Hullámvasút ​egy életen át 20 csillagozás

Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?
Robert Iger: Hullámvasút egy életen át

Egy ​nagy vízió alapjai: a Disney vezérigazgatója feltárja, milyen ötleteket és értékeket követett, miközben megújította a világ legszeretettebb cégét, és hogyan inspirálta azokat a dolgozókat, akik életre keltik a varázslatot.
Robert Iger 2005-ben, egy nehéz időszakban lett a Walt Disney Company vezérigazgatója. A piaci verseny egyre élesedett, a technikai fejlődés gyorsabb volt, mint bármikor korábban a cég történetében. Igernek a jövővel kapcsolatos víziója három gondolatra épült: újra és újra el kell köteleződni amellett az elv mellett, hogy a minőség igenis számít; a technológia változása ellen nem lehet küzdeni, az élére kell állni; nagyban kell gondolkozni – a globális piacban kell gondolkozni – a Disney brandet erősíteni kell a nemzetközi piacokon.
Mára a Disney a világ legnagyobb és leginkább értékelt médiavállalata lett, amelynek része a Pixar, a Marvel, a Lucasfilm és a 21st Century Fox – beleértve leányvállalataikat is. Piaci értéke csaknem ötszörösére nőtt… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
XXI. Század, Budapest, 2020
334 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156122384 · Fordította: Sziklai István
>!
XXI. Század, Budapest, 2020
316 oldal · ISBN: 9786156122391

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 37

Kívánságlistára tette 40


Kiemelt értékelések

Deszy P>!
Robert Iger: Hullámvasút egy életen át

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Nagyon tartalmas és érdekes olvasmány volt, bővebben hamarosan.

Wandamaci__könyvkuckója>!
Robert Iger: Hullámvasút egy életen át

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Amióta megjelent Robert Iger könyve, azóta el akartam olvasni. Jellemzően nem érdekelnek a vállalatirányítással vagy üzletről szóló könyvek, így tartottam tőle. Azonban rajongok a Disney-ért és végtelenül érdekelt, hogy egy ekkora vállalat vezetője hogyan gondolkozhat.

Az elején a Disney egyik legcsillogóbb és legmélyebb pillanatába is belelátunk. R. Iger ezzel kezdi meg elmesélni élete történetét és azt kell mondjam sokkoló volt.
Milyen az, amikor egy vidámparkban egy család kisgyerekét elragadja egy aligátor? És vajon mit lép erre a vállalat feje, miközben épp a legnagyobb vidámpark megnyitóján dolgozik a világ másik felén?

Hosszú, nagyon hosszú út vezetett a Disney igazgatói székéig. Viszont minden állomás más és más tanulság miatt volt érdekes.

Egyébként is jellemző a könyvre, hogy eszméletlenül olvasmányos formában íródott. Féltem, hogy túl száraz vagy túl üzleti lesz számomra, de cseppet sem.
Érdekesség, hogy Robert maga írta a könyvet, így számos más erény mellett az is kiderült, hogy rendkívüli történetmesélő. De mi mást is képzelne az ember a Disney vezetőjéről? :)

A legjobban Robert Iger személyisége fogott meg. Elképesztően emberi, empatikus és szerény. Rengeteg gondolatot kiírtam, inkább éreztem a könyvet önfejlesztő könyvnek, nincs csak és kizárólag az üzleti életre kihegyezve, inkább örök igazságok, amelyeket az élet minden területén lehet alkalmazni, biztos vagyok benne, hogy többször eszembe fognak jutni. Mindemellett rám eszméletlenül motiválóan hatott. Nem szabad, hogy megijedjünk az álmainktól vagy lebeszéljük magunkat valamiről. Ráadásul a könyv ontja magából a pozitivitást és a nyugalmat. Ez Robert személyiségéből fakad, rendkívül higgadt ember, aki mindent átgondol. Így a krízishelyzetekre adott reakcióiból, válaszaiból is rengeteget lehet tanulni.

„Hajlamos vagyok a rossz hírt olyan problémának tekinteni, amit, ha megvizsgálunk, meg is oldhatjuk, és ami felett van hatalmam, nem csak úgy megtörténik velem.”

Ha életedben legalább egyszer el szeretnél olvasni egy önfejlesztő könyvet, ez legyen az!

Sokkal részletesebben:
http://wandamaci.blogspot.com/2021/08/robert-iger-hulla…

Kitabu_hu P>!
Robert Iger: Hullámvasút egy életen át

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Nagyon rendben van ez a kis könyv, jó volt olvasni.
Rengeteg szuper gondolatot jelöltem meg magamnak, amik nem csak vezetőként, hanem hétköznapi emberként is motiválóak, példaértékűek.

