Fekete ​Turlogh és a kelták 29 csillagozás

Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták

Az ​utolsó kelta – így is nevezték Robert E. Howardot, a fantasy-irodalom tragikusan korán elhunyt klasszikusát. Nem alap nélkül, hiszen nagy rajongója volt a kelta hősköltészetnek és történelemnek: nem csupán komoly tanulmányokat folytatott e témában, hanem a műveihez is gyakran merített innen ihletést. Nála azonban nem társult még ehhez az a fajta ezoterikus bágyadtság és túlfinomultság, ami később, a „new age”-mozgalom hatására jelentkezett a modern fantasztikumban. Az ő kelta hősei nyersek, vadak és duzzadnak az energiától, szeszélyeik és szenvedélyeik alvilági erejűek, borongós miszticizmusuk a vérrögös valóságban gyökerezik. Jó példa erre Fekete Turlogh, a vikingek ostora, aki ír főnökből lesz előbb magányos kitaszított, majd véres kezű kalózvezér és messzi tájak vándora; Cahal Ruadh O’Donnell, a trónjavesztett király, aki egy keserű szerelem emléke elől menekül egészen Jeruzsálemig a keresztény Szentföld történetének egyik legválságosabb időszakában; és Donald MacDeesa, a… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: MesterMűvek: Klasszikusok, MesterMűvek

>!
Delta Vision, Budapest, 2014
334 oldal · ISBN: 9789633950593 · Fordította: Fazekas Árpád, Kornya Zsolt, Körmendi Ágnes, Pócsi István, Tamás Gábor

Kedvencelte 2

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 11

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták

Miközben olvastam a ’30-as évek ponyva-fantasy királyának ebbe a kötetbe összegyűjtött korai műveit, akaratlanul is elkalandoztak a gondolataim – a harmadik-negyedik lávakéken izzó tekintet és a lecsapó tigris dühével pajzsokat kettészelő bárdcsapás környékén bekapcsolt az agyam védekező mechanizmusa – és magamban megállapítottam, hogy minden hibája, sablonossága és kamasz vágyálom-beteljesítő volta ellenére egy-egy novellányi terjedelemben sokkal élőbbek és hatásosabbak ezek a szövegek, mint ahogy erre közel kilencven év távlatából – ami ebben a műfajban irdatlan idő! – számítani lehetne.

Rövid tűnődés után arra jutottam, hogy ezt elsősorban a túlzásaiban is szuggesztív képszerűségnek köszönhető. Miközben ezeket a kelta hősöket bemutató novellákat olvastam, nem a gyerekkorom Conan képregényei ugrottak be, hanem egyrészt a némafilmek patetikus és túldramatizált jelenetei, másrészt az, hogy ezeket a hősöket milyen könnyen el tudtam képzelni egy Mucha által készített festményen. Némi keresgélést követően kiderült, hogy van is olyan illusztrátor, aki ezt a két látszólag nehezen összeegyeztethető dolgot mégiscsak egybe tudta gyúrni: https://moly.hu/karcok/737366

A másik gondolatfolyamomban pedig Howard fantasyre gyakorolt hatásán méláztam. Ismét konstatáltam, hogy az új hullám fenegyereke, Moorcock, mennyi mindenben épített a howardi univerzumra – ha úgy vesszük, az Örökkévaló Bajnok koncepciója is innen származik, hiszen Howard már a Conan előtt, a korai novelláiban is ugyanazt a vad, és kérlelhetetlen barbárt rajzolta meg karakterként, hogy aztán más néven, más korokba és helyszínekre helyezve újra, meg újra harcba szálljon a sötétség erőivel ez a figura. Megjegyzem, hogy a Cromhoz fohászkodó, Conn nevű barbár gael harcos, már külsőségeiben is szinte hajszálra megegyezik a későbbi kultikus barbárral.
Aztán persze Gemmell regényalakjai is beugrottak, amelyekben a hard fantasy zord kardforgatójának már szíve, érzelmei (és nem csak primitív ösztönei) horrible dictu mélysége van.
Végül, de nem utolsó sorban a M.A.G.U.S. regények dühítő chapmanizmusai és kornyulásai is eszembe ötlöttek, amelyek igen jelentős mértékben Howard mesélői stílusára rímelnek. spoiler

