Csodák ​városa (Isteni városok 3.) 52 csillagozás

Robert Jackson Bennett: Csodák városa

„Egy ​történet az erőszak természetéről, pusztításról és újjászületésről, valamint azokról a sebekről is, amiket generációkon át öröklünk.”
NPR

Bosszú. Egyike azon dolgoknak, amiben Sigrud je Harkvaldsson nagyon-nagyon jó. Talán nincs is más, amihez ennyire ért. Úgyhogy amikor megtudja, hogy legrégebbi barátját és szövetségesét, a korábbi miniszterelnököt, Shara Komaydot meggyilkolták, csak egyetlen dolgot tehet. Semmilyen halandó erő nem akadályozhatja meg Shara gyilkosainak szenvedéssel teli, rettenetes végzetét.
Küldetésének halálos pontossággal való teljesítése közben viszont Sigrud egyre inkább fél attól, hogy ezt a harcot nem nyerheti meg. Rájön ugyanis, hogy Shara gyilkosságának megtorlásához egy titkos, évtizedek óta tartó háborúban kell részt vennie, és legyőznie egy fiatal, dühös istent, valamint fényt derítenie Bulikov, a csodák városának utolsó nagy rejtélyeire. Közben pedig – és talán ez a legijesztőbb – végre a saját elátkozott létezésének… (tovább)

Eredeti mű: Robert Jackson Bennett: City of Miracles

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
424 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634193982 · Fordította: Benkő Ferenc
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
432 oldal · ISBN: 9789634193999 · Fordította: Benkő Ferenc

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Ashara Komajd (Shara)


Kedvencelte 9

Most olvassa 11

Várólistára tette 46

Kívánságlistára tette 53

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Robert Jackson Bennett: Csodák városa

Hetek óta egyre hűtöm csak felindultságomat. Feszt ismételgetem magamnak: „csihadj lángoló lelkem, hisz’ ez csupán egy ecczerű trilógia-záró bosszúregény vót; ippeg hogy csak a Lundgren-gyerökbe ótott Szlájsztallon csinyátt ekkis balhét az egymásba csúszó univerzumok küszöbin, meg vágott egy jó rendöt a dzsindzsásba’, a sok huncut istenség közt…”
De hát bizony, hogy nem így volt! R. J. Bennett rendkívül magas színvonalon, irodalmi igényességű szerkesztéssel, professzionális dramaturgiával és cselekményszövéssel, közel tökéletes karakter-készlettel dolgozva zárt kerekre egy rendhagyó, a zsáner leginkább építő, újító irányvonalába húzó, kivételesen kreatív eszköztárat felvonultató, jóféle városi fantasy sorozatot.
Az előttem szólók elmondtak szinte mindent, amit én is örömmel megemlítenék. Egyben mégis azt érzem, hogy erről a regényről minden nap más aspektusban, más és más gondolatot, mondanivalót, tanulságot kiemelve írhatna az arra avatott, grafomán hozzáértő egy-egy kisesszét.

Nagy elfógodottságomban, én csak oda nyilatkozhatok, hogy számomra ez a mű maga volt a tökéletes lezárás, Shara Komajd, a drejling Sigrud, valamint Ms. Mulaghesh hosszú ideig járnak még hozzám látogatóba, szellemi atyjuk, Robert Jackson Bennett pedig kedvenc szerzővé avanzsált nálam.
A zsáner szerelmeseinek kötelező, a többieknek csak erősen ajánlott darab.

