Mitágó-erdő (Mitágó-erdő 1.) 159 csillagozás

Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Az Anglia egyik utolsó ősi vadonjaként ismert Ryhope-erdő rejtélye felemésztette George Huxley életét. Halála után két felnőtt fia nem csak a rengeteg szélén álló Tölgylakot örökli tőle, hanem megszállottságát is: amikor megsejtik, hogy a kihaltnak hitt állatok és ősi mítoszok hősei által benépesített erdő miféle titkot rejt, nem tudnak ellenállni a kísértésnek. Egymás után maguk is bemerészkednek a fák közé, és amit odabenn találnak, az furcsább és veszélyesebb, mint valaha is gondolták volna.

Robert Holdstock World Fantasy-díjas regényét a huszadik század legfontosabb fantasyjei között tartják számon, a szerzőről Angliában tavaly díjat neveztek el.

Eredeti mű: Robert Holdstock: Mythago Wood

Eredeti megjelenés éve: 1984

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek

>!
GABO, Budapest, 2013
312 oldal · ISBN: 9789636897772 · Fordította: Varró Attila
>!
GABO, Budapest, 2013
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636897284 · Fordította: Varró Attila

Kedvencelte 11

Várólistára tette 127

Kívánságlistára tette 112

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Ha megkérdezik tőlem, hogy vajon a fantasyt, vagy a sci-fit szeretem-e jobban, akkor habozás nélkül a fantasyt választom.
Egyszerűen azért, mert a fantasyk többsége jobban koncentrál a szereplők személyiségére, a köztünk feszülő konfliktusokra, mint a sci-fik, így sokkal emlékezetesebb és átélhetőbb karakterdrámákat képes alkotni egy jó író a zsáneren belül.
A kedvenc íróim ennek a drámai hatás elérése kedvéért nem egyszer egészen a legősibb mítoszokig nyúlnak vissza, és olyan nyers és elemi erejű motivációktól hajtott karaktereket használnak, akik már az ókori görögök számára is ismerősek lennének.

Holdstock sem tesz másként, de ő tudatosan még mélyebbre kotor az emberi lélekben, és különösebb álszemérem nélkül borítja ki elénk azt, amit ott talál.
És az bizony mohó, mocskos és kegyetlen. A szereplőit a családon belüli feldolgozatlan feszültségek: a rideg apa iránt érzett imádatból haragos gyűlöletbe és félelembe forduló érzés mellett legalább ilyen mértékbe az önző mohóság és a birtoklási vágy mozgatja.

Annak ellenére, hogy önkéntelenül is adja magát, hogy Jungot és Freudot is idecitáljam, mégis úgy gondolom, hogy amit olvastam, az nem a jungi archetípusok és a freudi személyiség szférák megjelenítése egy fantasy regényben. Még akkor sem, ha ezek igen tisztán felismerhetőek.
Én egészen más optikából látom értékesnek ezt a könyvet.
Számomra ez egy olyan fantasy regény, amelyben tudatosan ugyanazok az ősi és vad szenvedélyek, félelmek, elfojtások és gyűlöletek játsszák a főszerepet, mint azokban a mítoszokban, amelyeknek a tanulmányozását követően a XX. századi pszichiáterek ráébredtek, hogy milyen sűrű és sötét rengeteg honol az emberi lélek mélyén.

A regény fő helyszíne, a Ryhope erdő a szereplők számára valós hely, amelyet ugyan a képzelet népesít be a legkülönbözőbb lényekkel, de ezek léte már nem hit vagy hitetlenség kérdése. Ott vannak, ezért a velük való küzdelem korántsem szimbolikus szinten zajlik!

Az erdő persze generális szimbólum is: sötét és nyomasztó hely, ami átjárhatatlan, megismerhetetlen, ahol veszélyek tömege les az ott tévelygőre (már Dante is egy sűrű, sötét erdő mélyen bolyong, az Isteni színjáték elején). Olyan hely, amelynek a mélyén minden utazóra ott vár a személyre szabott ellenfele, és csak azt követően lelhet békét, ha szembenéz ezzel a szörnnyel és valahogy legyőzi.

