Halálos ​fehér (Cormoran Strike 4.) 302 csillagozás

Robert Galbraith: Halálos fehér

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy ​zavart fiatalember, Billy felkeresi Cormoran Strike-ot, hogy a segítségét kérje egy bűnügy felderítésében, aminek azt hiszi, gyerekként tanúja volt. Strike-ot mélységesen felzaklatja a történet. Bár Billy nyilvánvalóan mentálisan beteg, és nem is emlékszik sok konkrét részletre, van benne és a történetében valami nagyon őszinte. Csakhogy mielőtt Strike alaposabban is kikérdezhetné, Billy rémülten elrohan.

Strike és Robin Ellacott (aki eredetileg a titkárnője volt, mostanra pedig a társa a nyomozóiroda vezetésében) igyekeznek a történet végére járni: az ide-oda kanyargó nyomozás pedig elvezeti őket London kis sikátoraitól a Parlament titokzatos legbelső irodáin keresztül egy gyönyörű, de vészjósló vidéki kúriáig.

Ráadásul a nyomozás labirintusában dolgozó Strike magánélete sem olyan egyszerű: újdonsült magánnyomozó-sztárként már nem tud olyan észrevétlenül dolgozni, mint valaha. Egykori titkárnőjével is bonyolultabb a viszonya, mint eddig bármikor. Robin már a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
GABO, Budapest, 2019
640 oldal · ISBN: 9789634068242 · Fordította: Nagy Gergely
>!
GABO, Budapest, 2019
640 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634067955 · Fordította: Nagy Gergely

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Jane Eyre · Mr. Rochester · Cormoran Strike · Robin Ellacott · Matthew Cunliffe

Helyszínek népszerűség szerint

London


Kedvencelte 22

Most olvassa 17

Várólistára tette 115

Kívánságlistára tette 110

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

mate55 >!
Robert Galbraith: Halálos fehér

Robert Galbraith (J K Rowling) nem véletlenül érezte az egyik legjobban megírt kötetének ezt a részét. Tudta jól, hogy olyan művet tett le az asztalra, ami meglepő katarzist tár az olvasók elé, újból megnyitva ezzel egy rég elfeledett irányt a krimi irodalom kedvelői számára. Miért? Mert „hajlandó volt ásni”. Mélyre. Mert rengeteg olyan apróságra, részletre kitér, ami mellett játszva elmehetnénk. Mert élvezettel félrevezet kóstolgatva a különféle helyzeteket, átvariálva a súlypontozást, becsalogatva az olvasót egy olyan labirintusba, amelyből csak a bravúros „útmutatásával” juthatunk ki. Igaz, nem lehet azzal vádolni, hogy „pörögne”, vagy nem boncolná lélektani pontossággal a karakterek összetett lelkivilágát. Míg a két főszereplőnk egymás iránti növekvő vonzalma a finom hasonlatokban vész el, ők maguk az angol tájban teszik ugyanezt, amit a jóisten is az elveszni vágyóknak talált ki. A közöttük kibontakozó kapcsolat számos kérdést vet fel, kezdve a két fél normálistól igencsak eltérő személyiségjegyeitől, a közöttük lévő egészen eredeti szerelem valódiságáig. Azt a (az előző részekből már megszokott) semmibe vezető kifutót használják, amit az írónő vigyázó tekintete kísér végig az útjukon. Nincs ilyen jó soruk az útjukba akadó szereplőknek: ők azok, akik a „menekülés utáni állapotot” testesítik meg, a leélt, elvesztegetett életeket, és mint ilyen, tele van sóvárgással, hazugsággal, torz lelkekkel, féltékenységi rohamokkal, kitörni készülő gyilkos hajlammal, amelyekkel Galbraith olyan magától értetődő bőkezűséggel bánik, hogy fel sem tűnik. Mindent összevetve egy olyan könyv, amelynek olvasására előismeretektől, kortól és nemtől függetlenül mindenkit előszeretettel sarkallok.

16 hozzászólás
robinson P>!
Robert Galbraith: Halálos fehér

„Kezdd a történetet minél közelebb a végéhez!”
„Bánj úgy a vadidegen emberek – az olvasóid – idejével, hogy azok ne érezzék elvesztegetettnek az írásoddal töltött perceket.”
(Kurt Vonnegut)
https://gaboolvas.blogspot.com/2019/05/halalos-feher.html

23 hozzászólás
Amadea>!
Robert Galbraith: Halálos fehér

Két dolog biztos:
1. Soha ne piszkáld az arisztokraták lovait,
2. A gyenge teánál kiábrándítóbb dolog nincs.
(+1: a könyvelők nem kezelik az ügyfeleik pénzét.)

