Kull ​király és az ősök 86% 52 csillagozás

Annak idején ezzel a kötettel indult a DV Mesterművek sorozata, s azt kell mondjam, hogy nem csak kézenfekvő, de jó választás is volt Howardnak zömében korai műveit egy csokorba gyűjteni az érdeklődők számára.
Kornya Zsolt nagyjából kronologikus sorrendben megy végig Howard fiatalkori írásain és az olvasó pedig szép lassanként megismeri azokat az írói szárnypróbálgatásokat, amelyekből végül a kultikus Conan történetek kialakultak, hiszen a hyboriai barbár sem csupán úgy egyik pillanatról a másikra pattant ki az író fejéből.
A novellák egy része még témaválasztásában és kidolgozásában is vitathatatlanul egy-egy nagy előd vagy példakép nyomdokaiban jár, de Howard már fiatalon is több volt mint egyszerű epigon, még ha akkor érezhetően valóban csak kereste is a saját hangját.

Az első néhány novellát és töredéket, amit Kornya a Hajnalkor alcímen rendezett össze, alig 18-20 évesen írta, és amolyan kőkorszaki, ősemberes történetek voltak – ez akkoriban olyan divatos téma volt, hogy Wells és London is írtak hasonló sztorikat. Ebben a ciklusban mindössze egy, többé-kevésbé teljes értékű novellát és néhány töredéket valamint egy verset olvashatunk. Őszintén szólva szerintem a legszórakoztatóbb és legígéretesebb, az Am-ra és Ah-lalal című töredék volt, amiben Howardtól merőben szokatlanul egy karakán, fiatal nő is megjelenik, aki simán zavarba hozza a zord és tapasztalt Am-rát.
Ezt követően kezdődik a kötet legvaskosabb és legizgalmasabb része, amelynek főszereplője az atlantiszi Kull, aki barbár létére Valúzia királyává küzdi fel magát. Ez a motívum később még többször, némileg más formában, de visszaköszön a Conan sagában is.
Az első novella még egyfajta átkötés, ami a korábbi ősemberes történeteket köti össze a későbbi civilizált világban játszódó sztorikkal, viszont ezt követően már mint király jelenik meg a novellákban, és csak halvány utalás van arra, hogy erőszakosan ragadta magához a hatalmat.
A kígyó jegyében c. novella, ahogy az Kornya Zsolt előszavából is kiderül, valószínűleg az első olyan írás, amit joggal lehet a kard és boszorkányság alzsánerbe sorolni, s így mérföldkő a fantasy irodalomban. És aki ezt a novellát olvasta, az azonnal meg is ismerkedhet ennek az alzsánernek a legtipikusabb motívumaival: a rettenthetetlen, barbár harcossal, aki idegenként mozogva valamely dekadens és kifinomult civilizációban olyan ősi és jó okkal elfeledett kultuszok varázslóival és papjaival kerül szembe, akik ellen csak a kardjának erejével és acélos elszántságával veheti fel a harcot.
Őszintén szólva nekem már csak ezért a viszonylag terjedelmes novelláért is megérte volna elolvasni ezt a gyűjteményt, mert nem csak Kull király, de Lándzsás Brulle, a pikt harcos és a kettejük viszonya is igen emlékezetes színfoltja volt a történetnek.
A bárd jogán nem szintén tipikus kard és boszorkányság novella, de arról is nevezetes, hogy ez volt az a történet, ami erős átdolgozás után az első Conan sztori gerincét adta.
Az ezt követően többnyire rövidebb írások, mint a Delcardes macskája illetve A Csend Koponyája, A fekete város vagy A varázsló és a harcos, az Egyetlen gongütés és különösen a Thuzun Thune tükrei mind tágítják az univerzumot és sokkal filozofikusabbak, sőt néhol szinte költőiek, mint a tipikus Howard írások. Jellemzően a barbár király és barátja, a pikt harcos sem csak nyers vademberként nyilvánulnak meg, hanem olyan személyként, akik intelligenciával és érzékenységgel is meg vannak áldva. Nekem pedig pontosan ezért tetszettek ezek a rövidebb lélegzetű írások.
A Kardok az éjszakában tagadhatatlanul csak egy variánsa A bárd jogánnak, amitől persze önmagában még élvezetes olvasmány, de az előzmény ismeretében akár ki is hagyható – vagy érdemes inkább a kötet többi novelláját követően olvasni.
A Lovaglás a napkeltébe egy töredék, egy jócskán hosszabbnak ígérkező sztori felvezetése, ami karakter formálásban és világépítésben egyébként kimondottan jól teljesít, de a folytatás nélkül valóban nagyon csonka darab…