Röviden szólva, mindenkinek érdemes ezeket a novellákat elolvasni, aki szeretné megtapasztalni a műfaj gyökereit, és ha nem kérjük rajta számon a politikai korrektséget* és kisebb dózisokban visszük be a szervezetbe, akkor kimondottan szórakoztató olvasmányok. Arról nem is beszélve, hogy a történelmi környezetben játszódó novellák meglepően alapos utánajárásról tanúskodnak, és írástechnikailag is messze túlmutatnak a pulp magazinokhoz társított primitív stíluson.

* Howard határozottan elfogult a kelták irányában, holott a történetek szerint nagyjából en block az egész népnek annyi esze van, mint egy rakás szárított lepkének, de legalább igen látványosan képesek elesni a csatákban. Az ellenségeiket persze vérengző, züllött vadállatoknak festi le Howard, egy pillanatig sem zavartatva magát attól a ténytől, hogy az ő hősei legalább tízszer akkora vérengzést visznek végbe, pár oldallal odébb. A tisztesség kedvéért ki kell hangsúlyoznom, hogy legalább a esztelen bátorság és a harci jártasság erényétől nem fosztja meg az ellenfeleket az író.

>!
zamil
Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták

Ajánlom a @DeltaVision-nak, hogy minél több Mester Műveket adjon ki, mert én vevő vagyok rá. :)
Egyszerűen a szerkesztés, a plusz, amik a történetekhez adódnak annyira jók, hogy néha a történet is érdekesebb lesz.
Howard keltáiról eddig nem tudtam, de mivel amúgy is mindig érdekelt ez a nép, örültem neki, hogy róluk is írt. A történetek tetszettek, még a töredékek is, bár így sokadik Howard hős után rá kell jönnöm, hogy igenis sablonos karakterekben gondolkodott, de ez engem nem érdekel.
A könyv második felében az író történelmi elbeszélései kerültek be (amikről nem is tudtam), ezek is jók voltak bár, számomra hiányzott az a csipetnyi misztikum belőlük, ami a többi elbeszélésében ott voltak.
Ezt a részt is csak ajánlani tudom a sorozottat és írót szeretőinek.

