Vörös ​Szonja és a keselyű árnyéka 79% 26 csillagozás

Ez a válogatás nagyjából jó keresztmetszetet ad arról, hogy mégis milyen egyéb stílusú és zsánerű művek kerültek ki Howard írógépéből, amikor épp nem kard és boszorkányság sztorikat írt.
A felhozatal elég vegyes, és ha ezek a novellák nem is számítanak a szerző legjobb és legemlékezetesebb művei közé, de azért a maguk módján szórakoztatók és a korszak ponyvatematikáját elég pontosan leképezik.
A keselyű árnyéka a kötet legterjedelmesebb és legmozgalmasabb sztorija, amely nem csak arról nevezetes, hogy ebben tűnik fel Vörös Szonja – aki a Marvel képregény íróinak köszönhetően került majd át a Hyboriai korba és lett Conan alkalmankénti kalandortársa – hanem mert ebben legfeljebb nagyon halvány árnyéka sejlik fel a fantasztikumnak. A sztori egy a történelmi tényeken alapuló fikció, amelynek középpontjában a törökök Bécs ellen indított hadjárata áll, amelynek árnyékában a három főszereplő vívja a maga külön bejáratú harcát. Egy cinikus és kiábrándult, zsoldossá vedlett lovag, Gottfried von Kalmbach áll az események középpontjában, aki után maga a török császár uszítja az egyik legkegyetlenebb emberét, Mikhal Oglut. Az ő összecsapásukba kapcsolódik be Szonja, aki eléggé megkavarja a dolgokat.
A novella legfőbb erénye a nyersessége, és az, hogy meglepően reális képet fest a két harcban álló félről, és csöppet sem idealizálja a keresztény oldalt sem.
A villefére-i erdőben önmagában csak egy kurtán-furcsán véget érő nyúlfarknyi hangulat pitty-putty, kiszámítható csavarral a végén.
Farkasfej az előző novella kvázi folytatása, amelyben az előző novella szereplője egészen Nigériáig fut az őt sújtó átok elől, de persze hiába. Ez a két novella együtt már sokkal inkább megáll a saját lábán, de igazából a kvázi bevezető sztori elhagyható. Sőt, kicsit spoileres is a második részre vonatkoztatva.
Az ezt követő négy sztori igazi sejtelmes történet, amelyekben felismerhetők többek között Doyle, Lovecraft a legutolsó novellában pedig Ambrose Bierce stílusjegyei – hogy csak azokat említsem, amelyeket én is ismerek. Nem rosszak ezek, de valószínűleg ilyenből tucatnyit és jobbakat is találhatunk más szerzőktől.

Az Attraktor korábbi Conan Doyle köteteinél már gyanakodtam, hogy ők a MesterMűvek farvizét akarják meglovagolni. Nos, ez a kötet megerősítette a feltevésem.
Kiállásában a kötet rendben van, itt-ott vannak lábjegyzetek (bár a java az első történetnél), ill. mindenhol meg van adva a történet eredeti címe és megjelenési éve. A fordítást korrektnek mondanám. Egy helyen volt csak, hogy egy nem odaillő szó kicsit kizökkentett az olvasásból, egyébként más problémám nem volt, bár összevetve A gyűrű kísértete korábbi fordítását és ezt, a régi valahogy választékosabbnak, hangulatilag jobban passzolónak tűnt.

