Lépcsők ​városa (Isteni városok 1.) 210 csillagozás

Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

„Óriási ​történet, szenzációs világépítés, és te jó isten, Sigrud karaktere. Imádni fogjátok Sigrudot.”
Brent Weeks

Az ember jobb, ha óvatos, amikor olyan városban kell egy titokzatos gyilkos nyomába erednie, mint Bulikov. Mert itt a világ teljesen más szabályok szerint működik. Amikor a város isteneit elpusztították, uralmukat megdöntötték, imádatukat betiltották, a valóság szövete darabokra hasadt Bulikovban. A lépcsők azóta a semmibe vezetnek, a sikátorok a múltba nyíló átjárókká váltak, az utcákon a bűnözők nyomtalanul eltűnnek.
Shara Thivanit hivatalosan diplomataként küldte ide az elnyomó birodalom. Valójában viszont országa egyik legjobb kéme, akinek most egy gyilkost kell kézre kerítenie. Ahogy a nyomozás egyre súlyosabb titkokat tár fel, úgy rajzolódnak ki fokozatosan Shara előtt egy sötét összeesküvés körvonalai. A nő hamarosan gyanakodni kezd, hogy a szörnyű város uralkodói talán nem is haltak meg – és Bulikov kegyetlen uralma könnyen… (tovább)

Eredeti mű: Robert Jackson Bennett: City of Stairs

Eredeti megjelenés éve: 2014

Tartalomjegyzék

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
448 oldal · ISBN: 9789634190806 · Fordította: Huszár András
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
446 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634190790 · Fordította: Huszár András

Enciklopédia 29

Szereplők népszerűség szerint

Sigrud · Turjin Mulaghesh · Ashara Komajd (Shara) · Pitrij Szuturasni · tömeg · Vohannes Votrov (Vo) · Efrem Pangyüi · Shara · Vinya Komajd

Helyszínek népszerűség szerint

Bulikov


Kedvencelte 26

Most olvassa 11

Várólistára tette 374

Kívánságlistára tette 297

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Mrs_Curran_Lennart P
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

Igazi megkönnyebbülés volt, hogy a Horzsolások után az író ezt a művét már nem húzta el, mint a rétestésztát. Nem éreztem úgy, hogy felesleges oldalakat olvasgatok. A cselekmény végig izgalmas, érdekes és titokzatos. A világ, amiben játszódik épp olyan kitalált, mint Középfölde. Van a Kontinens, ahol az istenek uralkodtak és van Szajpúr, egy tengerentúli sziget, a tudomány és fejlődés bölcsője. Ami a neveket illeti, valamiért a szláv és indiai hangzású neveket tartotta szimpatikusnak az író. Hősnőnk, Shara és 'tikára', a hatalmas Sirud egy nyomozás miatt érkezik Bulikovba. Annak ellenére, hogy tapasztalt ügynök, igencsak megviseli a nyomozás. Összeesküvők, merénylők, szörnyek, rengeteg szereplőt vonultat fel az író. Semmi nem az, aminek látszik.
Kedvenc szereplőm leginkább Sigurd, az északi óriás lett. Nagyon laza a fickó: – Ha meg kell halni, hát meg kell halni. Életveszélyes dolgokat vállal be nyomozás közben.
spoiler
Shara viszont nem lett a kedvencem, mert nekem ez a nő túl hideg. Az a típus, akit szívesen lecsapnál, mert túl sokat okoskodik. Ennek ellenére a befejezés szerintem egész jól sikerült.
Szerintem nem is a vallás és a tudomány ellentéte, hanem inkább a fanatizmus, és annak hatása van pellengére állítva. (Kolkán hívei és a szélsőséges muzulmánok között elég sok hasonlóságot találtam.)

11 hozzászólás
>!
vicomte P
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

Ez a regény egy remek alapötletre építő, az istenekkel és a világgal kapcsolatos főbb szálakat ügyesen elvarró írás, amely néhány helyen bicegett a történetszövés és a belső logika tekintetében, de ezeket a hibáit a történet grandiózus és elgondolkoztató fináléja miatt hajlamos vagyok némi elnézéssel kezelni*.