1 hozzászólás
>!
Isley
Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták

Dermod veszte: Hangulatos fiatalkori zsenge.
A kőhalom a hegyfokon: Újabb bizonyítéka annak, hogy miért Howard a kedvenc íróm. Ez a clontarfi csata feldolgozásának horror változata. James O'Brien egy fiatal amerikai gael felmenőkkel, aki rövid pihenés céljából utazik társával Írországba. Társa úgy hiszi, hogy egy rituális céllal emelt kőhalom alatt arany és egyéb kincsek százai várnak rá, viszont O'Brien úgy gondolja, hogy ősi démon szunnyadhat ott. Van benne néhány csavar, elég könnyen kikövetkeztethető minden, de így is nagyon érdekes történet volt. A leírások pedig ismét bravúrosak, nagyon képiesek. James maga is hasonló Howard többi harcosához, azonban a történet zsánere nem teszi lehetővé számára, hogy igazán aktív, cselekvő hős legyen, inkább szemlélődő.
A háború híre: Egy kis rövid részlet, melyben megismerjük Conn múltját.
A szürke isten tovatűnik: Ez minden bizonnyal egyike Howard zseniális írásainak. Sokszor mondtam, hogy senki sem tud csatajeleneteket olyan elevenen, vérgőzösen és hősiesen leírni mint ő. Ezt itt is megmutatja. Conn egy igazi szilaj harcos, akinek ereje rettentő; kár, hogy csak egy történetet írt róla. Murrogh herceg és a többi klánfő hősiessége és becsülete tiszteletet parancsoló. S itt tűnik fel először Fekete Turlogh, aki bár nem főszereplő még, de egyértelművé tette számomra, hogy Howard miért írt róla később is. Hihetetlenül magával ragadó, rettenthetetlen, brutális harcos, akit senki sem állíthat meg, egy valódi berszerker a csatában. Clontarf síkját ennél jobban szerintem nem is lehetett volna megeleveníteni.
Mac Kir foglya: Ígéretes kezdet. Kár, hogy csak töredékben maradt fenn.
A Fekete Ember: Zseniális Turlogh-novella. Elképesztő, hogy elég pár soros leírás Turlogh kinézetéről, vagy egy mondat tőle, hogy Howard egy olyan harcost alkosson seperc alatt, aki minden szempontból kitűnik még egy ilyen, zord, kegyetlen korban is. A történetben Turlogh egy ír hercegnőt igyekszik megmenteni az őt elrabló Szép Thorfeltől és embereitől. A kalandot érdekes módon egy már az író más ciklusaiból jól ismert kicsi, sötét nép és sötét bálványuk teszi fordulatossá és hát fantasztikussá. Kellőképp brutális harci jelenetek, nagyon jó leírások és tetszetős befejezés. Turlogh ebben is óriási volt.
Bal-Sagoth istenei: Howard kedvenc toposzai közül kettő (elveszett város, az ősi dekadens kultúra bukása a fiatal barbár nép ellen) dominál ebben a nagyszerű, és elég hosszú novellában. Turlogh és a szász Athelstane furcsa, de remek párost alkottak. Dark fantasynak és horrornak is besorolható, érezhető lovecraft-i hatással.
Attila árnyéka: Több, kisebb történet Turlogh múltjából, ahogy szövetségeseivel vándorolva felidézi őket. Hasonlóan jó stílusban megírt történet, mint a többi, egészen addig, amíg hirtelen vége nem szakad. Kár, hogy csak töredék.
Ki mennydörgést vet: Cahal Ruadh O'Donnell, azaz Rőt Cahal kalandja a Szentföldön a XIII. század közepén. Elég terjedelmes, több mint ötven oldalas novella. Nem rossz történet, bár úgy érzem, hogy ez a helyszín és ezek a népek számomra kevésbé nyerőek mint Howard többi hősei. Cahal a maga zordságával és kérlelhetetlenségével egész jó karakter volt, de messze elmarad például Turloghtól.
Szamarkand ura: Itt a skót felföldi Donald MacDeesa veszi át a stafétabotot egy újabb keleti történetben. Vérgőzös és bosszúszomjas történet egy zord, hallgatag emberről, aki évekig vár türelmesen, hogy bosszút álljon az elkövetett szörnyűségekért az akkori világ egyik legrettegettebb uralkodóján. Remek történet, egy nagyon is illő befejezéssel.

8 hozzászólás
>!
Razor SMP
Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták

Hosszú idő után végre folytatódott a Howard-sorozat. Hasonlóan az előző kötethez, itt is jelentős szerepet játszanak a vikingek a kötet egy részében, ám itt többnyire a negatív szerep jut nekik, a fókusz ezúttal már a keltákon van, főként a címben is szereplő Fekete Turlogh-on. Howard korábban megismert hőseihez hasonlóan ő is kiváló harcos, ugyanakkor tragikus háttérrel is rendelkezik. A clantorfi csatát zseniálisan bemutató A szürke isten tovatűnik c. írásban még csupán mellékszereplő, ám onnét övé a terep. Nekem személy szerint a fent említett kisregény, valamint a Turlogh-ot szerepeltető A Fekete Ember és a Bal-Sagoth istenei lett a kedvencem ebből a kötetből.
A kötetzáró írásokban már más gael hősök veszik át a stafétát. Ők sem kevésbé érdekes karakterek, ám ezek a történetek már teljes egészében történelmieknek tekinthetőek, semmilyen fantasztikus elemet nem tartalmaznak. Howard természetesen itt is brillírozik, az ember szinte látja maga előtt a csaták vérgőzös zavarát, ráadásul a befejezésük sem a megszokott fajtából kerül ki.
Összességében csak ajánlani tudom a kötetet a Howard-munkásságát kedvelők, a pulp korszak írásai vagy akár a kelták iránt érdeklődő olvasóknak.