Olvastam pár negatív véleményt a Cormoran Strike-sorozat legújabb kötetéről, de inkább az előző rész miatt volt bennem némi félsz, mert úgy éreztem, Rowling nagyon elhúzza a gyilkos személye körüli találgatást és kicsit vontatott lett a regény vége.

Ebből okulva én nem is húzom tovább a szösszenetem lényegét: nekem tetszett a Halálos fehér. Lehet, hogy kritikusabb lennék vele szemben, ha nem lennék zombi és frissen, kipihentem vizsgálgatnám a cselekményt, de a jelenlegi álláspontom az, hogy baromi jólesett olvasni.:D

Rowling felnőttregényei számomra abszolút komfort-sőt, kabátkönyvek. Az Átmeneti üresedés az etalon, de Strike nyomában is jó haladni, és nem, engem nem untat a tizenhatodik tea-és sörfogyasztás leírása, hogy a Tottenham Court Roadon felbontották az utat és nehéz rajta haladni, hogy Strike kivasalta a legjobb öltönyét, ami olasz és még Charlotte-tól kapta stb. Plusz Rowling nagyon be tud vonni a nyomozásba – krimik esetében általában sodródom az árral és hagyom, hadd lepjen meg a szerző, de itt jólesett a rejtélyeken gondolkodni, mert abból aztán van bőven. Kicsit illúzióromboló belegondolni, hogy lehet, Rowling nem is egyedül rakja össze a könyveit – a köszönetnyilvánításban általában egy egész csapat szerepel. Biztos nem ő bújja egy hétig a könyvtári könyveket valami építészeti információmorzsa után –, ennél a könyvnél pedig különösen kíváncsi lettem volna, hogyan építette fel és mennyi ideig tartott, hiszen a saját bevallása szerint is bonyolult és a Halálos fehérrel párhuzamosan egy színdarabon és két forgatókönyvön is dolgozott. És három gyereke van, te jó ég.

Szóval ez egy elég bonyolult könyv, de ezúttal nem éreztem, hogy feleslegesen elnyújtja, vagy csak annyira gondolkoztam narancsleves dobozokon meg lovas képeken, hogy nem tűntek fel az esetleges hibák. Kifejezetten mérges lettem, amikor néhány kulcsmomentum annyival lett elintézve az olvasóknak, hogy Robinnak feltűnt pár dolog, Strike megkérdezte, mik azok, és Robin elmondta. Nem igazságos kizárni minket a nyomozásból, sose szerettem ezt a megoldást.

Egyszer a kedves azt mondta, hogy nagy tanulsága a Tűz És Jég Dala sorozatnak, hogy ne b…kodj ne húzz ujjat a nőkkel. Ez a Halálos fehérre is igaz, főleg Robin kapcsán; az első rész okos, de főként mellékszereplő titkárnőjétől eljutottunk oda, hogy Strike-kal egyenrangú szereplővé vált és ő a fejlődik többet a sorozat pár éve alatt, ahogy Rowling egyre több dolgot adott hozzá a karakteréhez, és nem a sablonos erős nő módon/stílusban, és nem is az agyafúrt-gyönyörű-de-halálos szinten mozog. Mi Robin a Kakukkszó elején? Egy nagyon szép, de bizonytalan lány, aki nem találja a helyét, és együtt él a jóképű, de már akkor se valami szimpatikus iskoláskori szerelmével. Kiközvetítik Strike cégéhez, ami más, mint a korábbi irodai helyettesítő munkái és ráérez a nyomozás ízére. Innentől folyamatos konfliktusokba keveredik a párjával, a családjával, Rowling pedig varázsló módjára (bocs) előhúz néhány múltbeli esemény a kalapból és kikristályosodnak Robin motivációi. A Halálos fehér idején ér a végére annak a kínnal teli folyamatnak, amikor képes nemet mondani és nem hátrál meg, hiába reszket belül. Abszolút életszerű karakter marad; nem lesz belőle Xena, se early Anita Blake, se Arya Stark, hanem hétköznapi ember, fél, küszködik, mardossa a kétely, fájnak a sebek, amelyeket a fiútestvérei és a most már istenesen seggfej, abuzív Matthew (az ő antifejlődése is életszerű, nem válik karakteridegenné) okoztak, de összeszorítja a fogát és állja a krízishelyzeteket, akkor is, ha legszívesebben elmenekülne. Látjuk az érem mindkét oldalát, ismerős érzelmekkel és ez teszi hitelessé.

