudjuk, az emberek is elkövették a maguk szörnyűségeit. Viszont ami modern szemmel kegyetlenség, az az ősi istenek szerint érdem és a nagyság jele. (Persze nem csak az istenek szerint: a katona fogalma ma teljesen mást jelent, mint néhány évszázaddal ezelőtt. Lényegében ezt a történelmi tényt aknázza ki a szerző fantasy köntösben.) A primitív felfogás többeket is megkísért a történet folyamán, a belső küzdelmek pedig legalább olyan izgalmasak, mint az új fémet körülvevő rejtélyek vagy a halál istennője körüli bonyodalmak.
Különösen tetszett, hogy az egész könyv egy idős, háborús veterán köré épül fel. Sőt, a történet egyáltalán nem is működött volna a fantasy irodalom 9/10 részét megtöltő sihederekkel a főszerepben. A múlt felidézése, a régi hibák megbánása központi szerepet kapott, és remekül fonódott össze a világ természetfeletti aspektusaival. (És ezúttal a civilizáció oldala is megkapta a maga sarát.)

Egyszóval Bennett már megint egy több rétegben is értelmezhető, ugyanakkor izgalmas és eredeti könyvet tett le az asztalra.

>!
makitra MP
Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Bennett haladt előre a megkezdett úton: folytatta a világa átalakítását, csak ezúttal más szervezetrendszert talált meg, a katonaságot. Két kötet után világosan kivehető, hogy mit is akar a szerző sorozatán keresztül bemutatni: hogyan zajlik a modernizálás.

A Lépcsők városa inkább az államiság kialakítását mutatja be, ahogyan átalakul az állampolgár fogalma, és hogyan jön rá a vezetőség (de legalábbis egy ember), hogy egy ország csak úgy fejlődhet, ha senki nem hagy hátra – a kisebbségeit sem. A Pengék városa inkább azt mutatja meg, hogy ehhez fel kell nőnie az erőszakszervezeteknek is: úgy nem lehet biztonságot tartani, ha a fontosabb a személyes dicsőség és büszkeség, mint az állampolgárok szolgálata.

Ebben pedig remek főszereplőre talált: Mulagesh már ez első kötetben kedvencemmé vált összetett személyiségével és fanyar humorával. Itt néha ugyan szájbarágós mondatokat ad szájába a szerző, de a karakter személyisége elbírja, így végig szimpatikus marad. Mellé felnő Sigrud és lánya, Signe is, az ő viszonyuk ábrázolása haloványabb, de mindenképpen hatásos.

De a legjobb talán az, hogy ezek a témák nem terhelik le a regényt, végig izgalmas és érdekes marad; a világábrázolás továbbra is lenyűgöző, és külön mezei pirospont, hogy a gazdaság átalakító hatását is bemutatja Bennett. Remek folytatás.

>!
Gerof
Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Mindenképp hozta a Lépcsők városa szintjét, sőt talán meg is ugrotta azt. Teljesen új történet néhány azonos szereplővel, némi visszatekintéssel az első kötetre.
Bennett még mindig ért ahhoz, hogy úgy fordítsa feje tetejére a valóságot, hogy közben nem esünk le a plafonról. Ha az első kötetben némi nosztalgiát éreztem a letűnt istenek kora és csodái iránt, úgy ebben a részben Vúrtya dögszagú karizmája gondoskodott róla, hogy ne így legyen.
Persze semmi sem fekete-fehér, hiszen elnyomottakból lesznek az elnyomók, és fordítva, rablóból pandúr és kutyából szalonna. Belesüppedhetünk a lelkiismeret legmélyebb bugyraiba, elgondolkodhatunk mit jelent katonának lenni, hatalmat-e vagy szolgálatot. Mik azok a bűnök, amik még megbocsáthatók, és mik azok amiket csak megérthetünk, de meg nem bocsáthatunk.
Őszintén szólva maximális elégedett voltam a karakterábrázolásokkal, Mulagesh pedig hihetetlen jól ki lett fejtve,vagy ha lehet ilyet mondani, élve boncolva.
Mindemellett a cselekmény, nyomozás is jó lendületű volt, üresjáratra nem panaszkodhatok.
Szóval ha Bennett a harmadik részben is hozza ezt a szintet, én isten-bizony ősi vúrtyasztáni rituálé szerint kedvencnek jelölöm a szerzőt.

3 hozzászólás
>!
luthienlovemagic IP
Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Általában egy trilógia középső része nem tudja megközelíteni az első rész színvonalát, mert valami mindig félre csúszik, vagy mert tipikus középső rész. A Pengék városa viszont egy üdítő kivétel, mert érvényes rá az a közhely, hogy jobb, mint az első rész, ami nem kis teljesítmény tekintve, hogy már az első könyv is nagyon tetszett a világépítésével, történetével.

