Egy fiatal aranyásó Kanadában, a végeláthatatlan erdőségekben, távol minden civilizációtól, aranyat mos a folyók hordalékából. Magányos élete közben három, néhány hónapos kis medveboccsal találkozik. A kis baribálok (amerikai feketemedvék) anyját egy vadász leterítette, s a magukra maradt kis állatok a fiatal aranyásóban vélték megtalálni védelmezőjüket, gondozójukat. A könyv tehát nem olyan medvebocsokról szól, amelyeket az ember vett magához, hanem olyan kis állatokról, amelyek maguk csatlakoztak az emberhez. A fiatal aranyásó csak egy nagy tál mézes kukoricakását tett az alá a fenyő alá, amelyre a bocsok felkapaszkodtak. Azok pedig ettől kezdve önszántukból csatlakoztak hozzá, hűséges kutyaként követték kunyhójába.
A könyv további 14 fejezete a legfontosabb események köré csoportosítva meséli el a kis feketemedvék sorsának alakulását az elkövetkező két évben. A „pótmama” – Joy Adamsonhoz hasonlóan – tudatos tervszerűséggel úgy irányította életüket, hogy felnövekedvén… (tovább)
A medvék – és én 138 csillagozás

Eredeti cím: The Bears and I
Eredeti megjelenés éve: 1968






Enciklopédia 15
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 42
Most olvassa 5
Várólistára tette 90
Kívánságlistára tette 49
Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések


Én ezt a csodaszép történetet megkönnyeztem. Ezt most férfiasan bevallom.Ez van. Jack London biztos százszor szebben megírta volna, de ez a sallangoktól mentes, teljesen naturista, már-már naplószerű beszámoló ezekről a fantasztikus állatokról, és az ember kapcsolatáról velük, többet adott vissza mintha ezt egy profi író alkotta volna meg.
Ha tudnám, hogy ez volt az utolsó könyv, amit életemben olvastam, hát egy cseppet sem bánnám.


Még itthon kezdtem el, aztán Németországban fejeztem be, ezért utólag írok hozzá értékelést.
Ez nem az a könyv, amit elolvas az ember, lelkesedik érte, aztán egy év múlva fejét vakarja a cím hallatán, hogy vajon mi is volt ez. Ezt a könyvet nem lehet törölni az emlékezetből. Ez a könyv a lelket rágja. Ez nem egy cuki állattörténet. Itt szembe kell nézni azzal, hogy az ember nem ismeri a medvét. Nemcsak a medvét, de a vadont sem ismeri az ember, legfeljebb csak nem téved el benne. Az ember ellenben ismeri az embert, de óvakodik ezt elismerni. Amikor túl sok tudatlanság párosul a valós tudás elfojtásával, ott nem sok jó várható. Vannak emberek, akik még egy pillangóra is képesek lennének ismétlőfegyverrel ráduplázni. Ha még a gyenge és bármikor félretolható törvény sem áll a medve és az ember puskája közé, akkor ki fogja megvédeni az embert önnön ostobaságának következményeitől?


Az egyik nagy kedvencem. Én már akkor el voltam varázsolva, amikor kiderült, hogy az író-főszereplő az egyetemi szemeszterek közti szünetben, mintegy nyári munka gyanánt, aranyat mos a kanadai rengetegben. Aztán üzen az egyetemre, hogy halaszt legalább egy évet, mert ugye van itt ez a három medvebocs, foglalkozni kéne velük… Letehetetlen, izgalmas, megható, szívszorító.


Ez a könyv már a negyedénél (na jó, az első két fejezetnél) megvett magának kilóra :-D Ééééén is akarok macikkal aludniiiiii! Na jó, bolhák és kullancsok nélkül. A stílus nagy klassz, gördülékeny, a főhős irigylésre méltó, hogy így el tudott vonulni a rengetegbe és önellátóan, szabadon élni. Szívesen csatlakoznék egy ilyen emberhez pár évre, hogy eltanulhassak mindent, kivéve talán a vadászatot. Persze szükség törvényt bont, de inkább megelégednék a betárazott konzervekkel, lévén nem eszem vadhúst, meg húst se sokat (illetve nem tudnám megölni, meg utána kibelezni az állatokat, nagyon sajnálnám). A három medve nagyon jó fej, mindegyik egy-egy egyéniség, nagyon fura volt, hogy az öreg medve a srácra bízta a kicsiket. Nem tudom, jó döntés volt-e, a végkifejlet tükrében spoiler. spoiler. Mindenesetre gyönyörű történet, egyszerűen nem is fér a fejembe hogy a vadászok hogy élvezhetik a pusztítást, ami „csak” egy bőrért, agancsért stb. megy (sose fogom megérteni).


