Conan, ​a barbár (Conan) 81% 69 csillagozás

Ha klasszikus kard és boszorkányság történetek olvasására vágyom, akkor szinte mindig ez a kötet kerül le a könyvespolcomról. Nem csupán a vitathatatlan nosztalgia miatt – hiszen ez volt az első Conan válogatás, ami magyarul megjelent, és még nem voltam 16 éves, amikor először olvastam –, hanem mert a sokadik olvasás után is ezek a novellák adják vissza legjobban azt a hangulatot, ami miatt én megszerettem a hyboriai világot.

Az ókori városállamoknak és kisebb-nagyobb birodalmaknak megfeleltethető királyságokból felépülő háttér. Az egzotikus, sok esetben a valós történelemből is ismert vallások isteneinek eltorzított kultuszai, és elkorcsosult velejéig gonosz varázsló-papjai. A nyüzsgő, mesebeli pompájú városok. A füstös, ricsajos tavernák, ahol patakokban folyik a bor, és valaki mindig hőzöngve meséli a hihetetlennél is hihetetlenebb kalandjait. A buján párálló dzsungelek, a néptelen sivatagok, vagy épp lakatlan szigetek rejtekén megbúvó romok, és a romok mélyén ott szunnyadó ősi gonosz. A bajba jutott, gyönyörű, ruganyos testű és dacos szépségek, a könyörtelen és elvetemült gazemberek, a fekete mágia titkába jártas mágusok és romlott boszorkányok, a sötét mélységekből megidézett szörnyetegek. S persze maga Conan, aki a gyökér nélküli hős, a mának élő szerencsevadász őstípusa a fantasyben. A magányos farkas, aki időnként a falka élére áll. Akinek civilizálatlan, nyers intelligenciája csak addig fékezi meg vadállati ösztöneit, amíg az a túléléshez szükséges. Aki nem retten meg senki emberfiától, nincs olyan túlerő, amely láttán meghátrálna. Akit csupán a mágia tölt el bizonytalansággal, de azt is legyűri és habozás nélkül veti magát harcba ellene.
Ezek együtt jelentik számomra a hyboriai világ esszenciáját. Ezek miatt jelentenek felhőtlen kikapcsolódást számomra ezek a történetek.

Aki egy-egy novella erejéig szívesen elmerül egy olyan világban, amelyben a gonoszok egyértelműen azok és még egyértelműbben legyőzhetőek, ahol a dolgok a történet végére elrendeződnek, és hajlandó megbocsátani az írónak azt a kamaszos lelkesedést, amellyel a főszereplőjét isteníti, igazán jól szórakozhat az olvasás közben.