Holdstock könyve, bár ráérősen csörgedezve indul, mint a locskapatak, de szinte már rögtön az elején magyarázatot kapunk a Ryhope erdő és a család kapcsolatára, a mitágók (mítosz-imágók) mibenlétére, tehát, aki irgalmatlan nagy fordulatra számítana ezzel kapcsolatban, az csalódni fog.
De ahogy a locskapatak is száguldó folyóvá terebélyesedik az erdőben, ugyanúgy gyorsulnak az események is, amit végre a vadon kinyújtja csápjait a főszereplő után.
S Steven, ahogy várható volt, nekivág az erdőnek, amely csak látszólag apró, de aki bejutott, annak kitárul ez a saját törvényekkel bíró végtelen világ, amelynek a mélyéig csak a legelszántabbak juthatnak el.

Steven pedig szép lassan megszabadulva a civilizációs máztól a könyv végére el is jut a rengeteg szívének határáig, én pedig várom a következő részt, hogy meglássam, hogy merre vezet tovább az útja, és milyen szörnnyel kell megküzdenie.

>!
Arianrhod MP
Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Sokáig halasztgattam ezt a sorozatot, féltem tőle, mert a fülszövegekből, egyéb ezekről a könyvekről szóló cikkekből, valamint az értékelésekből arra következtettem, hogy rendkívül nagy ismeretanyag szükséges a megértéséhez.Például pszichológia, ami nem kifejezetten erős oldalam. Valamint még nem olvastam újra a Mabinogiont, és az ír kelta mondák is elég homályosak számomra, bármennyire is szeretem. De végül nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és belevágtam. Nem tudom eldönteni most, hogy végigolvastam a 7 könyvet, jól tettem-e, vagy várnom kellett volna még. Arra jutottam,hogy ezt a regényfolyamot vagy teljesen mindentől elvonatkoztatva kell olvasni, vagy úgy, hogy tisztában van az ember a jelképek jelentésével, a mögöttük meghúzódó történetekkel.

Aki csak minden „előképzettség” nélkül olvassa, egy elvarázsolt, élő és gondolkodó erdőt kap ajándékba, ahol megelevenedik mindenki összes rémálma és vágya, aki csak belép oda. Viszont ki többé nem léphet. Megrendítő lehetőség. Mert a képzelet erdeje többé nem enged el.

Aki – mint én is – némi mítoszi alappal indul, ennél sokkal rosszabbul jár. Labirintusban találja magát, és egy perc nyugta nincs, mert minden apró utalásnak rögtön utána akar járni. Kapunk itt mindent, ősmítoszt, elfeledett meséket, amiknek egy-egy halvány képzete mindenféle következtetésekre sarkall, mert elrejtőzik más, ma ismert mesékben, összefűzve a világ összes ma ismert népét és múltját, hagyományát egymással. (Kifejezetten zavart, hogy többször írja Holdstock, ősi meséről van szó, melyet sok népnél megtalálunk, de nem mondja meg, mely mese az éppen, amire utal. Aztán napokig kerestem, de így sem megnyugtató a leletegyüttes.)

Ahogy már többen értékelésükben leírták, Jung és Freud munkássága alapján építette fel az író a történetet. Az erdő a tudatalattink, ahol a kollektív tudatalattiból felrémlenek és testet öltenek régi félelmek, a hidegtől, az éhségtől, a sötétben bujkáló rémektől, az idő múlásától, a haláltól. Kinek mi a legrémisztőbb. A régi hit archetípusai, a király, az istenek, sámánok, hősök az őskori ember hiedelemvilágából tűnnek fel, az erdő ura, a Zöldember, a Vad hajsza, Merlin számtalan alakban, Arthúr király és lovagjai millió változata millió néven, kardok és lándzsák, amelyek varázslatos tulajdonságokkal bírnak, a Grál. És Guinevra számtalan korbeli változata, akit minden férfi keres, akit mindenki el akar nyerni, mint a Grált. Mit keresnek, mit keresünk? Az Aranykort, az örök Boldogságot, Halhatatlanságot, Ifjúságot. Mint minden korban, minden ember.

Az ötlet nem eredeti, de a kivitelezése igen. Még akkor is, ha egyet kell értenem @pat megjegyzésével, az én tudatalattim sem tartalmaz neolitikus falut. Az általánosítás mindig veszélyes. Viszont emlékszem, 2-3 éves koromban nem mertem éjszaka kidugni a lábam a takaró alól, mert tudtam, hogy a Farkas az ágyam alatt lakik, és ha kidugom a lábam, leharapja. Azóta is farkas-mániás vagyok, és most elgondolkodtam, hogy teljesen automatikusan mindig olyan isteni hősökhöz vonzódom, akiknek vagy farkaskísérőik, vagy farkasalakjuk van. Lehet, hogy mégis ott van az a neolitikus falu?