16 hozzászólás
>!
Mrs_Curran_Lennart P
Robert Jackson Bennett: Csodák városa

Ez a trilógia részről részre jobb lett. Sigurdot minden részben kedveltem, most sem okozott csalódást. Pedig inkább antihős, mint hős az ő múltjával, de Sharáért mindenre képes.
A történetvezetésben, több, mint 10 év telt el a második rész óta. Sigurd bujkál, favágók között dolgozik inkognitóban, és várja, hogy Shara üzenjen. Shara azonban többé már nem tud üzenni, mivel merénylet áldozata lett, Sigurd pedig elindul bosszút állni. A szálak rendesen össze vannak gabalyodva, ismét csodákkal és istenekkel, isteni leszármazottakkal lesz dolguk hőseinknek, miközben egy régi ügy szálait próbálják felgöngyölíteni. Izgalmas, akciódús, fordulatos, tele váratlan helyzetekkel. Letehetetlen könyv (sajnos tanulnom is kellett mellette), szép lezárással.
(Fura volt Mulagesht asszott öreganyóként visszontlátni, bár a szövege most is haláli.)

>!
Noro MP
Robert Jackson Bennett: Csodák városa

Évtizedekkel az első rész eseményei után a kontinens kezd belerázódni az új kerékvágásba. Az emberek már nem sírják vissza lépten-nyomon a halott isteneket, és a szigetlakók sem űzik többé a kemény kéz politikáját. De a felszín alatt új ellentétek alakulnak ki. Ha a Lépcsők városa világháború utáni megszállást idézte, akkor most a hidegháború idejében járunk, és a klasszikus kémregények hatását fedezhetjük fel a Csodák városában. Felmerül persze a kérdés, hogy mégis ki az ellenség, ki áll a mágikus eszközöket használó kémhálózat mögött? Hiszen Szajpúr, az isteneket legyőző szigetország elvileg az egyetlen igazi szuperhatalom.

Bevallom, eleinte nem hittem, hogy Bennett harmadszor is megcsinálja, és újra felépül a fantasztikus világteremtésnek és az elgondolkodtató mögöttes tartalomnak az az elegye, amit a trilógia első két részében megszoktam. Az kétségtelen, hogy Sigrud, a megkeseredett szuperkém/berzerker figuráját nagyon jól felépítette, és mélyebb dimenziókkal töltötte meg a kemény fickós keretet, amelyet már korábban megismertünk. Bár hősünk gondolatait kezdetben csupán a bosszúállás tölti ki, a szerző fokozatosan formálja őt összetett és élő személyiséggé. Az akciót is serényen lapátolja alá, cselekményben már az első oldaltól kezdve nincs hiány. De egy ideig hiányoltam, hogy nem tudjuk, mi is történik valójában. (Persze, visszagondolva a kémregény már csak ilyen.) Bár az eltűnt gyerekek rejtélyét a figyelmes olvasó már jóval Sigrud előtt megfejtheti, ebből később még jócskán származnak meglepetések. Idővel azonban világossá vált számomra, hogy nem tétovázás volt ez, hanem rákészülés. Végül egy olyan történet bontakozott ki előttem, amely egészen az első kötet előtti időkig megy vissza, és más nézőpontba helyez bizonyos eseményeket vagy éppen szereplőket is.

A Pengék városában még relatíve egyértelműnek tűntek a világot meghatározó “frontvonalak”: a primitív világnézet a civilizáció ellen, az önmagunkat feladó csodavárás a racionalitás ellen. Az új kötet azonban sokkal árnyaltabb világképet mutat be, és felveti a kérdést, hogy a halandók győzelmével valóban megváltozott-e a világ, vagy csak a vezetőség cserélődött le? Hatásos ellenpont, hogy míg régen a szajpúriak kétségbeesésből fordultak az istenek ellen, addig ma már vannak olyanok, akiket a kétségbeesés vezérel az istenek táborába. Nagyon tetszett az a rész, amelyben végre bepillanthatunk egy épeszű isten gondolataiba is: ezzel megkérdőjeleződött az egész szembenállás szükségszerű volta. Erre rájátszott a halandók által elkövetett újabb bűnök felfedése is. A kérdés ezek után már nem az, hogyan lehet elvenni a hatalmat a nálunk erősebbtől, hanem az, hogy utána mihez kezdünk ezzel a hatalommal?

