Isten ​hozzád, Anglia! 24 csillagozás

Robert Graves: Isten hozzád, Anglia!

Önéletrajza ​talán a legjobb műve Robert Gravesnek, a Magyarországon is népszerű angol költőnek, regényírónak. Magától értetődő természetességgel, teljes költői őszinteséggel tárgyalja élete eseményeit; nem torzítja a képet sem álszemérem, sem elfogultság: egyszerűen vállalja önmagát – könyve így lesz mentes minden önigazolástól, mentegetőzéstől, hamis érzelmességtől és utólag szőtt legendáktól. Előkelő magániskolája zárt világából, kamasz-univerzumából egyenest az első világháború lövészárkaiba került a fiatal költő, a Somme melletti nagy anyagcsatákba, ahonnan sebesülten, századosi rangban tért vissza a megtépázott Oxfordba, hogy a többi dúlt idegzetű, húszéves veterán társaságában megpróbáljon beilleszkedni a frontok hullahegyeihez szokott katona számára oly idegen, feje tetejére fordult, háború utáni világba – és végre mindent odacsapva megpróbáljon, igazi hivatása szerint, költővé lenni. Keserű hangú, de hetyke, vidám könyv – 1928-ban írta élete és pályája legjelentősebb… (tovább)

Eredeti cím: Good-Bye to All That

Eredeti megjelenés éve: 1929

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Emlékezések Európa

>!
Európa, Budapest, 1979
346 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630722321 · Fordította: Szilágyi Tibor, Tótfalusi István

Enciklopédia 1


Kedvencelte 6

Most olvassa 5

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

Bla I>!
Robert Graves: Isten hozzád, Anglia!

Robert Graves angol író és költő. Hosszabb-rövidebb angliai tartózkodásait nem számítva élete nagy részét Mallorca szigetén töltötte, amelyet épp az Isten hozzád, Anglia! (1929) című önéletírása anyagi sikere tett lehetővé. Az Isten hozzád, Anglia! pedig – az önéletírás ellenére – az egyik legmegrázóbb háborúellenes mű, amit eddig olvastam. Pedig jó néhány versenytársa van. Kíméletlen őszinteségében a szerző önmagát sem mentette élete eseményeinek taglalása során. Ez igen dicséretes, minden nagyrabecsülésem.
Kalandosan szerencsés leszerelése viszonylag egyedül álló távozási módnak tűnik a hadseregből, s különlegesen szerencsés volt abban is, hogy megúszta a spanyolnáthát. Millióknak ez nem sikerült! Már akkor egyet értett a vakkal, aki látta, hogy a versailles –i békeszerződésben kódolva van az újabb háború. Oxfordban egyik művét még „arábiai Lawrence” is megdicsérte, akivel ott – más hírességek, pl. Thomas Hardy mellett – gyakorta találkozott. Az egyetem elvégzése után Egyiptomba nevezték ki az Egyiptomi Királyi Egyetem angol irodalomprofesszorává, de végül úgy érezte tisztességesnek, hogy beadta lemondását. Visszatértek Angliába, majd elváltak feleségével, s így Anglia nem lehetett többé otthona.
Kitűnő, olvasmányos, élvezetes könyv, ajánlom!
Tudtátok egyébként, hogy Graves egyik hazánkbéli látogatásakor irodalmi díjat is alapított az év legjobb fiatal magyar költőjének elismerésére. A Graves-díjat többek között Kálnoky László, Zelk Zoltán, Tandori Dezső, Simon István, Rakovszky Zsuzsa és Parti Nagy Lajos is kiérdemelte.

mezei P>!
Robert Graves: Isten hozzád, Anglia!

Őszinte és távolságtartó.

Őszinte családjával kapcsolatban, szüleivel , testvéreivel, németországi rokonaival kapcsolatban, gyerekkorával, az angol iskolarendszerrel kapcsolatban. Ez az őszinteség kiterjedt a háborúval, az angol politikával ill. politikusokkal, az angol hadsereggel kapcsolatos véleményére is.

A távolságtartás „művészetét” már kora gyerekkorában el kellett sajátítani, hiszen gyerekkorában több public school-ba járt, és iskolatársai rengeteget gyötörték – elsősorban német neve (von Ranke) miatt). Az iskolapadból kikerülve rögtön a háborúba csöppent. A könyv jó háromnegyed része a háborúról, a hadseregről, kiképzésről, bajtársakról, csatákról szól, kisebb történeteken keresztül. Jónak tartottam ezt a távolságtartást – ennyi borzalmat másképp ki sem lehetne bírni – sem íróként, sem olvasóként. És bár a harcmezőt kellőképpen borzalmasnak találtam, a hátországot, az otthoni idegengyűlöletet is hasonlóképp. Egyszerűen elborzasztott az idézett „Egy Egyszerű Anya” levele és az arra érkező válaszok.