Kell egy kis nosztalgia! :)
Nemrég a fantasy, mint műfaj hazai megjelenéséről volt szerencsém egy kis szösszenetet összeállítani az Atlantisz Magazin Moly-adatbázisba töltésének „tiszteletére”:
http://moly.hu/polcok/atlantisz-1-13-1990-91-teljes-sorozat
Ott került szóba Conan, „akinek” sokat köszönhet a magyar fantasy! :) Az egri Régiségvásárban az összefoglaló publikálásával egy időben, szinte napra pontosan „szembe is jött velem” az a bizonyos 1989-es első magyar kiadás – ráadásul grátisz ugrott a hátimba – úgyhogy úgy gondoltam, adózzunk eme szerencsés égi konstellációnak egy Conan olvasással! :D De aztán még ott motoszkált bennem egy emlék is. Valamikor régen, még a 80-as évek elején Apu hozott az NSZK-ból, az egyik kiküldetésről egy Conan de Barbar COMIC-Taschenbuch-ot, méghozzá a 11. részt. Tele remek Conan történettel. A suliban – még az általánosban – komoly Donald- és Turbó-rágó készlethez jutottam az említett képregénykönyv kölcsönzésével. Éssss megtaláltam!!!! Most nézem, 10 történet van benne, de egyiket sem R. E. Howard írta, de sebaj. A 82-es Swarzi-film után minden szavát ettük, még ha németül volt is! :D Amazon.de a barátod, ahol kiderül, hogy ezt 1983-ban adták ki! :)
http://www.amazon.de/Conan-Barbar-Comic-Taschenbuch-11-…
Ez a kis könyvecske azért volt jó abban az időben, mert a végén ott a térkép, ami segített eligazodni ebben a „történelem előtti korban”. Ma már a net fényesre nyalja a „szemünket” e téren! ;D
Ezek után neki is fogtam a könyvnek. Hamisítatlan Swarci-érzés! :) A film hangulatát adja vissza, pedig nem azok a történetek köszönnek vissza, mint a filmben. Határozottan tetszett, hogy itt rövid pórázra van engedve a cselekmény. Rövid kis epizódok Conan életéből, miközben az író végigvezet bennünket ezen a fantasztikus világon. Csak könnyed kikapcsolódásnak ajánlott. Mély tartalmat ne keress ott, ahol olyan nincs. Ez pedig pont ilyen! :D
* * *
Nem mellesleg, 1989-ben ezzel a könyvvel indult a Főnix Fantasztikus Könyvek-sorozat, ami Nemes István szerkesztésében nem másra vállalkozott, mint a fantasy műfaj hazai meghonosítására… Pont az Atlantisz Magazin indulása előtt és a Fantasy Magazin megjelenésekor ezzel a könyvvel nyitott a sorozat. Érdemes a könyv elején Nemes István sorozatszerkesztő A Főnix röptéről (Egy új sorozat elé) írását NEM átugorni! Pont a fantasy magyar megjelenéséről szól! :)

Első találkozásom Conan -al nem könyvben, hanem a ma már klasszikusnak is nevezhető Conan, a barbár (1982, főszerepben Arnold Schwarzeneggerel) című filmeposzban történt, ami ugyan nem volt túl jó (történet kvázi nulla), de viszont roppant látványos volt. Aztán a kezembe került az egyik Conanról szóló válogatás kötet, ami ugyan nagy falatokban unalmas, de pár novella olvasása után kis szünetet tartva roppant szórakoztatóak. Az ebben a kötetben szereplő novellák közül kettő a kedvencem, már többször olvastam őket, és nem tudom megunni, ezek pedig a Szülessen boszorkány és az Árnyak a holdfényben. Az író által teremtett figurák közül mindig is Conan volt a kedvencem, mert ugyan nem rendelkezik túlzott mélységekkel, de nosztalgikus érzésekkel tölt el. Arról nem beszélve, hogy nőként engem is megborzongat egy hatalmas erővel rendelkező, izmos, bronzbőrű, … stb. férfi alakja, ez olyan zsigeri szintű reagálás.

Valószínűleg még hosszú évekig kell várni, mire teljes lesz a Howard-életmű a Delta Vision MesterMűvek sorozatában, addig is kénytelen beérni az ember más kiadók Conan könyveivel. A négy MM könyv olvasása után már ismerős volt a világ, ahol a világ legismertebb barbárja kalandozik, derékig gázolva ellenségei kiontott vérében és belsőségeiben, oldalán, vagy épp a vállán egy tökéletes alakú, fenekű és mellű, és mindig lenge öltözetű hölgyeménnyel. Sablonosságuk és egy kaptafára készültségük ellenére van valami ezekben a történetekben, ami magával ragadja az embert, hogy ha nem is elvonási tüneteket mutatva, de kíváncsian várja a könyvet vagy filmet, amit még nem olvasott vagy látott a kimmériai kalandjairól.