Strike meg Strike, mogorva, biceg, leszokóban van a sült krumpliról és fáj a csonkja, szóval olyan strike-osan viselkedik – sajnos vagy sem, de ellopták tőle a show-t, viszont a reakciói alapján nem igazán bánja.

Még sokat lehetne elmélkedni a családon belüli sérülésekről (az arisztokraták különösen jól művelik a traumatizálást), az egyedülállók vs. házasok-gyerekesek szabadnapjairól, a szép nőkkel szembeni extra előítéletekről, meg mindenféle lószínekről.

klara_matravolgyi>!
Robert Galbraith: Halálos fehér

Ez a rész is olyan bravúros volt, mint az előző három. Remélem lesz még folytatás, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy alakul Robin és Cormoran kapcsolata.
Utóirat: Matthew te görény!

4 hozzászólás
cseri P>!
Robert Galbraith: Halálos fehér

És megérkezett a letehetetlen nyári olvasmányom. Abszolút megértem a kritikákat, elvégre micsoda dolog Rowlingtól, hogy az előző köteteket túllicitálva nem rakott a könyvbe legalább öt gusztustalanul feltrancsírozott hullát, bár én ezt most inkább értékeltem (és persze hulla is van azért), na meg igen nagy hangsúlyt kap a magánélet, amibe számos ponton bele lehet kötni, hogy miért is erről szól egy krimi, de basszus… nem lehet letenni! Az ember mindig csak még egy fejezetet akar belőle elolvasni, míg észreveszi, hogy nincs ebéd, nem hozta el a függönyöket, nem hívta ki a vízszerelőt, kamasz gyereke pedig boldogan tabletezik órák óta, ahelyett hogy a nyári gyakorlásra kiadott munkafüzetet töltögetné, vagy olvasná az Egri csillagokat. (Mindez persze csak a képzelet műve, mert ebéd mindig volt, legkésőbb egyre, a függönyöket elhozom holnap, és a vízszerelő is jön, az Egri csillagokat felolvasom, amúgy pedig vakáció van, nem?? Mármint nekem is.)
Szóval a bűntény kellőképpen csavaros volt, meg se próbálkoztam kitalálni, inkább csak élveztem, milyen jól ír Rowling, mert tényleg.
spoiler

8 hozzászólás
Milli88 P>!
Robert Galbraith: Halálos fehér

Vitathatatlanul a sorozat legjobb része számomra A selyemhernyó volt. Azt követte a Kakukkszó és a Gonosz pálya. Számomra most ez a sorozat leggyengébb része, de még így sem tudom nem szeretni.
Tetszett, hogy itt már megmutatkozik egy minimális romantikus szál a két főszereplő között. Tetszett, hogy Cormoran Strike többször is elismerte, hogy nem tartana ott, ahol most van Robin nélkül. Az előző rész számomra gyilkos vége után üdítő volt olvasni, hogy milyen apró lépéseket tesznek az egymás felé való megnyílásban. Matthew Cunliffe nagyon benne van a bögyömben, ki nem állhatom a karakterét. Ezt az unszimpátiát még Charlotte közelíti meg.
A könyv utolsó mondata spoiler ismét egy sor kérdést vetett fel és reményt ébresztett bennem. Bízom benne, hogy nem kell sokat várni a következő Cormoran Strike regényre. :)