A Lépcsők városa legnagyobb pozitívuma számomra a háttérvilág felépítése és a történetbe való beleszövése volt. A világ az urban-fantasy new weird irányzatának progresszív hagyományainak megfelelően egy elborult ötlettel nyit: itt az istenek az emberek között járnak és hiába kvázi mindenhatók – különösen a híveik szemében –, mégsem sérthetetlenek, sőt, valaki el is pusztította őket, amivel apokaliptikus katasztrófák sorát szabadította el a nemes egyszerűséggel csak „Kontinens”-nek hívott földrészen.
A Kontinens a korábban itt élő és tevékenykedő hat isten jelenlétnek köszönhetően domináns hatalom volt, és népei hosszú időn keresztül imperialista gyarmatosítóként uralkodtak a Szajpur nevű földrész lakóin. Azonban a leigázott nép egy legendássá lett hőse végül megtalálta azt a fegyvert, amely képes elpusztítani az isteneket, és azok teremtményeit, s a történet kezdete előtt jó hetvenöt évvel sorra végeztek is az összes spoiler istennel és rövid, de brutális autodafé során azok megmaradt leszármazottjaival és teremtményeivel is.
Az istenek halálával – különösen Tálhavrásznak, az építőnek a pusztulásával –, a Kontinensen végigsöpör a Villanás: az isteni csodatettek és mágikus átváltoztatások habarcsaként szolgáló földöntúli hatalom eltűnése, ami felér egy korlátozott taktikai atomháború rombolásával.

A regény jelenkorában a győztes Szajpur a világ vezető nagyhatalma, amely gazdasági és katonai értelemben is abszolút fölényben van az isteneit elvesztő kontinenslakókkal szemben. Igaz, a Kontinens népei látszólag szuverén államokra széthullva kormányozzák magukat, de valójában erősen korlátozott az önrendelkezésük. A jogállásuk és a tényleges cselekvési terük a Brit Birodalom és a gyarmati India, vagy a Szovjetunió és a Varsó Szövetség államainak erőviszonyaival analóg. Az átlagos kontinenslakó szívből gyűlöli is a korábbi szolgáikból úrrá avanzsált szajpúriakat, és hol a passzív rezisztencia, hol a nyílt ellenszegülés eszközével küzd az időközben a hatalmi pozícióba igencsak beleszokott salóták ellen, és persze álmodozik az istenek visszatértéről.

Ebben a régóta feszült politikai helyzetben gyilkolják meg a szajpúriak egyik kiváló, az istenekkel kapcsolatos kutatásra specializálódott történészét, Bulikovban, a Kontinens hat istenének régi székvárosában. Ennek a halálesetnek a kinyomozására érkezik a városba egy spoiler női mesterkém, a segítőjével, és kezdetét veszi egy csavaros(nak szánt) nyomozás és kémjátszma, amely során számtalan fordulaton kellene meglepődnie az olvasónak.
Na, ez a meglepődés nekem nem nagyon ment.
Egyrészt a nyomozás maga elég valószerűtlen bakugrásokkal halad, gyakran teljesen logikátlan fordulatokkal és motívumokkal terhelve a cselekményt. Másrészt a felderített, a messzi múltba gyökerező és legmagasabb a szintekig vezető cselszövés ugyan megmagyarázott néhány kulcsfontosságú – bennem a könyv elejétől kezdve tamáskodva szemlélt – eseményt** és szépen megágyazott a történet végi nagy csavarnak, de azért nem csak a finom részletek, hanem a komplett mellékszálak indoklása maradt el, vagy késztetett erős szemöldökráncolásra.
A főszereplők számomra nem voltak különösebben emlékezetesek spoiler, de funkciójukat betöltötték, azonban az ő motivációjukban és háttértörténetükben is számtalan olyan hézagot találtam, amin nem lett volna nehéz még csiszolni, hogy hihetőbb legyen egy-egy elvileg a jellemükből fakadó fordulat.

S végül, kénytelen vagyok megemlíteni a fordítást is. Mert az bizony pontatlan, néhol egyértelműen félrefordított, tele van idegesítő stílustörésekkel, és lépten-nyomon fölöslegesen vicceskedik. Olvasás közben számtalanszor zökkentettek ki a hangulatból a nyilvánvaló félrefordítások mellett a teljesen oda nem illő kifejezések, a karakter- és szituációidegen szófordulatok, ezért aztán beleolvastam egy neten található példafejezetbe és megerősödött a gyanúm, hogy a fordító túlságosan magas szabadságfokkal dolgozott a munkája során. Ami különösen zavart, hogy nem csak fölöslegesen szlengesített, de egyszerre használta napjaink aktuális szófordulatait és a ’30-as évek kupléit idéző kifejezéseket, spoiler mindezt teljesen következetlenül váltogatva.

