A ​gyanúsított 62 csillagozás

Robert Crais: A gyanúsított

Miután ​Scott James, a Los Angeles-i rendőrjárőr egy lövöldözés során elveszíti a társát, és majdnem az életét is, elhatározza: megtalálja a felelősöket. „Kutyás" nyomozó lesz belőle; új társa, a robbanószer-keresésre kiképzett Maggie a gazdáját veszítette el Afganisztánban, mielőtt Scotthoz került. Nem könnyen szoknak össze – mindkettejüket nyomja-nyomasztja a múlt… Folytatni semmit nem lehet – újra kell kezdeni mindent. Robert Crais regénye egyrészt izgalmas és fordulatos krimi, másrészt pompás lélektani folyamatábra: sikerül-e talpra állni, együtt fölépülni kettőjüknek, az embernek és a kutyának, sikerül-e megoldani a rejtélyt és elkapni a bűnözőket, mielőtt lecsapnának rájuk azok, akikre ők vadásznak… A New York Times eladási listáján számos könyvével vezető krimiszerző regényei több rangos díjat is nyertek, és már több mint 42 országban kiadták őket. Kritikusok szerint A gyanúsított eddigi legjobb, legfeszültebb és egyben legmegindítóbb regénye. „Szívszorító olvasmány. Maggie… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
XXI. Század, Budapest, 2014
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155373268 · Fordította: Csáki Judit
>!
XXI. Század, Budapest, 2014
320 oldal · ISBN: 9786155373275 · Fordította: Csáki Judit

Kedvencelte 9

Most olvassa 2

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 16

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

mate55>!
Robert Crais: A gyanúsított

Scott James és kutyája, „Maggie” úgy jutnak el útjuk végére, ahogy a krimikből megismert mocsoktól a romantikus szálig tényleg minden beköszön, de valahol még akkor is nagyon könnyed marad a hangnem, amikor éppen emberek igyekeznek szitává lőni egymást. Ezáltal jó olvasni, ahogy a „sérült” nyomozó és (leendő) kutyája lassan összemelegednek, aztán akcióba lendülnek, és megható, ahogyan megpróbálják együtt folytatni az életüket. Mert akkor is tudod, hogy nem lesz semmi baj, ha fogalmad sincs, hogyan végződik ez a történet, mert az ilyen sztorik úgyis happy enddel zárulnak, utána pedig mosolyogva fel lehet állni a fotelből, aztán „jobb esetben” megsimogatni a kutyánkat. Ha szeretnétek megszeretni egy (elképzelt) kutyát, egy felnőtt köntösbe öltöztetett krimi keretein belül, akkor ez a könyv bármelyik hétvégi délutánnak kiváló programja lehet. Ami a témát tekintve nagy szó, mert a sebesült gazda és sérült kutya téma gyakorlatilag garantálja az érzelgősséget, és nem mondom, hogy nincsenek megható pillanatok, de ez a könyv nem arról szól, hogy Neked, olvasónak muszáj könnyeket hullatnod. Ez a történet a barátságról és bajtársiasságról, a kitartásról és közös munkáról és persze rengeteg izgalomról szól. Ügyesen kerüli a giccsességet, nem lépi át azt a bizonyos ingerküszöböt. Egyszerűen csak elmesél egy szép történetet kutya és ember között, amit nem lehet nem szeretni. Imádtam minden egyes mozzanatát és bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a kutyás „meséket”.

1 hozzászólás
Neelah>!
Robert Crais: A gyanúsított

Ez a könyv, te jó ég! Alapjáraton kerülöm a kutyás (meg úgy általában az állatos) sztorikat, mert többször van csúnya végük, mint szép, és azt a lelkem elég nehezen veszi be. Így aztán, amikor édesanyám a legújabb olvasmányélményéről mesélt lelkesen, nem bántam, a hogy a teljes történetet elmeséli, hiszen nem akartam elolvasni… aztán említette, hogy van néhány rész, ami a kutya szemszögéből íródott; itt azért már felkaptam a fejem. Kutya narrátor? Egy krimiben? Aztán kaptam belőle néhány idézetet is és úgy gondoltam, legyen, egy próbát megér. A héven kezdtem el olvasni és komoly erőpróbát jelentett, hogy ne sírjam le a sminkemet… ami úgy 60%-ban sikerült is. Pedig tudtam, hogy így kezdődik! Hatásos, na. Miután a sztori alapjait lefektettük és elindult a cselekmény, már mosolyogtam inkább. Rég olvastam ennyire szerethető történetet, imádtam minden sorát. Főleg azt, hogy bár egy krimiről beszélünk, meg egy nyomozásról, Maggie sosem szorult háttérbe. És persze imádtam Leland-et és a hitvallását a kutyákról. Bár így gondolkodna mindenki! És kell nekem egy kutya. Még inkább, mint idáig.