Érdekes, őszinte és szép történet. Még azoknak is ajánlható, akik nem nagy állatbarátok (mint én).


Régi adósságom ehhez a könyvhöz értékelést írni, eddig mindig félbemaradt.
Ámulva olvastam Bob történetét az „örökbefogadott” bocsokkal töltött időszakról a kanadai őserdőben, ahol fogadalmat tett önmagának, hogy felneveli az árván maradt kölyköket, majd útjukra bocsájtja őket azok önállóvá válásakor. Épp csak az emberi gyarlóságot nem kalkulálta be, a közte és a kis állatok között kialakult ragaszkodást, ami megnehezíti az elengedést.
Bob feljegyzéseiből képet kaphatunk a mackók fejlődéséről, természetéről – nekem a regénynek ez a szála rengeteg rácsodálkozást adott, a gyönyörű természetleírások pedig elkápráztattak. Leírását olvasva életre kel szemünk előtt a vadon, nyomon követhetővé válik a természet átalakulása az évszakok váltakozásával, az erdőt pusztító tűz borzalmai, a közelükben felbukkanó félelmetes és vicces állatok szokásai, a madarak éneke.
Bob ritkán részesül abban a kiváltságban, hogy magányát emberekkel is megoszthassa. Időnként indiánok keresik fel, beszámolnak a politikai csatározásról, melyben az őserdő, s a benne lakó állatok sorsa a tét. Az indiánok segítik önként vállalt feladatában, élelemmel látják el Bobot, beszélgetéseikből megismerkedhetünk népük szokásaival, gondolkodásával. Sajnos azonban ott, ahol ember van, előbb-utóbb megjelenik a gonoszság és kapzsiság, mely nem kis hatással lesz hőseink életére is.
„A medvék és én” túlzás nélkül az a fajta történet, amit ha egyszer elolvas valaki, soha nem fogja elfelejteni. Köszönöm, hogy olvashattam, élmény volt!


Véletlenül akadtam a könyvre, de bármi is vezérelt azon a napon a Kanada címkés könyvek nézegetésére, áldassék neve.
A történet arról szól, hogy egy aranyásó fiatalember örökbe fogad három fekete medvebocsot és minden erejével arra törekszik, hogy jól nevelje fel őket, aminek eredményeként vissza tudnak majd illeszkedni a természetbe. Ha lehetne választani, hogy melyik könyvbe szeretnék bekerülni, melyiket szeretném átélni, akkor ez biztos benne lenne a top 5-ben. Ahogy a szerző a természetről mesél, az a végtelen megbecsülés és tisztelet, amit a környezetével szemben tanúsít, az igazán felemelővé tett minden egyes percet, amikor a történetet olvastam. Voltak benne vidám percek, amikor a három csetlő-botló kis bocsról írt, drámai részek, mint amikor kigyulladt a környező erdő és tanulságos megfigyelések az állatok viselkedéséről. Kedvenceim a téli álomról szóló részek :)
Mindenképp újra fogom még olvasni, mert ez egy tiszta és jó szándékú ember jól megírt története. És a medvenevelés kalandos leírásán kívül sokat megtudtam a kanadai indiánok életéről, szokásairól és a természetvédelemről is.
spoiler.