A kötet végét pedig három James Allison novella foglal helyet, Howard viszonylag érett időszakából. Ezek a novellák a korszakban szintén gyakori tematikát, a lélekvándorlást használták fel arra, hogy a főszereplőt, a nyomorék texasit visszarepítse a hyboriai korba.
Az első novella az Út a Valhallába nem meglepő módon az aesirek (a korszak vikingjei) voltak a főszereplői, akik egy Allison egyik korábbi megtestesülésének, Hjalmarnak a véres kalandjait meséli el. Ez talán a legkomorabb, legkilátástalanabb hangulatú novella, amit Howard valaha is írt, és a főszereplő fosztogató, vérgőzös viking mentalitása sem teszi sokkal könnyebben fogyaszthatóvá a sztorit. Annak idején valószínűleg ezek lehettek az okok, ami miatt nem is publikálták a megszokott magazinok.
A Féreg völgye nem kevésbé komor, de mivel inkább a lovecrafti horror irányába mozdult el, ezért eladhatóbb volt, amolyan kozmikus horrorba oltott Szent György történetként – még akkor is, ha a sztori főhőse, Allison másik megtestesülése a szintén aesir Njörd, minden, csak nem szent…
Az utolsó, töredék sztori kilóg a sorból, nem csak azért, mert a felütés alapján egy „régiségvadász rémtörténet” lett volna belőle, de azért is mert bár itt is James Allisonnak hívják a főszereplőt, de nem a texasi nyomorékról, hanem egy régészről van benne szó.

A kötetben egyébként több helyen is olvashatunk néhány hosszabb írást Howard kedvenc saját maga által kreált mitológiai időszakáról a hyboriai korról, annak népeiről és történelméről, ami segíthet egy kicsit jobban elhelyezni az adott történeteket.

Összességében, bár kicsit zavaró, hogy számos töredék kapott helyet a gyűjteményben, de mindenképpen olvasásra érdemes darab azoknak, akik szeretik a régimódi kard és boszorkányság sztorikat és szeretnék megismerni Howard kicsit költőibb és filozofikusabb írói énjét is, arról nem is szólva, hogy a hosszabb novellák alapján látni lehet, hogy bármennyire is ponyva volt amit művelt, de írás technikailag, szerkezetileg igencsak kidolgozott és profi munkák voltak ezek, amelyekből akár még a mai írók is lenne mit eltanulni.