Láttam a filmet, láttam a sorozatot, és most kíváncsi voltam az eredetire is…
Egy szuperhős, a szuperhősök előtt, szuperhősi képességek nélkül. Ellenben izmos, bátor, nem puffasztott lufi, van erkölcsi tartása, a védtelenékért kiáll, és barbársága előbb vagy utóbb minden női szívet meghódít, mindenféle kütyük nélkül, karddal a kézben.
Egy legenda az Atlantisz elsüllyedése utáni időkből, de a piramisok születése előttről. És később e nép fiaitól származnak a vikingek… Nem is olyan rossz felmenők.
Nekem tetszik ez a nyers és varázslatokkal átitatott világ, tele a fura istenekben hívő népekkel… Conan alakja pedig magasan veri a Marvel-hősöket, csak kevésbé jó a marketingje. Igazából csak le kellene porolni, mert jó kis történetek ezek…

A történetek nagyon kiszámíthatóak voltak, a szereplők egysíkúak, a női karakterek irritálóak. Mégis, a világ, amit felépített kellően érdekes, és helyenként a részletekben említett ősi legendák engem Lovecraftra emlékeztettek. (Ha jobban belegondolok, akkor ez nem bizonyítható, csak egy szubjektív érzés volt olvasás közben.) Több helyen viszont a kiszámíthatóság ellenére is lélegzetvisszafojtva olvastam, annyira izgalmas volt. Szinte láttam magam előtt, ahogy Arnold Schwarzenegger marcona tekintettel kaszabolja az ellenfeleket. Nem egy tökéletes irodalmi alkotás, de engem nagyon jó hangulatomban talált. Soha rosszabb bolhapiaci szerzeményt. Olyan volt, mint egy belevaló heavy metal album, jó kikapcsolódás volt.

Mindig rizikós vállalkozás gyerekkori kedvenceket újra elővenni. (Kb. 10 évesen olvastam, no meg talán ekkor fordult elő utoljára, hogy kigyúrt felsőtestű izompacsirtákat bálványoztam.)
Nem szokott jól elsülni az ilyen újraolvasás. Most sem azt kaptam, amit vártam.
Le akartam nagyon sajnálni ezt a könyvet: (No meg kicsit ki is akartam oktatni az akkori magamat, elvégre milyen nevetséges, és infantilis dolog ilyen benga állatokért rajongani, nem?) nem ment. És még csak elfogult jóindulatra sem volt szükség hozzá.
Ez a könyv ugyanis most is szórakoztatott. Ennek az okát a műfaj boncolgatása közben véltem felfedezni. Ez ugyanis nem regény. Még csak nem is novellák fűzére.( Ahogy az előszó állítja.) Ugyanis több fontos novella-kritériumnak nem felel meg. Ezek inkább „epizódok”
(Mindenféle komolyabb kutatás híján persze.) Ez ugyanis az egyik első ’series’ lehetne, ha mozgóképes műfajról beszélnénk. Tisztára, mint egy HBO-s sorozat. A különálló történeteket egymástól függetlenül is lehet olvasni, ugyanis a szereplő személyén kívül még néhány közös panel-elem tartja össze. A kreált világ, a gyakran emlegetett országok és istenek: a díszlet közös. Ugyanakkor a főhős nem koherens személy. Minden történetben másmilyen ( attól függően, hogy az aktuális epizód: 1 epizód-1 kaland) mit kíván meg. Hol több nyelven beszélő, művelt. Hol agyatlan izomagy. Hol csavaros eszű szerencselovag. Hol hadvezér. Hol erkölcstelen vadember. Hol gáláns lovag. Sorolhatnám. Egy sorozatban nincs idő jellemekre. A mellékszereplők papírmasé figurák. Annyira érdekesek, ameddig a kaland megköveteli. Így az aktuális fő gonosz például csak bokszpartner. Ha így olvasom, akkor ezeket nem rovom fel hibának. Hiszen ilyen sorozatokat azért néz az ember, hogy arra a 45 percre kikapcsolja. (És nem gond, hogy az előző részben mg arról volt szó, hogy…)
A korrektség kedvéért azért meg kell jegyezni, hogy ha az úttörő jellegétől eltekintek, ma már nem menne el sorozatnak sem. Egy igazán jó sorozat ugyanis figyelne a fenti dolgokra.

