A ​medvék – és én 95% 138 csillagozás

Én ezt a csodaszép történetet megkönnyeztem. Ezt most férfiasan bevallom.Ez van. Jack London biztos százszor szebben megírta volna, de ez a sallangoktól mentes, teljesen naturista, már-már naplószerű beszámoló ezekről a fantasztikus állatokról, és az ember kapcsolatáról velük, többet adott vissza mintha ezt egy profi író alkotta volna meg.
Ha tudnám, hogy ez volt az utolsó könyv, amit életemben olvastam, hát egy cseppet sem bánnám.

Még itthon kezdtem el, aztán Németországban fejeztem be, ezért utólag írok hozzá értékelést.
Ez nem az a könyv, amit elolvas az ember, lelkesedik érte, aztán egy év múlva fejét vakarja a cím hallatán, hogy vajon mi is volt ez. Ezt a könyvet nem lehet törölni az emlékezetből. Ez a könyv a lelket rágja. Ez nem egy cuki állattörténet. Itt szembe kell nézni azzal, hogy az ember nem ismeri a medvét. Nemcsak a medvét, de a vadont sem ismeri az ember, legfeljebb csak nem téved el benne. Az ember ellenben ismeri az embert, de óvakodik ezt elismerni. Amikor túl sok tudatlanság párosul a valós tudás elfojtásával, ott nem sok jó várható. Vannak emberek, akik még egy pillangóra is képesek lennének ismétlőfegyverrel ráduplázni. Ha még a gyenge és bármikor félretolható törvény sem áll a medve és az ember puskája közé, akkor ki fogja megvédeni az embert önnön ostobaságának következményeitől?

Az egyik nagy kedvencem. Én már akkor el voltam varázsolva, amikor kiderült, hogy az író-főszereplő az egyetemi szemeszterek közti szünetben, mintegy nyári munka gyanánt, aranyat mos a kanadai rengetegben. Aztán üzen az egyetemre, hogy halaszt legalább egy évet, mert ugye van itt ez a három medvebocs, foglalkozni kéne velük… Letehetetlen, izgalmas, megható, szívszorító.

Ez a könyv már a negyedénél (na jó, az első két fejezetnél) megvett magának kilóra :-D Ééééén is akarok macikkal aludniiiiii! Na jó, bolhák és kullancsok nélkül. A stílus nagy klassz, gördülékeny, a főhős irigylésre méltó, hogy így el tudott vonulni a rengetegbe és önellátóan, szabadon élni. Szívesen csatlakoznék egy ilyen emberhez pár évre, hogy eltanulhassak mindent, kivéve talán a vadászatot. Persze szükség törvényt bont, de inkább megelégednék a betárazott konzervekkel, lévén nem eszem vadhúst, meg húst se sokat (illetve nem tudnám megölni, meg utána kibelezni az állatokat, nagyon sajnálnám). A három medve nagyon jó fej, mindegyik egy-egy egyéniség, nagyon fura volt, hogy az öreg medve a srácra bízta a kicsiket. Nem tudom, jó döntés volt-e, a végkifejlet tükrében spoiler. spoiler. Mindenesetre gyönyörű történet, egyszerűen nem is fér a fejembe hogy a vadászok hogy élvezhetik a pusztítást, ami „csak” egy bőrért, agancsért stb. megy (sose fogom megérteni).

Érdekes, őszinte és szép történet. Még azoknak is ajánlható, akik nem nagy állatbarátok (mint én).

Régi adósságom ehhez a könyvhöz értékelést írni, eddig mindig félbemaradt.
Ámulva olvastam Bob történetét az „örökbefogadott” bocsokkal töltött időszakról a kanadai őserdőben, ahol fogadalmat tett önmagának, hogy felneveli az árván maradt kölyköket, majd útjukra bocsájtja őket azok önállóvá válásakor. Épp csak az emberi gyarlóságot nem kalkulálta be, a közte és a kis állatok között kialakult ragaszkodást, ami megnehezíti az elengedést.
Bob feljegyzéseiből képet kaphatunk a mackók fejlődéséről, természetéről – nekem a regénynek ez a szála rengeteg rácsodálkozást adott, a gyönyörű természetleírások pedig elkápráztattak. Leírását olvasva életre kel szemünk előtt a vadon, nyomon követhetővé válik a természet átalakulása az évszakok váltakozásával, az erdőt pusztító tűz borzalmai, a közelükben felbukkanó félelmetes és vicces állatok szokásai, a madarak éneke.
Bob ritkán részesül abban a kiváltságban, hogy magányát emberekkel is megoszthassa. Időnként indiánok keresik fel, beszámolnak a politikai csatározásról, melyben az őserdő, s a benne lakó állatok sorsa a tét. Az indiánok segítik önként vállalt feladatában, élelemmel látják el Bobot, beszélgetéseikből megismerkedhetünk népük szokásaival, gondolkodásával. Sajnos azonban ott, ahol ember van, előbb-utóbb megjelenik a gonoszság és kapzsiság, mely nem kis hatással lesz hőseink életére is.
„A medvék és én” túlzás nélkül az a fajta történet, amit ha egyszer elolvas valaki, soha nem fogja elfelejteni. Köszönöm, hogy olvashattam, élmény volt!

