Pszicho (Pszicho 1.) 229 csillagozás

Robert Bloch: Pszicho Robert Bloch: Pszicho Robert Bloch: Pszicho

A neon nem égett. A motel koromsötét. A lány lecsavarta a gyújtást és csak várt. Most már hallotta az esőcseppek monoton dobolását, mögötte pedig mintha sóhajtozott volna a szél. Sötétség vette körül; mintha falként magasodott volna fel minden oldalról. S ő egymagában ül a sötétben. Ez a pénz nem segíthet rajta és Sam mit tehet? Persze, hát rosszfelé fordult; idegen útra. Megásta a saját sírját, most aztán belefekhet. De hát miért is gondol ilyesmire? Nem sír az, hanem ágy. Még mindig ez jár a fejében – „nem sír az, hanem ágy” – amikor hatalmas árnyék tornyosult fel a sötétben, majd lassan kinyiotta a kocsi ajtaját.

Eredeti mű: Robert Bloch: Psycho

Eredeti megjelenés éve: 1959

>!
Partvonal, Budapest, 2011
212 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639910768 · Fordította: Tandori Dezső, Tandori Ágnes
>!
Pán, 1999
166 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637965297 · Fordította: Tandori Dezső, Tandori Ágnes
>!
Pán, Budapest, 1990
166 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637965033 · Fordította: Tandori Dezső, Tandori Ágnes

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Norman Bates


Kedvencelte 36

Most olvassa 8

Várólistára tette 107

Kívánságlistára tette 55

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
csillagka P
Robert Bloch: Pszicho

Hitchcock filmek kislány koromban egyet jelentettek a stoppal. Szüleim ebben a témában nem ismertek tréfát, szerintem korábban láttam pornót mint Hitchcock által rendezett filmet.
Azok a csudás 1980-as évek, nézni nem nézhettem, de olvashattam róla, könyvtárban több életrajzi és filmes könyv volt elérhető, mindent tudtam a híres zuhanyzós jelenetről és a madarakról (amit azóta sem nézem meg)
Kíváncsi voltam milyen az a könyv, amiből a híres, számomra hírhedt film készült. (egyébként sokkal keményebbek érzem a mamát a ablakban, mint a mosdást)
Különben is tartozom egyel, egy kihívásra, így ideje is volt kicsit rettegni.
Na szóval sajnos a könyv semmivel nem adott többet vagy kevesebbet mint a film, tökéletese adaptáció, csodálatos színészekkel ezért a hangulat se maradt el. Már mint a 1961-es eredeti történetről beszélek. (másikat nem láttam)
Nagyon feszes, pörgős, eredeti történet nem kevés parával, egy számomra nagyon szimpatikus Maryvel. Tökéletes pszichokrimi. Ha netalán nem láttad a filmet akkor biztos sokkal nagyobb élmény, nézzétek, olvassátok mert ez bizony alapmű.

7 hozzászólás
>!
Jaina
Robert Bloch: Pszicho

A filmet sosem láttam, mint általában ami ha belegondolok azért is durva, mert röpke 18 évig egy videotéka szomszédságában laktam, de természetesen a kultikus jelenetekkel én is találkoztam már. Eddig nem is érdekelt túlzottan a történet és ha nincs egy kihívás, biztos hogy nem olvasom el. És milyen rosszul tettem volna! Ez valami őrületesen, extra-parázósan atom jó volt! Pedig Stephen Kingen szocializálódva nehéz igazán körömrágós könyvet találnom… Hiába sejtettem, hogy mi lesz a csavar (a jó ég tudja honnan, vagy rájöttem, vagy valahol a tudatalattim kaparta elő egy régi filmösszefoglalóból), akkor is végig izgultam :)

1 hozzászólás
>!
KingucK P
Robert Bloch: Pszicho

A már klasszikussá vált történeteket legalább egyszer olvasni kell. Ezzel ezt megtettem.
Bár nagy valószínűséggel inkább a film vált klasszikussá, nem a könyv, amit egyébként még mindig nem láttam elejétől a végéig, csak sokszor a tipikus jeleneteket, és tudtam az alap történetet, így olyan, mintha már láttam volna (valahogy a Ragyogással is így voltam, de azt nemrégiben pótoltam).
A regény nagyon egyszerű történet. Maga korában biztosan jobban is értékelhették, viszont mai szemmel olvasva már túl egyszerű és átlátható. Viszont biztosan több mai sikeres film és regény sokat merített Norman Bates alakjából.

