A XX. század első évtizedeiben a korabeli fantasztikus irodalom zászlóshajója volt a Weird Tales magazin: ide írtak H. P. Lovecraft. Robert E. Howard, August Derleth, Seabury Quinn, Clark Ashton Smith, Robert Bloch, vagy kicsivel később Ray Bradbury.
Sorozatunkban szeretnénk bemutatni az – erre érdemes – ismeretlen szerzők írásait, valamint az ismert kedvencek magyarul még meg nem jelent egyes műveit – kezdve a kultikus Conan-történetek kitalálójával, Robert E. Howarddal.
Az Attraktor korábbi Conan Doyle köteteinél már gyanakodtam, hogy ők a MesterMűvek farvizét akarják meglovagolni. Nos, ez a kötet megerősítette a feltevésem.
Kiállásában a kötet rendben van, itt-ott vannak lábjegyzetek (bár a java az első történetnél), ill. mindenhol meg van adva a történet eredeti címe és megjelenési éve. A fordítást korrektnek mondanám. Egy helyen volt csak, hogy egy nem odaillő szó kicsit kizökkentett az olvasásból, egyébként más problémám nem volt, bár összevetve A gyűrű kísértete korábbi fordítását és ezt, a régi valahogy választékosabbnak, hangulatilag jobban passzolónak tűnt.
No, lássuk a tartalmat:
A keselyű árnyéka: A kötet címadó írása 1529-be repít minket. A főszereplő Gottfried von Kalmbach, aki frissen szabadul I. Szulejmán „vendégszeretetéből” pár követ társaságában. A szultán azonban felismeri Gottfriedet, mint a férfit, aki megsebesítette őt Mohácsnál, így aztán kivégzési parancsot ad ki rá, miközben ő maga hadseregével elindul Bécs elfoglalására. Az iszákos lovag a törökök elől menekülve szintén Bécsbe jut. így hamarosan a város ostromának kellős közepén találja magát. Itt fut aztán össze ama bizonyos nőstényördöggel…
Ahogy látható, a történet nem kevés magyar vonatkozást tartalmaz (felbukkan pl. Zrínyi is), szóval ez már pluszpont. Egyébként hozta a szokott történelmi-Howard színvonalat, nekem nagyon tetszett, ráadásul végre megismerhettem az igazi, még nem fantasys Vörös Szonját.
A villefére-i erdőben: Ez a pár oldalas novella egy eltévedt utazó története, aki a helyiek figyelmeztetése ellenére későn indul útnak az erdőbe, és hamarosan egy érdekes útitársra tesz szert.
Alig pár oldalról van szó, így túl nagy meglepetéseket nem lehet várni, a végkifejlet sejthető volt. Vagy talán mégsem?
Farkasfej: Nos, mégsem. A helyszín ezúttal egy afrikai erődítmény, melynek ura évente egyszer meghívja a barátait és ismerőseit egy kis ünneplésre. Ide érkezik főszereplőnk ill. az előző novella főszereplője is. Hamarosan aztán különös körülmények közt hullani kezd a nép…
Ez a novella szépen csavart egyet az előző befejezésén, ráadásul a cselekménye sem volt teljesen kiszámítható, szóval tetszett.
A tengeri átok: Újabb rövidke, ezúttal egy boszorkánynak tartott öregasszonnyal és két, nem épp jóravaló matrózzal a középpontban.
A rövid terjedelem túl sok fordulatra nem tett szert, de hangulatilag rendben volt.
Rémület a halomból: A helyszín ezúttal Texas, ahol a gazdálkodni próbáló cowboynak feltűnik, hogy a szomszéd mexikói nagyon elkerül egy indián sírhalmot. Persze rákérdez a dologra, persze nem hallgat a figyelmeztetésre és kiássa a sírt és persze elszabadul valami randa dög. (Direkt nem lövöm le a poént, hogy mi.)
Ez újfent tetszett, ahogy szép lassan épült fel a cselekmény, bár a titokzatos lény leleplezése után már olyan sok feszültség nem maradt a sztoriban, hisz az összecsapás közte és a főszereplő közt borítékolható volt
A gyűrű kísértete: No, itt bukott a mutatvány. A kiadó koncepciója szerint magyarul még meg nem jelent műveket adnak itt közre. Ez viszont tavaly már megjelent az Azilum 2. számában, így aztán a történet – Az ifjú férjet a felesége egy hét alatt háromszor próbálja meg eltenni láb alól, amire ráadásul az asszony nem is emlékezik, így a férj a barátaihoz menekül. – túl sok meglepetést nem tartogatott, de másodjára sem volt unalmas. Plusz pontként ismét van magyar vonatkozás.
A Halál borzalmas érintése: A magányosan élő Adam Farrel elhunyt, és főszereplőnk, Falred vállalja magára a virrasztást. Persze nem túl mókás egy halott társaságában lenni, és Falred a történet előrehaladtával egyre jobban elveszti a realitásérzékét, no és lehet a józan eszét.
A kötetzáró novella ismét egy igen rövid mű, ma talán pszichológia horrornak mondanánk. Egynek nem volt rossz.
A három versről sokat nem tudok mondani, rövidek, gyorsan elolvashatóak, ennyi, nem vagyok egy nagy lírai elemző.
Összességében ez egy nem rossz válogatás. Howardtól én eddig főleg fantasyt és történelmi novellákat, kisregényeket olvastam, így jó volt belepillantani a misztikus műveibe is.