Rendkívül érdekes volt, hogy számos író-költő kortárssal, (Hardy, Lawrence, Milne) találkozott, barátkozott.

A könyv végét kicsit összecsapottnak éreztem, és maradt bennem pár kérdés néhány dologgal kapcsolatban. Mindenesetre egy nagyon őszinte, finom humorú írót ismerhettem meg Robert Graves személyében.

Piintyő>!
Robert Graves: Isten hozzád, Anglia!

Pedig nemrég azt mondtam, hogy egyelőre búcsút intek a háborús könyveknek. Ki gondolta volna? A fülszöveg szerint önéletrajzi regény. Hát az is! De zömében az író első világháborúban való részt vételét írja le. Ő elsősorban költőnek tartja magát, de sajnos erről az oldaláról nem sikerült megismernem, mert bár kerestem a guglival, de magyarul nem találtam egy versét sem. Iróként már több találkozásom is volt vele (Vitéz Belizár, Claudius, az Isten, Jézus király), szerettem is a regényeit, s nem csalódtam most sem benne. Az öt csillagot tőlem is megkapja. Mert őszinte, kendőzetlen önvallomás, nem szépíti saját szerepét, elismeri, hogy több jó barátjával is összeveszett bizonyos dolgok miatt, ön ironikusan mutatja be saját magát, felmenőit – ugyanakkor nagy tisztelettel is van irántuk. Mert emberközelbe hozza a háborúban harcoló tiszteket, katonákat, a háborús események mindennapjait, melyben a tragikus események mellett helyet kapnak a humorosak is, így oldva valamelyest a borzalmak keltette hatást. De a háború nála is csak háború. Értelmetlen halálok, súlyos sebesülések, mint amelyet Graves is szerzett. A walesi Királyi Lövészezred katonái (merthát róluk szól leginkább) itt is csak arra várnak, hogy beszerezzenek egy *könnyűt* (könnyű sebesülést), amivel aztán kórházba vonulhatnak, s majd haza. A négy év viszont nagyon hosszú idő, s felgyógyulás után nagyon sokuknak vissza kell menni, olykor a halálba.
Nos, hát ilyen ez a könyv: kíméletlenül őszinte, ugyanakkor keserű is, mert ráébred néhány tiszt társával, hogy ez már nem az a háború, aminek indult, ez már nem *felszabadító*, inkább hódító. S ezért kell annyi fiatal életnek pusztulnia.
Aki szereti a háborús regényeket, annak jó szívvel ajánlom.

2 hozzászólás
ppeva P>!
Robert Graves: Isten hozzád, Anglia!

Kíváncsi voltam nagyon, milyen is egy 100 %-os könyv. Hát: jó. Nagyon jó.
Érdekes a világ, a környezet, amit önéletrajzában leír. Családjában az angol és német szál, a vidéki és „úri” Anglia élete, a bentlakásos iskolák – meglepő őszinteséggel, kritikával és önkritikával ír, saját magát se kímélve. Aztán az önkéntesként bevonulás, és a könyv fő szála: az első világháború, a lövészárkokban töltött kőkemény évek. Majd sebesülése, felgyógyulása után a beilleszkedési kísérletek az időközben idegenné vált „otthon” viszonyai között. Kiábrándulás, keserűség, nehézségek a felnőtt világban (mindössze 22 éves!), pacifizmus, szocialista eszmék, feleségén keresztül a feminizmus. Mégis összességében nem egy keserű, elkeseredett könyv. „Íme, az életem!” – mondja Graves, szinte hányaveti büszkeséggel, miközben alaposan megcibálja a brit oroszlán bajuszát, az idősebbek nemzedékét, a vallást és társadalmi kötöttségeket – és én csodálom érte.
Jó kis olvasmány.

Giulia>!
Robert Graves: Isten hozzád, Anglia!

Nem szeretem a háborús történeteket, de Graves olyan jól ír, hogy még ezt a részét is érdekesnek találtam.

Katyesz>!
Robert Graves: Isten hozzád, Anglia!

A 10. fejezettől kezdődően foglalkozik az író az első világháborúval, ami számomra kifejezetten érdekes volt. Foglalkoztam már a témával, de magyar oldalról nézve. Meglepődtem, hogy az angolok mennyi baklövést követtek el azzal, hogy nem voltak rendesen felkészülve. Ha egy kicsit is jobban odafigyelnek kevesebb lett volna az áldozat. Sok helyen arról számol be, hogy a német sereg jobban felszerelt és felkészült volt.

