A ​zsoldos barbár (Conan) 27 csillagozás

Robert E. Howard: A zsoldos barbár

A tigriserejű barbár harcos, a kimmériai Conan, zsoldosként tengeti életét Stygia déli határainál, amikor kalandor lelke ismét elragadja, és egy szökevény kalóznő nyomában a déli sötét dzsungelben vándorol. Ott bukkan rá Xuchotl ősi városára, ahol egy faj maroknyi túlélői vívják véres viszályukat…
Később egy homályos legendát követve Keshan királyságába vetődik, ahol rádöbben, hogy a Gwahlur Fogainak nevezett misztikus kincs létező valóság…
Végül ismét északra vándorol, ahol egykori ellenségeinek, az aquilónoknak ajánlja fel kardját. Felderítőként járja a hírhedt Fekete-folyó környékét, és vad ösztönével egyre inkább érzékeli, hogy a visszaszorított és megalázott pikt törzseket egy erős hatalom kezdi összekovácsolni. Ám még ő sem sejti, mily borzalmas mészárlás terve formálódott meg a piktek varázslójának fejében…

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Phoenix Science Fiction & Fantasy

>!
Phoenix Könyvek, Debrecen, 1991
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637457038

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Conan


Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Noro >!
Robert E. Howard: A zsoldos barbár

A Barbárok és varázslók mellett ez a kötet is kellemes meglepetés volt az egyébként nem feltétlenül inspirált Phoenix SFF sorozatból. Talán kevésbé változatos, mint az előző kötet, hiszen mindhárom történet, amit beválogattak, Conan “érett kalandozói” korszakát mutatja be, de ezért kárpótol az egyenletesebb színvonal. A három írás közül kettő akár kisregénynek is tekinthető: a Vörös szögek és a Túl a Fekete-folyón egyaránt két szálon futó, összetettebb történet. Mindhárom sztori egy-egy jellegzetes, egzotikus helyszínre vezet. Szintén közös bennük, hogy mindben találhatunk olyan apróságokat a főszereplők viselkedésében, amelyek nem kifejezetten hősiesek. Howard ezeket úgy építi be a történetekbe, hogy inkább egzotikus hatást keltsenek, semmint – ahogy ma mondanánk – “antihősiest”. Egyszerűen elhiteti az olvasóval, hogy annak a kornak mások voltak az erkölcsei, és ennyivel el van intézve. Azt még talán érdemes megemlíteni, hogy a rövid bevezető szövegek a könyvben minden bizonnyal hamisítványok, hiszen olyan sorrendiséget tulajdonítanak a három történetnek, ami már az eredeti megjelenésük időrendje miatt is lehetetlen.

A Vörös szögek Howard utolsó Conan-története, amely kevéssel a szerző halála után került nyomtatásba. Ez egy hanyatló kultúra utolsó maradványait mutatja be, amelynek jellegzetességeit az író az aztékoktól kölcsönözte. Howard szeretett “fajok visszafejlődéséről”, mi több, “elkorcsosulásáról” szót ejteni más novelláiban is, de saját bevallása szerint először és utoljára ebben a sztoriban állította a középpontba ennek a folyamatát. Az elszigetelt, belterjes közösség végső bukása egyfelől nagyon jó dark fantasy alapanyag, másrészről itt valódi tragédiát is sikerült belecsempésznie. Ugyancsak itt szerepel a szerző egyik legjobban megformált női karaktere, a kalóz Valéria, akiről könnyen elképzelhető, hogy a “modern” (filmes ill. Képregényes) Vörös Szonja figuráját is inspirálta. (Howard maga ugyanis csak egy középkori történetben használta az utóbbi nevet.)

A Gwahlur fogai egy árnyalattal gyengébb a kötet többi részénél. Conan a történet nagy részében egyedül kalandozik egy ősi város romjai között, így nincs lehetőség érdemi interakcióra a karaktere között, valamint a sztori érdekesebbik része is csak összefoglalva jelenik meg a történetben. (Ebből derül ki, hogy milyen intrikák és legendák vezették őt valamint ellenségeit a romok közé.) A helyszín az afrikai legendákból táplálkozik, némiképp talán Rider Haggard írásait is felidézheti.