>!
Lisie87 P
Robert Jackson Bennett: Csodák városa

Tökéletes befejezése egy kiemelkedően jó és igényes sorozatnak!
Hogy mégis miért a fél pont levonás?
Az csak a saját magam hibája, nem a könyvé. Ugyanabba az anomáliába estem, mint az első résznél. Nagyon nehezen indult be a könyv, alig haladtam, azt is nehézkesen. Úgyhogy a felénél szüneteltettem, és egy másik történetet részesítettem előnyben. Végül felvérteztem magam az utolsó felére a könyvnek.
Az egész sorozatra jellemző, hogy nagyon komplex és jól felépített világban játszódik. Ebben a részben sem történt ez másképp. A csodák lecsengésével és a második
rész ipari fejlődésével megindul a technikai vívmányok kora. De az istenek – félistenek, már a megmaradtak – még egy utolsó próbát tesznek az uralkodásra.
A történetet jórészt Sigrud viszi a vállán, ő tekinthető leginkább most főszereplőnek. Szinte emberfeletti képességekkel küzd és él túl mindenféle összecsapást. A kötetben betekintést kapunk a motivációjába, a múltjába és az érzéseibe, majd egy megfelelő lezárást is kap hősünk.
Érdekes kérdés a hatalom, először az istenek irányították a halandók életét, majd a bukásukkal az emberek vették át, hivatalnokok és kormányok, de vajon jobb lett e a helyzet, vajon a hatalom nem ront e meg „egy kicsit” mindenkit, akinek a kezébe kerül. Valahogy mindenkinek az a motivációja, hogy jobbá tegye a világot, akár „rossz”, akár „jó” szereplő. Néha ez szubjektív. Sokszor úgy érzem, de ahogy a szereplők döntéseiből is lecseng, hogy hagyni kell a világot, hogy hadd formálja saját magát. Nincs abszolút jó, nincs olyan, hogy mindenkinek jó legyen. Az emberek mindig is emberek maradnak, és mindenki másképp használja fel a kezébe kapott lehetőségeket.
Hogy mi a könyv tanulsága? Nem tudnám megfogalmazni. Ugyanakkor egy különös élményt nyújtott annak ellenére is, hogy most nem voltam túl befogadó hangulatban.
A három kötet nézve számomra a második nyújtotta a legtökéletesebb élményt.
Ha bele akarsz vágni a sorozatba, én csak támogatni tudlak! Főleg téged @Riszperidon! :D

10 hozzászólás
>!
kvzs P
Robert Jackson Bennett: Csodák városa

Ritkán olvasni ennyire tökéletes sorozatzáró kötetet.
Bennett ebbe a részben lezárja, kerek egésszé teszi az istenek, Szajpúr és a Kontinens történetét, úgy, hogy ebben a lezárásban az újrakezdés, a tovább lépés lehetősége is ott van. Emellett méltó búcsút vesz az előző kötetben megismert szereplőitől. Kinek elégtételt, kinek békét, kinek újrakezdést ajánl. Emellett még a harmadik kötetben is tudja árnyalni és mélyíteni Sigrud, Shara és Mulaghesh karakterét úgy, hogy ezek az új árnyalatok nem kerülnek ellentétbe az előző kötetben megismertekkel.
Nagyon tetszett, hogy a sorozat mindhárom része kicsit más stíluselemeket használt és máshova helyezte a hangsúly. Mindegyik rész önállóan is megállná a helyét, együtt viszont kerek egészet, egy csodálatos új világot alkotnak.