No, lássuk a tartalmat:
A keselyű árnyéka: A kötet címadó írása 1529-be repít minket. A főszereplő Gottfried von Kalmbach, aki frissen szabadul I. Szulejmán „vendégszeretetéből” pár követ társaságában. A szultán azonban felismeri Gottfriedet, mint a férfit, aki megsebesítette őt Mohácsnál, így aztán kivégzési parancsot ad ki rá, miközben ő maga hadseregével elindul Bécs elfoglalására. Az iszákos lovag a törökök elől menekülve szintén Bécsbe jut. így hamarosan a város ostromának kellős közepén találja magát. Itt fut aztán össze ama bizonyos nőstényördöggel…
Ahogy látható, a történet nem kevés magyar vonatkozást tartalmaz (felbukkan pl. Zrínyi is), szóval ez már pluszpont. Egyébként hozta a szokott történelmi-Howard színvonalat, nekem nagyon tetszett, ráadásul végre megismerhettem az igazi, még nem fantasys Vörös Szonját.
A villefére-i erdőben: Ez a pár oldalas novella egy eltévedt utazó története, aki a helyiek figyelmeztetése ellenére későn indul útnak az erdőbe, és hamarosan egy érdekes útitársra tesz szert.
Alig pár oldalról van szó, így túl nagy meglepetéseket nem lehet várni, a végkifejlet sejthető volt. Vagy talán mégsem?
Farkasfej: Nos, mégsem. A helyszín ezúttal egy afrikai erődítmény, melynek ura évente egyszer meghívja a barátait és ismerőseit egy kis ünneplésre. Ide érkezik főszereplőnk ill. az előző novella főszereplője is. Hamarosan aztán különös körülmények közt hullani kezd a nép…
Ez a novella szépen csavart egyet az előző befejezésén, ráadásul a cselekménye sem volt teljesen kiszámítható, szóval tetszett.
A tengeri átok: Újabb rövidke, ezúttal egy boszorkánynak tartott öregasszonnyal és két, nem épp jóravaló matrózzal a középpontban.
A rövid terjedelem túl sok fordulatra nem tett szert, de hangulatilag rendben volt.
Rémület a halomból: A helyszín ezúttal Texas, ahol a gazdálkodni próbáló cowboynak feltűnik, hogy a szomszéd mexikói nagyon elkerül egy indián sírhalmot. Persze rákérdez a dologra, persze nem hallgat a figyelmeztetésre és kiássa a sírt és persze elszabadul valami randa dög. (Direkt nem lövöm le a poént, hogy mi.)
Ez újfent tetszett, ahogy szép lassan épült fel a cselekmény, bár a titokzatos lény leleplezése után már olyan sok feszültség nem maradt a sztoriban, hisz az összecsapás közte és a főszereplő közt borítékolható volt
A gyűrű kísértete: No, itt bukott a mutatvány. A kiadó koncepciója szerint magyarul még meg nem jelent műveket adnak itt közre. Ez viszont tavaly már megjelent az Azilum 2. számában, így aztán a történet – Az ifjú férjet a felesége egy hét alatt háromszor próbálja meg eltenni láb alól, amire ráadásul az asszony nem is emlékezik, így a férj a barátaihoz menekül. – túl sok meglepetést nem tartogatott, de másodjára sem volt unalmas. Plusz pontként ismét van magyar vonatkozás.
A Halál borzalmas érintése: A magányosan élő Adam Farrel elhunyt, és főszereplőnk, Falred vállalja magára a virrasztást. Persze nem túl mókás egy halott társaságában lenni, és Falred a történet előrehaladtával egyre jobban elveszti a realitásérzékét, no és lehet a józan eszét.
A kötetzáró novella ismét egy igen rövid mű, ma talán pszichológia horrornak mondanánk. Egynek nem volt rossz.
A három versről sokat nem tudok mondani, rövidek, gyorsan elolvashatóak, ennyi, nem vagyok egy nagy lírai elemző.

Összességében ez egy nem rossz válogatás. Howardtól én eddig főleg fantasyt és történelmi novellákat, kisregényeket olvastam, így jó volt belepillantani a misztikus műveibe is.

Az Attraktor kiadó mintha egy kissé túl komolyan vette volna, hogy ők most ponyvamagazinokat adnak ki: a kötet (füzet?) külalakja ugyanis messze elmarad az elvárható szinttől. Magát a borítót még elkönyvelhetnénk érdekes kísérletnek (na meg valószínűleg nem is került sokba), de az összkép inkább amatőrnek tűnik. A szöveggondozás viszont meglepően jó, jobb, mint amit a “nagy” zsánerkiadók többsége mostanság produkál. A fordítás talán nem átütő erejű, de abszolút korrekt. A könyv végi három rövid vers átültetése – már amennyire én a lírához értek (semennyire) – például kimondottan tetszett.

