Zavaros ​vér (Cormoran Strike 5.) 94% 449 csillagozás

Ismét varázslatra számítottam, de… A sorozat korábbi könyveihez hasonlóan ez is elég független ahhoz, hogy önállóan is megálljon, de leginkább egy hosszú, folyamatos elbeszélés részeként olvasható, mert a két főszereplő személyes kapcsolatának fokozatos fejlődése a sorozat egyik központi narratív szála. A 2015-ös „Gonosz pálya” utószavában Robert Galbraith megjegyezte, hogy írását a „saját privát játszóterének érzi”. A „Zavaros vér”, az ötödik és egyben legújabb Cormoran Strike regény bizonyítéka annak, hogy a játszótere mélyebbé és komplexebbé vált. Arra gondolok, hogy ez egy olyan vita középpontjában állhat majd, amely valószínűleg igencsak megoszthatja a könyv olvasóit. Egy olyan „vihar”, amely nagy mértékben beárnyékolhatja a regényt. spoiler Az első hat fejezetben azt sem tudtam igazán, mi a történet, mivel Galbraith Strike-ra, a családjával kissé bonyolult kapcsolatára, valamint munkatársa, Robin Ellacott életére összpontosított. Ellentétben a sorozat korábbi könyveivel, amelyek lendületesen indultak, ez inkább egy családi drámához hasonlóan kezdődött. A Margot Bamborough doktornő eltűnését övező rejtély a regény előrehaladtával elmélyült, a hazugság, a félrevezetés, a hibás emlékek és az eltűnt tanúk labirintusán haladva. A nyomozás a széles körű regény középpontja, amely számomra túl sok karakterrel, incidensekkel és váltakozó történetsorokkal volt tele. Ezáltal az út körülbelül kétharmadában rájöttem, hogy teljesen elvesztettem az érdeklődésemet. És mire elértem a végső felvonást, éreztem a fáradtságot és örültem, hogy mindez véget ért. Cormoran és Robin fejlődő kapcsolata a múltban valódi érzelmi húzást jelentett, de most a kedves detektív páros sem menthette meg ezt az elbeszélést a könyvön kívüli világtól. Noha ezidáig élveztem a Robinnal és Strike-kal eltöltött időt, de most a ki nem fejezett szeretet és a kifejezett ingerültség áramerősségével folytatott beszélgetéseik által „még ők is kissé kiborultak”. spoiler Csak remélni tudom, hogy Rowling még legalább egy könyvet ad nekünk róluk, mert ez biztosan nem az a duó, akiket az előző nyomozásaikban ismerhettem, és szerettem meg. Valószínű, hogy bennem van a hiba, ezért mindenkinek azt ajánlom, hogy olvassa a két főszereplő elfojtott (szikrázó) romantikáját, akár tökéletesnek is találhatjátok (mint sokan mások), és „nézzétek meg”, mennyi csoda maradt még benne, amit én nem vettem észre.

Íme a 2021-es húsvéti molyhoroszkóp egy kisebb szemelvénye:
Szűz
A húsvét érdekes módon nem munkát rejt. Kezébe akad egy korábban impozáns krimi sorozat legutóbbi, 5. kötete, és nem habozik elolvasni azt. És jön a tavaszi szél, és dőlnek a felesleges információk, és mégsem történik semmi. Bár állni látszik az idő…, ahogy a költő mondta. A szűz válaszúthoz érkezik, és úgy dönt, a sok húsvéti locsolás előtt még egy pár szem Algopyrint és Frontint is bevesz, majd nekiesik valami értékesebbnek, és vérrel locsolja be gondolatai pázsitját a nyál helyett, amit nem a romantika adott (legalább abból lett volna valamicske), hanem a bealvás. Öröm az ürömben: az alvásproblémák megoldódnak.

Eddigi legjobb Strike és Tsa. élményem. Sokakkal ellentétben nem zavart a lassú történetvezetés, az alig csordogáló nyomozás, az apránként csepegtetett infók, a magánélet hétköznapi (?) történései, a szinte real-time sztori, sőt! Valahogy úgy éreztem, az út a fontos(abb), nem(csak) a cél. Rég éreztem már azt, hogy nem érdekes meddig tart elolvasni (pedig manapság szinte már hajszolom a könyveket, az oldalszámot, ami lassan az olvasásélmény rovására megy és ezen tudatosan változtatni kell), csak tartson minél tovább.További akár 1000 oldalon keresztül is 'éltem' volna velük. Köszönöm Cormoran, Robin! Várlak vissza mihamarabb!

„Nem a hibáink határoznak meg minket. Hanem az, hogy mit teszünk a hibáink kiküszöbölése érdekében.”