Összességében az Isteni városok trilógia nyitókötetét zseniális ötletekkel teli, az átlagmezőnyből jócskán kiemelkedő, ontológia kérdéseket feszegető, lovecrafti hatásokat se tagadó, mégis ízig-vérig modern fantasy regényként könyveltem el, amelyre, hogy maradéktalanul beválthassa a benne rejlő ígéreteket, ráfért volna egy erőskezű szerkesztő.

* De azért olvasás közben többször gondoltam arra, hogy bárcsak a legjobb formájában lévő Gaiman lenne inkább a szerzője és Juhász Viktor a fordítója…
** spoiler

>!
szadrienn P
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

Nem állíthatom, hogy ezzel a művel könnyen és gyorsan sikerült szoros barátságot kötnöm, de a végére érve elégedetten állapíthattam meg, hogy megérte miatta feszegetni a komfortzónám határait.
Már a műfajra történő ráhangolódásnál sikerült elbizonytalanodnom.
Sharával, a káprázatosan okos, magányos, honvággyal küzdő ügynöknővel egy intellektuális kémregényben éreztem magam, Sigruddal, a legyőzhetetlen, félszemű barbár óriással viszont egy harcos fantasyban, ahol dúl az erőszak, folyik a vér és csontok reccsennek. A helyszín, a rejtélyes város, Bulikov, céltalanul ég felé törő lépcsősoraival, párhuzamos valóságokba vezető sikátorával álomszerű, szürreális hátteret adott mindehhez, itt tényleg megállt az idő, egy nagy világégés után eljött az Istenek Alkonya.
Ami nagyon tetszett ebben az eklektikus regényben, az a sokféle büntető, óvó, tomboló istenség együttes jelenléte, és a hozzájuk kapcsolódó számtalan legenda, csodás elem, természetfeletti lény, amelyek ezer szállal fonták körbe, hálózták be a történetet.
Örömmel vettem, hogy a szereplőgárda nem fiatal, nem szép és nem is tökéletes, és néha szinte az az érzésem támadt, hogy a szerző szándékosan ellenpontoz finom iróniával minden idealizálásra irányuló törekvést. A szerelmi szál sehogyan sem akart a megszokott irányokba kanyarodni, a főhősnő pedig iszonyú haragja csillapítására vad főzésbe kezdett.
Összességében véve egy olyan fantasy sorozat kezdő darabjával sikerült megismerkednem, amely nem kínál könnyű szórakozást, viszont meglepő, váratlan fordulatokban gazdag és üdítően eredeti. Jöhet a Pengék városa!

2 hozzászólás
>!
elge76
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

Hát ez elképesztő volt!

Nem is tudom mikor olvastam utoljára olyan könyvet, ahol ennyire meredek képzelőerővel volt megáldva az író. Talán Miéville-hez tudnám hasonlítani, akinek szintén imádom az írásait és a fantáziáját, úgyhogy mondhatjuk úgy: Új kedvencet avattam!

Először úgy voltam vele, hogy na, tessék, már megint egy urban fantasy ahol ki kell nyomozni valamit. Max Gladstone – Nagyrészt halott című könyve lebegett lelki szemeim előtt, és csak reménykedni tudtam benne, hogy nem fogok egy ahhoz hasonló mélységes csalódást átélni.

Az első 20-30 oldalon még láttam erre némi esélyt, aztán megjelent Sigrud, a kétajtós szekrény méretű drejling, elkezdett akciózni, a történet beindult, és hirtelen minden félelmem elszállt. Tökéletes párost alkotnak Shara-val, aki az eddig megismert főhős alkatokkal ellentétben inkább egy 12 egy tucat titkárnő típust képvisel, alacsony testalkattal, karvalyorral és szódásüvegtalp szemüveggel. A kapcsolatuk mégis tökéletesen működik, és mielőtt azt hinnéd, hogy ő a törékeny és az okos, nagydarab társa meg a buta de erős, akkor el kell keserítselek, felejtsd el a sztereotípiákat. Ebben a könyvben semmi nem az, aminek látszik. ;)

A történetről nem fogok semmit elárulni, de amennyire viszonylag normális dolgok történnek az első felében, pont annyira fog tótágast állni a varázslatokkal teli második fele.
Szóval el kell olvasni, mert remek tempójú, fordulatos sztorival bíró, elképesztően gazdag fantáziával megáldott könyv, ami egy pillanatra sem ül le!