A keselyű árnyéka nem csak a kötet, de Howard teljes munkássága egyetlen Vörös Szonja-története. A szerző kétségkívül alaposan beásta magát az 1529. év magyar, osztrák és török viszonyaiba, így a Bécs ostroma előtt és alatt játszódó történelmi novella háttere igen meggyőző. (És ezzel 45 évvel megelőzte Tim Powerst, akinek The Drawing of The Dark c. fantasy regénye ugyanezen háttér előtt játszódik.) A cselekményszövéssel azonban egyáltalán nem voltam elégedett. Valójában meg voltam róla győződve, hogy a történet eredetileg folytatásokban jelent meg (ami nem igaz), annyira töredezettnek és hiányosnak találtam. (3/5 csillag)

A Villefére-i erdőben és a Farkasfej lazán összefüggő történetek, amelyekben a szerző a farkasember-mítoszokat dolgozza fel néhány apró, de annál érdekesebb változtatással. A hiányosságokat ismét csak a cselekményben látom: az első végtelenül egyszerű és kitalálható, míg a másodikat a sok fölösleges mellékszereplő jelenléte bonyolítja meg. (3,5/5 csillag, egyben)

A tengeri átok egynek jó rémtörténet, de nem találtam benne semmi kifejezetten említésre méltót. (3,5/5 csillag)

A Rémület a halomból (mármint halomsírból, az angol cím erre szerintem egyértelműen utal) a kötet egyik legerősebb darabja, ámbár ez sem egészen tökéletes. A vadnyugati horrortörténet bennem Lovecraftet idézi fel, a kissé hosszúra nyúló magyarázkodós rész dacára nem is rosszul. (4/5 csillag)

A gyűrű kísértete is hasonló húrokat penget, és különösen tetszett, hogy Howard (tőle szokatlan módon) egy a fekete mágiához konyító pozitív hőst is elhelyezett benne. Megint csak a kelleténél jóval több szereplő húzza le nálam az összképet, mert ez a sztori feszesebb is lehetett volna. (4/5 csillag)

Végül A halál borzalmas érintése színtiszta horror-novella, amelynek inkább pszichológiai, semmint természetfölötti olvasata spoiler az érdekes. Lefekvés előtt kimondottan vérpezsdítő (vagy -fagyasztó) olvasmány. (5/5 csillag)

A fordítás színvonalát* tekintve (*nem olvasva angolul az eredeti írásokat, nálam ez itt stílust, szókészletet, a szavak erejével történő hangulatfestést jelenti) míg az Árnykirályok egy igen emlékezetes kötet, a Vörös Szonja és a keselyű árnyéka a „jól megfelelt” szintet hozza nálam. A novellákra nem lehet panaszom: habár összességében középszerűek, mégis visszaadnak valamit abból, ami Howard esetében elvárható. A kalandok borzongatóak, heroikusak, nincsenek felesleges szünetek a narratívában, talán csak a befejezésük visszafogottabb esetenként, mint amit tőle korábbról megszoktam. Rajongóként kötelező darab, amúgy persze nem ez lesz az, ami újabb olvasókat szippant be a műfajba. És a borító, nos, a kötetben egyetlen ilyen hyboriai „Conan, a barbár” vagy a mozifilmről elhíresült „ágyékkötős” Red Sonja történet sincs. Mindenesetre a címadó kisregény érdekes volt a törökökkel, Bécs ostromával – egyértelműen elviszi hátán a kiadványt, csak emiatt is érdemes beszerezni.

A cím egy kicsit becsapós, ugyanis egyetlen történetben szerepel Vörös Szonja, ennek ellenére jó kis válogatás. A történeteken kissé érződik a kor, a maguk idejében valószínűleg sokkal ütősebbek voltak. Én érdekesnek találtam őket, de aki a manapság megszokott izgalmakat várja, az csalódni fog.

Ez a történelmi fikciók és misztikus történeteket felvonultató válogatás nagyon jól sikerült. Vörös Szonja története, a maga magyar relevanciáival és epikus történetével hatásos kezdésnek bizonyult. És a többi sem maradt el tőle! A Farkasfej igazi horrorsztori, egy-két meglepetéssel és drámával. A Rémület a halomból megint hatásos rémtörténetnek bizonyult, bár a végével nem voltam annyira kibékülve. Az ezt követő A gyűrű kísértete újabb horrorsztori, mindközül szerintem a legjobban eltalált: fekete mágia, misztikum, fordulatok és ötletes befejezés.

