A kötet kivitele megegyezik a kiadó többi könyvének formátumával és kiviteli minőségével. Kis alakú, 370 oldalas, keménytáblás könyv, amely 27 képet is tartalmaz. A könyv három nagyobb fejezetből és függelékekből áll. A nagyobb fejezetek 4-20 oldalas alfejezetekre oszlanak, amelyek jellemzően az első fejezetben egy-egy kérdéskört, a második-harmadik fejezetben, pedig egy-egy hadműveletet ismertet. A könyvet egy rövid összegzés, függelék, jegyzetek, bibliográfia és név-, és helymutató zárja. Az első rész, bő 50 oldalon egyfajta elemzést és hátteret ad, amelyben a szerző felvázolja a két félpáncéloscsapatainak helyzetét 1943-ban. A második az 1943-as, míg a harmadik az 1944-es hadműveleteket elemzi. Ugyan a könyv címében szerepel az 1945-ös esztendő is, de a részletes ismertetők 1944 nyarán lezajló Bagratyion hadművelettel lezárulnak, az az utáni események inkább csak nagy vonalakban vannak felvázolva leginkább csak említés szintjén. Így a Hazánkban zajló harccselekmények is. A könyv végén a függelék a két fél hadrendjeit, páncélos állományának mennyiségi változásait, termelési adatait és a részvevő páncélosok műszaki adatait tartalmazza.
A szerző a hadműveletek részletes ismertetését számos alkalommal fűszerezi apró részletek leírásával, amivel a nehéz szakszöveget viszonylag olvasmányossá teszi. Gondolok itt visszaemlékezésekre, vagy olyan technikai részletek ismertetésére, ami megvilágítja előttünk, hogy milyen műszaki problémákkal küzdöttek egyes páncélosok, vagy milyen döntések hátráltatták azok gyártását. Lehet, hogy ha belemegyünk a részletekbe, akkor vannak benn szakmai hibák, de szerintem a könyv sokkal inkább egy folyamot ír le, ami segít megértetni, hogy az események miért történtek úgy, ahogy. Ugyan a könyv a páncélos hadviselésről szól, és természetesen azok hadműveleteit ismerteti, de azokat összefüggéseiben láttatja. Ugyan részletes számadatokat közöl a bevethető páncélosok számáról és azok veszteségeiről, de nem ragad le csak azoknál, ami sokkal jobban árnyalja a képet. Ugyan nagyon egyszerű lenne ha csak a két fél páncélos veszteség adataival foglalkozna, de mint azt kifejti, az hamis képet ad és egy olyan tévútra vezet, amely nem segít megérteni a keleti-front történéseit. Miről is van szó. Forczyk jellemző módon a páncélos számadatok mellett, majd minden alkalommal ír a bevethetőségről, a gyalogsági és tüzérségi támogatás mértékéről, a hadtápról és a műszaki támogatottságról, így egy sokkal árnyaltabb kép alakulhat ki bennünk. Én nem tudom megítélni, hogy mennyire pontos, bár vannak összehasonlító olvasmányélményeim.
Természetesen vannak benne tévedések, amelyek még nekem is feltűntek. Gondolok itt olyanra, hogy a befejező részben olyat ír, hogy Magyarországra 1944-ben az 1. és 4. Ukrán Front csapatai támadtak, míg a 2. és 3. délre, Bulgáriába és Jugoszláviába nyomult be. Ugye mi tudjuk, hogy ez nem teljesen van így, hiszen az elsőnek semmi köze nem volt hozzánk és a 2. sem ment le Bulgáriába és Jugoszláviába, de ezek olyan részlet tévedések amelyek nem befolyásolják a hadműveletek nagy egészének ismertetését. Jellemző, hogy ez is a már, a nagy vonalakban ismertető lezáró részben jelenik meg. Mellesleg van a könyvnek magyar vonatkozású fejezete, amely a magyar 2. hadsereg elleni hadműveleteket írja le. Mint ilyen érdekes, hiszen egy kívülálló szemszögéből ismerhetjük meg az események egy változatát.
Szerintem a könyvnek számos erénye mellett két gyenge pontja van. Az egyik a térképek hiánya. Ugyan vannak benne, de ha nagyon meggondolom a különböző hadműveletek ismertetése közül, csak jó ha negyede rendelkezik ilyennel, azok is jórészt sematikusak. A másik a függelék, amin látszik, hogy a kiadó összecsapta. Több alfejezet címét is elírták, ami a laikus, nem gondolkodó olvasót megzavarhatja. Ilyen rögtön az első, amely címében az 1941 júniusi hadrendeket ismerteti. Felmerülhet a kérdés, hogy miért is, de ha jól megnézzük ez az 1943-as, ugyanez az 5. függelék, amely címében az 1943-ban legyártott páncélosmennyiséget ismerteti, de valójában az 1944-est. Egyébként nem először találkozok ezzel a jelenséggel, hogy egy könyv végét, a kiadási határidő miatt összecsapják és nem ellenőrzik kellő képen, amivel számos hibát visznek be. Ilyet érzek az Ukrán Frontoknál is. Hiszen korábban vannak szerkesztői megjegyzések, ami itt viszont elmaradt.
Összességében nekem a könyv tetszett és csak ajánlani tudom. Mint azt az első kötet ismertetésekor írtam a szerző a szovjetekkel szemben némileg megengedőbb, mint a németekkel, de ezt lehet akár úgy is tekinteni, hogy mindenkit a saját képességeihez mér, bár persze lehet persze egy enyhe részrehajlásnak is tekinteni. Részletes, ugyanakkor viszonylag olvasmányos és segít árnyalni és megértetni velünk, hogy a keleti-fronton a szovjetek a hatalmas veszteségeik mellett miért tudtak győzni, és a németeknek ha nem is fogyott el, de hogyan apadt a katonai képzettségből adódó fölényük. Azoknak akiket érdekel a keleti-front hadieseményei mindenképpen érdemes elolvasniuk.