.

A helyesírási hibák száma elenyésző volt, talán féltucatnyi maradhatott benne.

3 hozzászólás
>!
Noro MP
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

A Lépcsők városa a weird urban fantasy könnyebben emészthető, mégis tartalmas válfajába tartozik. Bennett nem tol az arcodba oldalanként öt képtelen ötletet csak azért, hogy meghökkentsen vagy megbotránkoztasson, de amit beépít a történetébe, azt maximálisan ki is használja. Világteremtése elegáns és kreatív, ugyanakkor mentes a fölösleges sallangoktól.

Képzeljünk el két, egymással szembenálló kultúrát: az egyiknek minden lépését vallása határozza meg, míg a másik tökéletesen világias. (Eddig nem nehéz.) De az istenek nem csak az emberek számára fektettek le szabályokat: csodáik a fizika törvényeit is meghatározták, gyakorlati alkalmazásuk pedig megalapozta a kontinens iparát. Ezt azonban kevesebb, mint egy évszázada mindenestül kirántották alóluk – az isteneket ugyanis megölték, és ezzel mágiájuk is összeomlott. Az eredmény: egy korábban elnyomott, kis ország – amelynek sosem volt istene – hirtelen szuperhatalmi pozícióban találja magát, míg a régi nagyhatalmak visszakerülnek a középkorba.

Ilyen alapokra építkezve a könyv számos olyan kérdést tesz föl, amelyek első hangzásra fantasztikusnak tűnnek, de valójában nagyon is életszerűek, mi több aktuálisak. Vallás és vallástalanság, ember és isten viszonya, a kultúrába mélyen beleivódott faji előítéletek, történelemhamisítás, kényszerpályára került nagyhatalmi politika: ezek állnak az elsőre pusztán gyilkossági nyomozásnak tűnő történet hátterében. Vajon megnyugtató vagy nyomasztó lenne, ha az istenek körülöttünk járnának és mindenre választ adnának? És milyen érzés lenne tudni, hogy vitathatatlanul van isten, de te nem tartozol és soha nem is tartozhatsz a „kiválasztott népbe”?

A főhős maga is izgalmasan ellentmondásos figura: egy kém, akinek élete a titkok megőrzése, ugyanakkor amatőr – de kiváló – történész, akinek leghőbb vágya, hogy felfedje a rejtélyeket, amelyeket országa törvényei tartanak titokban. Küldetése a világon még megmaradt csodák elpusztítása, ugyanakkor ő maga a modern kor legképzettebb csoda-művese. Nyomozása pedig fokozatosan változtat irányt: gyilkosságból előbb politikai összeesküvés, majd a világ és az istenek alapvető működése lesz a célpontja. Végül olyan dolgokra kell rádöbbennie, amelyek szó szerint átértelmezik a világról alkotott képét. (A címlapon egyébként egy zseniálisan pofátlan spoiler látható: spoiler :D)

>!
zamil P
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

Sokan mondták, hogy ez egy igazán jó könyv, most nekem is csatlakoznom kell a népes táborukhoz.
Kezdem azzal, hogy az író nagyon jól ír, jó a stílusa, talán ez számomra a könyv egyik erőssége. Persze jó a történet, egyedi a világ, jók a karakterek, van rejtély, vannak csavarok, de mindez kevés lenne, ha nem lenne ilyen olvasmányos, ilyen szórakoztató. Olvastam már ennél sokkal szebben, néha már szépirodalmian megfogalmazott regényt is, de valahogy nem passzol ehhez a műfajhoz, számomra pont az ilyen könnyedet hangvétel való. Már ezért is telitalálat ez a könyv.
A másik a világ, az atmoszféra, ez a kicsit keleti beütés, ami mindig ott motoszkált az olvasás alatt a fejembe, az ahogy az isteneket kitalálta, már maga az is távol keleti volt számomra.
A történet maga néha számomra döcögősebb volt, de sose annyira, hogy elveszítse az érdeklődésem.
A karakterek jól illenek a történetbe, a világba, mondjuk úgy a cselekményben élnek, nem lógnak ki, mindegyiknek meg van a helye, pedig van jó pár belőlük, és elég változatosak is.
Igazán jó sorozatkezdő könyv, aminek várom a folytatását, remélem minél hamarabb ki is adja a kiadó.