Robert Iger igazán szimpatikus figura, aki gyakorlatilag a nulláról küzdötte fel magát, és abszolút megérdemelten ült bele a Disney legmagasabb székébe.

Izgalmas, és érdekes volt belelátni kicsit ennek a világméretű brandnek a működésébe, és abba, hogy milyen is volt egy klasszikus értékeket képviselő cég átnavigálása a modern korba.

Nincs sárdobálás, nincs szapulás, ezt külön nagyra értékelem, mert azért ezen az úton valóban jópár hullám akadt. Különösen szívem csücske a Steve Jobs vonal, nagyon szép emléket állít neki.♥

Nagyon motiváló, egy pillanatra sem unalmas történet arról, ahogy egy céltudatos, de önmagához végig hű ember a csúcsra jutott.♥

Bianka_Kincsei>!
Robert Iger: Hullámvasút egy életen át

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

A könyv körülbelül feléig olvashattam arról Robert hogy kezdi el a karrierjét és hogyan jut egyre magasabbra, miközben végig ember maradt és emberségesen bánt kollégáival, tisztelettel a feletteseivel. Aztán a könyv második felében pedig arról mesél hogyan került a Walt Disney Company vezérigazgatói székébe, hogyan köt barátságot Steve Jobs-sal, hogyan vásárolja fel a Pixart, a Marvelt, a Star Wars filmeket és karrierje végefelé a 21st Century Fox-ot.

Iger nem egyszerű helyzetben, nem könnyű úton lett a Disney vezetője. A változásokhoz kellettek a remek ötletei, hogy tapasztalt, okos, empatikus emberekkel vette körbe magát. Ha valamit nem tudott, akkor azt bevallotta és gyorsan megtanulta. Tisztán játszott és ez nagyon szimpatikussá tette.

Csak ajánlani tudom ezt a könyvet! ❤

Bővebben a blogomon írtam :)
https://biankakincsei.blogspot.com/2022/01/2022-januar_13.html

BBetti86 >!
Robert Iger: Hullámvasút egy életen át

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Több minden igyekszik lenni ez a könyv egyszerre. Nem biztos, hogy ez minden tekintetben jó ötlet volt, mert szinte minden területre azt tudom benne mondani, hogy ok, érdekes volt, de nem taglalta eléggé.

A legkönnyebben életrajzként tudtam olvasni. Robert Iger mesélt a szüleiről, a gyökereiről, a pályaválasztásáról, majd vettük végig a szakmai életét egészen a kötet megszületéséig. Megvannak a fő pontok, elég olvasmányos is, de nem tudnám azt mondani, hogy igazán megismertem volna belőle a szerzőt. Nagyon kevés az olyan rész, amikor anekdotákat oszt meg, vagy tényleg úgy érezném, hogy megnyílik az olvasóinak.
A legjobban akkor tetszett, amikor az érzelmeit is megosztotta és éreztem, hogy ez személyes történet, valódi ember van a történetek mögött. Talán a barátsága Steve Jobssszal volt ilyen, abban egyszerre sikerült szakmázni is és megmutatni mellette az érző embert is. (Az csak érdekesebbé tette nekem, hogy olvastam már Steve Jobs életrajzot is, így a Pixar története más szemszögből is megvolt a fejemben.)

Másodrészt, lehet vezetéselméleti könyvként is olvasni. A szakmai döntéseken keresztül taglalja, milyennek kell lennie egy vezetőnek és mi kell a sikerhez. Csak éppen itt meg nincsenek levonva a következtetések. Ha vezetési elméleti kötet, akkor kicsit jobban ki lehetne hangsúlyozni a lényeget.
Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy több is lehetne az általánosságoknál. Nem szabad félni a változástól. Igyekezni kell a megújulásra, és nem csak használni a technológiát, de élen is járni benne. Pozitívnak kell lenni és hinni a termékben. Ennél szakmaibb nem lehetett volna? Gyakran éreztem úgy, hogy ez inkább önsegítő könyvnek működik, nem egy olyan kötetnek, amiből tényleg megtudná az ember, milyen egy nagy céget vezetni.