Hogy választ kapjak erre a végtelenül zavaró és nyaggató kérdésre, végigolvastam a 7 könyvet. De nem kaptam végül választ, és lezáratlannak érzem a történeteket. Voltaképpen arra gyanakszom, tudatosan szerkesztette Holdstock lezáratlannak a meséket, hiszen az emberi hősök, akik valamennyien a visszatérés lehetősége nélkül tűnnek el az erdőben, mesévé és mítosszá válnak maguk is. Nem tudjuk meg, életben maradtak-e vagy sem, de azt igen, hogy az emberi világba hús-vér alakjukban többé nem tértek vissza.

Ami miatt a sorozatot kedvencek közé tettem, az,hogy rengeteg új összefüggést nyújtott tálcán éppen azokban a témákban, amiket én is kutatok. De mint irodalmi mű, minden egyes történet megborzongat, és velőtrázó sikolyokat hagy a „tudatalattimban”. Mert azt sugallja, nincs gyógyulás. Az emberi hősök elméje bomlott, a medicina a mese, amiben megtalálják magukat újra, mégsem gyógyulnak meg a szó szoros értelmében, örökre bezárják magukat önnön meséjükbe. Jobban szeretem a megszokottabb boldog végeket. De ez nem von le semmit a szerző és a művek értékéből. Ez is egy nézőpont, ha nem is mindig reményteli, vagy nem is mindig ért egyet az ember a sugallattal.

Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a meséket és mítoszokat, de nem riasztják a véres, durva, naturalisztikus leírások. És mindazoknak, akik szeretnek pszichológiai rejtvényeket fejteni.

>!
pat P
Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Alapvetően nem rossz könyv ez.
A stílusát meg a nyelvezetét például nagyon szerettem, annyira hangulatos, és a helyszínek, főleg maga az erdő, hát huhh.
Az alapötlete is tetszetős, bár voltak vele problémáim. Hogy nekem nincs újkőkorszaki falu a kollektív tudattalanomban, az teljesen biztos! De még bizonyos fehér lovakon és csodaszarvasokon is csodálkoznék. (Igazából persze az is baj lehet, hogy Jung ötletét a kollektív tudattalanról sohase bírtam megérteni. Hogy az úgy hogy.)

És sajnos nincs az a freudista / jungiánus (vissza)fejlődéstörténet, amit ezzel a mérsékelt érdekességű és tempójú cselekménnyel értékelni tudnék.
Pláne, hogy az a cselekmény igen nagy részben egy paranormális szerelmi többszögön alapul. Meg egy halványabb apa-fiú-fiú problematikán. Nekem egy komoly, bölcseleti tudományokon alapuló főhőst ne a szíve vezéreljen! Vagy mije.
A végső döfést a könyv szubjektív élvezeti értékén pedig az a tény okozta, hogy ez a csodás Mitágó-erdő, meg a történet bizonyos fordulatai engem sajnálatosan az X-térségre emlékeztettek. Folyton. Nem volt jó.

27 hozzászólás
>!
TiaManta 
Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Azt hittem én leszek egyik védelmezője a könyvnek. Nem tévedtem még ekkorát.
Az első negyedébe teljesen beleéltem magam, így hátborzongatóan jó érzés volt az eleje. A szereplők elég egyszerűek, de arra még is jók voltak, hogy az erdőt és teremtményeit bemutassák rajtuk keresztül. Ekkor még élveztem.
A hirtelen váltás a Nő megjelenésével jött, és kezdett zuhanó repülésbe. Minden tulajdonságok beleakartak nyomni a csajba ami a csövön kifér, hisz ő tényleg egy nemi képzelgés, nem más. Erős, gyenge, érzőszívű, vadállati, törékeny, harcias, büdüs, szexi. Személyisége nincsen. Ezért a semmi csajért mennek ölre… Mert Magic…
A karakterek végtelenül felszínesek lettek. Nyálas, és unalmas lett.
spoiler
Képtelen voltam megragadni újra a misztikus hangulatot, mert annyira idegesítő volt benne mindenki.
Az ötlet kiváló, az írásmód úgy szintén. Más nem.
A végén, már ne haragudjon senki, de én elröhögtem magam kínomban.
spoiler
Kínos volt.