>!
Navi
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

Őszintén megmondom, nem tudom, mit mondjak :) A könyv elejével nagyon lassan haladtam, küzdöttem az oldalakkal, de valahol mégis érdekelt, hiszen egy olyan világról szólt, ahol az isteneket meg lehet ölni, keveredik múlt és jelen, akár egy utcán vagy lépcsőn. Ugyanakkor a politikai történeteket nem szeretem, mert nem értem. Itt viszont, igaz, csak az utolsó oldalra, de minden a helyére került. Megértettem, hogy ki és mit, valamint miért csinált, volt, akiért még egy-két könnycseppet is elmorzsoltam. Sigrud, Turjin, még valahol Vo is szimpatikus és jó karakter volt. Kíváncsi lennék Sigrud történetére, hogy mi lesz vele ezután. Megmondom őszintén, a származásán nem agyaltam, így a végén csak szedegettem az államat.
Nehéz írni erről a könyvről. Mert nem csak egy krimi, ahol kinyomoznak egy gyilkosságot, megakadályoznak egy puccsot (lehet egyáltalán Kolka tettét puccsnak nevezni??). Hanem komoly vallásfilozófiai fejtegetés is, az istenek mibenlétéről, az emberi hitről, a hit teremtő és romboló erejéről. Úgy, hogy közben ez nem ment a történet rovására, sőt, csak tartalmasabbá, izgalmasabbá tette.
Jó, nagyon jó könyv, kíváncsi vagyok a folytatására.

6 hozzászólás
>!
NewL P
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

Egyenlőre se köpni, se nyelni nem tudok. Elképesztően sokrétű lett ez a regény, és messze nem olyan rétestészta, mint a Horzsolások volt. Az írónak sikerült egy sokszínű, keserű és mégis csodaszép világot megteremtenie, ahol ténylegesen élnek a szereplők. A könyv elején nagyon oroszos érzésem volt, a nevek, a hangulat, de ez úgy az első harmad után elmúlt és már csak élveztem az író által teremtett világot.
Nagyon megkedveltem a szereplőket, akik olyanok, mint bármelyik ember, nem különlegesek, nem csodaszépek, nem idealizáltak, csak emberek.
Mindenkinek ajánlom.

1 hozzászólás
>!
TiaManta 
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

Elég nehezen sikerült beszippantania, kifejezetten fura volt. Inkább politikai összetűzések, játszmák, kémkedés, nyomozgatás zajlottak a lapokon. Egy minimális fantasyvel.
Ahol vissza tekintések, legendák szerepeltek, azokat addig is nagyon tudtam élvezni.
Ez az a könyv, amiről előre nem lehet megmondani hogy szeretni fogod-e vagy se. Pont ezért mindenképp el kell olvasni.
De határozottan nem rossz, egy elég jó íróval találtam szemben magam.
Aztán a közepétől kezdve mintha végre megérett volna a gyümölcs. Csak úgy zajlottak az események, miket én már vártam. Amit addig sejtetett, sejtettem, lopva pillanthattunk csak rá, onnantól kezdve, előtérbe került.
Az eleje a szereplőké, a világé, és a háttéré. A karaktereket nem mondanám kiemelkedőnek. Kivéve Sigrud, akit eléggé megkedveltem. spoiler Shara se rossz, csak ő kevésbé érdekelt, mivel elbújhatott volna (szó szerint) Sigrud mellett.
Már feltűnt nekem is hogy túlzottan bírom a nagy barbárokat akiknek van erejük, szívük, saját történetük.
A végére minden dolog a helyére került, megértettem mi miért történt. A emberek viselkedését is. Amire kíváncsi voltam végül is megkaptam. Volt benne meglepetés is, bár sok mindenre számítani lehetett. A tálalás jó volt.