CaptainV IP>!
Robert Graves: Isten hozzád, Anglia!

A háborús téma és az önéletrajzi könyvek kedvelőinek nagyon erősen ajánlott, aki pedig a kettő egyszerre, annak kötelező.

Olvasmányos (ahogy Graves ír, nekem kifejezetten tetszik) és részletes.
Persze, nem tökéletes, itt-ott veszít az izgalmasságából, és én néha kicsit elvesztem a sok hadosztály között, de még így is többet tudtam meg arról, hogy milyen az élet lövészárokban, mint amennyit történelem órán el mernek mondani a tanulóknak.

Azt nem mondom, hogy kötelező olvasmánnyá tenném középiskolában (bár én magam akként olvastam, igaz, egyetemen), de azért én örülnék, ha több fiatal srác találkozna ezzel a könyvvel.
Valahogy reklámozni kéne…

mackótestvér P>!
Robert Graves: Isten hozzád, Anglia!

A fél csillag levonást egyes részek végtelenül unalmas kialakítása miatt kapta. Ezek az összekötő részek néha visszafogták az olvasási kedvem, de a legnagyobb veszély az elején volt…ott törtem a fejem, hogy miért is ez lenne az a könyv amit el kell olvasnom? Szomorú, de amikor a háború bekúszott a történetbe, akkor valahogy a cselekmények is felpörögtek és csak úgy faltam az oldalakat. Amikor a háború elköszönt és a vége ismét lapossá változott…. Ezektől eltekintve monumentális mű, bepillantást engedve egy óriás költő/író lelkivilágába, megpróbáltatásaiba. Aki bármely, a háború alatt írt művét olvasta, magyarázatot fog kapni a miértekre. Aki nem olvasta, lehet kedvet kap…de egy biztos: az értelmetlen öldöklést, és az abban felvállalt szerepet soha nem fogjuk megérteni…..főleg a senki földjén, pár száz méter véráztatta területért.

homo_ludens>!
Robert Graves: Isten hozzád, Anglia!

Feladtam. Pedig a Belizárt és a Claudiusról szóló könyveket nem tudtam letenni. De ez nem megy; nem értem. Nem tudom, mi az obsitos, az alantos tiszt, mi a zászlóalj, a tartalékos ezred (melyik-melyik alrésze, milyen viszonban vannak egymással), a sztori közepén jöttem rá, hogy a Királyi Lövészek nem a Walesi Királyi Lövészek szinonimája, hanem egy teljesen más egység, és még sorolhatnám. Ez persze nem Graves hibája, hanem az enyém, teljesen tájékozatlan vagyok a témában. Ezért nem is pontozok.


Népszerű idézetek

mezei P>!

A jelek szerint a politikusok képtelenek emberi módon viselkedni.

ppeva P>!

A téli hónapokban minden vasárnap futballoztam a falu csapatában. A játékot mi, leszerelt katonák vezettük be újra Islipban, vagy tizennyolc évi szünet után. Egy kilencvenéves falusi aggastyán elpanaszolta, hogy a futball már nem olyan férfias játék, mint az ő kamaszkorában volt. A mezőn át rámutatott két öreg fűzfára:
– Az volt a mi kapunk – mondta. – A másik félmérföldnyire fölfelé a folyó mentén. A rendőr fújta le a meccseket. Az utolsó meccsen három ember halt meg… az egyiket agyonrúgták, ketten a vízbe fujtották egymást. Nagy meccs volt.

312. oldal

4 hozzászólás
_ada>!

Száz között is alig akadt egy katona, akit vallásos érzés is inspirált volna. A lövészárokban nehéz lett volna vallásosnak maradni, még ha a hazai kiképzőzászlóalj vallástalanságát valahogy átvészelte is az újonc hite. Montagne-ban volt a II. zászlóaljnak egy hivatásos őrmestere, aki elmondta nekem, hogy ő bizony háború idején nem tart ki a vallás mellett. Szerinte a niggereknek (értsd az indiaiaknak) igazuk van, amikor harc közben hivatalosan is felfüggesztik a vallási szabályokat.
– És az a sok hülyeség, uram… már megbocsásson, uram… amit az újságokban olvasunk, uram, hogy milyen csodálatos, hogy az útmenti feszületekre folyton lövöldöznek, de az Úrjézus alakja valahogy sohase sérül meg… felfordul tőlük a gyomrom, uram. – Ez volt hát a magyarázata, hogy amikor a dombtetőről lőgyakorlatot vezényelt, nem tudván, hogy ott állok a háta mögött, miért kiabálta: – Hétszáz, félbalra, hapsi a kereszten, öt lövés, össztűz, TŰZ! – A szakasza pedig odapörkölt, beleértve azt a két „bibliástóbiást” is, akinek a haza írt levelei mindig ugyanazzal a formulával kezdődtek: „Drága Testvérem Krisztusban!”