2 hozzászólás
bokrichard>!
Robert Galbraith: Halálos fehér

Megszenvedtem vele rendesen. Megint csak azt írnám kezdésnek, amit Dan Brown legutóbbi könyve kapcsán mondtam. Nagyon szívesen írnék jókat, védeném, de nem tudom. Nagybetűs középszerűség jellemzi a legújabb Cormoran Strike könyvet, amit nem értek. Igen, sokan már a 3. résznél érezték, hogy megy lejjebb, nekem az volt a csúcs, ott valahogy a krimi, és a romantika összhangba tudott lenni, nem nyomta el egyik a másikat, legalábbis számomra. És most meg itt…? Hova is tűnt minden? Kriminek úristen, de gyenge, romantikának meg úristen, de idegesítő. Rétestészta sem nyúlik ennyire, mint most ez a semmi. Mert ez sztori szempontjából sem emlékezetes, az is biztos. Ej, ej Rowling, hová is tartunk ezzel? Mert úgy érzem, ő maga sem tudja, mit akar az egésszel kezdeni. Céltalan, ötlettelen, néhol logikátlan.
Biztos, hogy elolvasom a következőket is, mivel érdekel, de nem veszem meg az fix.

1 hozzászólás
Kókuszka >!
Robert Galbraith: Halálos fehér

Minden egyes fejezet Henrik Ibsen: Rosmersholm drámájából kiragadott idézettel kezdődik. Ugyanúgy társadalomrajz, családi titkok, viszonyok kuszasága, rejtett indulatok jellemzik. Cselekményében átvette Ibsen drámájának lényegét. Hangulata azonban igazi angol krimi. Szerteágazó, sokszor feleslegesen aprólékosnak tűnő, lassú folyású. Cormoran és Robin magánéleti szálai a nyomozásba szőve számomra nem voltak zavaróak, mélységét jobban kiemelték. Valóban kicsit túlírt, türelem kell hozzá, de ha ez megvan nem elvesztegetett idő.

3 hozzászólás
tonks>!
Robert Galbraith: Halálos fehér

A könyvek egy biztos mércéje az, hogyan viszonyulsz az oldalszámhoz: azt látod benne, hogy mennyit kell elolvasnod, vagy azt, hogy még mennyit lehet. Rowling Galbraith kalapja alatt is az utóbbi kategóriába tartozik nálam, most is lelkendeztem, hogy 640 sűrűn szedett oldal vár rám, amiben ott volt a főszereplők iránti elköteleződés mellett az is, hogy évekig kellett várni erre a kötetre, egy olyan függővég után, amit nehéz volt kiheverni.
Az elején azért megijedtem, mert a függővég feloldása, és úgy az egész prológus teljesen felb*szta az agyam (elnézést a szóért, de őszintén, csak ez tudja leírni, mit éreztem). A lehető legjobb dolog volt eztán a 2012-es londoni olimpiai játékok hangulatába teleportálni és ezután számomra helyreállt a történet. Ez a könyvsorozat mindig kihozza belőlem az érzést, hogy milyen jó lenne magánnyomozó lenni, úgyhogy újfent roppant izgalmasnak találtam minden részt, amiben Strike lába fáj, mert megerőltette és nem tud lemondani a sült krumpliról, megiszik egy sört egy érzékletesen leírt kocsmában, meg gondolkodik mindenféléről. De most kicsit arrébb kellett sántikálnia a reflektorfényből, hogy Robin lépjen a legelső helyre. Az első kötettől kezdve főhősnőnek tartottam a lányt és mindig ott volt Strike mellett, de ez a könyv most tényleg inkább róla szólt. Miközben Strike-al is történnek dolgok, a múlt most másképp kísérti meg, közben Robin az, aki a legtöbbet fejlődik a könyv során, minden téren. Ez olyannyira jól sikerült, hogy már-már a könyv kezdésében is meglátom az értelmet így utólag (keretes szerkezet fétisem van, na!). A munkában is most neki jutott a legizgalmasabb rész, remélem még látjuk őt efféle bevetéseken. Ami meg baromira meghatott, hogy Strike végig ott állt mellette biztos bástyaként, még akkor is, ha épp nem tudott semmit. Sokat gondolkodtam ezen, de úgy döntöttem, hogy örülök, amiért Strike könyv eleji kívánsága végül is teljesült a befejezésre.
Hogy magáról a krimiszálról is írjak valamit: nyilván egy 600+ oldalas krimiben nem gyorsan történnek dolgok, az egyik legnagyobb fordulat konkrétan a 300. oldal környékén bukkan fel. Imádtam olvasni és rakosgatni egymáshoz a darabkákat és mivel Strike-ék pénzért nyomoznak így gyűlnek is szépen a munkaórák. Kár, hogy ezúttal Rowling nem sok esélyt hagyott az olvasónak, hogy összerakja maga a darabkákat, mert olyan sok van belőlük, és pár szinte csak mellékesen, a legvégén derült ki. Zseniális lett a végeredmény, ahogy kiderült, kinek mi volt a szerepe az egészben.
Az biztos, hogy elég megosztó könyv lett most ez, @Könyvkuczkó negatív értékelésén konkrétan könnyesre nevettem magam, miközben nálam tényleg csak egy kicsi hiányzik, hogy a 4,5 csillag kikerekedjen. Most pedig megkezdem a szomorkodást, hogy megint évekig várhatunk egy új Cormoran Strike sztorira. Rowling inkább hagyja békén a HP világát, és koncentráljon erre.