Végül, lehet a filmtörténetért is olvasni. A Disney tényleg három nagy falatot nyelt le Iger vezetése alatt: a Pixar, a Marvel és a Lucasfilm. A végére pedig indulás előtt áll a Disney+. Annyi siker és olyan sok film az övék, amit szerettem. Az egyik kedvenc mesém a L'ecsó és szerettem is arról olvasni, hogy pl. a Disneynél látatlanban mennyit szekálták a Pixart, hogy egy szakács patkányról csinálnak mesét, aztán Igernek megmutatták a Pixarnál, aki felismerte, hogy az mekkora mese. Vagyis, megint az anekdoták és az érdekes sztorik, amelyek eladhatták volna nekem. És megint kevés volt belőlük.
Ha csak a Marvel filmeket nézem – szó van a Marvel megvételéről, majd ugrunk addig, hogy milyen sikereket ért el a Fekete Párduc?
Sokkal több filmes tartalom jöhetett volna.

Bele lehet vele kóstolni ebbe-abba, érthető és lineáris felépítésű. Iger még csak szakszavakat se hoz be, inkább magyaráz és körülír. Így semmi nehézséget nem okoz a megértése és pár dolgot meg is világít. Csak éppen… Nekem nagyon lehetett volna több élet, cégvezetés és filmtörténet is.

Nina97>!
Robert Iger: Hullámvasút egy életen át

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Talán mindannyiunknak megvolt a kedvenc Disney története, melyek kellemes emlékeket idéznek fel. Felnőttként azonban kíváncsivá válunk a színes látványos mesék mögötti háttérfolyamatokra. Robert Iger könyvével betekintést nyerhetünk a kulisszák mögé, hogyan vált a Disney vezérigazgatójává, és hogyan érte el, hogy a vállalat ismét szárnyaljon. Számomra meglepő és fordulatos eseményeket is tartogatott a visszaemlékezés. A könyv segítségével jobban megismerhettem magát a Disney-t, és sok hasznos vezetési technikával is gazdagabb lettem.

Ambrus_Janka>!
Robert Iger: Hullámvasút egy életen át

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Nagyon hosszú út vezetett a Disney igazgatói székéig Robert Iger számára. Viszont minden állomás más és más tanulság miatt volt érdekes, melynek során örök igazságokat oszt meg tapasztalatai révén, amelyeket nem csak az üzleti életben, hanem az élet bármely területén lehet alkalmazni. Eszméletlenül olvasmányos formában íródott a könyv, cseppet sem volt száraz (amitől talán tarthat az ember mielőtt belekezd egy ilyen témájú olvasásba). Rengeteg értékes gondolatot tartalmaz, érdemes lenne mindenkinek elolvasni és önfejlesztés céljából is megvizsgálni a benne leírtakat.

WickyNicky>!
Robert Iger: Hullámvasút egy életen át

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Sejtettem, hogy tetszeni fog a könyv, de sok ilyen életrajz típusú könyvből kiindulva, azt hittem nehezen fogok vele haladni a sok sallang miatt. Na ilyenek nem voltak benne. Meghaladta a várakozásaimat. Olvasmányos és érdekes, olvastatta magát, nem tudtam letenni.

Nagyon érdekes volt belelátni egy kicsit ebbe a világba, hogyan is működnek az ilyen nagyvállalatokat mozgató normák, rendszerek és emberek.

Védekezésektől és mentegetőzésektől mentes, nagyon korrektül megírt történet, melynek során végig követhetünk egy céltudatos és határozott férfit, ahogy teljesen önerőből, alázatos és kitartó munkával a nulláról – a szamárlétra minden fokát bejárva – eljutott a legmagasabb szintig. Ahol óriási és merész lépésekkel, a kezében lévő csodás brandet egy teljesen más szintre fejlesztette fel. Elképesztően nagy volumenű az amiről beszél, mégis ezt annyira egyszerűen és tisztán teszi, hogy erről könnyű megfeledkezni, ahogy olvasmányosan követjük végig az eseményeket. Pedig brutálisak a léptékek, a számok és méretek.

Nyilván túl nagy mélységekig nem merül bele az üzleti ügyekbe és a döntéshozási folyamatokba, de mégis ahogy ezeket nagyvonalakban bemutatja rengeteg értéket és megfogadandó bölcsességet ad.

Értékes olvasmány, egy tényleg csodás brandről – egy meghatározó, világszinten ismert cégóriásról. És az élethosszig tartó tanulásról és fejlődésről, konfliktuskezelésről, időmenedzselésről és problémamegoldásról.