4 hozzászólás
>!
Shanara
Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Az első, ami magával ragadott az olvasás során az az összetett mitológiai háttér, a világ, amelyet a szerző olyan ügyesen kitalált és mesterien alkotott meg. A tudattalanból előlépő és fizikailag megtestesülő emberek és lények, valamint az egész köréjük szőtt történet teljesen megbabonázott. Nincs sok szereplő a regényben, de a teremtett világ mégis hemzseg a lényektől és történésektől, tele van mitológiával, mítoszokkal, múltbeli történések árnyaival, egy furcsa varázslattal, amit még most sem tudok rendesen megfogni és megmagyarázni. Mintha nem csak a sötét erdő mélyén rezegne valami, hanem a szöveg is hasonlóan viselkedne, valami egészen különleges leselkedik a sorok között azt várva, hogy kivesse hálóját az olvasóra.
Kíváncsiság, félelem és csodálat, bennem ezek az érzések kavarogtak folyamatosan. Mindezt az erdő vonzása, maguk a fák, a törzseik között megbújó ősi és furcsa lények, a különböző korokból a jelenbe átlépett emberek generálták és persze a mindent átjáró varázslat, amelyet a legendák és mesék, a régmúlt emlékei tápláltak.
Alapvetően egy lassú cselekményű regény, nem egy mai stílusú fantasy, de rengeteg és még annál is több ötletet tartalmaz. A komótos történetvezetés azonban csak csapda, amelybe az olvasó gyanútlanul belesétál, amivel hagyja magát elkábítani és egyszer csak azt veszi észre, hogy az erdő egyik ösvényét követi és megszállottan akar még beljebb kerülni, megtalálni azt, amit elvettek tőle és próbálja megérteni a legendák mélyén lapuló igazságot. Mert minden mese, minden mítosz ősi igazságot, ősi bölcsességet tartalmaz, amelynek a jelentése a mai ember számára talán már elsikkadt, de amit még mindig értelmezni tudunk, ha akarunk.
Nem csodálkozom azon, hogy díjat nyert ez a regény, nem lepődöm meg azon, hogy vannak még kiegészítő részei, mert rengeteg ötlet van még ebben a félig valós, félig mesevilágban, amelynek éppen csak a felszínét sikerült megérinteni. Ennek az élő és vibráló erdőnek, amely féltőn őrzi a titkait, minden tisztásán akad valami látnivaló, minden bokra alatt meglapulhat valami ismeretlen. Az én agyam még most is azon kattog, hogy vajon mindent megértettem-e elsőre, amit meg lehetett és úgy érzem, hogy korántsem így történt.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2013/11/robert-holdstock…

>!
meacska
Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Nagyon kíváncsi voltam erre az erdős történetre.
Az erdő veszélyes, viszont engem megnyugtat, nagyon titokzatos, de felszabadító, olyan ősi (még a maiak is), mégis megvan a maga rendje.
Aztán ha már erdő, akkor ott van még Bakacsin-erdő és Fangorn Tolkientól, úgyhogy igazából magam sem tudom, hogy mit vártam, talán valahogy a kettő keverékét egy kis Fekete Istvánnal súlyozva… Megkaptam? Talán igen, talán nem…

Kicsit utánanéztem a dolgoknak és a könyv mélyén nagyon is megbújik a pszickológia, jungi archeotípusok meg ilyenek – ne ijedjetek meg, ha még nem hallottatok róla, én sem (egyáltalán nem vagyok humán beállítottságú), viszont a könyv hatására kicsit utánaolvastam, ha másért nem is, akkor ezért megérte. Ha előtanulmány nélkül kezded el, az sem baj, de kiegészítésnek szerintem megéri utánanézni egy kicsit a pszichológiának.

Kényelmes könyv három fő fejezetre bontva, én is kb. így olvastam el. Mindhárom fejezetnek megvan a maga kis lényege (és pszichológiája), ebbe most nem mennék bele (érdemben nem is tudnék).
Talán az első rész inkább a családról, az apa-fiú és testvéri kapcsolatokról szól, a második a szerelemről, a harmadik pedig egy ősi utazásra visz mitológiákkal, „ősemberséggel”.
Olvasni jó volt, nem száraz, szépen kitölti a könyvet, de biztos van, akinek egyik-egyik fő fejezet kissé unalmasnak fog tűnni, nekem nem volt vele problémám, a vége kicsit talán meghökkentő és összecsapott