>!
marcipáncica 
Robert Jackson Bennett: Csodák városa

Visszafogtam a csillagokat az előző két kötetnél, hogy majd a záró résznek oszthassam ki a maximális pontszámot, Bennett pedig felért a várakozásnak, és messze a sorozat legjobb darabját írta meg a Csodák városával, ami egyben tökéletesen kielégítő lezárása trilógiájának, és önállóan is baromi élvezetes fantasy kalandregény.
Visszatekintve az előző részekre Bennett nagyon sokat fejlődött, ritkán látni, hogy egy sorozat részei ilyen szépen mindig felülmúlnák az elődö(ke)t, mindig valami pluszt nyújtanának az addigiakhoz képest a történet és karakterek terén is, és stílus tekintetében is egyre javulnának.
A történet ütemezése nagyon jó, úgy elröppent az első 200 oldal, hogy észre sem vettem, Bennett végig pörgeti a cselekményt, és nem csak az akciójelenetek idejére keményít be, hanem az átkötő részeket is sikerül kellő feszültséggel megtöltenie. Mivel már nincs szükség olyan mértékű világépítésre, mint az előzményekben, sokkal több idő jut a cselekmény alaposabb kibontására. Ettől még persze Bennett nem vágta sutba az eddig felépített univerzumában rejlő lehetőségeket, sőt, szerintem tökéletesen építette be a modernizációt, a haladást, érzékelhető, hogy tetemesebb idő telt el a kezdetek óta, és nem csak a szereplőkön öregített, hanem az egész társadalom változásban van.
A szereplők terén nekem eddig sem volt panaszom a sorozatra, de érzékelhetően egyre jobban bánik a karakterekkel is. Sigrud persze hálás főszereplő, eddig is sokak kedvence volt, viszont pont ezért tartottam tőle, hogy már nem lesz annyi a karakterben, hogy elbírjon (még) egy történetet a hátán. Szerencsére azonban nem lett igazam, sikerült az ő karakterét is tovább árnyalni, újdonságot behozni a róla kialakult képbe. Az új szereplők is nagyon egyedi alakok, nem korábbi szereplők újrahasznosított és átcímkézett másai, hanem önálló jogon, erős, eleven részesei a történetnek.
A cselekmény egyszerre építkezik klisékből, mégis tartogat igazi meglepetéseket. Voltak fordulatok, amiket a könyv első oldalain előre lehetett látni, de mégsem éreztem olcsó megoldásnak, hogy Bennett ebbe az irányba terelte a történetet, mert logikusan felépített ív vezetett minden csavarhoz. Maga a befejezés pedig különösen szépre, és érzelmileg is intenzívre sikerült, plusz pont, hogy mindezt giccses ömlengés és felesleges időhúzás nélkül érte el.
A stílus is sokat javult a kezdetek óta, az első kötetnél még azt éreztem, hogy kicsit túlírt, kusza, néhol zavaros volt a gondolatvezetés, mostanra azonban ez teljesen letisztult, sokkal lényegre törőbb az egész. Bírom Bennett stílusát, hogy nem az a szégyenlős fajta, közben mégsem hagyja rátelepedni a felesleges sallangot a történetre.
Amit nagyon szerettem az egész Isteni városok sorozat kapcsán, hogy minden kötet önálló, kerek történetet tartogat, amiben mindig új konfliktus jelenik meg, új szereplők kerülnek bemutatásra, és mindegyik kap egy rendes befejezést is, mégis azért a Csodák városával kapott tökéletes befejezést a sorozat. A szálak elvarrásra kerültek, a szereplőktől (könnyes) búcsút vesz az olvasó, és epekedve várja, hogy mit tesz le Bennett legközelebb az asztalra.

>!
pinter_bence I
Robert Jackson Bennett: Csodák városa

"Bennett trilógiájában annyi csodálatos dolog van, hogy nehéz összeszedni. Egyrészt profin ír, ez nem kérdés. Mindhárom kötet egy-egy izgalmas rejtély elé állított minket, és tökéletes ritmussal adagolta egyrészről a megfejtéseket, másrészről a remekül kivitelezett akciójeleneteket. Ehhez három egészen izgalmas szereplőt kínált nekünk – akik mind megkapták a főszerepet a trilógia egyes köteteiben, amelyek összesen három évtizedet ölelnek fel. Az egyes könyvek úgy épültek egymásra, hogy közben egymástól függetlenül is megállták a helyüket, a harmadik kötetben mégis egységes egésszé álltak össze: olyan egésszé, amelynek üzenete van.