Kicsi, esetlen barnás szőrkupac. Pofácskája hosszú, szeme aprócska gomb, füle kagyló formájú. Csetlik botlik és ha két lábra áll úgy kalimpál a kis mellső mancsaival, hogy meg kell zabálni. Kis gyömöszölni való szeretetkupac, aki jó esetben sosem téblábol egyedül az erdőben. Úgyhogy eszembe nem jutna engedni a kísértésnek és felkapni, megpuszilgatni, mert félő, hogy mackó mama hibátlanul összecsomagolna, mint szegény DiCapriót néhány éve. link
Humán főhősünk Bob azonban ennél szerencsésebb helyzetben találja magát, amikor egy baribál dada ráhagyja három aprócska és félős, de annál kíváncsibb és falánk neveltjét. Bob pedig jó adag felelősségtudattal felvértezve nekilát kitanulni a pótmamaságot. Hármasikreket nevelni azonban nem egyszerű, főleg ha Rozsdásról, Poroskáról és Vakariról van szó. Így Bob kénytelen tanulmányainak folytatását három évre elhalasztani és az aranymosásból befolyó nyereségét a hosszúra nyúló kemping költségeire fordítani.
Bob története mindent magában foglal, amit egy kalandos lelkű moly és/vagy egy állatbarát csak kívánhat. A kanadai vadon mélyén indiánok közt, vagy épp egyedül három medvével, csendben és békességben, a természet nem mindig lágy ölén élni és túlélni. Évszaktól függően nagy sétákra és élelemszerző körutakra indulni az igen rokonszenves társasággal, vagy épp a téli mínusz 40 fokos hidegre felkészülni, miközben a jól fejlett humorérzékű kóficok hol láb alatt vannak, hol aggasztó gyorsasággal nyomuk vész. S mindeközben ott van a végeláthatatlan vadon, amit ludak, mosómedvék, vidrák, szkunkok kígyók, békák és számtalan madár tölt meg élettel és látnivalóval, amit hőseink egyszerre fedeznek fel maguknak. Bob etológiai megfigyelésekben bővelkedő naplója nem egy szépirodalmi gyöngyszem, de melegszívű történetei, humora és érzékenysége a természettel szembeni alázat egyik legőszintébb dokumentumát adja a kezünkbe.


Kutyás, macskás, elefántos, hódos könyvet sokat olvashatunk. Medvéset talán kevesebbet. A természet, a vadon élete, törvényszerűségei nagyon szép képekben részletesen elénk tárulnak. Olyan ember szemszögéből láthatunk bele a vadon életébe, aki tiszteli, szereti az állatokat és a tájat a maga zavartalan természetességében. Az állatok csak a létfenntartásuk miatt ölnek. Az idilli medve történet és abban a medvékhez kapcsolódó érzelmi légkör rákényszerít arra a megállapításra, hogy az állatok közül az ember a leggonoszabb. Miért is? El kell olvasni ezt a könyvet és kiderül. Természetesen nem minden ember gonosz. Ez a kedves, bohókás, de szomorúságra is okot adó történet segítse a természetet kedvelő és védő igaz emberek törekvését.


borító: 5
tartalom: 5
ismeret:5
stílus: 5
élmény:5
mondanivaló: 5
A kalandorképzőnek köszönhetem, hogy kezembe került ez a kötet. Hogyan nevel fel egy férfi 3 medvebocsot? Jól tette-e, hogy befogadta őket? Vissza tudta-e szoktatni a vadonba őket? Nagyon szoros kapcsolatba kerültek, kiderült, hogy rengeteg hasonlóság van az emberek és a medvék között. Például a humorérzék, ami nem sok állatba szorult. A személyes élményeken kívül a természetről, a vadászatról, a nemzeti parkokról és a politikai csatározásokról is szó volt, a kiinduló aranykeresésről már nem is beszélve! Tetszett ez a memoár, a vége persze szomorú, de jó helyen zárta le a történetet szimpatikus narrátorunk.
Népszerű idézetek




Minden vadászat, ami nem a létfenntartást szolgálja, aljas semmibevétele az élet fejlődésének, és aki azt hangoztatja, hogy az Úr vad teremtményeinek lelövöldözése sportemberhez méltó cselekedet, ugyanolyan megvetést érdemel, mint aki bikaheccet, a medvetáncoltatást, kutyamérkőzést meg a kakasviadalt dicsőíti.
242. oldal




Én apám mondani – jegyezte meg Varjúszem – könyv ellopni ember gondolatait, és adni helyette más ember gondolatát, akinek nem tudsz nézni szemébe.
252. oldal