Mindig is óriási kedvencem volt Howard, talán hamarabb kerültem általa kapcsolatba a fantasy-vel mint Tolkien mesternek köszönhetően. Elképesztő, hogy fiatal kora ellenére mennyire sokféle műfajban alkotott ilyen sok elbeszélést, novellát.
Ezen kiadás a Mesterművek nyomán keltette érdeklődést lovagolja meg és nem is rosszul, bár nagyon messze vannak a Kornya Zsolték által lefektetett minőségtől, mint a szöveg keletkezését illetően, mint a kötet szerkesztését, de azért érdemes megvenni. Vörös Szonjáról szóló történet a legerősebb és a leghosszabb a kötetben, nagyon hangulatos, és ebből is látzsik, hogy semmi köze nincs az eredetihez a filmnek, képregénynek. A többi sztori inkább horros, melyek közül kiemelkedik nekem A tengeri átok, de mindegyik kiváló írás, hozza a Howard színvonalat. Külön öröm, hogy mind a Keselyű Árnyéka, de a Gyűrű kisértete is hordoz magyar vonatkozást. Egyébként félelmetes, hogy Howard a harmincas években, Texasból ismerte a mohácsi csatavesztés körülményeit, szereplőit, az azt követő várzivataros éveket és Bécs ostromát, minden elismerésem. Aki szereti a harmincas évekbeli pulp-írókat, azoknak nagyon ajánlom, Howard rajongóknak meg kötelező.

Én azok közé az emberek közé tartozom, akinek Robert E Howard neve nem mondott eddig semmit. Egy csoportban láttam, hogy erről a könyvről beszélnek, gondoltam, miért ne, nézzük meg a könyvtárban.

Az antológia nagy hátránya még a szöveg: nekem túl sűrű, és egy idő után jojózik a szemem olvasás közben.

A novellák:

A keselyű árnyéka
Erről keveset tudok mesélni, mert keveset bírtam belőle olvasni. Valahogy ez a történelmi aspektus nem fogott meg.

A villefére-i erdőben és a Farkasfej
Vérfarkasos történet, ami számomra így leírva nagyon izgalmas volt, főként azért, mert egy „folytatásos” történet kerekedett ki belőle. Nagyon szórakoztató, és megvolt a maga hangulata is.

A tengeri átok
Az elképzelés nagyon tetszett. A tengerközeliség, és maga az átok valója is nagyon jó volt benne, izgalmas, élvezetes novella.

Rémület a halomtól
A legjobb novella szerintem az egész kötetben. Nem csak felfokozta a kedélyeket az író, de olyan csavarokat tett bele, ami miatt különleges, és mondhatom azt, 21. századi szemmel is élvezetes (és megdöbbentő) olvasni. Jól sikerült novella, imádtam.

A gyűrű kísértete
Ebben is az tetszett a legjobban, hogy nagyon fordulatos volt. Feljött egy lehetőség, aztán egy másik, a harmadik, és valami egészen érdekes, és furcsa keverék jön ki belőle. Kicsit úgy éreztem, nem csak a szereplőknek, de mintha nekem is megbomlott volna az elmém, annyira hatásos volt.

A halál borzalmas érintése
Nagyon élveztem a leírásokat, én is rettegtem a lámpafényben. Ebben is a fordulat adta meg a novella velejét, amitől azt mondom, hogy zseniális lett. Pont annyira félelmetes, amennyire az jó, olvasható, és szeretető.

Versek
Magával a versekkel nem volt bajom. Jók voltak, érdekesek, egy bepillantásnak jók voltak DE azért három verset egy novelláskötet végére rakni nekem picit felemás. Vagy lett volna több vers, vagy inkább ne. A versek nélkül is jó lett volna a kötet szerintem.

Összességében nem volt rossz élmény. A stílus nagyon tetszett, érdekes volt más szemszögekből történeteket olvasni, és volt annyira változatos, hogy ne unjam magam rajta. Egy próbát szerintem mindenkinek megérhet, akit érdekel a ’20-’30-as évek.

