Pszicho (Pszicho 1.) 85% 302 csillagozás

„Furcsa, gondolta Sam, miket hiszünk: hogy mintha egy ízig ismernénk valakit, egy idegen embert, egy másikat, csupán mert gyakran vagyunk vele együtt, vagy mert érzelmi szálakkal kötődünk hozzá.”

A fenti idézet, mint mindig elgondolkodtat, és ha őszinte akarok lenni nagy igazság, még akkor is, ha alapvetően nem hagyok neki teret a lelkemben.

Először is szeretném leszögezni, a filmet nem láttam.
Sok film kimaradt az életemből, és bár most pótlom ezt is, egyenlőre nem tervezem a megnézését.

Maga a kötetet egy könyvszekeres akciózásomon találtam és a borítója miatt megvettem.
Fogalmam nem volt róla, hogy ki az író, vagy igazán mit veszek kézbe, a mániám tárgya a fehér arcú nő volt, annyira megfogónak éreztem.
A történet az elején már jól indult, kicsit szoknom kellett a stílust, de egy idő után azt vettem észre, hogy berántott.
Ettől függetlenül magamhoz képest lassan haladtam vele, helyenként félre kellett tegyem.
Oh, nem azért, mert annyira félelmetes lett volna, legalább is számomra nem volt az.
Inkább a tény, hogy mennyire árnyalt karakterekkel van színesítve a történet.
A pszichológiai tények és felsejlések is igen érdekesek voltak a számomra.
A főszereplők mind ártatlanul bűnösek voltak a maguk kis világukban, és mégis nem tudtam haragudni senkire sem. Mindenki lépései teljességgel megértettem, persze ettől függetlenül azért voltak részek mikor meglepődtem.
A vége pedig rendkívül élvezetessé tette számomra az olvasást, és nagyon elégedett voltam.
Talán azt kell írjam, még én se számítottam erre, pedig az író csűrte – csavarta az eseményeket, és néhol az idegeimet is.

Ahhoz képest milyen kis kötet, elég tartalmas a belseje.
És sok helyen olvastam alap mű.
Gondolom akkor boldog lehetek, hogy pótoltam az olvasását, és még tetszett is.

Egy színfoltja a mai oly divatos pszicho – thrillereknek.

Egy élmény volt! ♥

Hitchcock filmek kislány koromban egyet jelentettek a stoppal. Szüleim ebben a témában nem ismertek tréfát, szerintem korábban láttam pornót mint Hitchcock által rendezett filmet.
Azok a csudás 1980-as évek, nézni nem nézhettem, de olvashattam róla, könyvtárban több életrajzi és filmes könyv volt elérhető, mindent tudtam a híres zuhanyzós jelenetről és a madarakról (amit azóta sem nézem meg)
Kíváncsi voltam milyen az a könyv, amiből a híres, számomra hírhedt film készült. (egyébként sokkal keményebbek érzem a mamát a ablakban, mint a mosdást)
Különben is tartozom egyel, egy kihívásra, így ideje is volt kicsit rettegni.
Na szóval sajnos a könyv semmivel nem adott többet vagy kevesebbet mint a film, tökéletese adaptáció, csodálatos színészekkel ezért a hangulat se maradt el. Már mint a 1961-es eredeti történetről beszélek. (másikat nem láttam)
Nagyon feszes, pörgős, eredeti történet nem kevés parával, egy számomra nagyon szimpatikus Maryvel. Tökéletes pszichokrimi. Ha netalán nem láttad a filmet akkor biztos sokkal nagyobb élmény, nézzétek, olvassátok mert ez bizony alapmű.

A filmet sosem láttam, mint általában ami ha belegondolok azért is durva, mert röpke 18 évig egy videotéka szomszédságában laktam, de természetesen a kultikus jelenetekkel én is találkoztam már. Eddig nem is érdekelt túlzottan a történet és ha nincs egy kihívás, biztos hogy nem olvasom el. És milyen rosszul tettem volna! Ez valami őrületesen, extra-parázósan atom jó volt! Pedig Stephen Kingen szocializálódva nehéz igazán körömrágós könyvet találnom… Hiába sejtettem, hogy mi lesz a csavar (a jó ég tudja honnan, vagy rájöttem, vagy valahol a tudatalattim kaparta elő egy régi filmösszefoglalóból), akkor is végig izgultam :)

Na ezzel is megvolnék…
Így húsz felett jaj, de öreg vagyok :D már igazán illő volt, hogy elolvassam ezt a könyvet. Egyik filmes feldolgozást se láttam, vagyis az elejéig mindig kibírtam, de természetesen jött egy reklám és mindig elaludtam rajta. Ebből következik az, hogy nekem ez a könyv, pontosabban a tartalma és a vége teljesen ismeretlen volt. Persze minimálisan ismertem a történetet és lehetett sejteni, hogy mi lesz a vége, de így az igazi!
Nagyon jó volt olvasni, hiába rövid a könyv, de mégis teljes. Izgalmas, végig fent tartja az olvasó figyelmét. Tényleg egy klasszikus, így minden horror/krimi/thriller rajongónak csak ajánlani tudom!