Shara fogalmazza meg ezt röviden egy, a harmadik kötetben idézett levélben: “The older I get, the more I think human history is just combinations and recombinations of inequalities.” Saját fordításban: “Minél idősebb leszek, annál inkább gondolom azt, hogy az emberi történelem csak egyenlőtlenségek kombinációja és rekombinációja.” (Újra- és újravegyítése, így volt fordítva a könyvben.) A Kontinens az istenek segítsével uralkodik Szajpuron, aztán Szajpur az istenölő fegyver segítségével legyőzi az isteneket, és közel ugyanolyan kegyetlenül uralkodik a Kontinensen. Hogy lehet megtörni a szenvedés és a revansvágy ördögi körét? Meg lehet-e egyáltalán? Létezhet igazságos világ?

Egy átlagos fantasyt alapul véve Bennett arról is írhatott volna egy trilógiát ebben a világban, hogy a Kadzs százötven évvel hogyan győzi le az isteneket. Remek alapanyag: az elnyomott nép fia saját tehetségét kiaknázva lázadást indít, és isteneket öl: igazságot hoz a népének, ledönti a zsarnokságot. Bennett azonban ehelyett arra helyezi a hangsúlyt, hogy mi következik a győzelem után: igazságos világot tudnak-e teremteni az egykor elnyomottak? Mennyi időbe telik, amíg a történelem valóban változik, mi kell ahhoz, hogy a régi sérelmeket leküzdje két nép? A lövöldözések, robbanások, rejtélyek és gyilkosságok mögött azok a kérdések lapulnak, amelyek a való világban is elképesztő súllyal nehezednek a világra."

Részletesen:

https://spekulativzona.blogspot.hu/2018/03/robert-jacks…

>!
abstractelf P
Robert Jackson Bennett: Csodák városa

Robert Jackson Bennett Isteni városok az első olyan sorozatom, ahol mindegyik részt kedvencnek jelölhettem. Nem azért, mert mindegyik ugyanannyira tetszett, hanem mert mindhárom kötetben volt valami, ami kiemelte a többi olvasmányom közül. A Lépcsők városában a világkép és a történelmi aspektus, a Pengék városában a főszereplő, a Csodák városában pedig az istenek, valamint az a rengeteg érzelem, amit átadott az író.

Pedig kissé tartottam ettől a résztől, mivel a magas elvárásaim mellé társult az is, hogy a főszereplő múltját ismerve a kelleténél több erőszakra számítottam. Nincs bajom az ilyennel alapvetően, de ez nem az a sorozat, ahová ezt be tudtam volna illeszteni. Szerencsére azonban felesleges volt minden aggodalmam. Valóban nem volt híja vérontásnak, de nem az volt a történet vezérfonala. Ráadásul az író több hangsúlyt fektetett a főszereplő, Sigrud, személyiségének más aspektusaira is.

Úgy gondolom, a Csodák városa kiválóan egyesítette mindazt, amik az előző részekben is jól működött. (Ráadásul még a kedvenc szereplőm, Turjin Mulaghesh, is tiszteletét tette.) Volt itt misztikum, izgalom, ráadásul jobban megismerhettem egy újabb központi szereplőt, Sigrudot.
Érdekes módon, ez volt az a kötet, ami leginkább hatott rám érzelmileg. A befejezés gyilkos volt – gyönyörű, tökéletes lezárása lett a sorozatnak, de kikészített. Nem voltam felkészülve arra, hogy ennyire szíven üt ez a rész.

Nem hittem volna, hogy lehetséges, de megkaptam mindent (és még annál is többet), amiben csak reménykedtem a sorozat lezárását tekintve. Alig várom, hogy újraolvassam az egész sorozatot, mert ezt nem lehet csak egyszer átélni!