1 hozzászólás
beasechoes P>!
Robert Galbraith: Halálos fehér

Nah jó. Végre megkapja az 5 csillagot, de csak egy feltétellel! Cormoran Strike! Ha még egyszer így elhúzol nekem egy bűncselekmény felderítését, nagyon, de nagyon morcos leszek! :D Esküszöm, amikor már azt hittem, hogy esélyem van végezni a könyvvel, még mindig hátra volt legalább 150 oldal!!! Iszonyatosan hosszú volt, és annál bonyolultabb, de így a végére ismét úgy érzem, hogy megérte elolvasni. Az összes rész közül ez volt a legjobb, attól függetlenül, hogy számomra voltak benne unalmas pillanatok. Egy biztos: megint az utolsó pillanatokra hagyta a megoldást! Az olvasó idegeit már szétcincálja!
Hát, kiváncsian várom a következő részt! Meg elgondolkodtam, és szívesen nézném sorozatként is. Még nincs belőle sorozat ugye? :D
Nah jól van! Köszöntem a lehetőséget, most azt hiszem keresek egy 200 oldalnál nem több könyvecskét! :)

17 hozzászólás

Népszerű idézetek

robinson P>!

Csodálatos dolog, ha az embernek adatik egy reménysugár, amikor már minden veszni látszott.

mate55>!

Mert hát mi is a pénz? A szabadságot jelenti, a biztonságot, az örömöket, egy új
lehetőséget…

363. oldal

robinson P>!

Volt valami a férfi arckifejezésében, amitől egy kő alól kinéző kígyó jutott eszébe.

mate55>!

Persze, van, hogy az ember nem áll fel, még akkor sem, ha rettenetesen bánnak vele.

463. oldal

mate55>!

Időnként, tudja, az ember azonnal érez valami kapcsolatot…olyat, amit más emberekkel évek alatt sem tudna kialakítani…

468. oldal

Kókuszka >!

De tudta, hogy időnként igenis változtat a dolgokon egy idegen vagy egy futó ismerős kedvessége; abba az ember bele tud kapaszkodni, míg a hozzá közelebb állók csak lehúzzàk azzal, hogy folyton segíteni próbálnak.

193. oldal

robinson P>!

– A leggyakoribb kocsmanév. Azt mondta, a Fehér Ló benne van a tíz leggyakoribb között.
– Ja… hát, vagy a Vörös Oroszlán, vagy a Korona, már nem emlékszem, melyik.

psn>!

– Süti nincs?
– Azt hittem, fogyni akar.
– Mint bármelyik valamirevaló dietetikus tanúsíthatja, amit autóban eszik az ember, az nem számít!

Kapcsolódó szócikkek: fogyókúra
Kókuszka >!

Lehet, hogy a teste felnőtt, de az arcán most is egy anyátlan kisgyerek rettegése, reménytelensége látszott – egy olyan gyereké, akinek épp azok vették el az ép eszét, akiknek meg kellett volna őt védeniük.

494. oldal

mate55 >!

Az élettől megtanulta, hogy az ember hatalmas, erős szeretetet érezhet a látszólag legértéktelenebb társ iránt is, és ez végül is akár vigaszként is szolgálhat mindenkinek.

471. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Joss Stirling: Storm és Stone
Agatha Christie: A titkos ellenfél
Agatha Christie: A Bertram Szálló
Paula Hawkins: A víz mélyén
Angela Marsons: Elfojtott sikoly
Joss Stirling: Lélektársak – Phoenix
Anthony Horowitz: Titkos szolgálat
Guillaume Musso: Az angyal hív
Stephen King: Joyland
Tasmina Perry: Sztárok ügyvédje