Pont olyan, amilyenre számítottam. Fordulatos, nehéz letenni. Ahhoz képest, hogy milyen régi könyv, nagyon is megállja a helyét. Ugyan előbb láttam a filmet -sajnos-, így nem ért sok meglepetés a történettel kapcsolatban, de így is élvezhető volt. Ajánlom mindenkinek, aki a műfaj szerelmese.
A film és a könyv között egyébként nagyon kevés az eltérés, leginkább Norman kinézete lepett meg, ez az egy, ami jelentősen eltér egymástól.

5/5

Szégyen, nem szégyen, fiatalon csak beleszagoltam a filmbe, valahogy nagyon korszerűtlennek tűnt, a Madarak sokkal inkább megragadott Hitchcocktól.
Lényeg, hogy akkor nem néztem végig, amiért most nagyon hálás vagyok magamnak, mert így igazán csattanós lett a könyv!
Pedig végig azon morfondíroztam, hogy egyáltalán adjak-e rá négy csillagot a végén, furcsa volt a stílus picit. Eleinte tetszettek, majd később enyhén erőltetettnek éreztem a szójátékokat (bizonyára volt dolga a fordítóknak), sokszor egy-egy szereplő primitív gondolkodásmódját próbálta így átadni a könyv, ami egy idő után picit fárasztott. Aztán szerencsére nem vitte túlzásba, és az események forgatagában meg is feledkeztem erről.
Nehéz úgy véleményt írni, hogy ne lőjem le a poént, röviden összefoglalva nagyon imponált nekem a könyvben felvonultatott, függőségből, alárendeltségből, belső konfliktusokból, Ödipusz-komplexusból és tudathasadásból összeturmixolt „katyvasz”.
Érződik, hogy nem egy mai darab, de ehhez társul a benyomás, hogy itt egy műfajteremtő alapművet tart kezében az olvasó, az elhagyatottabb amerikai vidékek pszichotikus horrorral, tébollyal és borzongással teli világának úttörőjét.
Meggyőződésem, hogy hatással volt később olyan alkotások keletkezésére is, mint pl. A texasi láncfűrészes, ami nagy kedvencem, de a téma gyakorlatilag kimeríthetetlen.
Rövid, velős, nehéz letenni, kellemes meglepetés volt számomra.
Így már más szemmel fogom nézni a filmet is, és ezúttal végig!

A könyv hatására jellemző, hogy amikor a vége felé jártam, és hozzámszólt a nagymamám, rémületemben majdnem eldobtam a könyvet…

Ez egy alapmű. Ilyen érzésem már legalább 10 éve nem volt, hogy újra akartam kezdeni a regényt, mikor a végére értem. Nyelvében is újszerű (bár ez alapvetően Joyce irodalmi-nyelv-újításának a hatása, akárcsak a pár évvel korábbi [1952] Zabhegyező újszerűsége), de a legfontosabb, hogy hatásos. Nem hatásvadász, hanem hatásos. Akárki akármit is mondjon, egy könyvnek hatnia kell az olvasóra, különben nem volt értelme elolvasni. Ha egy könyv hat az emberre, az már jó könyv. Ez pedig főleg szuper könyv. Az az elcsépelt szó jutott eszembe, hogy hátborzongató. Meg az az angol kifejés, hogy „shiver down my spine”, ami kifejezőbb. Azt hiszem Hitchkock is írt ilyen címmel egy könyvet, de ez nem biztos.

Adva van pár titok, az emberi elmében rejtőző borzalom, és mindehhez egy jól felépített, izgalmas és shiver-down-my-spine-os történet. Mellesleg megtudhatjuk, honnan származik Patrick BATEMAN vezetékneve, ugyanis a főhősünket NorMAN BATEs-nek hívják. Ennyit a bölcsészkedésről, most evezzünk vissza a mi horror-vizeinkre.

Mert hogy ez alapvetően horror, az biztos. Nem csak azért, mert a belőle készült film az, hanem mert fő-fő hatása a borzongás. De Bloch, aki zseniális ürgének tűnik, az egészhez hozzákever egy krimi-szálat is, bűncselekménnyel, detektívvel, kereséssel, de hát ezzel nem lehet minket megvezetni: a bűn-elkövető szinte már a könyv elején elhalálozik, és körülbelül a könyv fele után a detektív is. Pszichológiailag hat, vagy hét. De ez tényleg olyan alapmű, amit el kell olvasni, ha már egyszer van. Tandoriék fordítása is tökéletes. Hű!