>!
Fallen_Angel P
Robert Jackson Bennett: Csodák városa

A legjobb sorozatzáró kötet, amihez mostanában szerencsém volt. A Pengék városának különleges világába az elején még nehezen rázódtam bele, de ahogy haladtam a sorozattal, egyre inkább kedveltem a történetet (ez visszanézve a csillagozásaimon is látszik).
Robert Jackson Bennett tudott még újat vinni a sztoriba, sőt elég durva kezdéssel vágunk bele a harmadik részbe, a Csodák városába. A történetvezetésen kívül tetszett, ahogy a könyv világának változását, a technikai újításait bemutatta (a második rész után eltelt egy évtized). A szerző az események kibontása után nagyon szépen zárta le a trilógiát, tényleg semmibe nem tudok belekötni.
A szereplők közül Sigrud és Mulagesh mama az abszolút kedvencek, sőt utóbbi a mocskos szájával karaktán stílusával a kedvenc karaktereim listájára is felfér.
Abszolút öt csillagos fantasy, érdemes olvasni az egész sorozatot.

>!
rheinfuss
Robert Jackson Bennett: Csodák városa

Az Isteni városok-trilógia zárókötetében Bennett méltóképpen búcsúzik el a történet szereplőitől valamint az általa alkotott világtól. A Csodák városa lenyűgöző eleganciával fűzi össze azokat a szálakat, melyeket az első két kötetben indított útjára, a felvetett kérdésekre igyekszik kielégítő választ adni, miközben a sorozat mondanivalójának megfelelően hiteles tud maradni.

Számomra a regény a hatalomról szól, mely egyszerre képviselhet teremtő és adott esetben pusztító erőt is. Mindez pedig a történet három szintjén jelenik meg: az istenek és az őket felváltó politikai rendszer vezetői által gyakorolt hatalom, a szereplők, valamint az olvasó szintjén.

Az istenek a régi időkben hatalmas befolyással voltak a Kontinens lakosságára, ez a hatás pedig bukásukkal sem múlt el, sőt a Csodák városában megjelenő istenszerű, csodálatos lények is valami módon erre a hatalomra törnek. Ezt az isteni beavatkozást törölték el a Villanásnak nevezett esemény során, amikor is a technológiai vívmányokkal felszerelt Szajpúr meghódította a Kontinenst, és kiterjesztette hatalmát az őslakosokra, eltörölve mindenfajta csodát és azok tiszteletét. Ezt a status quót pedig a hódítókat vezető politikusok legalább olyan erőszakos, borzalmas események közepette hozták létre, és próbálják fenntartani, mint ami az istenek uralmához hasonlatos.

A szereplők közül nagyon sokakat meglegyint a hatalom ígérete: Sigrudot a lassan kibontakozó titkon keresztül, mely valamilyen módon isteni eredetű hatásra utal, Sharát, aki hatalmát igyekszik a jó szolgálatába állítani, de esendő ember lévén, nem mindig sikerült neki, a nevelt lányát, akinek titokzatos múltja a hatalom ígéretét hordozza, Ivánját, aki a pénzén keresztül bír hatalommal mások felett, és a nagy közös ellenséget, aki hajszolja az isteni hatalmat, mellyel megpróbál jót cselekedni, mindezt pedig önös érdekből, sértettség és megaláztatás okán született büszkesége birtokában.

Az olvasókban pedig nagyon könnyen aktuális politikai áthallások születhetnek, a szerző tudatosan reflektál napjaink történelmi átalakulására, hiszen a mi valóságunkhoz (sokszor a regény elnevezéseiben is megjelenő) hasonlító birodalmak és szereplők esnek egymásnak, próbálnak eligazodni a hatalom sűrűjében, felidézve múltunk zajos eseményeit.

Mindezen szinteket pedig a múlt köti össze, az a történelmi tapasztalat, hogy a hatalom birtokosai valamilyen módon mindig a múlt sebeit viselik magukon, azt próbálják felhasználni jogos vagy annak vélt igazságuk kinyilvánításához. Úgy érvelnek, hogy a saját személyes sértettségük, szenvedésük, fájdalmuk táplálja eltorzult világképüket, és miközben a segítség, támogatás, megújítás, feltámasztás, újjáéledés kifejezéseket hangoztatják, igazából a saját érdekeiknek megfelelően alakítják a világot. Az egyén pedig ennek eredményeként hasonlóan erőszakos módját találja meg az ellenállásnak, így ha esetleg sikerül is megálljt parancsolni a hatalmon lévőknek,m fennáll a lehetősége, hogy ugyanúgy irányítják majd az új világot, ahogy elődeik tették. És ezzel a dilemmával a regény isteni és emberi szereplői is szembesülnek, majd a maguk módján önfeladással, önfeláldozással vagy a hatalom megosztásával próbálnak felülemelkedni. Ilyenformán a szerző inkább a remény oldalán áll.

