Barbárok ​és varázslók (Conan) 87% 28 csillagozás

Kezdetleges borítója és a Phoenix SFF könyvek nem éppen makulátlan híre ellenére, ez egy korai gyöngyszem. A vékony kötet Conan első és utolsó életszakaszából válogat: a tolvajként illetve a királyként töltött évekből.

Az első történethez – Az Elefánt Tornya – különös nosztalgia fűz, hiszen annak idején ez volt a legelső Howard-írás, amelyet olvastam. (A szóban forgó Találkozás-magazinok már nincsenek meg, de még élénken emlékszem a Yag-kosha utolsó varázslatához készült illusztrációra.) A történet egyébként közel ideális belépő a hybóriai korba: nem csak azért, mert kronológiai szempontból talán ez játszódik legkorábban, de Howard meglepően sok háttérinformációt is beépített a történetbe. Nagyon érdekesek a pszeudo-sci-fi elemek, amelyek inkább pályatársaira (pl. C. L. Moore-ra) voltak jellemzőek. Ezzel kapcsolatban megérne egy misét kideríteni, hogy vajon ki hatott kire? Apróbb lovecrafti elemek persze gyakran előfordulnak Howard sok történetében, de az, hogy az idegen nem feltétlenül gonosz, egyedi eleme ennek a sztorinak. A pókos jelenet ellenben az egyik legijesztőbb volt, amivel gyerekkoromban találkoztam.

Az Isten a szarkofágban – azt leszámítva, hogy címe elég spoileres – több elemében is szokatlan: Conan mintha mellékszereplője lenne, a hangsúly majdnem végig az őrökön van, akik megpróbálnak primitív nyomozókként megoldani egy gyilkosságot. Ez pedig elég érdekesen próbál ötvöződni a meglehetősen erős lovecrafti hatással. Mivel Howard eredeti kézirata csak 2000 után került nyomtatásba, ez egészen bizonyosan egy L. Sprague de Camp féle változat, ami talán megmagyarázhatja a furcsaságokat.

A Zsiványok a házban főszerepe szintén nem egyértelmű, bár ez eredeti Howard-mű. Itt Murilo, a civilizált gazember ugyanakkora szerepet kap, mint az ekkor még nagyon csiszolatlan, ösztöneire hagyatkozó barbár. De épp ez az ellentét teszi érdekessé, főleg, miután egy harmadik zsivány is a képbe kerül, egy pap, akit ma talán fehérgalléros bűnözőnek neveznénk :)

A két utolsó történet Conanje egészen más. Egyrészt a tapasztalatlan, a civilizációt nem értő fiatalt felváltja a bölcsebb, veterán kalandor, aki már bejárta az egész világot. Másrészt ezek a sztorik korábban születtek, és nem is feltétlenül Conan volt az eredeti főhősük. A Főnix a kardon egészen bizonyosan A bárd jogán c. Kull király-történet leegyszerűsített változata, amelyet a túl sok meghagyott szereplő és az arányaiban túl hosszúra nyúlt csata miatt nem is tudok a jobb novellák közé számítani. Egyedül a scythiai mágus spoiler és az ő – ismét csak – lovecrafti démona számít hozzáadott tartalomnak. Egyébként ez volt az elsőként megírt Conan történet, vagyis az olvasók már a kezdetektől tudhatták, hogy kedvenc barbárjuk végül király lesz. Ennyit a spoilerekről :)

Végül A vörös citadella egy kissé meglepett középkorias világképével, hiszen eddig alapvetően ókori birodalmakban jártunk. A történet viszont érdekes, mert talán ez az egyetlen novella, amelyben a főhős – úgy-ahogy, de mégis – összefog egy fekete mágussal a közös ellenséggel szemben. És az utolsó néhány mondat olyannyira “conanes”, hogy már csak miattuk is érdemes volt ezt a sztorit a válogatás végére tenni.

Jól sikerült válogatás, ami egyaránt betekintés nyújt az ijfú, tolvajként ténykedő, ill. a már Aquilónia királyaként, az uralkodással bajlódó Conan küzdelmeibe. A történetek persze viszonylag egyszerűek, borítékolható, hogy a barbár úgy is győz, de ez adja meg a diszkrét bájukat.

Egy szerepjáték alkalmával a mesélő feljavította a karaktereinket,mivel izgalmas játékot csak akkor tudott mesélni, ha a karakterek kellő erősek.
Conan is egy ilyen hős. Sokszor csak az utolsó pillanatban menekül meg, vértől csatakosan. A történetek pedig pont emiatt a már-már isteni erő miatt izgalmasak és szórakoztatóak.

Csak a fordítás miatt nem kapott öt csillagot, mert sajnos hagy kívánnivalót maga után, de egyébként hozza azt, amit vár tőle az ember: vért, verítéket és még több vért könnyek helyett. Jó látni, hogy Conan egyáltalán nem az az egydimenziós figura, akinek a filmekben ábrázolták: fél, megijed és elfut, ha olyasmivel találja szembe magát, ami meghaladja az erejét és az egyszerű felfogását, és ez sokat dob a történetek hangulatán. Ennél viszont többet se várjon tőle az ember, mert ha a nézőpontkarakterek mégoly változatosak is, egyik elbeszélés sem lép túl a gyakunk-győzünk vonalán. Viszont: a fülszöveg ellenére nem regény – lévén Howard nem írt regényt Conanról (írt regényt egyáltalán? mert én úgy tudom, nem) –, és ha az ember igazán látni akarja, miként alkotta meg (egy magazin által visszadobott Kull-király történet átírásával) Conan karakterét és világát, akkor az 1-5. elbeszéléseket olvassa inkább ebben a (megjelenésük szerinti) sorrendben: 4., 5., 1., 3., 2.