191. oldal, 17

mezei P>!

Foglalkozás… Útlevelemben az van, hogy „egyetemi tanár”. 1926-ban, amikor először váltottam ki útlevelet, ez látszott a legegyszerűbbnek. Gondoltam rá, hogy azt írom be, „író”, de erre a szóra az útlevélkezelő tisztviselők gyakran furcsán reagálnak. Az „egyetemi tanár” egyszerű reakciót vált ki belőlük: bamba tiszteletet. Nem kérdeznek semmit.

Kapcsolódó szócikkek: útlevél
mezei P>!

Akik nem aludtak, üldögéltek, dohányoztak, levelet írtak haza, tisztogatták a puskájukat, körmükkel roppantgatták a tetveket az ingük varrása mentén, szerencsejátékokat játszottak. A tetű állandó tréfálkozás tárgya volt. A kis Bumford egyszer a kezembe nyomott egyet:
– Éppen azon vitatkozunk, uram, mi a jobb, az apraját kell-e irtani, vagy a nagyját. Morgan itten azt mondja, hogy ha az ember elkapja a véneket, az aprójószág már magától elsenyved bánatában; de Parry meg azt mondja, hogy a fiatalokat könnyebb elroppantani, aztán a véneket ráérünk elkapni, amikor a temetésre mennek.

ppeva P>!

Edgworth professzor, az All Souls professzora, kerülte a társalgási angolságot, és csökönyösen olyan szavakat és kifejezéseket használt, amelyekkel az ember csak könyvekben szokott találkozni. Egyszer egy este Lawrence éppen visszajött Londonból, és Edgeworth összetalálkozott vele a kapuban.
– Volt-é nagy kalamitás a Metropolisban? – kérdezte.
– Volt némi kalamitás is, de leginkább ölték egymást a népek – felelte Lawrence nagy komolyan.

302. oldal

mezei P>!

Hogy az apám költő, az legalább megóvott tőle, hogy bármiféle hamis tiszteletet érezzek a költők iránt.

mezei P>!

Figyelmeztetett [Nancy, R. G. menyasszonya], hogy feminista, és vigyázzak, mit mondok a nőkről; egyfolytában dühítette, ahogyan a huntingdoni farmerek a feleségükkel meg a lányaikkal bántak. De a keresztény vallásról adott durva összegzése ("Isten férfi, tehát nem sokat érhet az egész") nagy terhet vett le a vállamról.

Piintyő>!

Akkoriban sokat töprengtünk, vajon nem lehetne-e már véget vetni a háborúnak. Azt beszélték, hogy a Központi Hatalmak 1915 őszén békét ajánlottak Asquithnek a status quo ante alapján, és ő hajlandó lett volna fontolóra venni a feltételeket, de minisztertársainak ellenkezése megbuktatta a liberális kormányt, és Lloyd George koalíciós kormánya vette át a helyét, amely a „végső győzelmet” hirdette. Siegfried hevesen bizonykodott, hogy el kellett volna fogadni a békefeltételeket, amivel én is egyetértettem. Számunkra a háború immár nem kereskedelmi vetélytársak versengése volt, hanem kizárólag az idealista fiatalabb nemzedék feláldozása az idősebbek ostobaságának és önvédelmi rémületének oltárán.

246. oldal

mezei P>!

Cuinchyben patkányok tenyésztek. A csatornából jöttek, falták a rengeteg hullát, és hihetetlenül elszaporodtak. Amikor a Walesi ezrednél voltam, egy új tiszt jött a századhoz, és a barátságos fogadtatás jeleként olyan fedezéket kapott, amelyben rugós ágy állt. Éjszaka, amikor lefeküdt, mocorgást hallott, az ágyra világított a zseblámpájával, és két patkányt talált a takaróján, egy levágott kézen marakodtak. A történetet pompás tréfaként mesélgették.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ken Follett: A Titánok bukása
Michael Morpurgo: Hadak útján
Ford Madox Ford: Túl mindenen…
Jacqueline Winspear: Maisie Dobbs és a háborús rejtély
Sebastian Barry: Messze, messze
David Leavitt: Az indiai hivatalnok
Virginia Woolf: Mrs. Dalloway
Louisa Young: Drágám, tudatom veled…
Pat Barker: Felépülés
James Herriot: Az élet dicsérete