A harmadik kötet igazán akciódús, pörgős befejezés, melyben a kihívás a korábbiaknál is hatalmasabb, így a történet nagyszabású harcokhoz, sorsfordító, a világot megrázó kérdésekhez vezet. Keveredik benne a hagyományos, heroikus fantasy a new weird elemeivel, a posztapokaliptikus háttér az ipari forradalom egyes elemit felhasználó sci-fi jellegzetességeit is magukon hordozzák. Robert Jackson Bennett pedig továbbra is a kedvenc szerzőim között maradt.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Noro MP

Sigrud tudta, hogy támogatói „Mulagesh mamának” nevezték, amit már csak azért is szórakoztatónak talált, mert Mulageshben annyi volt az anyai ösztön, mint egy anyahajóban.

45. oldal

>!
Noro MP

Az istenségek korában az volt az istenek célja, hogy formálják a világ polgárainak valóságát.
Az istenek eltűntek. De az igény megmaradt.
Immár a kormányok feladata elmondani és meghatározni a polgáraiknak, mi is a valóság.

214. oldal

>!
gesztenye63 P

A változás lassan nyíló virág. A legtöbben nem láthatjuk kifejlett valójában. Nem magunknak ültetjük, hanem az eljövendő nemzedékeknek.
De megéri gondozni. El nem hinné az ember, hogy mennyire megéri.

65. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ashara Komajd (Shara)
>!
gesztenye63 P

Felriadok éjjelente, és az zakatol a fejemben: mi van, ha pont olyanok, mint mi?
Mi lesz, ha a gyermekeink sem jobbak nálunk? Hanem pontosan olyanok, mint mi?

387. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ashara Komajd (Shara)
>!
Noro MP

– Gyűlölettel élni olyan, mint izzó zsarátnokkal dobálni mindenkit, akit ellenségnek vél az ember. Ki tudja, ki kapja a súlyosabb sebet?

271. oldal

>!
raniaki

– Neheztelnél, ha azt mondanám, hogy kezdek kételkedni a tervben?
– Igen.
– Akkor jó. Ez esetben csak nagyon halkan gondolom.

238. oldal

>!
raniaki

Talán hibát követtem el azzal, hogy olyan óvatos és körültekintő voltam. Lehet, hogy azonnal nyílt hadüzenettel kellett volna az ellenséghez fordulnom. De hányszor láttunk már katonaruhás gyermekeket hadba vonulni? Ha visszanézek az eltelt évekre, mást sem látok… csak vakon csapkodó, csonka gyermekeket, akik múltbéli sérelmeket próbálnak megtorolni. Erre képtelen vagyok rávenni magam, Sigrud. Nem leszek annak a történelemnek a része, melyet oly jól ismerek. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ezt elkerüljem.

307. oldal

>!
joey0119

„ Persze, az erőszak a munkánk része. Egy eszköz a sok közül. De az erőszak olyan, hogy elég egyszer használni, utána követelni fogja, hogy újra és újra bevesse az ember. És rövid úton oda jut, hogy ártatlanok ellen fordítja.”

171. oldal

>!
raniaki

Érkezése, mint egy sötét mennykő, mint egy egyetlen lénybe sűrített égiháború.

383. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
George R. R. Martin: Sárkányok tánca
Victor Milán: Dinoszauruszurak
George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
Leslye Walton: Ava Lavender különös és szépséges bánata
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló
Joe Abercrombie: A királyok végső érve
Raoul Renier: A kívülálló
Joe Abercrombie: Vérvörös vidék
Mark Lawrence: Tövisek Hercege