Ha csak kalandregényként olvasod egy pici fantasyval megszórva, semmi gond, de ha van némi pszichológiai jártasságod, talán felfedezel benne még valami pluszt.
A maga nemében egyedi könyv, nem olvastam még hasonlót.
A karakterek viszont sablonosak, én nem tudtam megkedvelni sem a kicsit őrült, érzéketlen apát, sem a harcos hercegnőt, sem a két marakodó fiút. Nem adtak számomra semmi pluszt, nem igazán érdekelt a sorsuk, talán a könyv végén izgultam csak kicsit értük, de akkor meg már pont vége lett…

Kicsit lassabb folyású történet, ami nem is csoda, hiszen nem mostanában íródott (eltelt már pár évtized az első kiadás óta), engem kicsit Tolkien menni-menni-menni stílusára emlékeztetett, bár Tolkiennak (számomra) még volt egy kis plussza, ami miatt ez egyáltalán nem volt zavaró, itt viszont ez hiányzott…

Sokat gondolkodtam, hogy mit mondjak a borítóról… Valamiért kicsit a logós fantasyk jutnak róla eszembe első pillantásra, amiket nagyon nem kedvelek és nem is akarom észrevenni a polcon, jobban megnézve viszont visszaadja az erdő varázsát, nem ereszt, ahogy a Rhyope-erdő sem, így végül is elérte a célját…
Fordításról-szerkesztésről nem nagyon tudok mit írni, nem vettem észre semmilyen nagy bakit, hibát

Kaptam egy csöpp Tolkient, egy pici Jungot, de ha Fekete Istvánt is vársz, akkor csalódni fogsz, az erdei élet igazi oldala nem kapott szerepet, csak a képzeletben megjelent mitágók kelnek életre, nincs Vuk, Kele és Uhu.

Érdekes könyv volt és biztosan sajnálnám, ha kimaradt volna az olvasmányaim közül, nem hiába nyerte a díjakat, viszont a szereplők miatt mégsem fog a kedvenceim közé tartozni. A folytatásokra viszont vevő vagyok, érdekel az erdő sorsa, múltja, jövője, szerencsére a szereplők újak lesznek, a hangulat pedig sokkal borúsabb. Rettegni akarok vagy depizni. Valami elborultat várok. Úgyhogy kívánságlistára felírva.

Kiknek ajánlom? Nem is tudom… Biztos, hogy nem ifjúsági könyv, ha igazán be akarjátok fogadni, kell egy kis élettapasztalat. Ha szeretitek az irritáló, egysíkú szereplőket, akkor bátran emeljétek le a polcról, ha pedig kicsit kalandoznátok a pszichológia világában, mindenképpen szerezzétek be.
Huh, máskor egy év alatt összesen nem írom le ennyiszer a pszichológia szót… :D

>!
Noro 
Robert Holdstock: Mitágó-erdő

A könyv számomra egy bizarr, de lenyűgöző visszafejlődés története. Első fejezetei – és lehet, hogy ez meglepő lesz – kifejezetten tudományos nézőpontról tanúskodnak. Röpködnek az olyan kifejezések, mint az „agykérgi energiaáramlás” vagy „ley mátrix rezonancia”. Persze ezt ma már áltudománynak mondjuk, de az 1940-es évekbe helyezve teljesen hihető, hogy egy bogaras vidéki tudós forradalmi áttörés előtt áll a parapszichológia területén.
De a kollektív tudatalatti „nem akarja” (izgalmas kérdés, hogy ez vajon mennyiben metaforikus és mennyiben érthető szó szerint), hogy racionális módszerekkel kutassák, és az ésszerűséget előbb-utóbb minden szereplőnél felváltják a heves – a mi szemszögünkből indokolatlanul heves, mondhatni irracionális – érzelmek. A tudományos kutatás elfelejtődik és előtörnek az ősi ösztönök. Mintha az utóbbi 2-300 év felvilágosult kultúrája puszta máz lenne, ami alól az első adandó alkalommal visszatér a primitív ember. Nem kényszerűségből, hiszen az Erdő körül ott a modern világ – de aki csak kapcsolatba kerül az ősvadonnal, az végül mind elutasítja a XX. századot, végső soron szabad akaratából. Jól megformált, élő karakterekből maguk is valamiféle fantasy hőssé kezdenek válni, annak archetipikus sablonosságával.
Mikor végül eljutunk az erdő mélyére, és az egy egész külön világnak bizonyul, már egy percig sem gondolkodunk azon, mi történt a térrel és az idővel – ezeket az elvont fogalmakat magunk mögött hagyjuk, ahogy szó szerint a mítoszok földjén járunk. Ráadásul a mítoszok szülötteinek is megvannak a maga legendái, amik a külvilágiakról szólnak…