>!
Risus P
Robert Bloch: Pszicho

Na ezzel is megvolnék…
Így húsz felett jaj, de öreg vagyok :D már igazán illő volt, hogy elolvassam ezt a könyvet. Egyik filmes feldolgozást se láttam, vagyis az elejéig mindig kibírtam, de természetesen jött egy reklám és mindig elaludtam rajta. Ebből következik az, hogy nekem ez a könyv, pontosabban a tartalma és a vége teljesen ismeretlen volt. Persze minimálisan ismertem a történetet és lehetett sejteni, hogy mi lesz a vége, de így az igazi!
Nagyon jó volt olvasni, hiába rövidke a könyv, de mégis teljes. Izgalmas, végig fent tartja az olvasó figyelmét. Tényleg egy klasszikus, így minden horror/krimi/thriller rajongónak csak ajánlani tudom!

>!
Merielle
Robert Bloch: Pszicho

Pont olyan, amilyenre számítottam. Fordulatos, nehéz letenni. Ahhoz képest, hogy milyen régi könyv, nagyon is megállja a helyét. Ugyan előbb láttam a filmet -sajnos-, így nem ért sok meglepetés a történettel kapcsolatban, de így is élvezhető volt. Ajánlom mindenkinek, aki a műfaj szerelmese.
A film és a könyv között egyébként nagyon kevés az eltérés, leginkább Norman kinézete lepett meg, ez az egy, ami jelentősen eltér egymástól.

5/5

4 hozzászólás
>!
Joshua182
Robert Bloch: Pszicho

Szégyen, nem szégyen, fiatalon csak beleszagoltam a filmbe, valahogy nagyon korszerűtlennek tűnt, a Madarak sokkal inkább megragadott Hitchcocktól.
Lényeg, hogy akkor nem néztem végig, amiért most nagyon hálás vagyok magamnak, mert így igazán csattanós lett a könyv!
Pedig végig azon morfondíroztam, hogy egyáltalán adjak-e rá négy csillagot a végén, furcsa volt a stílus picit. Eleinte tetszettek, majd később enyhén erőltetettnek éreztem a szójátékokat (bizonyára volt dolga a fordítóknak), sokszor egy-egy szereplő primitív gondolkodásmódját próbálta így átadni a könyv, ami egy idő után picit fárasztott. Aztán szerencsére nem vitte túlzásba, és az események forgatagában meg is feledkeztem erről.
Nehéz úgy véleményt írni, hogy ne lőjem le a poént, röviden összefoglalva nagyon imponált nekem a könyvben felvonultatott, függőségből, alárendeltségből, belső konfliktusokból, Ödipusz-komplexusból és tudathasadásból összeturmixolt „katyvasz”.
Érződik, hogy nem egy mai darab, de ehhez társul a benyomás, hogy itt egy műfajteremtő alapművet tart kezében az olvasó, az elhagyatottabb amerikai vidékek pszichotikus horrorral, tébollyal és borzongással teli világának úttörőjét.
Meggyőződésem, hogy hatással volt később olyan alkotások keletkezésére is, mint pl. A texasi láncfűrészes, ami nagy kedvencem, de a téma gyakorlatilag kimeríthetetlen.
Rövid, velős, nehéz letenni, kellemes meglepetés volt számomra.
Így már más szemmel fogom nézni a filmet is, és ezúttal végig!

>!
DoktorGonzo
Robert Bloch: Pszicho

F*sza pszicho-thriller, megágyazott egy csomó későbbi sztorinak, elvoltam vele, de igazán hosszan nem tudnék róla pofázni. Van viszont valami, amiről beszélni kéne, és ez a film, ami világszinten jóval ismertebb, jóval nagyobb klasszikus és hivatkozási alap lett, mint a könyv maga.

Alfred Hitchcock szép eredményeket ért volna el a Winston Churchill hasonmásversenyeken is, de úgy döntött, hogy inkább rendező lesz, és ez nemcsak pénzügyileg volt kifizetődő húzás, mert ma az egyik legnagyobb műfajteremtő zseninek tartják. Nem ok nélkül.

De most nem is róla kéne beszélni, meg nem is a filmről magáról, amit már 50 év alatt mindenki szénné elemzett, filmet rendeztek róla, meg könyvet is írtak. Amit most alá akarok húzni, az az, amiről jó ideje beszélek már itt a Molyon, vagyis: egy könyvet, és egy belőle készült filmet KÉT KÜLÖN ALKOTÁSKÉNT illene kezelni.

Gyakran húznak le emberek feldolgozásokat, csak mert valaki máshogy nézett ki, vagy mert tényleg apró dolgok teljesen máshogy vannak vászonra ültetve. És emiatt az egész film általában le van sz*rozva, megy a hiszti, hogy minek készül el, miért nem tud felnőni az eredeti könyvhöz.

Ugyanezzel az erővel sz*rrá lehetne oltani a Pszichót is, de valahogy a klasszikus státusza miatt inkább divat szeretni, isteníteni. Mert, ha az ember megnéz egy 2015-nél régebbi filmet, akkor ő már igazi kultúrafogyasztó lesz, főleg, ha magasztalja, érti, érzi, átadja. Ugye. Gondolják ezt sokan.

