Kettős ​csillag 58 csillagozás

Robert A. Heinlein: Kettős csillag

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Lorenzo ​Smythe, a lecsúszott színész bárokban tengeti napjait, alkoholmámorba menekülve szakmai kudarcai elől. Aztán egyszer egy idegen meghívja egy italra, és mire észbe kap, egy űrhajón csücsül, úton a Mars felé.
Megbízóitól megtudja, hogy élete legfontosabb szerepét szánják neki, de ha nem vigyáz, ez lesz az utolsó is. Egy, az ellenlábasai által elrabolt, vezető politikust kell helyettesítenie, és a tét nem kevesebb, mint háború vagy béke, méghozzá bolygóközi szinten!
A Nagy Lorenzónak tehát össze kell szednie magát, mert ezúttal nem csupán a kritikusokat kell meggyőznie alakításával, hanem párthíveit és ellenségeit is, mert amennyiben kiderül a turpisság, aranyélete egyszeriben véget ér. Ha azonban elég hihetően játszik, könnyen egy merénylő célkeresztjében találhatja magát.

Az SF nagymestere Hugo-díjas regényében maró politikai szatírát vegyített a tőle megszokott vérbeli tudományos-fantasztikumba, és a végeredmény egy olyan klasszikus lett, amelyet mára… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1956

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Metropolis Media

>!
Metropolis Media, Budapest, 2015
228 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155508417 · Fordította: Joó Attila

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Várólistára tette 29

Kívánságlistára tette 21


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Robert A. Heinlein: Kettős csillag

A Heinlein név biztosan ismerősen csenghet a sci-fi-rajongóknak. Ha máshonnan nem is, de a Csillagközi invázió című alapmű biztosan felelevenít néhány emléket. Heinlein igazi úttörője volt a science fiction írásnak, s az 1955-ben íródott Kettős csillag az egyik Hugo-díjas regénye. Komoly töltetű, mégis könnyed politikai regény ez. Rengeteg körmönfont és bújtatott utalást találhatunk az adott korra. A sci-fi részek bravúrosan vannak megalkotva. Sok, mai mű is megirigyelhetné a kreativitást, amit e regény felhalmoz. Egy fantasztikumba bújtatott választási kampány, ahol a főszereplő belső, humoros gondolatai könnyen emészthetővé teszik a parlamentáris monarchia és demokrácia legkuszább tényezőit is. Nem Asimovhoz mérhető, de elsőosztályú, bravúros. Egy intenzív, pörgős politikai science fiction, ami könnyen olvasható fordulatossága, kitűnő párbeszédei okán.

csartak P>!
Robert A. Heinlein: Kettős csillag

Hamar kiolvastam, mert ez a könyv meglepetést okozott számomra. A politika, és a hozzá kapcsolódó dolgok soha nem érdekeltek, meg nem is kötöttek le, de most ebben a könyvben azt vettem észre, hogy itt tulajdonképpen szórakoztat ez a játszma. Talán azért, mert sci-fi köntösben íródott, és így kicsit más mértékben, illetve összetételben mentünk végig egy amúgy normál választási kampányon. A stílus könnyed, gördülékeny volt, bár időnként a jövővel kapcsolatos gondolatok elavultak már.
Viszont először éreztem azt, hogy izgalmas dolog lehet, hogy pár ember kezében összpontosul a hatalom, és képzeltem el, hogy milyen lehetne döntéseinkkel fontos eseményeket befolyásolni. Talán egy politikust játszó színész is így érezhet, és ezt Heinlein jól bemutatta nekünk.

FélszipókásŐsmoly P>!
Robert A. Heinlein: Kettős csillag

Remek első mondattal és jelenettel nyit (link), könnyed, szatírikus stílusa átjárja az egész művet. Egyszerű történet, semmi bonyolult elméleti okfejtés vagy távoli jövőbe tekintő elképzelés (a cím is szójáték spoiler). A tudományos témákban kevésbé jártas olvasóknak is élvezetes szórakozást nyújthat, mert jobbára emberi szinten zajlik. Sziporkázó párbeszédeit olvasván úgy vélem, Scalzival nemcsak a katonai sci-fi terén csengenek össze, hanem abban is, hogy egy kötetben képesek hatásosan megnevettetni és komolyságukkal elgondolkodtatni. Persze az emberektől sokban különböző marslakók (link), űrhajós jelenetek, a testbe lyukat robbantani képes pálcafegyverek, illetve pörgősebb akciók és fordulatok is akadnak benne, de inkább társas összjátékokon van a hangsúly.