>!
Szirmocska
Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Az erdő különleges hely. Mindig vonzott és gondolom ezzel nem vagyok egyedül. A fák időtlen, mohos csarnoka, vagy akár a szomszéd utca végén lévő kis ligetecske, mind nagy titkok tudója és az örökké megtestesítője. Egyeseknek kaland, másoknak a harmónia színtere. Nem véletlen, hogy annyi néven és formában van jelen az irodalomban.
Ugyanakkor elég egyetlen apró kis gondolat és az erdő megtelik rémekkel, bárki és bármi rejtőzhet a fák mögött, akár saját magunkkal is szembetalálkozhatunk. Holdstock is erre a sokrétű erdő szimbólumra épít. Egyszerre vonzó hely, ugyanakkor ijesztő. Benne teremnek a mítoszok, de önmaga is egy mítosz. Egyszerre haladunk az erdő mélyére, az emberiség közös tudatának mélyére és saját magunk belső világában oda, aminek a létezéséről nem is tudtunk. És a főszereplőn keresztül egyszerre tudjuk kívülről szemlélni a mesét és ugyanakkor a részese lenni. Nem akarom tovább boncolgatni ennek a zseniálisan összetett pszichológiáját, megtették ezt már mások, nálam sokkal jobban. De pont ez volt számomra a legerősebb vonása a történetnek. Ez az összetettség és mélység.
Tény azonban, hogy kicsit lassabb folyású a történet. Főleg az első fele. Ezért bevallom, hogy bár tetszett az alapötlet és a kivitelezés minősége is, az olvasás első fázisában nem kötött le teljesen, leginkább a harmadik rész tudott berántani. Ezért vontam le egy fél csillagot és ezért nem volt teljes az élmény.
Fantasy rajongóknak mindenképp ajánlom. Már csak a különlegessége miatt is. De azok számára is elgondolkodtató lehet, akik érdeklődnek a mítoszok kialakulása és pszichológiája vagy a mesék születése iránt.

>!
ViveEe P
Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Nem adok ennél kevesebb csillagot, mert lehet csak az a baj, hogy nem vagyok elég művelt ehhez a könyvhöz. És így élvezhetetlen volt számomra.
Nos, elolvastam pár értékelést, és szerintem mindenki írta, hogy Jung kollektív tudatalatti teóriája erősen megjelenik benne. Sosem tanultam pszichológiát, nem is fogok, de utána olvastam, hogy annyira hülyén ne végezzem. Nem gondolt hülyeséget az úr, de amúgy én nem éreztem ezt olyan nagyon meghatározónak a könyvben.
És ha ezt nem nézzük?
Akkor kapunk egy 10% párbeszédet, abból is 6% érthető részt tartalmazó leírást egy meglehetősen fura családról, akik megkattannak egy erdőtől és az abban élő legenda szereplőktől, és az apa meg a testvérek is ugyanabba a képzelet szülte nőbe szeretnek bele… borzasztó.. :/
Ami még zavart, hogy a könyvben szereplő mitológiai szereplők 99%-ról szerintem nem csak én, de szerintem nagyon sokan nem hallottak, és nem is nagyon részletezik ki a történetüket. De megint lehet az én műveltségemmel van baj.
Nem hiszem, hogy az én véleményemre kell adni ennél a könyvnél, ha mégis így van, akkor azt javaslom kíméljétek meg magatokat ettől a könyvtől..

>!
RandomSky
Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Az egyik legjobb fantasy, amit valaha olvastam.
Gyönyörű, sűrű, szimbólumokkal teli, de semmit készen nem adó történet. Egyszerre szépirodalom és izgalmas kalandregény. Káprázatos értelmezése a mítoszoknak, az emberiség elfeledett örökségének, olyan sötét, az olvasóra rátelepedő hangulattal és varázzsal, amely alól nem lehet szabadulni.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2013-10-21+…

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Shanara

Úgy képzelem, hogy a két nép együttes indulatai hozzák létre a mitágókat, de azok kétségkívül ahhoz a félhez húznak, amelyik kultúrája mélyebben gyökerezik abban, ami szerintem a ley mátrix lehet – ezért születik Arthur a britek megsegítésére a szászok ellen, majd ezért keletkezik a Csuklyás a szászok védelmére a normann hódítók ellen.

