Nem tudom, létezik-e olyan, hogy klasszikus krimi, de nekem végig az járt olvasás közben a fejemben, hogy „de jó végre egy klasszikus krimit olvasni”. Értettem ezalatt, hogy nem egyre véresebb és erőszakosabb gyilkosságok során át göngyölítődik fel az ügy, hanem komótos nyomozás után, a logikára alapozva, az apró részletek összeillesztésével.
Nagyon élveztem, hogy a részben általam is ismert londoni helyszínek szolgáltatták a hátteret az eseményekhez. Eddig sohasem figyeltem fel erre, de ha ismerős a környezet, amiben a történet játszódik, az hozzáad egy pluszt az olvasási élményhez, és segíti a bevonódást.
Ebben a könyvben minden adott a kellemes szórakozáshoz és kikapcsolódáshoz: izgalmas rejtély, szimpatikus főszereplők, a gazdagok és szépek átlagemberek (mint én) számára elérhetelen világa. És nekem itt van az egyik problémám ezzel a krimivel. A karaktereket mintha körzővel és vonalzóval rajzolták volna meg. Mindenki hozza a formáját, a sablont, ahogyan a divatvilág szereplőit, a popsztárokat, az érdekből házasodó, felszínes nőket, a rendőröket, a háborús veteránokat stb. elképzeljünk. Olvasás közben végig azon morfondíroztam, hogy egy-egy figura ábrázolását a mély emberismeret vagy inkább az adott társadalmi csoportról elterjedt közhelyek ihlették. Kizárólag azért szavazok az előbbire, mert tudom, ki a szerző.
A másik problémám a történetvezetéssel volt. Amikor a páromnak meséltem a könyvről, azon kaptam magam, hogy nem az izgalmas eseményekről, hanem a szerző írástechnikájáról elmélkedem, arról, hogy milyen ügyesen bontja ki a szereplők múltját, egymáshoz való viszonyát. Mivel én olvasás közben inkább a szereplők jellemfejlődésére és a lélektani vonatkozásokra figyelek, elgondolkodtam, hogy mitől lehet ez. Végül arra jutottam, hogy vannak picit erőltetett elemek a történetben, és bár nem koncentráltam ezekre tudatosan, de valahogy mégis hatottak rám. Egy példa: ha két embernek megismerjük a magánéletét, és ebből már világosan kiderül, hogy legfeljebb barátként fognak tekinteni egymásra, feleslegesnek tűnik újra és újra beleszőni a szövegbe a gondolataikat arról, hogy miért is nem akarnak összejönni a másikkal. De ez már szőrszálhasogatás, tudom.
Furcsa, hogy ezeket írom, mert egy krimihez nem szoktam extra elvárásokkal közelíteni. Mivel azonban egyrészt ez alapvetően egy nagyon jó és élvezetes krimi volt, másrészt Rowling írta, egyszerűen csak szerettem volna, ha zseniális, nem csak nagyon jó. De valójában szerettem a könyvet és biztosan el fogom olvasni a folytatásokat is.
U.i.: Egy logikai bukfencet felfedeztem a történetben, de nem írom meg, nehogy „elspoilerkedjem” a sztorit azok számára, akik még most készülnek elolvasni.