Egy újabb gyűjteményes kötet Howard életművéből. Nagyon örülök, hogy a kiadó ennyire színvonalasan, és eltökélten adja ki a Mestermű sorozatot.
Mint az összes eddig általam olvasott kötet, ez is a szokásos formában került kiadásra. Egy előszó, valamint minden történet elején egy-egy rövid összefoglaló a történetről, a történet sorsáról, hogy mikor íródott, és mikor jelent meg, ha egyáltalán megjelent valahol. Minden tiszteletem a fordítóknak, és a szerkesztőnek, akik elvégezték ezt a fáradságos munkát.
Az író által teremtett alakok közül nekem mindig is Kull volt a kedvencem, utána Solomon Kane, és csak ezután következik Conan. Ezért nagy örömmel vettem meg, és vettem a kezembe ezt a kötetet. A gyűjteményben szereplő történetek egy részét már olvastam, egy részük teljesen ismeretlen volt számomra.
A kötet 3 részre tagolódik, és csak a középső rész kötődik szorosan Kull -hoz. Némelyik novella nagyon tetszett, némelyik csak közepesen, és meg kell mondanom, hogy volt köztük olyan, amelyik egyáltalán nem ragadta meg az érdeklődésemet, de összességében tetszett a kötet.
És most pár mondat a nekem tetsző novellákról:
I. Hajnalkor
Lándzsa és agyar – érződik rajta, hogy nagyon fiatalon írta, és érdekes elképzelései voltak a crô-magnoni ősemberekről. Fogta a későbbi korok eszményeit (erkölcs, pánsíp muzsikával való udvarlás), és csinált belőle egy kis rövidke történetet. Ettől függetlenül nem volt rossz, de nem is volt számomra túl maradandó.
Am-ra és Ah-lala – ez a töredék két oldal egy jól megírt rövid történetnek is megfelel, egy kamasz lányról aki csak azt akarja, hogy észrevegyék, és egy férfiról aki érzelmek tekintetében nem igazán nőtt fel.
Néhány szó Atlantiszról – gondolatok arról, hogy az író szerint miért létezhetett Atlantisz

II. Kull király
Atlantiszi álom – egy rövid történet Kull ifjúkorából, amit még eddig nem olvastam. Érdekes volt, de semmi különös.
A kígyó jegyében – más válogatásban már bent volt, ez egy nagyon jó novella.
A skorpió oltára – hogyan tartja be az igéretét egy elfeledett isten.
Az aranykoponya átka – egy hatalmas varázsló, egy átok, és egy csattanós befejezés
A bárd jogán – örök kedvenc, egy jól megírt, és sok igazságot tartalmazó novella
A fekete város – újfent a gonosz, elfeledett, nem emberi hatalmakról szól, rövid és csattanós
A varázsló és a harcos – egy hosszabb novella előszele, kár hogy nem folytatta
Egyetlen gongütés – filozofikus hangvételű írás, az ilyen gondolatai miatt szerettem meg igazán az írót
Tuzun Thune tükrei – borongós, filozófikus történet
A hybóriai kor (első rész) – a kötet számomra legértékesebb darabja. Egységes világképet, és történelmet teremt az író, hogy az általa megalkott alakokat egy közös keretbe tudja helyezni

Nehéz ezeket a novellákat, töredékeket külön-külön értékelni, de mint egy életmű részeként, mint „Hyboria” történelmének megteremtéseként már könnyebb a dolgunk. Szerintem így kell értékelni, és igen, így egy igen fontos része a könyvgyűjteményemnek (mint a többi Mesterművek).
James Allison történetei számomra érdekesebbek voltak mint Kull történetei, aminél igen érezhetőek, hogy inkább próbálkozások, mondjuk úgy „hős” keresők.

Nem véletlen olvassák majd’ egy évszázada, Howard stílusa olvasmányos és szórakoztató. A cselekmény általában direkt vonalú, nem bonyolult; az írásokat a színesség és az erős fantázia jellemzi; és amit csak most ismertem fel, a jellegzetes írói eszközök alkalmazása nem öncélú. Kifejezetten érdekesek a képzelt és valós világ történelmi és mitológiai átfedései.
A ponyva mint fogalom igazi kára megmutatkozik, amikor Howarddal kapcsolatban használjuk, hiszen ezeket az elbeszéléseket más mércével kell mérni. Nem várhatunk mély ábrázolást, morális fejlődést, aprólékos kidolgozottságot stb., más a novellák célja.
Az I. rész prehistorikus fantasy (új adalék az ősember-kihíváshoz), a II. és III. rész heroikus fantasy: a barbár Kull király és a reinkarnációira visszaemlékező Allison történeteit tartalmazza.