Igencsak elszántan vadásztam erre a könyvre, hiszen a DeltaVision oly' lassan halad a MesterMűvek sorozat újabb köteteivel. Sajnos ez csak azt eredményezte, annál nagyobb a csalódás. Egyik értéke, hogy felvillant valamit Howard egyéb zsánereiből: van benne tengerésztörténet, egyszerű jelenkori horror, western (bár ez már befigyel az Allison-ciklusban is), és az írott történelem korabeli kalandregény, ahová a MesterMűvek válogatása csak igen sokára ér majd el.
Nem is ezzel van a baj, hanem a művek színvonalával. Egy Howrdhoz hasonló körülmények közt alkotó, ráadásul termékeny írótól persze nem lehet elvárni, hogy minden darabja mestermű legyen – na de ezek némelyikénél még a Conan-novellák alja is jobb volt.
Két fénypontja van a kötetnek: az egyik A Halál borzalmas érintése, amely, ha nem is egetrengető, de jól teremt atmoszférát, és a csavar még egy Agatha-krimit is felidézett.
A keselyű árnyéka viszont igazi meglepetés. Egy dolog, hogy egy jól megírt, élvezets történelmi kaland, Howard színvonalához képest meglepően sokrétű karakterekkel. De tudjátok, hol játszódik ez? Főleg Magyarországon és Bécsben, nem sokkal a mohácsi csata után, Bécs első török ostromában! spoiler És még magyarok is vannak benne! Tudtátok, hogy Zrínyi Miklós, a későbbi szigetvári hős ott volt Bécs ostromában, amit a legkülönfélébb népek képviselői legalább akkora hősiességgel és véráldozattal védtek meg, mint évtizedekkel később Egert? De előkerül Szapolyai, Ferdinánd főherceg, Nagy Szulejmán, Hürrem szultána, Ibrahim nagyvezír, Salm gróf, Bécs főparancsnoka, és még a Portához küldött követek (Laszky Jeromos, Hoberdanecz János) is valóságos történelmi személyek. Egy-két romantikus túlzástól (meg persze a fiktív főszereplőktől) eltekintve a történelmi háttér megdöbbentően pontos. Le a kalappal a Howard kutatómukája előtt.
Ami pedig a fantasy-rajongóknak csemege: ebben szerepel az eredeti Vörös Szonja (mellesleg Hürrem kitalált testvére), akit később a Marvel képregényírói „helyeztek át” Conan mellé. Láncig-bikini helyett (ami teljesen használhatatlan) pisztolyokkal, szablyával és bíborvörös köpennyel rendelkezik, és igencsak belevaló csaj :D

Howard világa számomra eddig csak Conanból és Solomon Kane-ből állt (meg persze az olvasatlanul a polcon porosodó Deltás kalandok). Vörös Szonjáról már hallottam, és valamiért a fentiekhez méltó kiterjedt történet folyamot vártam a karaktertől, de úgy látszik, csak ezzel az egy történettel kell beérnem. Ami sajnálatos, mert a karakter háttértörténete és a kor miatt is szívesen olvasnék róla.
A kötet címe tehát csöppet félrevezető, de ez semmit nem von le az értékéből. Hiánypótló válogatás, mert a továbbiakban inkább rémtörténeteket olvasatunk, és nem a jól ismert sword and sorcery világok harcosait és sötét urait látjuk a prondon.
A villefére-i erdőben és a Farkasfej egymáshoz tartozó történetek, amik egy vérfarkasos sztorit adnak elő, kb a „zsáner” alap jegyeivel, de Howard tollából mégis valahogy kevésbé klisésen hangzik.
A tengeri átok egy végig feszült hangulatban telő történet, két ifjú harcáról egy hölgy kegyeiért. Számomra a kötet egyik legjobbja.
A Rémület a halomból egy texasi gazda kapzsi kincskeresési vágya miatt elszabadult vámpír gyors ámokfutásáról szól. Valahogy a helyszín és a körülmények miatt ez sem válik egy tucat történetnek.
A gyűrű kísértete egy boszorkánymesteres-feketemágiás-megszállásos történet. Itt megtörik Howard jó szériája, a történet és a megoldás is ponyvás klisé, de a válogatásból mégsem lóg ki teljesen.
Ahogy A Halál borzalmas érintése sem. Ez is klisé szerű, a halottal együtt, egy szobában eltöltött éjjel őrületét meséli el.
A versek kellemes levezetésül szolgáltak a kötetben. Ezeket nem tudom értékelni. Mindenképp étékesek, mert első alkalom volt, hogy Howardtól verset is olvastam.