Az Északi tél legimpozánsabb személyisége kétségtelenül a szél. A jeges sarki tenger felől Klondike fölött csapongó hóviharok süvítenek át, amelyek csontja velejéig megdermesztik az embert. De esetleg alig egy óra múlva meleg szél indul a Csendes-óceán felől észak felé és felolvasztja. Mindkét fajta szél képes arra, hogy elbűvölő kis dallamokat fütyörésszen naplemente idején, és vérfagyasztó üvöléssel iszonyatos gyilkosságok képzetét keltse az éjfél vak sötétjében. Soha nem a kanadai rengeteg hírhedett csendje éreztette, hogy magányban élek. A szél hitette el velem nemegyszer, hogy számkivetett vagyok, hogy sorsomra maradtam, elűztek, kitaszítottak a világból.
A szemet-fület gyönyörködtető csodák kiegészítéseképpen a tél üde, új illatokat is csempészet a levegőbe: az északi szél tiszta ózont hozott, a meleg déli szél a sós tenger leheletét. És mindketten a szinte töményen árasztották a fenyőgyanta meg a a tűlevelek mézének eddig lappangó illatát.
141. oldal




Egyik hajnalon egy hiúz lopózkodott be a költőtelepre és megkaparintotta az egyik legnagyobb család anyját. A csalimadaraknak nem sikerült magukhoz csábítani a ragadazozót. Egy hajadon liba azonnal örökbe fogadta az árvákat és gondoskodott róluk a költözés idejéig.
A csalimadár-rendszer szintén azt tanúsítja, hogy a dicséretre méltó arisztokratákban milyen szenvedélyes ragaszkodás él egymás iránt. A kanadai lúd párválasztása élethossziglanra szól. Ha elpusztul a párja, az életben maradott vállalja a csapat csalimadarának szerepét, s ettől kezdve megmásíthatatlan kötelessége magára vonni, lekötni a vadász figyelmét – legyen az állat, vagy ember. A csalimadár színleléssel ámítja a támadót, például, hogy törött a szárnya, hogy lassú, gyenge meg ostoba. Gyakran figyeltem meg ezt az „öngyilkos-különítményt”, amint szándékosan a ragadozó felé tartott a kényes pillanatokban, míg a csapat többi tagjának sikerült a levegőbe emelni kövér testét.
124. oldal, Hatodik fejezet - Tarkabarka társaság (Gondolat, 1979)




Hármas bocsikrek táplálása, gondozása ötven százalékkal nehezebb, mint a kettős ikreké, mert jóval kisebbek és érzékenyebbek. A három közül egy rendszerint beteges, a másik szeszélyes, a harmadik esetleg annyira igényli a túlzott gondoskodást, hogy végül már szembe se tud nézni önállóan ezzel a medve-medvének farkasa világgal. A hármas ikrek nagyságában, színében, szokásaiban többnyire szembetűnően megmutatkoznak bizonyos természetes különbségek, amelyek a kettős ikreknél jóformán észrevehetetlenek.
19. oldal




Emberi lény nem remélheti, hogy pótolni tudná azt a gyengédséget, szeretetet, amellyel az anyamedve elhalmozza kicsinyeit. Civakodásukat csókokkal, becéző „szavakkal” intézi el, s a hátán szállítja el őket a medvék boldogságos csodaországába, ahol minden csupa jókedv, játék, csemege, nektár, és a kutya sem törődik a holnappal.
38. oldal




Ha egyszer rázendítettek halk horkolásukra, már nemigen moccantak meg reggelig, mikor is finoman, de módszeresen bökdösni kezdtek az orrukkal jelezvén, hogy ideje ellátogatni a vidrák zugába. De nem emlékszem, hogy valaha is szándékosan felébresztettek volna. Az első amit minden áldott nap ébredéskor megláttam, a három ragyogó, barnássárga szempár volt, amint némán, gyengéden bámultak az arcomba.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Michael Punke: A visszatérő 83% ·
Összehasonlítás - William Byron Mowery: Kanadai őrjárat ·
Összehasonlítás - Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró 92% ·
Összehasonlítás - Max Brand: Silvertip
·
Összehasonlítás - Charles Alden Seltzer: A jóbarát bűne I-II. ·
Összehasonlítás - Charles Alden Seltzer: A vetélytársak I-II. ·
Összehasonlítás - H. Birney: Egy rejtélyes fiatalember I-II.
·
Összehasonlítás - Max Brand: A keményöklű cowboy I-II.
·
Összehasonlítás - John Hamlin: Kaland a lávamezőn I-II.
·
Összehasonlítás - Zane Grey: Az Arizona klán
·
Összehasonlítás