Ebben a kötetben tovább szélesedik Bennett világa, több minden kiderül az isteneiről, a háború mikéntjeiről, és ezt nem máson keresztül mutatja be, mint az első kötetből kedvenc mellékszereplőmön, Turjin Mulaghesh-sen keresztül, aki ebben a kötetben főszereplővé lép elő. De nem akár milyenné. Már az első könyvnél is kitűnt, hogy amellett, hogy keményvonalas katona tud gondolkodni is, nemcsak pusztítani, és az érzelmi világa is elég gazdag, bár nemigen mutatja ki. Ő nekem a “gondolkodó katona”, bár hogy mennyire értelmes definíció ez azt nem tudom, de az én fejemben így élnek a hozzá hasonló karakterek. Valamiért Paul Martin jutott eszembe róla a Csodaidőkből, ne kérdezzétek miért, talán a múltja miatt. Ugyanazért látom őket sokrétű és értékes karakternek. Katonák, de mégis többek annál.

Szegény Mulaghesh mama ismét rejtélyek és pörgős események közepén találja magát, amiben nem kevés szerepe van az isteneknek és Sigrudnak.

Bővebben:
https://luthienkonyvvilaga.blogspot.hu/2017/11/robert-j…

>!
Hanaiwa
Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Rendkívül egyedi módon folytatódott a sorozat, ritka hollóként egy jóval erősebb résszel mint az első kötet.
Sokkal nyersebb a történet, szikárabbak a szereplők. Az egész könyvet sokkal jobban belengi az istenek alkotta világ eltűnése mint a Lépcsők esetében. Akkor ott mintha egy igazságszolgáltatás utáni elkerülhetetlen helyzetbe csöppentünk volna bele, most viszont már szinte fájdalmasan kézzelfogható mi minden veszett el az istenekkel együtt. Legfőképpen a hit.. És az annak a hiányával járó ürességet megszenvedik a jó és a rossz szereplők egyaránt.
Nagyon ügyesen van kibontva ez a kérdéskör, mintha kicsit ránk is lenne bízva az állásfoglalás, ahogy sorban derülnek ki mindkét oldal mélyebb rétegei, és dőlnek le héroszaik.
Kíváncsi vagyok mit lehet még kihozni ebből, eddig nagyon erős..

2 hozzászólás
>!
Spaceman_Spiff P
Robert Jackson Bennett: Pengék városa

A Lépcsők városa kapcsán arra panaszkodtam, hogy Bennett bár nagyon érdekes és izgalmas világot alkotott – különösen ami a múltbéli istenek világát illeti –, addig a regény története és karakterei kifejezetten egyszerűek voltak. Nem mert kockázatot vállalni, gondoltam. Nem tudott olyan kreatív lenni a történetmesélésben, mint a világalkotásban. Ami azt illeti, a Pengék városa is hagy kívánni valót maga után ezeken a területeken, de mégis, most végre azt éreztem, hogy a szerző el akart nekem mondani valamit a történetével, a konfliktus és a végkifejlet elválaszthatatlanul összefügg a háttérvilággal és a szerző által képviselt gondolatokkal, amik itt sokkal összetettebbek, mint az előzménykötetben.

Az egész kulcsa Vúrtya, a háború istennője, és Mulagesh, egy háborús veterán, sőt, háborús bűnös. Az egész könyv ennek a két karakternek, pontosabban az általuk megjelenített világnézetnek az ütközéséről szól. Mert mit is képvisel a háború istennője? A harc mindenekfelettiségét, azt, hogy a küzdelem, a mások felett aratott győzelem az, ami megmutatja, mennyit is ér valaki. Nem kell sokat gondolkodni ahhoz, hogy kis túlzással szociáldarwinista áthallásokat is felfedezzünk (az erősebb marad fent, és a fennmaradás a legfőbb cél), bár Bennett nem megy bele ilyen fejtegetésekbe. Csupán arról van szó, hogy mennyire könnyen válhat az erő rosszá: szükség van rá, hiszen enélkül a “gonoszak” elvehetik tőlünk azt, ami a miénk, ami fontos számunkra. De ugyanez a hatalom átcsaphat kegyetlenségbe, önmagáért valóvá válhat, a vele szerezhető hatalom pedig megrészegítheti az embert.