Végül a Túl a Fekete-folyón azért nagyon érdekes, mert a hybóriai kornál sokkal modernebb közeg elevenedik meg benne. Howard mintha az első amerikai telepesek életét idézné meg ebben az írásban. Conan itt olyasféle szerepet tölt be a hódítók között, mint Fenimore Cooper Sólyomszeme az angol kolóniákon. Balthus, az ifjú erdőjáró alakjában pedig újabb jól megrajzolt mellékszereplő szegődik mellé. A novella hangulatához az is nagyban hozzájárul, ahogyan megfesti a szerző híresen pesszimista véleményét a civilizációról. Mellesleg akár véletlenül, akár szándékosan, de ez a kis kötet is egy remek zárómondattal büszkélkedik, akárcsak fentebb említett elődje.

4 hozzászólás
Razor P>!
Robert E. Howard: A zsoldos barbár

A zsoldos barbár Conan későbbi, nem sokkal Aquilónia trónjának elfoglalása előtti éveibe nyújt betekintést.
Vörös szögek: Conan, oldalán Valeriával, egy kalóznővel egy teljesen elzárt, ősi városba jut. A város nem lakatlan, két táborra szakadt lakossága hosszú ideje öldökli már egymást. A helyiek szerint a városból nincs menekvés, de ehhez a barbárnak is lesz néhány szava és kardcsapása.
Jó történet volt, ráadásul jó volt egy újabb erős nőt látni Conan oldalán. (Kicsit Vörös Sonja ugrott be.)
Gwahlur Fogai: Conan úgy érzi, hogy a seregben betöltött napjai meg vannak számlálva nem épp kedves ismerősök érkezése miatt, ezért úgy dönt, hogy megszerzi magának a címben említett Gwahlur Fogai nevű kincset, majd odébb áll. Persze a dolog nem megy simán.
Helyenként már-már krimiszerű volt ez a történet, az eltűnő és megjelenő szobrokkal, nőkkel és hullákkal, de egyébként tetszett.
Túl a Fekete-folyón: Conan Aquilónia szolgálatába állva a határvidéket járja és piktekre vadászik. Egy balul sikerült rajtaütés után Conan ifjú társával, Balthus-szal mindent megtesz, hogy időben visszatérjen az aquilónia erődbe és figyelmeztesse őket a készülődő hatalmas pikt támadásra.
Meglehetősen komor hangulatú történet, ennek megfelelően a befejezés sem épp happy end. Az egyetlen, amit felrónék neki, hogy a végét én némileg összecsapottnak éreztem a felvezetés után, bár túl sokat már lehet nem is lett volna célszerű ott ragozni.

>!
Phoenix Könyvek, Debrecen, 1991
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637457038
2 hozzászólás
kokaiakos>!
Robert E. Howard: A zsoldos barbár

Könnyen olvasható a 3 történet, hamisítatlan Conan történeteket kapunk.
Tetszett!


Népszerű idézetek

Razor P>!

– A barbarizmus az emberiség természetes állapota – mondta az erdőjáró, még mindig komolyan bámulva a kimmériaira. – A civilizáció természetellenes. Nem egyéb, mint a körülmények hóbortja. De végül is mindig a barbarizmus győzedelmeskedik.

192. oldal, Túl a fekete folyón, 8. Conajohara nincs többé

3 hozzászólás
Razor P>!

– Mit mondtál a piktnek? – kérdezte Balthus.
– Mondtam neki, hogy szálljon partra, mert egy fehér erdőjáró leselkedik rá a túlsó partról íjjal a kezében.
– Ez nem tűnik valami sportszerűnek – tiltakozott Balthus. – Azt hitte, hogy egy barát beszél hozzá. Tökéletesen utánoztad a pikt beszédet…
– Szükségünk van a csónakjára – mordult fel Conan, és egy pillanatra sem hagyta abba az evezést. – Csak így tudtam a partra csalni. Melyik a rosszabb… becsapni egy piktet, aki mindkettőnket szívesen megnyúzna élve, ha tehetné, vagy elárulni azokat az embereket, akiknek az élete azon múlik, hogy odajutunk-e időben?
Balthus eltöprengett egy pillanatig ezen a pompás etikai problémán, majd megvonta a vállát.

176. oldal, Túl a fekete folyón, 6. Vöröslő balták a határon

Kapcsolódó szócikkek: Conan

Hasonló könyvek címkék alapján

Marion Zimmer Bradley (szerk.): Kardok és boszorkányság I.
Ian Whates (szerk.): Legendák
Gáspár András (szerk.): Kardok a ködben
Czinkos Éva – Ripp Gábor (szerk.): Japán a szamurájkorban
David Gemmell: Éjféli sólyom
David Gemmell: Legenda
Brian Staveley: A császár pengéi
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje
Fritz Leiber: Kardok és ördöngősség
Michael Moorcock: Melibonéi Elric