A regény alapvetően politikai témájú spoiler, bár ez utóbbi inkább csak a színpad. A sci-fi jellege is olyan, mint a buci a hamburgerben – nélküle nem beszélhetnénk hamburgerről, de a lényeg közötte van. Mosolyogtam, hogy a műfaj nagy öregje meglepő húzással élt: amikor egy-egy technológiára került a fókusz, a tudományos magyarázatok helyett – megőrizve a főszereplő E/1. szemszögét és karakterét – elterelte a szót. Mai szemmel mókás volt az is, hogy bár bolygóközi űrhajók vannak, még mindig papíron jegyzetelgetnek, irattömböket használnak – de digitalizációról szó sem volt a mű születésekor (1956-ban).

Érdekessége, hogy a Hugo-díjat már a kiadásának évében elnyerte (általában a díjkiosztást megelőző naptári év művei közül szokták kiválasztani a győztest).

Bíró_Júlia>!
Robert A. Heinlein: Kettős csillag

Nocsak… A Vének háborúja sorozat jófej nagybácsija.

Az ötvenes évek óta működésbe hoztunk már annyi űrszondát, űrteleszkópot, űregyebet, hogy nyilván retro ízt kap bármi, amiben marslakókat, vénuszlakókat és külső-jupiterieket emlegetnek. Viszont. A többi elem – a szatírát és idealista elgondolásokat egyként lelkesen ölelgető politikai gépezet, a személycsere személyiségformáló hatása, no és egy lazán feldobott óda az emberiség javát akaró vezetőkhöz – annyira időtlenül friss, mint egy virgin mojito jéggel és kis papírernyővel – a marsi vonulatot pedig ezekbe keverték, méghozzá homogénre, hogy annyira azért ne legyen egyszerű elfeledkezni róla, de a többiekkel együtt simán csússzon. Még csak túl sincs mérve az adag, ennyi történés és fordulat pont ennyi oldalra elég.
Szórakoztató, vigyorogva olvasható darab, a gyomrot sem fekszi meg a mélyenszántó mondanivalójával, ugyanakkor pont annyi töprengés és a beavatottaknak járó műhelytitok jut közben, hogy mégse tűnjön ponyvának. Egy bűbáj, na. Ugyanakkor szűken méri az izgalmat – tulajdonképpen az összes esetlegesen adódó vészhelyzetet két lapozáson belül oldja meg vagy a főhős, vagy valamelyik segítője spoiler, szóval a körömrágásról gyorsan és hatékonyan leszoktat.

Remek egy-kétnapos pihenő, stresszcsökkentő, bajusz alatti somolygásra késztető endorfinbonbon. Csak nem ejtőernyős műugrás helyett.

marschlako>!
Robert A. Heinlein: Kettős csillag

Nemrég megtudtam, hogy egy B kategóriás Heinlein regényt olvastam. Bár valóban nem volt kiemelkedő, a nagy klasszikusokkal összemérhető alkotás, de ezzel együtt kifejezetten tetszett. Tudva azt, hogy a múlt század ötvenes éveiben keletkezett, nem vártam el, hogy egy trilógia/tetralógia 600 oldalas nyitánya legyen, mint ahogy nem zavartak a marslakók sem; mit tegyek na, én kifejezettem szeretem ezt az avítt érzést, ami a XX. század poros sci-fijeiből árad spoiler. Jellemfejlődést sem vártam ugyan – ami ugye szintén nem volt még kötelező a régi idők sci-fijében, annál inkább a faék egyszerűségű karakterek, és sokkal inkább a sztori dominált –, mégis kaptam egy színészt, aki azért nem ugyanúgy távozott a színpadról, mint ahogy belépett. Emellett több, ma is aktuális kérdést is felvet, s így a – ma már valóban megmosolyogtató – sci-fi díszlet mögé tekintve bőven ellátja gondolkodni valóval az olvasót. Porallergiásoknak nem ajánlott, mások bátran forgathatják.