Renáta_G>!
Robert Iger: Hullámvasút egy életen át

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Imádtam Robert Iger stílusát. Tartalmas, lényegre törő, racionális, de mégsem száraz, hanem kifejezetten olvasmányos. Egy jó mentor, akitől igazi kulisszatitkokat tudhatunk meg a napjaink nagy kasszasikerei mögött álló birodalomról és a közel ötven évvel ezelőtti tévés világba is kapunk betekintést. Iger elmeséli az elmúlt ötven évben bejárt karrierútját. Kicsit hiányoltam, hogy a magánélete is szóba kerüljön, hogy teljesebb képet kaphassak az emberről. Időnként említés szinten felbukkannak ugyan a gyerekei, házassága, válása, de szívesen olvastam volna még arról, hogy miként lehet egy ilyen tekintélyes és rendkívül munkaigényes karriert összeegyeztetni a magánélettel.

Kíváncsisága, optimizmusa, kitartása, céltudata, kockázatvállalása és innovatív vezetői stílusa mind benne van a kötetben. Megismerhetünk egy kiemelkedő karriert, ahol egy kiváló, példaértékű és motiváló életet élő ember csúcsra jutásából tanulhatunk, aki kőkemény munkával, folyamatos tanulással, fejlődéssel végigjárta a szamárlétra minden fokát és felért a csúcsra.

Bővebben: https://www.kulturpara.hu/2021/09/robert-iger-felepitet…

Hajnalka_Ferencsák>!
Robert Iger: Hullámvasút egy életen át

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Az év egyik meglepetés könyve volt, magam sem sejtettem, hogy nem fogom tudni letenni, meresztgetem a szemem, hogy csak még egy oldalt…. Robert Iger az ABC-nél kezdte karrierjét, és egészen a Disney vezérigazgatói pozíciójáig jutott. A könyv a sikereiről, nehézségeiről, a cég mérföldköveiről szól, mint a Pixar, a Marvel és a Lucas film felvásárlásai, egy cégvezető tanácsai első kézből. Nagyon érdekes volt, csupa fontos tanulsággal és elgondolkodtatóval.


Népszerű idézetek

Wandamaci__könyvkuckója>!

… amit az emberek kívülről látnak, az nem mindig tükrözi azt, ami belül zajlik.

20. oldal

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

2 hozzászólás
Wandamaci__könyvkuckója>!

Senki nem akar követni egy pesszimistát.

135. oldal

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Wandamaci__könyvkuckója>!

Ha túl sok prioritásod van, akkor azok már nem prioritások.

151. oldal

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Kitabu_hu P>!

Az emberek időnként azért riadnak vissza a nagy változtatásoktól, mert felmérik az esélyeket, és már azelőtt lebeszélik magukat arról, hogy kipróbáljanak valamit, mielőtt megtennék az első lépést.

195. oldal

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Wandamaci__könyvkuckója>!

A kudarctól való félelem elpusztítja a kreativitást.

25. oldal

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Wandamaci__könyvkuckója>!

Az innovációhoz vezető út a kíváncsisággal kezdődik.

26. oldal

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Wandamaci__könyvkuckója>!

… a régi érvelések pont ilyenek: régiek, és le vannak maradva attól, ahol a világ tart és ahol tartania kellene.

239. oldal

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Wandamaci__könyvkuckója>!

… ahogy bármit csinálsz, mindent úgy csinálsz.

27. oldal

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Kitabu_hu P>!

[…] bármilyen gyakran érjék is valós csapások az egónkat, mennyire lényeges, hogy ne engedjük, hogy ezek a csapások túl sok helyet foglaljanak el a fejünkben, és túl sok energiánkat csapolják meg. Könnyű optimistának lenni, amikor mindenki azt mondja, hogy milyen nagyszerű vagy. Sokkal nehezebb és sokkal fontosabb derűlátónak maradni, amikor az önmagunkról alkotott képet támadják […].

163. oldal

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?

Kitabu_hu P>!

Messzire lehet jutni egy kevés tisztelettel, míg annak hiányáért gyakran nagyon drága árat fizetünk.

175. oldal

Robert Iger: Hullámvasút egy életen át Hogyan építettem újra a világ legvarázslatosabb cégét?


Hasonló könyvek címkék alapján

Brian Jay Jones: George Lucas
Janet Lowe: Bill Gates mondja
Tara Bahrampour: Visszatérés Iránba
Jeff Gerth – Don Van Natta Jr.: Hillary Rodham Clinton
Teri Hatcher: Az elégett pirítós
Suzanne Schlosberg: 1001 éjszaka szex nélkül
Valerie Gold: Stephen King
Rex Brown – Mark Eglinton: A Pantera igaz története
Susan Faludi: Előhívás
Andrew Morton: Tom Cruise – nem hivatalos életrajz