És így a legvégén inkább az fogalmazódik meg bennem, hogy ezután mi lesz a folytatásban? A katarzis megvolt, a fantasy szál kimaxolta magát. Remélem hogy a 2. nem csak a politikáról, nyomozásokról, és az országokról fog szólni.
De én mindenképp elolvasom. Mivel Sigrud tuti benne lesz.

8 hozzászólás
>!
pat P
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

Korrekt.
Az tisztán látszik, hogy Bennett olvasott már Mieville-t, meg tán Gaimant is. És mivel ezek az élmények tisztességes íráskészséggel és egyéni ötletekkel társultak a fejében, az eredmény egészen meggyőző. Szinte minden szempontból.
A könyv legerősebb momentumai számomra a fanyar, ironikus stílus és a megfelelően összetett, hitelesen motivált karakterek voltak (beleértve az isteneket is), tényleg, rém szórakoztató párbeszédeket olvashatunk. A cselekmény tempója mondjuk nem túl viharos, de azért érdekes irányokba döcög, meg izgalmasnak is mondható. A romantikus szál felbukkanásakor kicsit megijedtem, de kár volt, Bennett rendes ember, és a rózsaszín árnyalatot hírből sem ismeri. A világépítést (ami ugye a regény legfőbb vonzereje volna) sajnos meglehetősen elnagyoltnak éreztem, lettek volna még lehetőségek a város érdekességeinek kibontásában.
Egyszóval, ez egy jó könyv, érdekes, egyedi. Más kérdés, hogy ez nem Hattori Hanzo kardja az a fegyver, amivel engem le lehet teríteni. :)


Népszerű idézetek

>!
tonks

A kávé a szervezetet pörgeti fel – mondja Shara. – A tea viszont a lelket.

197. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Shara
>!
Noro MP

A világ egy gyáva féreg, gondolja Sigrud. Ahelyett, hogy szemtől szemben változna meg, megvárja, amíg hátat fordítunk neki, és úgy veti ránk magát.

285. oldal (Most megtudod, mi a fájdalom)

>!
NewL P

A jó történész fejben tartja a múltat és a szívében őrzi a jövőt.

>!
abstractelf P

Az idő minden élőt és élettelen dolgot némaságra kárhoztat. Úgy látszik, ez alól az istenek sem kivételek.

22. oldal

>!
Mhysa

Az istenek könyörtelenek, de nem azért, mert dolgoztatnak. Azért könyörtelenek, mert nem veszik el tőlünk a reményt.

91. oldal (Egy névtelen szajpúri vallomása, 1470 körül)

>!
Ferger_Jolcsi P

Ha kétségek gyötörnek, légy türelemmel, és nyisd ki a szemed!

161. oldal

>!
Chöpp 

(…) az ideáknak súlyuk van. Impulzusuk. Amikor egy eszme megfogan, növekedni kezd, szárba szökken, egyre jobban elnehezül, míg végül senki, még az istenek sem képesek többé ellenállni neki.

423. oldal

Kapcsolódó szócikkek: eszme · idea
>!
Chöpp 

Tudhattad volna, hogy a korrupció csak addig korrupció, amíg el nem ér egy bizonyos szintet – onnantól viszont már törvényes. – Hallgatólagos megegyezés, íratlan szabály.

224. oldal

Kapcsolódó szócikkek: korrupció · szabály
>!
Ferger_Jolcsi P

A Föld összes teremtményének jut az életben egy kevés szeretet, még ha csak rövid ideig is.

99. oldal

>!
Mhysa

A hang némiképp ingerülten dörren: MOST PEDIG MEGTUDOD, MI A FÁJDALOM.
Sigrud körülnéz; a kés hegye a csuklója felett lebeg.
– Na jó – szólal meg lassan. – De mikor?
A hang mélyen hallgat.
– Mégsem ez a pokol? – kérdi Sigrud. – Nem kéne szenvednem?

293. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Sigrud

A sorozat következő kötete

Isteni városok sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Lev Grossman: A varázslók
George R. R. Martin: Sárkányok tánca
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Victor Milán: Dinoszauruszurak
George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló
Richard Morgan: Az acél emléke
Joe Abercrombie: A királyok végső érve
Raoul Renier: A kívülálló
Joe Abercrombie: Vérvörös vidék