Holott tényleg lehet sarazni, mint például a Harry Pottert. Kezdve azzal, hogy Norman Bates nem egy Anthony Perkins-féle „kisfiúsan-rosszfiúsan bizonytalan, nem teljesen komplett, de valamiért (a mosolyáért!!!) mégis vonzó férfi”, hanem egy dagadt középkorú kopaszodó szemüveges pszichopata. (Na ugye nemcsak Dumbledore-ral lehet az a gond, hogy nem vöröshajú). Aztán tényleg kimaradt pár, akár fontosnak is nevezhető momentum, amiket be lehetett volna mutatni ugyanennyi játékidőben, ha mondjuk 5 helyett 1 percesre szabják a Norman takarít jelenetet…

Szóval, lehet keményen támadni, és bírálni egy klasszikust is, CSAK TOTÁLISAN FELESLEGES (ahogy a nemklasszikust is).*

Felesleges, mert Bloch könyve, meg Hitchcock filmje is mestermű. Mindkettő újító, mindkettő úgy játszik a feszültséggel mint előtte nem sokan (vagy legalábbis nem ilyen mesteri módon), és az ember agyában lezajló kis „harcokat” is tűpontosan visszaadják. Más-más műfaj, de a kettő tökéletesen elfér egymás mellett, akár egymást kiegészítve. Saját műfajukban, saját jogon mesterművek.

* ha egy pocsék alkotásról van szó, akkor tessék ütni. De a minőségét ne csak és kizárólag az határozza már meg, hogy felolvassák-e azt a könyvet szótóról szóra, vagy kicsit szabadabban értelmezik.

10 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I
Robert Bloch: Pszicho

A könyv hatására jellemző, hogy amikor a vége felé jártam, és hozzámszólt a nagymamám, rémületemben majdnem eldobtam a könyvet…

Ez egy alapmű. Ilyen érzésem már legalább 10 éve nem volt, hogy újra akartam kezdeni a regényt, mikor a végére értem. Nyelvében is újszerű (bár ez alapvetően Joyce irodalmi-nyelv-újításának a hatása, akárcsak a pár évvel korábbi [1952] Zabhegyező újszerűsége), de a legfontosabb, hogy hatásos. Nem hatásvadász, hanem hatásos. Akárki akármit is mondjon, egy könyvnek hatnia kell az olvasóra, különben nem volt értelme elolvasni. Ha egy könyv hat az emberre, az már jó könyv. Ez pedig főleg szuper könyv. Az az elcsépelt szó jutott eszembe, hogy hátborzongató. Meg az az angol kifejés, hogy „shiver down my spine”, ami kifejezőbb. Azt hiszem Hitchkock is írt ilyen címmel egy könyvet, de ez nem biztos.

Adva van pár titok, az emberi elmében rejtőző borzalom, és mindehhez egy jól felépített, izgalmas és shiver-down-my-spine-os történet. Mellesleg megtudhatjuk, honnan származik Patrick BATEMAN vezetékneve, ugyanis a főhősünket NorMAN BATEs-nek hívják. Ennyit a bölcsészkedésről, most evezzünk vissza a mi horror-vizeinkre.

Mert hogy ez alapvetően horror, az biztos. Nem csak azért, mert a belőle készült film az, hanem mert fő-fő hatása a borzongás. De Bloch, aki zseniális ürgének tűnik, az egészhez hozzákever egy krimi-szálat is, bűncselekménnyel, detektívvel, kereséssel, de hát ezzel nem lehet minket megvezetni: a bűn-elkövető szinte már a könyv elején elhalálozik, és körülbelül a könyv fele után a detektív is. Pszichológiailag hat, vagy hét. De ez tényleg olyan alapmű, amit el kell olvasni, ha már egyszer van. Tandoriék fordítása is tökéletes. Hű!

A horrornak vannak kliséi, amelyek jóval régebbre nyúlnak vissza, mint ez a könyv, de valljuk be, ez is (illetve főleg a film) is alkotott párat. Janet Leigh a zuhany alatt, jön valaki, látjuk a lecsapó kés árnyékát a falon, halljuk a velőtrázó sikolyt, és aztán a lefolyó vizet, amit mintha vér tenne márványossá… De különben krimi is, mert igazából a végéig nem tudjuk meg, valójában ki (vagy mi) is volt a gyilkos. Na jó, csak hebegek-habogok: olvassátok el. Majd egyszer összeszedettebben is írok róla. Nagyon állat.