Harriet P>!
Robert Crais: A gyanúsított

A gyanúsított című könyvet egy új műfajba sorolnám, méghozzá a kutyás krimik közé. Ilyen témájú történetet még nem olvastam, de nagyon tetszett. Mindkét főhősünk – az ember és a kutya – szemszögéből megismerhetjük az eseményeket és az érzéseiket. Scott James rendőrjárőrnek egy bevetés során meghal a társa, Maggie katonakutya pedig szintén egy akció közben veszíti el gazdáját. A sorsuk közös, mindketten súlyosan megsérülnek, majd poszttraumás stresszben szenvednek és nem sok híja, hogy alkalmatlannak találják őket a további munkavégzésre. Scott egy kutyás egységnél folytatná pályafutását, mert nem akar még egy emberhez közel kerülni, s azt hiszi, hogy a kutya csak egy tárgy, de mikor meglátja és szembesül vele, hogy hasonló veszteség érte őket, és ugyanazok a démonok kísértik mindkettőjüket nap mint nap, már ragaszkodik Maggiehez. Rendkívül szívszorító, ahogy kezd összecsiszolódni a páros és nemcsak elfogadják, hogy ezentúl társak és falkatagok, de úgy megszeretik egymást, hogy mindkét szereplő szívében a másik kerül az első helyre. A krimi rész egy kis plusz izgalmat ad a könyv fő mondanivalójához, miszerint a kutya az ember legjobb barátja, és hogy kutya nélkül ugyan lehet élni, de nem érdemes. Még egy csipetnyi romantika is belefért a sztoriba, így azt hiszem, nekem minden igényem ki lett elégítve. Imádtam ezt a regényt, ajánlom mindenkinek, aki szereti az állatokat.

Dócza_Edith>!
Robert Crais: A gyanúsított

Rendeléshez kaptam ajándékba a könyvet. Több lehetőség közül lehetett választani, de egyik se igazán tetszett meg fülszöveg alapján, így rá esett a választásom az évek óta tartó kutyamániám miatt.

Igazság szerint nem volt tervben, hogy elolvasom, de úgy voltam vele, hogy nem hosszú, ha esetleg nem tetszik, akkor abbahagyom.
Abbahagyni?! Na, még mit nem.. Letenni nem tudtam! Már az első pár oldalon tudtam, hogy imádni fogom: tengerészgyalogos kutya! Oda és vissza voltam érte. A feszültség az egész könyv alatt érezhető volt, csak úgy faltam a lapokat.

A legpozitívabb az volt, ahogy az író az ember és kutya kapcsolatát írta le. Csodálatos kötelék tud kialakulni köztünk és leghűségesebb társunk között, ami egy valódi kincs az életben.

Virágszépe >!
Robert Crais: A gyanúsított

Egy történet sikere nagy mértékben biztosított, ha gyerek, vagy kutya a fontos szereplő benne. Crais Maggie-t, a kutyát választotta főszereplőnek, ami szerintem telitalálat volt. Az író pedig még jól is ismeri a kutyákat, természetüket, viselkedésüket. Erőszakos, sötét krimi, de Scott és Maggie közösen – talán a német juhász tehetségesebben(!) –, bizonyítják be ártatlanságukat és derítenek fényt az igazságra. Háttérben a bűnügy, de az előtérben a szeretet és a barátság fontossága hangsúlyos. Szeretni lehet ezt a könyvet.

eSsZ>!
Robert Crais: A gyanúsított

ez egy különleges könyv. egy sérült kutya és egy sérült ember kapcsolata… de nem csak ennyiről szól… izgalmas nyomozás és több nézőpont teszi ezt az írást egy igazán jó olvasmánnyá. letehetetlen. aki szereti a kutyákat annak ez kihagyhatatlan… spoiler
olvastatja magát, visz előre.. nagyon jól felépített történet és jól megformált személyek teszik élvezetessé- e könyvet. leland pedig amilyen mogorva pokróc legalább olyan hatalmas szíve van..és nem csak a kutyák iránt. scott pedig maggie-vel együtt nagyon jó páros. végig szurkoltam nekik,hogy jól alakuljon minden..
több ilyen könyv kellene. az igaz, hogy nincs benne rinyáló nő és ágynak dőlés ezerrel… ami valljuk be, nem is hiányzott… még is sokkalta többet ad az embernek és a valósághű képe csak még jobban erősíti az egész jó-rossz élményt.
szuper volt! olvassátok!!