Egészen mostanáig abban a hitben éltem, hogy vagy szereti valaki a kard és varázslat fantasyt, vagy nem. Végülis a legtöbb dologgal így vagyunk – vagy szeretünk valamit, vagy nem szeretjük. De most kénytelen voltam rájönni, hogy jó, szeretem én a kard és varázslat fantasyt… csak nem így.
Azt nem tagadom, hogy szórakoztatóak és remekül előadottak ezek a rövid történetek – az ember szinte látja maga előtt a vérmocskos csatákat, a velejükig gonosz főgenyákat, a csattogó kardpengéket, az arany csillogását. Nem nehéz magunk elé képzelni a zord, férfias főhőst, sem a minden történetben megjelenő gyönyörű, lenge öltözetű nőket – akik vagy gyenge, a gonoszokkal szemben tehetetlen, pihegő szépségek, vagy, mint Salome, igazi nősténydémonok –, de ami az erőssége ennek a kötetnek, az a gyengesége is. Egészen pontosan az, hogy én ezt a duzzadó, minden egyes mondatot átitató maszkulinitást képtelen vagyok befogadni spoiler. Szóval igen, a bor, a vér és az arany maradhat – de ha választhatok, részemről inkább Red Sonjához és Vavyan Fable remekül verekedő kalandornőihez húzok, mint Conanhez.

Igaz, hogy másfél évig tartott elolvasni, de jófajta cucc volt :) Persze a maga ponyva módján. Hiszen ebben a világban minden ellenség félelmetes, mindenki nagyon fekete-fehér, a férfiak erőszakosak, a nők pedig minden látszat ellenére gyengék, akik csak arra várnak, megmentsék őket.

De bevallom, az meglepett, hogy a főhősünket azért sikerült kicsit összetettebben ábrázolni, amellett ugyanis, hogy igazi férfiisten, még jó taktikus és rafinált gazember. A történetek jól bemutatják, hogyan válhatott az egyszerű zsoldosból végül is királlyá rettenthetetlensége, vakmerősége és józan esze által.

Mindenesetre nagyon élveztem a világleírást, a csatákat, a szemérmetlen hívsovinizmust, mert a Conan amolyan igazi bűnös élvezet, de a legjobb fajtából.

És mindenkinek ajánlom Basil Poledouris filmzenéjét, ami amellett, hogy tökéletesen passzol a történetekhez, önmagában is kiválóan megállja a helyét:

http://youtu.be/3UTBlatoJXA…

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, mert egyrészt nagyon utálom jó pár vonását, mégsem vagyok képes teljesen lehúzni, mert erényei is akadnak. Ezek közül az egyik a hangulatteremtés. Az író elképesztően jó abban, hogy megteremtse ezt az ősi, veszélyes és misztikummal teli világot, az egész csak úgy beszippant, szinte már én is görögös tunikában és varázsigékkel teleírt tekercsekkel akartam rohangálni az utcán. :D Arról nem is beszélve, hogy elég nehéz időszakon vagyok túl, szükségem volt valami egyszerűre és elrugaszkodottra, hogy kikapcsolhassak és felviduljak. Ebben nagy segítség volt ez a regény.

Azonban számos fogyatékossága is akad, a szereplőkről nem sokat tudunk meg, a nők mindig ugyanolyanok, gyengék, végtelenül kiszolgáltatottak és persze odáig vannak Conanért, aki inkább egy archetípus mint hús-vér, hiteles karakter. Megtudjuk, milyen izomkötegei vannak a nyakán (fúúúj), meg milyen erős és gyors, csak sajnos személyisége nem sok akad. Bár meg kell mondanom valahol mégis szívmelengető ilyen biztonságot sugárzó férfiről olvasni. :)

A történetek egyazon sémára épülnek, ugyanaz a cselekménye konkrétan az összesnek csak más nevű szereplőkkel. A karakterek sablonossága sem segít sokat ezen. Néha inkább úgy éreztem, ez az író vágyálmainak a kivetülése, hogy védelmezhessen ilyen elesett, gyönyörű nőket, és elsősorban saját szórakoztatásra készültek a novellák. Szóval kikapcsolódásnak elment, de azért senki ne várjon tőle túl sokat.