Én ​vagyok a hunyó 12 csillagozás

Robert Cormier: Én vagyok a hunyó

Rozoga kerékpárján indul el a kamasz fiú, Paul Delmonte, hogy felkutassa apját. A térben ugyan feltartóztathatatlanul előre halad – vagyis Vermont állam felé –, de az időben hátrafelé araszol. És egyre mélyebbre merül saját tudatalattijának legtitkosabb rétegeibe, egyre közelebb kerül az iszonyatos titokhoz, amelynek megértéséhez végül is kevésnek bizonyul a józan ész. A torokszorítóan izgalmas regény aktuálisabban szól a személyiség jogainak kérdéséről, mint az esti tévéhíradó.

Eredeti megjelenés éve: 1977

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1990
190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632118561 · Fordította: Szántó György Tibor

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

HA86>!
Robert Cormier: Én vagyok a hunyó

Hű. Ha valaha is újragondolják a középiskolai kötelező olvasmányok listáját, remélem, ez a kisregény szerepelni fog a „Fiúknak ajánljuk”, vagy valami ilyesmi listán, szorosan a Zabhegyező mellett.
Mert Robert Cormier a stílus, a szóhasználat, és a történet bizonyos jellegzetességei miatt is amolyan J. D. Salinger 2., de abszolút jó értelemben, mert másol, nem pedig utánoz, és ez nagy különbség.
Buszon, ágyban, és kádban is olvastam a regényt, minden más aktuális olvasmányt félretéve, csak hogy minél előbb odaérjek a főszereplő Adam Farmerrel a massachusettsbeli Monumentből a Vermont állambeli Rutterburgba, ahol az apja lábadozik egy kórházban. És bár a megérkezésben nem volt semmi köszönet, és a történet végén az a bizonyos „csavar”, amit itt sokan emlegetnek, sokkal sokkolóbb titokról rántotta le a leplet, mint amire Adam nyomozásából következtetni lehetett, én nagyon szívesen hajtanék még vele (vagyis inkább Robert Cormier-rel) bringát a 31-es főúton, Vermont állam felé.

12 hozzászólás
chhaya >!
Robert Cormier: Én vagyok a hunyó

Cormier lélektan-ábrázolását imádom. A maga szűkszavú és tömör stílusában is benne van minden, hőse szinte él: elhisszük minden szavát és érezzük vágyait, félelmeit… Vele együtt izgulhatunk és aggódhatunk, sikerül-e, amit eltervezett.

A két szálon futó cselekmény amúgy is izgalmas. Nem tudjuk, mi történt és miért, hogyan kapcsolódik a két szál, pedig mindkettő középpontjában a kamasz Adam áll… De a feszültséget végig érezni, és azt is, hogy történni fog valami. Lassan haladunk előre, fokozatosan derül fény a múltra. S ahogy az olvasó úgy érzi, kezdi már érteni – akkor jön az a bizonyos csavar… Helyükre kerülnek a mozaikdarabok, összeállnak az emléktöredékek… És fordul egyet minden. Talán egy kicsit az olvasó hite is világban, ahol hasonló megtörténhet.

gesztenye11 >!
Robert Cormier: Én vagyok a hunyó

Hát én nem mondanám ifjúsági regénynek, és kriminek is elég fekete. A molytársak által csavarnak leírt dologra elég hamar rájöttem, csak a megfogalmazásra voltam kíváncsi – az viszont jó volt! A szerző karakterábrázolás elég mély és az egész regény hangulata elég komor ahhoz, hogy gyerekeknek lehetne ajánlani. Összefoglalva érdekes krimi-kísérlet, de ötöst nem tudok rá adni, ahhoz nekem kicsit elvont Adam története. A több idősíkban játszódó cselekmény-leírás viszont nagyon jó hátteret ad ennek a történetnek, ahol az OZK jelzetű szalagokon levő párbeszédről gyanítom, hogy nem felelne meg egy GDPR-vizsgálatnak.

Morn>!
Robert Cormier: Én vagyok a hunyó

Nem egy könnyed olvasmány, pedig könnyen, gyorsan lehet vele haladni. Az ember végig sejti, hogy mi lehet a valóság, mi áll a háttérben, de kitartóan olvas tovább. Miután igazolódott a gondolatod, kapsz egy újabb fricskát, hogy részben mégsincs igazad. Érdemes legalább egyszer elolvasni.

poggi IP>!
Robert Cormier: Én vagyok a hunyó

Jó ég, hogy ez mennyire hihetetlenül zseniális, felkavaró, bőr alá mászó, ott kaparászó kis könyv még mindig. 190 oldal, és benne van az egész világ és annak minden remeklése és mocska. Brr.

Még soha korábban nem találkoztam azzal a kifejezéssel, amivel a Wikipedia illeti Cormiert: „downbeat literature”, de végtelenül pontos és találó szófordulat, az egyszer biztos.


Népszerű idézetek

chhaya>!

Adam folyamatosan kérdezett, s a válaszok hallatán olykor ámulva, csodálkozva ingatta a fejét. Például, hogy meghitt viszonyban lehetünk valakivel, együtt élhetünk vele akár a nap mind a huszonnégy órájában, és közben nem is ismerjük.

134. oldal

poggi IP>!

De megtorpantam, toporogtam. Két óra hosszat vacakoltam, mert igazából gyáva vagyok. Ezer dologtól félek, millió dologtól.

6. oldal

poggi IP>!

K: És mire jutottál?
(5 másodperc szünet.)
V: Fáradt vagyok. Fáj a fejem.
K: Mire jutottál?
V: Késő van. Aludni akarok.
K: Mire jutottál?
V: Nem emlékszem. Az egész olyan zavaros.
K: Mire jutottál?
(6 másodperc szünet.)
V: Semmire…

62. oldal

poggi IP>!

Észreveszek egy csokoládéautomatát, eszembe jut, hogy éjszakára bevásárolhatnék. Valahol azt olvastam, hogy a csokoládétól gyorsan erőre kap az ember.

169. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csokoládé
chhaya>!

Adam már nem is igen firtatta az okát és célját. A felnőttvilág egyik eleme, márpedig a felnőttek művelnek dolgokat, furcsa, olykor teljességgel felfoghatatlan dolgokat, de hát tehetik, egyszerűen azért, mert felnőttek. Bővebb indokra nincs is szükségük.

66. oldal

chhaya>!

[…] apám egyszer elmesélte a Láthatatlan ember történetét. Nem azt a „Láthatatlan embert”, ami filmen is volt, hanem egy másik történetet. Ez bűnügyi történet, azt hiszem. Szóval, az összes zsaru lesben állt az utcán, várják a gyilkost, hogy tetten érjék. És a gyilkos meg is érkezik, de nem veszi észre senki. Csak jóval később jönnek rá, hogy a postás volt a tettes, szép nyugodtan mászkált az utcán, senkinek nem tűnt fel, mert olyan természetes látványt nyújtott. Láthatatlanná tette a saját nyilvánvalósága.

97. oldal

chhaya>!

– Tudod, Adam, az a legrettenetesebb, ha soha semmit nem tudsz előre.

138. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert McCammon: Egy fiú élete
Dennis Lehane: Viharsziget
Robert Ludlum: A Fantom
Robert Ludlum: A Chancellor kézirat
Robert Ludlum: Vaskoporsó
Robert Ludlum: Az Osterman-víkend
Stephen King: A halálsoron
Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban
Mario Puzo: A Keresztapa
Don Winslow: Drogháború