Amikor megismerjük a főszereplő Mulagesh múltját, akkor megértjük, hogy mit is jelent mindez egy katona számára. Ha megvan az erőnk, akkor a cél szentesíthet bármilyen eszközt. Ezek használata pedig azért merülhet fel, mert megszólalnak a “hideg logika” hangjai, a “hatalom szava”: ha nem lépünk fel erővel, akkor a mieink (akik nekünk fontosak) fognak szenvedni. Háborúban könnyen uralkodóvá válhat ez a gondolatmenet. Azonban – legalább is Bennett elmondásában – egyszer véget ér a harc, az embernek pedig el kell számolnia a lelkiismeretével, ami nem biztos, hogy egykönnyen sikerül. És ez hangsúlyozza a főszereplő motivációját: hogy egy humánus figura miért veti el az erő fenti célért való alkalmazását.

Még több itt:
http://www.prozanostra.com/iras/kard-utja-robert-jackso…

ui. Sigrud még mindig néha olyan, mintha szuperereje lenne, ezzel picit csorbítja a realisztikus hatást. (Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy kicsit olyan, mint korunk megöregedett akciósztárjai, akikről megpróbálja elhitetni a kamera, hogy még mindig legyőznek egy hadsereget. Persze Sigrud valóban képes is erre.)

>!
B_Petra P
Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Még az előző résznél is jobb, és mivel nem írtam azonnal az olvasás befejezése után értékelést, most csak annyit, hogy mindenképp kötelező olvasmány fantasy rajongóknak az idei évre. Szerintem az idei év egyik legjobbja, az élmezőnybe tartozik. Olyan regény ahol számomra minden egyben volt, komoly szórakoztató, kiforrott munka.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
gesztenye63 P

Sokan utálják a kikötőket. Mocskos, veszélyes helyek, mondják. Talán igazuk van. De minden tengeri kikötő egy jobb élet ugródeszkája.

17. Dacos szeretet

Kapcsolódó szócikkek: kikötő · Sigrud
>!
gesztenye63 P

Gyakran megkérdezik tőlem, hogyan látom a világot. A válasz egyszerű, s egyben igaz. Lehetőségeket látok. Lehetőségeket.

Vallaicha Thinadeshi levele, 1649.

16. A Gyász Királynője

>!
gesztenye63 P

– Mennyi rendszer, mennyi részlet! Még a legbonyolultabb óraműnél is komplikáltabb az emberi szervezet. Néha eltűnődöm: vajon tényleg egy test, egy lélek vagyunk, vagy sok apró kis rész, amelyek egy egésznek álmodják magukat?

9. Néma robbanás

>!
Noro MP

– A civilizáció nem más, mint a gyilkolás gyávábbik formájának szentesítése.

324. oldal (12. Az Agyar)

4 hozzászólás
>!
gesztenye63 P

A világot irodákból igazgatják. Nem a menetelő bakancsok dübörgését hallgatjuk, hanem a bevételeket és költségeket ontó író- és számológépek kopogását. A civilizált társadalmakban ezt hívják fejlődésnek: egy-egy vívmány a megfelelő időben képes vadonatúj mederbe terelni a világ folyását.

10. Háborúk pelyvája

>!
Noro MP

– Szimbiózisban élek velük: ők ketten kirívóan nagy idióták, én pedig szeretek idiótákra célba lőni. Mindenki jó jár.

13. oldal (1. Ne legyen hiábavaló)

>!
gesztenye63 P

(…) A tudomány olyan, mint egy gleccser: lassú és megállíthatatlan. De végül eljut oda, ahová tart.

4. A fekete szoba

>!
abstractelf P

Az elhagyatott helyek vonzzák a magányos embereket, tűnődött Mulaghesh. Észak felé ballag, jobbján az erőd. Visszhangot vernek a lelkünkben, és mi önkéntelenül hallgatjuk őket.

154. oldal, 7. fejezet - A mélyből a felszínre

Kapcsolódó szócikkek: Turjin Mulaghesh
>!
Noro MP

– A tudomány olyan, mint egy gleccser: lassú és megállíthatatlan.

72. oldal (4. A fekete szoba)

>!
abstractelf

Kérdezzétek meg bárkitől, mi a szívük leghőbb vágya, és így felelnek majd: gyermek, otthon, vagyon, hatalom, befolyás embertársaik felett.
Változatok egyazon témára: nyomot kívánnak hagyni a világban, örökséget, halhatatlanságot.
Mind vágyunk arra, hogy emlékezzenek ránk.

303. oldal, 12. fejezet - Az Agyar


Hasonló könyvek címkék alapján

Lev Grossman: A varázslók
George R. R. Martin: Sárkányok tánca
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Victor Milán: Dinoszauruszurak
George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
Joe Abercrombie: A királyok végső érve
Raoul Renier: A kívülálló
Joe Abercrombie: Vérvörös vidék
Mark Lawrence: Tövisek Hercege
Richard Morgan: Az acél emléke