Úgy tűnik Rowling szeret a sorozatoknál egyre hosszabb kötetekkel előrukkolni, amit jelen esetben annyira nem is bánok. Többen túlírtnak tartották ezt a részt, ám én cseppet sem éreztem annak, hiába volt közel 1000 oldalas a könyv. Két hétig nyomoztam együtt Cormorannal és Robinnal, amit nagyon élveztem. Strike ezúttal egy igazán érdekes megbízást kap. Egy rejtélyes körülmények között eltűnt nő lánya keresi fel, hogy derítse ki mi történhetett az édesanyjával. Az ügy nehézsége abban rejlik, hogy Margot Bamborough nem a közelmúltban, hanem már negyven évvel ezelőtt tűnt el. Roppant mód izgalmas volt, ahogy a sok apró morzsából összeállt a végére, hogy mi is történt pontosan azon a bizonyos estén, amikor Margot-nak nyoma veszett. Engem baromira meglepett az ügy megoldása, mert kifejezetten csavarosra sikeredett.
Természetesen a nyomozás mellett újfent betekintést nyerünk Cormoran és Robin magánéletébe. Mindkettőjük életében akadnak nehézségek, amikkel a munka mellett meg kell küzdeniük, ráadásul az egymás iránti érzéseik sem könnyítik meg a dolgukat. Mondjuk az olvasó életét sem könnyítik meg, mert néha már a falat tudtam volna kaparni, amikor ahelyett, hogy megbeszélték volna dolgokat, inkább puffogtak magukban. :D
Lehet, hogy már túl elfogult vagyok, de szerintem ez az egyik legjobb krimi sorozat, amit eddig olvastam. ♥

OMG, mint egy oázis a nyakig érő sz.rtenger közepette. (De ez képzavar, úgyhogy inkább ne képzelje el senki vizuálisan.) Még a könyvtár is kinyitott, addig gondolkoztam, hogy akkor most megvegyem-e, és hova préselek egy 1000 oldalas könyvet, aminek különben sincs meg az előző négy része, míg megvettem e-ben, és természetesen a következő munkanapon bejelentették, hogy kinyit a könyvtár, de még ezt se bánom, sőt, lehet, hogy direkt ennek köszönhető.
Hát, nekem a Rowling-krimi nehezen akart beindulni, az első két résztől nagyon nem voltam elájulva, de hát ez van, nemhiába a Harry Potter szerzője, most már azért belejött, és lassan ott tartunk, hogy bármit írhat, ezzel a (jó értelemben vett) profizmussal. 1000 oldal, de nyugodtan olvastam volna 5000-et is, úgy érzem. Láttam, hogy sokak szerint túl van írva a könyv, hát nem tudom, nekem direkt jót tett most, hogy Robin problémáival foglalkoztam, amíg ezt olvastam, addig se a sajátommal meg ezzel az egész helyzettel (vajon mi fog történni velük a covid idején?!). Jó volt a krimi-szál és a magánélet is jöhet. Ötös!
off

Nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz, de engem Robin és Strike kapcsolata jobban izgatott,mint a döglött akta. Na, de kezdjük az elején.
Rettentően vártam már a folytatást, én az előző részt is imádtam és szerencsére ebben sem kellett csalódnom. Tetszett ez az ügy, jó ötlet volt az írónőtől ez a 40 éves megoldatlan eltűnés. Nekem icipicit lassan indult be a dolog, az elejét elég szenvedősen olvastam, és a nagy időbeli ugrások is kicsit zavartak, de hát ha olvassuk ez mind érthető is. Így is egy majd ezer oldalas könyvről beszélünk, nem is vártam hogy kifejti Galbraith spoiler. Az ötödik részben sokkal több magánéleti szálat kapunk,mint ez előzőekben. Strike családja is nagyobb szerepet kap a történet alakulásában és Robin magánélete is eléggé hangsúlyos itt. Mindketten sokat vívódnak magukban a múlttal, jelennel és jövővel kapcsolatban és az sem segít, hogy spoiler
Ami az ügyet illeti: az biztos, hogy meglepett a titokzatos eltűnés csavaros megoldása. A tanúk újbóli kihallgatása, az elméletek, mind mind izgalmasak voltak számomra. Az akkori fiatal hölgyek ma már nyugdíjasak és szeretik ha van társaságuk, még ha pletykálhatnak is valakinek. Elég sokat nevettem a történéseken, csipkelődésben és humorban nem volt hiány szerencsére.
Remélem nem kell sokat várni a folytatásra :)

Megvezetett, de olyan mesterien.
Eszembe nem jutott volna ez a befejezés, jó , nem volt százas, de szinte egyik sem, na de ez …
Végre kimondták Robinék válását, még egy ilyen alakot, mint Matthew, á …
Charlotte, nem lenne szabad annak a nőnek szabadlábon élnie. A végére azért Strike megtette a szükséges lépést.
Na és a gyilkosságok … Itt annyi volt, amennyi szerintem az előző négyben összesen sem.
Nem akarom lelőni a végét, de ez kegyetlen volt.
Joan, potyogtak a könnyeim.