Véletlenül akadtam a könyvre, de bármi is vezérelt azon a napon a Kanada címkés könyvek nézegetésére, áldassék neve.
A történet arról szól, hogy egy aranyásó fiatalember örökbe fogad három fekete medvebocsot és minden erejével arra törekszik, hogy jól nevelje fel őket, aminek eredményeként vissza tudnak majd illeszkedni a természetbe. Ha lehetne választani, hogy melyik könyvbe szeretnék bekerülni, melyiket szeretném átélni, akkor ez biztos benne lenne a top 5-ben. Ahogy a szerző a természetről mesél, az a végtelen megbecsülés és tisztelet, amit a környezetével szemben tanúsít, az igazán felemelővé tett minden egyes percet, amikor a történetet olvastam. Voltak benne vidám percek, amikor a három csetlő-botló kis bocsról írt, drámai részek, mint amikor kigyulladt a környező erdő és tanulságos megfigyelések az állatok viselkedéséről. Kedvenceim a téli álomról szóló részek :)
Mindenképp újra fogom még olvasni, mert ez egy tiszta és jó szándékú ember jól megírt története. És a medvenevelés kalandos leírásán kívül sokat megtudtam a kanadai indiánok életéről, szokásairól és a természetvédelemről is.
spoiler.

Kicsi, esetlen barnás szőrkupac. Pofácskája hosszú, szeme aprócska gomb, füle kagyló formájú. Csetlik botlik és ha két lábra áll úgy kalimpál a kis mellső mancsaival, hogy meg kell zabálni. Kis gyömöszölni való szeretetkupac, aki jó esetben sosem téblábol egyedül az erdőben. Úgyhogy eszembe nem jutna engedni a kísértésnek és felkapni, megpuszilgatni, mert félő, hogy mackó mama hibátlanul összecsomagolna, mint szegény DiCapriót néhány éve. link

Humán főhősünk Bob azonban ennél szerencsésebb helyzetben találja magát, amikor egy baribál dada ráhagyja három aprócska és félős, de annál kíváncsibb és falánk neveltjét. Bob pedig jó adag felelősségtudattal felvértezve nekilát kitanulni a pótmamaságot. Hármasikreket nevelni azonban nem egyszerű, főleg ha Rozsdásról, Poroskáról és Vakariról van szó. Így Bob kénytelen tanulmányainak folytatását három évre elhalasztani és az aranymosásból befolyó nyereségét a hosszúra nyúló kemping költségeire fordítani.

Bob története mindent magában foglal, amit egy kalandos lelkű moly és/vagy egy állatbarát csak kívánhat. A kanadai vadon mélyén indiánok közt, vagy épp egyedül három medvével, csendben és békességben, a természet nem mindig lágy ölén élni és túlélni. Évszaktól függően nagy sétákra és élelemszerző körutakra indulni az igen rokonszenves társasággal, vagy épp a téli mínusz 40 fokos hidegre felkészülni, miközben a jól fejlett humorérzékű kóficok hol láb alatt vannak, hol aggasztó gyorsasággal nyomuk vész. S mindeközben ott van a végeláthatatlan vadon, amit ludak, mosómedvék, vidrák, szkunkok kígyók, békák és számtalan madár tölt meg élettel és látnivalóval, amit hőseink egyszerre fedeznek fel maguknak. Bob etológiai megfigyelésekben bővelkedő naplója nem egy szépirodalmi gyöngyszem, de melegszívű történetei, humora és érzékenysége a természettel szembeni alázat egyik legőszintébb dokumentumát adja a kezünkbe.

Kutyás, macskás, elefántos, hódos könyvet sokat olvashatunk. Medvéset talán kevesebbet. A természet, a vadon élete, törvényszerűségei nagyon szép képekben részletesen elénk tárulnak. Olyan ember szemszögéből láthatunk bele a vadon életébe, aki tiszteli, szereti az állatokat és a tájat a maga zavartalan természetességében. Az állatok csak a létfenntartásuk miatt ölnek. Az idilli medve történet és abban a medvékhez kapcsolódó érzelmi légkör rákényszerít arra a megállapításra, hogy az állatok közül az ember a leggonoszabb. Miért is? El kell olvasni ezt a könyvet és kiderül. Természetesen nem minden ember gonosz. Ez a kedves, bohókás, de szomorúságra is okot adó történet segítse a természetet kedvelő és védő igaz emberek törekvését.

borító: 5
tartalom: 5
ismeret:5
stílus: 5
élmény:5
mondanivaló: 5

A kalandorképzőnek köszönhetem, hogy kezembe került ez a kötet. Hogyan nevel fel egy férfi 3 medvebocsot? Jól tette-e, hogy befogadta őket? Vissza tudta-e szoktatni a vadonba őket? Nagyon szoros kapcsolatba kerültek, kiderült, hogy rengeteg hasonlóság van az emberek és a medvék között. Például a humorérzék, ami nem sok állatba szorult. A személyes élményeken kívül a természetről, a vadászatról, a nemzeti parkokról és a politikai csatározásokról is szó volt, a kiinduló aranykeresésről már nem is beszélve! Tetszett ez a memoár, a vége persze szomorú, de jó helyen zárta le a történetet szimpatikus narrátorunk.