A ​felszín alatt (Tracy Crosswhite 1.) 30 csillagozás

Robert Dugoni: A felszín alatt

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Tracy ​és Sarah Crosswhite testvérek, és úgy bánnak a pisztollyal, mint senki más. Egy verseny után a huszonkét éves Tracy haraggal válik el a húgától, és amikor a távolodó kocsiból hátrapillant, még nem tudja, hogy utoljára látja Sarah-t.
Húsz évvel később Crosswhite nyomozó a gyilkossági csoport tagja, elhivatott zsaru, aki rabja maradt a múltban történteknek, akárcsak a gyilkos, aki börtönbe került a húga eltűnésekor. Ugyan gyilkos van, a holttest sosem került elő… A nő újra és újra átrágja magát a tanúvallomásokon, ellenőrzi a nyomozati anyagot, és egyre biztosabb abban, hogy nem az ül börtönben, aki tényleg felelős a húga haláláért. És ekkor a szülővárosukban, a hegyekben húsz év után fiatal nő csontjaira bukkannak.
Az ügyet újratárgyalják, és Tracy nagy erővel veti bele magát a nyomozásba, hogy végre megnyugvásra találjon. Azzal azonban nem számol, hogy ennyi év távolából is többen akadnak, akik megakadályoznák ebben, és ha lebeszélni nem tudják, képesek arra is,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
General Press, Budapest, 2015
360 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636437930 · Fordította: Szieberth Ádám
>!
General Press, Budapest, 2015
360 oldal · ISBN: 9789636438241 · Fordította: Szieberth Ádám

Most olvassa 1

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

mate55>!
Robert Dugoni: A felszín alatt

Sokan hiszik, hogy az idő minden sebet begyógyít. Én inkább úgy mondanám, hogy a seb felszíne begyógyul ugyan, de elég egy kis karcolás, és minden fájdalom, minden bánat és szenvedés újból kialakul. Jelen esetünkben is megtörténik a „karcolás”. Ezáltal a mélyben gyökerező kérlelhetetlen indulatok, a fullasztó és gyanakvással telt légkör, a régen eltemetett, de soha nem feledett emlékek, melyek csak fájdalmat és szenvedést hoztak mindenkire, felszínre törnek. Az adott alapszituációt (eltünt testvér) remekül feldolgozó és abból szinte mindent kihozó izgalmas krimi, teljes mértékben meglepett.

6 hozzászólás
Ananiila>!
Robert Dugoni: A felszín alatt

Nagyon jól indult, de aztán megtorpant és még a tárgyalásos jelenetek sem segítettek beindítani, pedig általában azok a kedvenceim. A vége meg, nem is tudom, olyan életszagú és cseppet sem krimis. Teljesen jogosnak éreztem, amikor Tracy vagy hússzor elmondja a tettesnek, hogy hülye vagy! Hát az, ez nem vitás.
Abban is megértem Tracyt, hogy nem hagyta nyugodni az ügy, de nem értem meg a környezete viselkedését, az indok kicsit sántít.
Összességében egynek jó volt, csak bizonyos pontokon (titkolózás, romantika) bicsaklott meg a dolog, a legjobb szereplők a „riasztórendszerek” voltak. Valószínű a következő részre is vevő leszek, különösen azért, mert egy ügy még félbemaradt.

smetalin>!
Robert Dugoni: A felszín alatt

Nagyon jól indult, majd a közepe felé kicsit leült, és már csak olyan öregasszonyosan tudott felállni!!!!
20 évvel ezelőtt eltűnt egy lány, 20 éve nem tudja Tracy mi történt a testvérével, majd napjainkban előkerül egy holttest! 20 éve gyötri a bűntudat Tracyt, és hogy nem tudta meg az igazságot, ezért már hosszú évek óta ( csakhogy ne írjam le még egyszer, hogy 20 éve) magánnyomozást folytat, biztos hogy jó embert csuktak le? A holttesttel együtt új bizonyítékok is napvilágra kerülnek, és kiderül, hogy nem minden zajlott szabályosan a régi tárgyaláson!! Kezdetét veszi az igazság kiderítése, de biztos hogy ez jó???

Aki elolvassa a könyvet, választ kap a kérdésekre! :)
Mint írtam már fent, a cselekmény jól indult, de nekem kicsit laposra sikeredett, de azért olvassátok, mert jó kis történet!!!

colman>!
Robert Dugoni: A felszín alatt

Kicsit lassan indult be, de aztán „beállt a helyes irányba”. Az utolsó 100 oldalnál már nehéz letenni. Bár tapasztalt krimiolvasók sejthetik mi is lesz a vége, de ez mégsem von le az érdemeiből. Marsons, Bryndza vagy Arlidge kedvelőknek (de nem csak nekik) ajánlott.

_Katie_ P>!
Robert Dugoni: A felszín alatt

Megmondom, nekem tetszett, annak ellenére, hogy ez azért nem az a körömlerágós krimi volt. Ami a tények ismeretében, hogy egy 20 éve történt bűnesetről szól, nem is meglepő.
A főszereplő Tracy, akinek a testvére eltűnt és meg is halt a főszereplő. Szerettem a karakterét, mert igazi kemény rendőr csaj volt, plusz makacs is, mint az állat. De végül is érthető volt minden lépése, nem? Te is pontosan ezt tetted volna, ha a te testvéreddel történne ilyen….hiszen a testvéri kötelék különleges. Az övék pedig tényleg az volt. Mindenkinek a helyében szüksége lett volna arra, hogy tudja, mi történt, hogy le tudja zárni. Hiszen nincs rosszabb a bizonytalanságnál.