Vajon a 40 évre visszamenő bűnügy felderítésének nehézségét hivatott a majd' 1000 oldal híven visszatükrözni? Úgy értem, ha mondjuk húsz év zavarosában kell halászni, akkor csak 500 oldalra rúg a sztori? Kicsit hosszú volt, na, bár hazudnék, ha azt állítanám, nem dörzsöltem a kezem a felénél, tudva, még mennyi meglepetés következik, hisz hőseink alig derítettek addig ki valamit.
Tetszett, hogy Robin egyre nagyobb mértékben járul hozzá a nyomozásokhoz, akár részdiadalokkal, akár a kész megoldással.
Azt hiszem, ez a kötet nálam versenyben van a Gonosz pályával a legjobb Rowling-krimi címeréért.

Az elmúlt egy hetet ezzel a könyvvel töltöttem, ami bő egy évet jelentett Strike-al és Robinnal és nem volt elég! Annyira nevetek magamon, hát most fejeztem be egy 988 oldalas könyvet és már hisztizek is a folytatásért.
Pedig ezen a köteten sokan el fognak vérezni, félig meddig fejet is hajtanék a túlírtság vádja előtt, de én már valahogy túljutottam ezen. Soha semmilyen könyv vagy sorozat nem hozta ki belőlem ennyire, hogy milyen jó is lenne magánnyomozó lenni és nem csak az utolsó 100 oldal felgyorsult tempójára és izgalmára gondolok, nekem az egész csomag kell, az eleje is, az unalom is, a zsákutcák is, minden. Ugyanígy vagyok a főszereplő párossal, ha azt kellene olvasnom, ahogy Strike átböfög egy hétvégét pizzázva és egy ügy bizonyítékait átbogarászva, hát üsse kő, hozok neki cigit, csinálok neki teát, csak hadd maradjak, légyszi!
Mivel ebben a részben egy döglött akta, egy 40 éves ügy a főnyomozás, így eleinte az izgalmakat a kisebb ügyek, a nyomozóiroda élete jelentik és minden eddiginél jobban belemélyedünk Strike magánéletébe és Robin megváltozott status quo-jú életébe. Az eltűnt doktornő esete a vezérfonal, ami szép lassan válik fontossá az olvasó számára, már jócskán benne jártam a könyvben, amikor azt vettem észre, hogy jé, engem tényleg érdekel ez az ügy, mi történhetett, ki volt a tettes? Néha azért volt egy-egy fejezet, egy hosszabb beszélgetés, aminél megnéztem, meddig is fog tartani, de az ügyre visszatekintve Rowling kölcsönkérte Harry varázspálcáját, hogy elvonja a figyelmet a fő trükkökről. Zseniális lett a megoldás, hűháztam rendesen. De azt is megértem, ha valaki nem érez így, sokszor konkrétan a saját munkámat (szociális munka) juttatta eszembe a sok idős emberrel való beszélgetés, az emberi megvillanások ilyenkor, ami nyilván másnak viszont nem mond semmit.
A nyomozáson túl pedig kaptunk sok-sok-sok remek Strike, Robin vagy Strike és Robin jelenetet, utóbbiakból nem is tudom melyik a kedvencem spoiler. Annyira… emberi, finom helyzeteket teremt Rowling, sokszor a csendnek, egy elejtett félmondatnak is nagy ereje van. Kíváncsi vagyok, meglépi-e egyszer a két karakter az utolsó nagy lépést egymás felé. Az biztos, hogy én ott leszek és szurkolok nekik a háttérben.

Update: Na, itten is vagyok másfél év és egy újraolvasás után, és ez még mindig egy gyönyörűségesen 5 csillagos könyv. A krimiszál cseppet sem csorbult amiatt, hogy tudtam a végét, sőt, így jobban tudtam a jelekre figyelni és külön poén, hogy az spoiler Amit most leginkább kiemelnék az a Cornwall szál an bloc, Joan szála, a családi epizódok, a helyiek szeretete és törődése, a tenger. A Robin&Strike csúcspontok most is fenomenálisak voltak, tűkön ülve várom az új részt!

Ha az előző része három csillag, akkor ez simán négyet érdemel, mert az igaz hogy nagyon hosszú és elnyújtott és vannak benne olyan részek, amik csak tölteléknek valók, mint például, hogy Robin milyen parfümöt szeretne, ezen eltudott csámcsogni oldalakon keresztül, de minek? Ki nem sza..a le milyen illatú a csaj? Na a másik, hogy Cormoran hogyan sántít, a lábcsonkja így meg úgy és masszírozgatás meg egy lábon ugrálás…..értem hogy nincs lába, de minek mindig erről írni??? Ami pozitív, most is ment macska-egér harc köztük, hogy ki kire mosolygott és ki mire gondolhat, és ki mit vett vagy nem vett szülinapra( ez is kár volt) de annyira nem tolta most arcunkba, csak kicsit, mert azért nyomozgattak is.
Ha nem egy évet kapnak egy 40 éve eltűnt nőt megtalálni, hanem többet, akkor át is nevezhettük volna a címet, Végtelen történetnek, de így lezavarták 1000 oldal alatt.
Amúgy maga a nyomozás az tetszett, meg a végkifejlet is, a végére a 20 szereplőt is megtudtam már jegyezni, hogy ki ki csoda, szóval nem volt rossz, de hosszú nagyon!