Heske P>!
Robert Crais: A gyanúsított

Egy szimpla krimire számítottam, és egy csodálatos kutyás történetet kaptam. Bevallom én végig a kutyáért izgultam, nem azért, hogy elkapják a rosszfiúkat. A krimi-szál sem volt rossz, de Maggie nélkül csak egy gyenge történet lenne.

milegyenanevem>!
Robert Crais: A gyanúsított

Tetszett az ötlet, hogy egy nyomozókutya szemén keresztül is megismerhetem egy nyomozás folyamatát. Látszik hogy a szerző szereti a kutyákat, és helyén kezeli az állatokat, azonosulni tud a nézőpontjukkal, nem esik túlzásokba az értelmi és érzelmi képességeiket tekintve, bár néhol leegyszerűsítve kezeli őket (főként a gazdához való viszonyban). Minden bizonnyal magát a nyomozást hamarosan el fogom felejteni, azonban a kutya szemszögéből láttatott események biztosan megmaradnak majd.

nyolcadikutas>!
Robert Crais: A gyanúsított

Ez nem sokáig tartott.
Ismert, sokszor olvasott és látott panelek,de hiába, nem tudtam fogást találni rajta. Mert olyan jól adagolt a történet, hogy folyamatosan fenntartja az olvasó érdeklődését.
Érzelmek, dráma, izgalom – mindez tömören, arányosan úgy, hogy egy percre sem ül le a cselekmény.
Az írótól a Rettegés háza tökéletes volt – a film is jól sikerült Bruce Willissel –, a Kétperces szabály pedig hozott egy közepes átlagot. Eme regény valahol a kettő között van félúton…


Népszerű idézetek

mate55>!

Ha jót akarsz a kutyádnak, hagyd szaglászni. Ő megy sétálni, nem te.

72. oldal

2 hozzászólás
mate55>!

A kutyát nem büntetik, ha valamit rosszul csinál, hanem megjutalmazzák, ha valamit jól csinál.

68. oldal

mate55>!

A legtöbb ember kutyasétáltatás ürügyén kutyaséta helyett emberi sétára viszi a kutyát: addig vonszolja, míg elvégzi a dolgát, aztán hazasiet vele.

72. oldal

mate55>!

Maggie feszülten figyelte a férfit.

(első mondat)

Slezihr>!

Két ember dolgozott a parkolóban. Scott megállt a bejáratnál, és kiszállt. Az idősebb férfi egy ötvenes mexikói volt, rövid fekete hajjal, piros mellénnyel. Odasietett, amikor látta, hogy Scott kiszáll, és egy pillanatra megtorpant, amikor meglátta az egyenruháját. A szokásos rendőr-effektus.
– Parkolni akar?
Scott kiengedte Maggie-t. A férfi meglátta, hátralépett egyet. Ez meg a német juhász-effektus.

157. oldal

Virágszépe >!

– Kedveled Joyce-t?
Maggie a farkát csóválta.
– Én is, de azt akarom, hogy tudd, mindig te leszel az én kedvenc kislányom.
Scott elmosolyodott, amikor Maggie az orrával belebökött a tenyerébe.
Egy falka voltak, és ezt mindketten tudták.

319. oldal (XXI. Század Kiadó, 2013)

Dócza_Edith>!

Ne dumálj már, hanem repülj, te szerencsétlen. Vidd orvoshoz. Ez a kutya egy tengerészgyalogos!

22. oldal

zozo70bus>!

Itt vagyok, Steph.
Nem hagytalak el.
Próbáltalak megmenteni.

41. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Barbara Nickless: Holtpont
Nora Roberts: Az Oromház rejtélye
Nora Roberts: Személyazonosság
Nora Roberts: Biztos menedék
Nora Roberts: Örökség
Dean Koontz: Kötődés
Ed McBain: Lidércnyomás
Ben H. Winters: Végső ígéretek
Lisa Jackson: Paranoiás
Mark Twain: Egy gyilkosság, egy rejtély és egy házasság