>!
Delta Vision, Budapest, 2014
334 oldal · ISBN: 9789633950593 · Fordította: Fazekas Árpád, Kornya Zsolt, Körmendi Ágnes, Pócsi István, Tamás Gábor
>!
Nuwiel SP
Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták

Alapvetően tetszenek ezek a gyűjteményes életműkötetek, de a negyedik Howard-válogatásra már fárasztóvá váltak az egyforma, sablonos karakterek. A kötet minden főhős ereje emberfeletti, aki -271 foktól +300-ig is röhögve jól érzi magát, egy szál fogpiszkálóval képes ellenállni hosszú órákon át egész hadseregeknek, és mindig megkeseredett, dühös, és képtelen fékezni vérszomját. A történetek vegyesek, az első részben voltak a leginkább tetszők, a második is még elment, de a harmadik résszel már nem voltam túl elégedett.

>!
Profundus_Librum
Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták

A klasszikus al-sorozat kilencedik része a Fekete Turlogh és a kelták, ami egyben a negyedik Howard novellagyűjtemény is. Ebbe a könyvbe a kultikus fantasy szerző (persze más műfajban is alkotott) híres-hírhedt kelta alakjai – Turlogh Dubh O’Brian, Cahal Ruadh O’Donnell és Donald MacDeesa – körül kialakult novellafüzéreket válogatták egybe a kiadó, a MesterMűvek mellett a végsőkig elkötelezett munkatársai és a szerkesztő.
Mint eddig is, most is kiváló munkát végeztek. A novellák száznál is több lábjegyzettel lettek kibővítve, és mindegyik írás mellé jár egy szerkesztői kísérőszöveg is a novella keletkezésének idejéről és körülményeiről. Egy fantasy fanatikusnak Kornya Zsolt novellatörténeti kutatómunkája igazi hiánypótló. Minden fantasy szeretőnek „kötelező olvasmány” kéne, hogy legyen – ha más nem –, legalább a MesterMűvek klasszikus al-sorozata. Valódi kincsesbánya az Előszóban található Robert E. Howard és Howard Phillips Lovecraft (Legnagyobb kedvencem!) közti néhány levél fordítása is, amiben a két legenda a keltákról folytat igen izgalmas és tanulságos eszmecserét. A kötet összesen tizenkét írást tartalmaz, ám ezek közt vers és novella-töredék épp úgy megtalálható, mint valóban teljes, befejezett mű.

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2015/01/robert-e-how…

>!
RandomSky
Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták

Howard önismétlő volt, és mániákus, és minden hőse így vagy úgy, de olyan, mint Conan, a barbár. Viszont nem tudom, van-e bárki, aki képes így visszaadni sötét korok hangulatát, a vérontás, a harc őrjöngését, azt a borús, bánatverte, nekikeseredett érzést, ami valószínűleg sokkal inkább jellemezte a harcosok lelkivilágát, mintsem az önnön hősiességükben meg a diadalban való sütkérezés.
Elképesztő, mi mindent írt ez az ember, aki harminc évesen tért meg Cromhoz, és hogy mennyire erős mindmáig az írásai közül nagyon sok. Az a legkevesebb, hogy George R.R. Martin és a Trónok harca nem létezne nélküle.
Ez a kötet egy picit vegyesfelvágott, hiába szól végig kelta/gael hősökről, nem áll össze annyira egységes egésszé, de így is remek írások vannak benne. Bővebben: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-02…

>!
bfg3 P
Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták

Korántsem élvezem annyira a tisztán történelmi írásokat, mint a fantasztikus elemeket is tartalmazókat a kronológia korábbi pontjairól. Érdekes viszont végigkövetni a korok változását, és végre konkrét történelmi eseményekre is ráismerhetünk. A nikápolyi csata a a történelemkönyvből is visszaköszön, Bajazid és Timur küzdelmét élvezettel hasonlítottam össze Jókai elbeszélésével ugyane csatáról.
Szintén pozitívum, hogy a „hagyományos” várakozással ellentétben itt bizony egyes hősök igencsak keserű körülmények közt hagyják ott a fogukat.