>!
nadetti 
Robert Bloch: Pszicho

Megrendítő olvasmány, ami után percekig csak ültem, hogy „Jééézusom.
Rövidnek tűnt, de nagyon lassan haladtam vele – főleg, mert egyszerre két könyvet is olvastam –, nehéz volt befogadni mindezt a borzalmat, amit Robert Bloch az olvasók elé tárt. Úgy vélem, bizonyos szintű emberismeret szükséges a történet megértéséhez, akkor nem koppansz annyira nagyot. De még úgy is megrendítő volt olvasni, hogy tudtam, mi lesz benne.
Ez a könyv olyan, aminek az olvasása közben azt hiszed, már mindenre fel vagy készülve, aztán kiderül, hogy oldalról oldalra egyre groteszkebb és sötétebb. Minden egyes mondatnál azt érzed, hogy „még!”, illetve „oké, elég”. Aztán egyszer csak tényleg nincs több, és az még rosszabb az egésznél. Wow.

>!
Molymacska P
Robert Bloch: Pszicho

Nos elég összetett érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Azt hiszem, kezdem az elején.
Én csak véletlenül választottam ezt a könyvet, és nem tudtam, hogy ez a Pszicho Az a Pszicho, csak amikor a zuhanyzós jelent volt. Mivel alapvetően félek horrort nézni, így a történet folytatása is rejtély volt számomra.
Aztán folyt a történet, és krimivé alakult. Nyomozgattak, csinálgattak dolgokat és semmi para, míg a végén el nem jön a nagy leleplezés.
Ami akkor, amikor a film készült még tök jó fordulat lehetett volna, ellenben most már a thrillerek nagy kliséje. Főleg azért, mert a végén, a para jeleneteknél érezhető volt, hogy a film képi világát próbálják leírni több-kevesebb sikerrel. Ami viszont így egyáltalán nem volt para… (meg merném kockáztatni, hogy lámpafényben még a filmet is kibírtam volna :D )
Összességében, ha csak a könyvet néztem volna, akkor egy unalmas semmi lenne. Ellenben tudom, hogy ez akkor nagy dolog volt, így egy átlag könyv színvonalát azért hozta. De remélem nem midnegyik filmadaptáció lesz ilyen (most akarom elkezdeni a Tudom mit tettél tavaly nyáron-t, és nem venné be a nyomrom, ha az is uncsi lenne)


Népszerű idézetek

>!
Nita_Könyvgalaxis P

Azt hiszem, olykor valamennyien egy kicsit őrültek vagyunk, nem?

41. oldal

>!
Nita_Könyvgalaxis P

Egyikünk sem olyan „normális”, mint hinné vagy mutatná.

209. oldal

>!
AsesinaReina

Az meg, hogy másokat nem ismerünk igazából – ugyan, hát magunkat talán ismerjük?

80. oldal /'90-es kiadás/

>!
Stone P

Sokkal meghittebb – akárki meghiheti –, ha otthon ülünk a nappalinkban, lámpavilágnál, egy jó könyv társaságában.

7-8. oldal

>!
Stone P

Te gyűlölöd az embereket. Azért, mert félsz tőlük: félsz, bárhogy félsz is ettől az igazságtól: félsz. Mindig is féltél, pendelyes korod óta. Kuporogsz inkább a fotelban, lámpafényben olvasol. Ezt csináltad harminc éve is, és ezt folytatod most. Elrejtőzöl… valami könyv fedele mögé!

12. oldal

>!
Cheril

Egyikünk sem olyan „normális”, mint ahogy hinné vagy mutatná.

163. oldal /1990/

>!
AsesinaReina

Furcsa, gondolta Sam, miket hiszünk: hogy mintha egy ízig ismernénk valakit, egy idegen embert, egy másikat, csupán mert gyakran vagyunk vele együtt, vagy mert érzelmi szálakkal kötődünk hozzá.

79. oldal /'90-es kiadás/

>!
csartak MP

Norman Bates hallotta a zajt, és minden idegszálán végigfutott a pánik.

(első mondat)

>!
Cheril

Olykor valamennyien egy kicsit őrültek vagyunk!

37. oldal /1990/

>!
Frank_Spielmann I

Érezte magában erre az állandó késztetést – a kézmosásra –, főleg az utóbbi héten. Bűntudat. Igazi Lady Macbeth-komplexum. Shakespeare sokat tudhatott a pszichológiáról. Norman csak úgy eltűnődött, nem tudott-e Shakespeare még csőstül egyebeket is. Ott volt például Hamlet apjának szelleme.

Kilenc

Kapcsolódó szócikkek: Norman Bates

A sorozat következő kötete

Pszicho sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Ania Ahlborn: És bebújt az ördög
Kate Bennett: Megkarcolt élet
Stephen King: Titkos ablak, titkos kert
Paul Tremblay: Szellemek a fejben
Gabriel Wolf: Pszichokalipszis
Gabriel Wolf: Az éjféli fojtogató!
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Blake Crouch: A pokol kapujában
Dean R. Koontz: A rossz hely
Stephen King: Joyland