Howard korai elbeszéléseinek kritikai kiadása kemény kiadói vállalkozás lehetett. Most már értem a Mesterművek-kihívás elejét („Mivel az MM-be az alkotók és a kiadó is rettentő sok energiát és odafigyelést fektet …”) – kérdés, megéri-e?
– A kritikai előszók információgazdagok, hiánypótlók (érdekes a szerzői korszakok ismertetése);
– így inkább szakértői lett a kiadás (emiatt nem csökkennek a szórakoztató irodalmat igénylő olvasók?);
– a történetek egy része ismerős (Hősök kora, Valhalla Páholy);
– és az először közölt, eredetileg kiadatlan novellák színvonala is vegyes.

Howard korai írásai kicsit erőtlenek, bár nagyon gyengét csak egyet találtam (A Csend Koponyája). De pl. igen jó volt a gyengének tartott Út a Valhallába, a filozofikus Tuzun Thune, és a szellemes A skorpió oltára (ebben racionális csoda jelenik meg).
És nagyon jók a versek, gratulálok a fordítónak!

4 csillag járna, + felet adok a kiadói munkára, köszönettel.

Már a második történet olvasása közben megfogalmazódott bennem a kérdés. hogy ezt én miért is nem olvastam korábban? Mert ez bizony jó! Aztán gyorsan meg is fejtettem, hogy igen jelentős szerepe lehetett a dologban a tv-ben látott filmadaptációnak, ami már akkor is inkább volt megmosolyogtató, mint vérpezsdítő. Ezek a novellák viszont nagyon jók (külön tetszettek az eléjük írt rövid kis útmutatók, magyarázatok). hangulatosak, igazi klasszikus fantasy-k.. És még az is kiderül belőlük, hogy Conan sem volt az a faék egyszerűségű izomagy, amire a filmből emlékszem. :)

Zseniális könyv!

Kull király személyében ismét egy kedvemre való karaktert ismertem meg. Az összehasonlítási alap kizárólag a kimmériai barbár eddig – de Kull király kiállja a próbát! Férfias, becsületes, büszke fehér harcos, egészséges faji öntudattal. Emellett érdekesnek találtam, hogy Howard megannyi mélyen szántó gondolatot próbált vele kifejezni. Az atlantiszi barbár sokkal inkább volt önelemző, befelé néző karakter, mint Conan. Azonban Conanhez hasonlóan kiváló ösztönző karakter: az akaraterő, a kitartás és a férfiúi büszkeség megtestesülése ők.

Kedvenc történetnek az „A kígyó jegyében” és az „A bárd jogán” című novellákat emelném ki.

Az Allison-novellák is tetszettek. Bár csak kettő teljes darab van, mindkettő színvonalas: Hjalmar és Njörd egyaránt kemény harcosok, akikről szívesen olvastam volna még.

A könyv értékelése. 5/5. Többen azért adnak gyengébb osztályzatot, mert több töredék van a könyvben. Azonban én csakis a legkiválóbb osztályzatot adhatom ennek a Howard novellagyűjteménynek, ugyanis – bár tényleg zavaró, hogy több írása épp kibontakozás közben ér végett –, de az összes befejezett mű mestermű. Azok értékéből ez viszont semmit sem von le.

bővebben: https://konyvvandor.blogspot.com/2022/01/robert-e-howar…
„Conan filmesvilága mindig is a szívem csücske volt, ezért szerettem volna megismerkedni Howard munkásságával. De ahelyett, hogy rögtön Conan történeteit vettem volna kézbe, úgy éreztem ildomosnak, hogy teljesen a kezdetekhez nyúljak vissza, és a szerző legelső próbálkozásaitól kísérjem végig a munkásságát.