>!
Voorhees
Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták

A fagyos északról előrajzó kőkemény harcosok, a vikingek után ebben a könyvben Howard hősei már a szélkorbácsolta, hullámmosta, tajtékszaggatta Smaragd-sziget lakói, a kelták, akik a maguk nemében nem kevésbé kemény karakterek, mint a vikingek, akik a földjük bitorlói és az ősellenségei a kelta népnek. Érdekes a szempontváltás, ugyanis míg az előző novellacsokorban (Cormac Mac Art és a vikingek) az északi harcosok szemszögéből látjuk az eseményeket, itt már a vikingeket barbár gyilkosnak, bitorlónak, tolvajnak és fosztogatónak írja le az író a kelták szemszögéből.
A kötetet bevezető novellák cselekménydúsak voltak, különösen a Clontarf síkján lezajlott ütközet tetszett, és benne az Odin-szál. A Fekete Turlogh főszereplésével készült írások viszont már kevésbé jöttek át, méghozzá egy dolog miatt: hiányoltam a fatntasztikumot. Lévén a sword&sorcery atyja, ennél többet vártam volna Howard-tól. A Bal Sogoth istenei című novellától lényegesen többet vártam, gyakorlatilag a mágiát teljesen nélkülözte, és nem nagyon kaptam tőle többet, mint egy a népétől messze vetődött viking valkűr hagymázas képzelgését a hatalomról. Aethalstane és Thurlog majdhogynem mellékszereplővé vedlettek.
A gyűjteményt lezáró írásokra pedig fokozottan igaz az előbb leírt. A Rőt Calan és a Donald MacDeesa főszereplésével készült novellák nem mások, mint történelmi elbeszélések, némi csatajelenettel tarkítva. Ez a stílus nem igazán jön be Howard-tól. És hiányoltam a nők szerepét, akik jelentéktelen kis egyéniségek voltak csupán.
Talán ez tetszett a legkevésbé eddig Howard írásai közül. Ez nem azt jelenti, hogy a maguk nemében nem kiváló írások. Én csupán a fantasztikumot hiányolom, és az előző kötetekben megszokott lovecrafti hatást, amiből ezen gyűjteményben semmit sem tapasztaltam.


Népszerű idézetek

>!
Razor SMP

A pap a fejét rázta. – Több ez halandó tengernél, fiam. A kezed vértől vöröslik és vérnyomot hagysz a vízen, de ez nem egyedül a te hibád. Mindenható Isten, mikor szűnik már meg a vér uralma?
Turlogh tagadó mozdulatot tett. – Amíg ember él a világon, soha.

147. oldal, A Fekete Ember

>!
Isley

Nekünk északon olyan isteneink és démonaink voltak, hogy a sápadt déli mítoszok ahhoz képest gyerekmesék! Amikor a te őseid selyemvánkosokon henyéltek egy hanyatló kultúra málló márványoszlopai között, az enyémek rettenetes csatákat vívtak emberekkel és szörnyekkel, hogy megteremtsék a maguk civilizációját!

29. oldal, A kőhalom a hegyfokon (Delta Vision, 2014)

>!
Isley

Bizony, a hollók igazi lakomája volt ez, a vérontás tengere…

102. oldal, A szürke isten tovatűnik (Delta Vision, 2014)

>!
Isley

– Turlogh! – fújtatta Murrogh, kitörölve szeméből a vért. – Siess Malachihoz! Támadjon Isten nevében!
Fekete Turloghot azonban megszállta a mészárlás tébolya; száját hab verte ki, szeméből őrület sütött. – Ördög vigye Malachit! – ordította, tigriscsapással hasítva szét egy dán koponyáját.

92. oldal, A szürke isten tovatűnik (Delta Vision, 2014)


Hasonló könyvek címkék alapján

Tom Deitz: A szelek urának végzete
Raymond E. Feist: Tündérmese
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba
Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel
Richelle Mead: Véreskü
Christie Golden: A Holtak Tánca
Stephen King – Peter Straub: A talizmán
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Stephen King: A Setét Torony – Átfúj a szél a kulcslyukon
Keith Herber: A város hercege