Gaby33>!
Robert Dugoni: A felszín alatt

Nem volt rossz könyv, bár egy kicsit vontatott és tempótlan volt helyenként a történet. A végére sokkal nagyobb durranásra, nagyobb meglepetésre vártam…

voltam>!
Robert Dugoni: A felszín alatt

Hát ez kegyetlen jó volt. Korábban még sosem hallottam erről az íróról, de nagyon örülök, hogy az utamba került. Remekül megkomponált, pörgős, izgalmas, eseménydús regény kiváló karakterekkel. Nagyon élveztem a középső részt is, a tárgyalótermi szakaszt. Ifjúkori nagy kedvencem, Perry Mason legszebb napjait idézte. A szerző mesterien adagolta az összetevőket. Az izgalom, az agyalgás, a lelki vívódás, az érzelmesség, a kegyetlenség mind-mind a (számomra) megfelelő arányban és helyen került a történetbe. Nálam ez csillagos ötös. Úgy gondolom, új kedvencre leltem. Azt hiszem, kénytelen leszek felborítani a tervezett olvasási rendemet és gyorsan elolvasni a sorozat második kötetét is.

Megalit >!
Robert Dugoni: A felszín alatt

Sajnos az utóbbi időben belefutottam jó néhány igazán pocsék krimibe. Ez azonban üdítően más volt. OK, nem az az 5 csillagos, de 3,5. Kicsit terjengős, kicsit sablonos, de olvasható. Jöhet a folytatás.

mamono P>!
Robert Dugoni: A felszín alatt

A könyv igértesen indult, az alaphelyzet tetszett. A régi, döglött akta, mint alapsztori nekem mindig bejön, és ez most is így volt. Az elején. Akkor még élveztem.
A szerkezet most eléggé zavart. Ez a múlt-jelen szál engem most piszkosul zavart. A régmúlt szál nem igazán volt érdekes. Egy csomó mindent megtudtam, de valahogy nem érdekelt. Érdekes volt ez a téves bebörtönzés téma, azt találgatni, ki, mikor és mit csalt össze, na meg mégis, hogy miért…
Aztán a szerző az egészet elrontotta, mikor kiderült ki is a tettes. Olvasás közben olyan érzésem volt, hogy a szerző kiszabadította a lecsukott egyént végre, mikor is körbenézett, és rájött, hogy spoiler.
A szereplőket meg nem ismertem meg eléggé. Se Tracey, se a többi szereplő nem fogott meg igazán.

Mr_Szörnyi_Börnyi>!
Robert Dugoni: A felszín alatt

Lassú tempójú, de végig érdekfeszítő krimi nagyon szimpatikus, szerethető és alaposan megrajzolt karakterekkel. Nem olyan könyv, amire húsz év múlva is emlékezni fogok, de olyan, amelyet húsz év múlva simán újraolvasok és akkor is jól szórakozom. Nincsenek benne nagy fordulatok, a szerző nem akarja életszerűtlen és logikátlan fordulatokkal elrontani a szépen felépített történetet, és jól is teszi. Egyszerű cselekményvezetés jellemzi, de ez ebben az esetben inkább erény, mint fogyatékosság.Talán az első olyan könyv, amely az előítéletesség témáját számomra is fogyaszthatóan dolgozza fel. Thriller- és krimikedvelőknek erősen ajánlott.


Népszerű idézetek

mate55>!

– Ha a doki maszkot tesz az arcodra, és szép álmokat kíván, akkor nincs olyan, hogy rutinműtét.

18. oldal

_Katie_ P>!

Elôfordul, hogy az emberek elfelejtik a saját hazugságaikat.

mate55>!

Jobb, ha tíz bűnös ember megmenekül, mint ha akár egyetlen ártatlannak is szenvednie kell.

(első mondat)

mate55>!

Ne bántsátok a feketerigót! – váltott hirtelen témát Faz könyvére pillantva. – Le vagyok nyűgözve.

17. oldal

_Katie_ P>!

[…] az élet nem áll meg csak azért, hogy az ember nyugodtan gyászolhasson.

_Katie_ P>!

Ha a bizonyítás spekulatív, akkor az eredmény is az.

_Katie_ P>!

„…az irányelveknél veszélyesebb dolog nincs.”
C.J.May: Some Rules of Evidence: Reasonable Doubt in Civil and Criminal Cases,1876
(A bizonyítás egyes szabályai. Az ésszerû kétely a polgári és büntetôperekben)

_Katie_ P>!

[…] létezik olyan fájdalom, amely soha el nem múlik, legfeljebb eltakarja a normalitás homlokzata.


A sorozat következő kötete

Tracy Crosswhite sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

J.D. Barker: Az ötödik áldozat
Karen Rose: Számolj tízig
J. D. Robb: Halálos bosszú
Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz
Michael Connelly: Az igazság ára
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák
Michael Connelly: Angyaljárat
J.D. Barker: Szíve helyén sötétség
Harlan Coben: Szökevények
Julie Garwood: Kegyes halál