53-54. oldal (GABO Kiadó, 2013.)

>!
Shanara

A mitágókat a gyűlölet és rettegés hatalma szüli, és az ősvadonban öltenek testet, amelyből vagy kilépnek a nagyvilágba – mint Arthur, avagy Arthorius-alak, a medvehős, aki népek vezetésére termett –, vagy megbújnak természetes élőhelyükön, megtestesítve a mindenkori jóreménységet.

53. oldal (GABO Kiadó, 2013.)

>!
Shanara

– Ez egy őstölgyes, Steve, olyan vadon, amit sosem érintett emberkéz, azokból az időkből, amikor még ezt az egész vidéket hatalmas lomberdők borították, tölgy és kőris, bodza, berkenye és galagonya… (…) Több, mint 250 hektárnyi erdő terül el a szomszédságunkban ezekből a fákból, egészen Grimley határáig. 250 hektárnyi eredeti, jégkorszak utáni ősvadon, érinthetetlenül és feltáratlanul évezredek óta. (…) Ellenállva minden változásnak.

27. oldal (GABO Kiadó, 2013.)

1 hozzászólás
>!
Shanara

– Az eljövendő években mindent elmondnak majd. De a mesének mostan még nincs vége.

313. oldal (GABO Kiadó, 2013.)

>!
vercsa

Ekkor bukkantak elő a földszellemek: mintha a talajból bújtak volna ki, körülvettek, röpködve méregettek, kacagáshoz hasonlatos furcsa hangokat adtak ki. Keringtem és forgolódtam, próbáltam kivenni valami értelmes formát a lények kavalkádjából, olykor felrémlett benne egy arc, egy horgas ujjú kéz vagy egy fényes karom, ami felém kapott, de visszahúzódott, még mielőtt hozzám ért volna. Itt-ott felvillant egy nőalak, karcsún és érzékien. De többnyire torz grimaszokat láttam, inkább manószerűt, mint emberit: lobogó hajú, szikrázó szemű arcokat, néma sikolyra nyílt széles szájakkal. Vajon mitágók voltak? Nem igazán volt időm fontolóra venni. Kezek túrtak a hajamba, végigsimítottak a bőrömön. Láthatatlan ujjak cirógatták a hátam, csiklandozták fülem tövét. A szürkület csendjét hol széllel bélelt kacajok szakították cafatokra, hol éjjeli madarak rikoltottak bele, amelyek emberi arcokat viselve fejem fölött keringtek.

>!
Belle_Maundrell 

– Amikor olyan sok minden elvész az idő sötétjében, lennie kell egy legendának, ami megénekli az eltűnt tudás dicséretét.

355. oldal

>!
Quator

„Hosszas, megvető pillantással végigmérte Guiwenneth-t, ami inkább féltékenységről, mint kíváncsiságról árulkodott. Fiona Ryhope szeplős képű, szalmaszőke lány volt, a bőre sápadt, akár a tejsavó.”

139. oldal, 7. fejezet - Második rész (GABO, 2013)

>!
Quator

„Nem vitás, hogy ő a Kelta Hercegnő megtestesült eszményképe, ragyogó vörös hajával, sápadt bőrével, kislányos, de férfierejű testével. Vérbeli harcosnő.”

109. oldal, 5. fejezet - Második rész (Gabo, 2013)

>!
Quator

„- Gyakran próbáltunk bejutni az erdő mélyére. Emlékszel azokra az expedíciókra, Chris? A mélycsapás egyszer csak véget ért, és mindig eltévedtünk, halálra rémülten.”

20. oldal, 1 fejezet - Első rész (GABO, 2013)


A sorozat következő kötete

Robert Holdstock: Lavondyss Utazás az ismeretlenbe

Mitágó-erdő sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gene Wolfe: A kínvallató árnya
Terry Pratchett: Piramisok
China Miéville: A város és a város között
Jack Vance: Lyonesse 3. – Madouc
Susanna Clarke: A hollókirály
Michael Moorcock: Gloriána, avagy a kielégítetlen királynő
Guy Gavriel Kay: Ysabel
Kij Johnson: Vellitt Boe álom-utazása
Ken Liu: A papírsereglet és más történetek
Nnedi Okorafor: A halálmegvető