A horrornak vannak kliséi, amelyek jóval régebbre nyúlnak vissza, mint ez a könyv, de valljuk be, ez is (illetve főleg a film) is alkotott párat. Janet Leigh a zuhany alatt, jön valaki, látjuk a lecsapó kés árnyékát a falon, halljuk a velőtrázó sikolyt, és aztán a lefolyó vizet, amit mintha vér tenne márványossá… De különben krimi is, mert igazából a végéig nem tudjuk meg, valójában ki (vagy mi) is volt a gyilkos. Na jó, csak hebegek-habogok: olvassátok el. Majd egyszer összeszedettebben is írok róla. Nagyon állat.

A már klasszikussá vált történeteket legalább egyszer olvasni kell. Ezzel ezt megtettem.
Bár nagy valószínűséggel inkább a film vált klasszikussá, nem a könyv, amit egyébként még mindig nem láttam elejétől a végéig, csak sokszor a tipikus jeleneteket, és tudtam az alap történetet, így olyan, mintha már láttam volna (valahogy a Ragyogással is így voltam, de azt nemrégiben pótoltam).
A regény nagyon egyszerű történet. Maga korában biztosan jobban is értékelhették, viszont mai szemmel olvasva már túl egyszerű és átlátható. Viszont biztosan több mai sikeres film és regény sokat merített Norman Bates alakjából.

Nehéz, sőt szinte felesleges dolog értékelést írni erről a történetről. Aki a horror/thriller műfajt kedveli, az így vagy úgy már biztosan találkozott vele, ha nem könyvben, akkor a vásznon. Ha nem ismerném a csattanót, valószínűleg nagyobbat ütött volna, de mivel a Hitchcock-féle változatot és az ezredforduló környéki új feldolgozást is többször láttam, így semmi meglepetés sem ért. Tudom, hogy ennek a spoiler témakörnek ez volt a megalapozója, régen biztos mindenki dőlt-borult olvasás közben, de manapság, amikor már szinte mindent megírtak és leforgattak a témában, őszintén szólva olyan kevéskének hat. Ez persze nem a könyv számlájára írandó, hanem egyszerűen csak nagyot fordult a világ a megírása óta eltelt hat évtizedben. Fejhajtásom és mély tiszteletem ellenére levontam fél csillagot a relatíve lassú cselekmény, és még felet a néha idegesítően modoros szöveg miatt (előbbi a kor, utóbbi pedig talán csak a fordító sara). Az „előbb olvasd aztán lásd” elkötelezett híveként sajnálom, hogy ez esetben felrúgtam a bevett sorrendet, ezzel kicsit tönkretettem a szórakozásomat, de mentségemre szolgáljon, hogy a filmek első megnézésekor még fogalmam sem volt, hogy egy könyv adaptációját látom… Méghozzá nem is akármilyet. Hitchcock nagy alázattal nyúlt a könyvhöz, a cselekmény szinte teljesen követi azt, leszámítva néhány kisebb változtatást. És amit a könyvből kicsit hiányolok, azt a nyomasztó hangulatot ő adta meg igazán a történetnek. Olvasás közben még a fürdőszobai jelenet zenéje is a fejemben kattogott…
Egy szó mint száz, bár talán inkább thriller, mint horror, de mindkét zsáner kedvelőinek szívből ajánlott, főleg, ha nem ismerik a történet filmváltozatait.

Nos elég összetett érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Azt hiszem, kezdem az elején.
Én csak véletlenül választottam ezt a könyvet, és nem tudtam, hogy ez a Pszicho Az a Pszicho, csak amikor a zuhanyzós jelent volt. Mivel alapvetően félek horrort nézni, így a történet folytatása is rejtély volt számomra.
Aztán folyt a történet, és krimivé alakult. Nyomozgattak, csinálgattak dolgokat és semmi para, míg a végén el nem jön a nagy leleplezés.
Ami akkor, amikor a film készült még tök jó fordulat lehetett volna, ellenben most már a thrillerek nagy kliséje. Főleg azért, mert a végén, a para jeleneteknél érezhető volt, hogy a film képi világát próbálják leírni több-kevesebb sikerrel. Ami viszont így egyáltalán nem volt para… (meg merném kockáztatni, hogy lámpafényben még a filmet is kibírtam volna :D )
Összességében, ha csak a könyvet néztem volna, akkor egy unalmas semmi lenne. Ellenben tudom, hogy ez akkor nagy dolog volt, így egy átlag könyv színvonalát azért hozta. De remélem nem midnegyik filmadaptáció lesz ilyen (most akarom elkezdeni a Tudom mit tettél tavaly nyáron-t, és nem venné be a nyomrom, ha az is uncsi lenne)