Bár kiemeltem néhány novellát, de azt mindenképp le kell szögeznem, hogy a könyv tartalma összességében megfogott és bármit szívesen újra olvasok belőle.
A legrosszabbnak talán a befejezetlen töredékeket mondanám, de azok is csak azért idegesítettek, mert izgalmasan indultak és zavar a gondolat, hogy sosem fogom megtudni, milyen befejezést szánt nekik Howard.
A történet előtt található kommentárokat imádtam. Rengeteg plusz háttér információt megosztottak a szerzőről és az egyes történetek keletkezéséről, arról, hogyan működött akkoriban a fantasy irodalom. Howard világépítése pedig vitt magával, a Néhány szó Atlantiszról és A hybóriai kor novellákban szereplő fejtegetéseit még el tudtam volna olvasni jó darabig. A kötet végén szereplő térkép pedig külön megörvendeztette a lelkem.”

Howard egy kiváló író ez kétségtelen. Ez a könyv is tetszett, viszont értékelni nehéz jóra. Hogy miért? Mert bár vannak benne jó és kiváló írások, de nem csak azok. Hiába hordozza egy novella az ígéretet, ha 3 oldal az egész és véget ér mielőtt elkezdődik. Elég sok van belőle Howard vázlataiból, melyekkel később nem kezdett semmit. Vannak olyan írásai, melyeket visszadobott a kiadó és valljuk be jogosan ( bár nem mindegyiket ).
Vannak írások, melyeket 10-ből 10-re értékelnék, ahogy Stephen King mondja:
„Howard írása annyira telítve van energiával, hogy a legjobb művei szinte szikráznak.”

Viszont ez a könyv nem csak ilyeneket tartalmaz… Vannak benne értékelhetetlenek is…

Olyan ez a könyv, mint ha valami alapvető ős-metal banda korai demóit hallgatnánk: vannak benne gyengébb darabok is, meg olyanok is, amikben megcsillan a későbbi zsenialitás. Howard, akárcsak Burroughs, a klasszikus ponyva koronázatlan királya, de ez a könyv elsősorban azoknak adhat valamit, akik már minden Conan meg egyéb fellelhető történetét elolvasták.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2011-07-01+…

Kicsit fura módon kezdtem bele Howard műveinek elolvasásába, ugyanis az érett korszakát jellemző Conan művel feldolgozása után fogtam bele ebbe a válogatásba.
A stílusjegyek, amik később is felfedezhetőek a munkásságán, már itt is megfigyelhetőek. Erősségeként leginkább a mágia bemutatását, valamint a hősök szerepvállalásának ábrázolását tudnám mondani, de hát ez nem is meglepő a sword&sorcery atyjától. Az összes elbeszélés tetszett, még a prehisztorikus fantasy kategóriájába sorolható Am-ra történetek is, habár azok még a legnagyobb jóindulattal is csak töredéknek nevezhetőek. Kár, hogy nem fejezte be őket. Ami a Kull novellákat illeti, voltak köztük erősebbek (A kígyó jegyében, A bárd jogán, Delcardes macskája, Kardok az éjszakában) és megítélésem szerint gyengébbek is (A király és a tölgy, Tuzun Thune tükrei). Ez utóbbiakban leginkább az nem tetszett, hogy a máskor félelmetes és legyőzhetetlen barbárként bemutatott Kull-t egy varázsló által befolyásolt figurává alacsonyították, vagy éppen gondolkodó filozófusként mutatták be, ami egyáltalán nem passzolt a karakterébe. A másik dolog, ami nem fogott meg a Kull történetekben, az a király nőkhöz való viszonya. Conan esetében megszoktam a nők szeretetét, és a barbár harcos ösztönös vonzalmát irányukba, és Kull esetében meglepett ennek teljes hiánya, a női nem iránt tanúsított merő érdektelenség. De azért a Kull novellák is rendkívül jól sikerültek.
Nekem leginkább az Allison által elmesét két hosszabb lélegzetvételű írás tetszett, főleg a Féreg völgye. Ez utóbbi valószínűleg azért is különösen, mert erős lovecrafti hatást tükröz, aki nekem nagy kedvencem.
Fenti negatívumoktól eltekintve magas színvonalú az összes írás, a töredékek is befejezést érdemeltek volna.