Morpheus>!
Robert A. Heinlein: Kettős csillag

Majdnem hatvan éve készült ez a könyv, amikor még nem volt snassz marslakókról meg vénuszlakókról beszélni, mint manapság (hiányoznak a marslakók, no), de ehhez képest jól szórakoztam rajta, kétszer meg is nevettetett. Ezt pedig mindig pozitívan értékelem. Volt benne kihívás, személyiségfejlődés, maguk a politikai elvek is közel állnak hozzám, amiket a szereplők képviselnek. (Amíg ezek nem valósulnak meg itt a Földön, addig jobb is, ha nem találkozunk senkivel odakint, mert ha gyengébbek, rabszolgát csinálnánk belőlük, ha meg erősebbek, akkor attól féltünkben, hogy ők csinálnak rabszolgát belőlünk, vagy megpróbálnánk megsemmisíteni, vagy megpróbálnánk átverni őket.)

Spaceman_Spiff IP>!
Robert A. Heinlein: Kettős csillag

Már nagyon-nagyon nagyon-nagyon régóta adós vagyok ezzel, és a közeljövőben nem látok reális esélyt egy kimerítő blogbejegyzés megírására, @pat értékelésén spoiler felbuzdulva, hadd meséljem el nektek…
…milyen is az igazi Robert A. Heinlein…

Először is, végy egy amúgy edukáltnak számító fehér férfit, lehetőleg valami komoly államigazgatási, hadügyi vagy mittomén milyen múlttal. Adj hozzá pár évtizednyi sci-fi ponyva iránti szeretetet (külön jó, ha már gyerekkora óta ezzel foglalkozik). Várj addig, amíg ivarérett nem lesz, és el nem kezd forogni a világban. Ekkor kialakul benne egy elég komoly világnézet, ami egyrészt progresszív, de gyökereiben annyira nem távolodik el a biztos talajtól lásd még: nők, sajtószabadság és társai, szóval az ilyen liberális cuccok. Viszont az ilyen ember mindenáron meg akarja osztani elmésségeit a világgal köhömm, köhömm, nem magamra gondoltam…, és ha már úgy is szereti az idegen bolygókat meg az űrhajókat, tehetné ezt a sci-fi nyelvén.
Na, ez a fickó, nevezzük most valami teljesen átlagos néven, mondjuk Robert A. Heinlein, nekiáll írni. Először ugye nem ugorhat neki az ötvenes években mindenféle politikai meg satöbbi szöveggel, szerinted készen állnak erre a sci-fi olvasók? Ugye, hogy nem. Szóval akkor legyen valami kalandos sztori. Igen ám, de nem járja, hogy sztereotíp világkép legyen. Itt a marslakók a barátaink, bizony, az ember meg jóságos, nem diktátor minden bolygó nyakán. Működik a demokrácia ahogyan azt az amerikai elképzeli, sőt, az egész Birodalom van császár, érted kb. úgy bonyolítja le a választásokat, mint Noname megye. De nem erről akartam beszélni. Milyen szétszórt vagyok, épp belekezdenék valami komoly eszmefuttatásba, de szerencsére történik valami. Majdnem olyan vagyok, mint Heinlein.
Szóval én az Angyali üdvözletes meg Fenevad számás Heinleint ismerem, szóval jártam már a sötét oldalon spoiler. Ezért nem volt meglepetés, hogy a Kettős csillag igazából nem szól sok mindenről. Szájbarágósan magyaráz, viszont itt még nem engedheti meg magának a szerző, hogy öntörvényűen csapongjon, szóval amikor kezdene belelendülni valami történik, és megmenekülünk. Nincs mély karakterdráma, az egész megmarad egy novella színvonalán, a legtöbb húzásnál még Rejtő is hihetőbbet talált ki, de legalább is jobban hangzik. Meg izgalmasabb – mert hogy körmöt nem fogsz rágni, az is biztos. Mert ezek a szereplők igazából mind szuperemberek, semmi nem állhat az útjukba még a hosszú combú nő csábítása sem.
Nem húztam fel magam a könyvön igazából, mivel sokkal rosszabbra számítottam az előolvasmányaim miatt. Az író itt még nem váltott át kettesből ötösbe, hogy teljes fordulatszámon tolja az ember képébe a világról alkotott képét, ami az igazság, ezt te is tudod. Próbálkozik valami fordulatos sztorival, csak éppen érdekes konfliktust nem sikerül teremtenie. Körülbelül annyira hihető az egész történet nem a marslakókra gondolok, mint hogy Fülig Jimmy helyettesíthet egy uralkodót.

Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek. Az értékelés összeszedettsége tökéletesen tükrözi a regényt.

Gerof>!
Robert A. Heinlein: Kettős csillag

Egész jó volt. Van Heinlein stílusában valami, amit nagyon szeretek. A szerző olyan haveri módon fogalmaz. Mintha söröznénk, és közben sztorizgatna. Na meg politizál közben.
Magát a sztorit, amúgy képtelenségnek tartom. És most itt elsősorban arra gondolok, hogy a főszereplő élethosszig kiadja magát valaki másnak, és ezt szinte mindenki elhiszi. És ehhez csupán egy kevés smink, illetve jó megfigyelés és színjátszó tehetség kell. De attól még érdekes, pláne ha belegondolunk, hogyan boldogul egy személyiség, ha saját magától megfosztva más valaki életét kell élnie.
Azért bájos volt az is, hogy konkrétan marslakókkal találkozunk (sőt vannak vénuszlakók is, sőt mintha a Jupiter környékéről is említettek volna őslakosokat). Ilyesmibe manapság nehéz belefutni (persze tudom Old Mars meg Old Venus). Egész érdekesek lettek ezek a marslakók, nemcsak zöld gülüszemű humanoidok, hanem eltérő testfelépítés (pl. álvégtagok), osztódással szaporodás, még az élethez, világhoz való viszonyuk is gyökeresen eltért az emberekétől, kár hogy a regény második felében már hanyagolja őket a szerző.
Ennél a könyvnél határozottan az az érzésem volt, hogy Heinlein számára a sci-fi egy zsáner, amiben szívesen kifejezi magát. A science kevésbé lényeges számára annál, minthogy az éppen őt foglalkoztató társadalmi, politikai témát kifejtse. Szívesebben spekulál, minthogy mindenáron hiteles legyen a tudományosságot illetően. De ez csak egy benyomás, 60 év távlatából nehéz ezt megítélnem, hiszen jóval szűkösebb ismeretanyagból kellett akkor meríteniük a sci-fi szerzőknek. Aztán az is lehet, hogy ez általános volt akkoriban (túl sok szerzőt nem olvastam az 50-es, 60-as évekből).

>!
Metropolis Media, Budapest, 2015
228 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155508417 · Fordította: Joó Attila
Razor P>!
Robert A. Heinlein: Kettős csillag

Viszonylag egyszerű és rövid kis olvasmány volt ez, minimális sci-fi elemekkel, több politikai szatírával, de néha kell ilyen is. A történet túl sok fordulatot nem tartogat, egyedül a végén volt egy meglepőbb húzás, bár az sem volt épp egyedi. A karakterek viszonylag egyszerűek voltak, egyedül a középpontban lévő Lorenzo volt jobban kidolgozva. Nála talán beszélhetünk némi karakterfejlődésről is, legalábbis a regény elején szereplő kissé pökhendi színész nekem nem volt túl szimpatikus, de a végére megkedveltem a karaktert.
Összségében nem ez Heinlein legjobbja, de egyszeri pihentető olvasmánynak tökéletesen megteszi.

>!
Metropolis Media, Budapest, 2015
228 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155508417 · Fordította: Joó Attila
Noro P>!
Robert A. Heinlein: Kettős csillag

Ha nem lenne a borítón Heinlein neve, kétlem, hogy a regény akár angol nyelvterületen megérte volna a második kiadást. Átlagos, könnyen feledhető ponyva, amelynek szerzője – azt hihetnénk – csupán a könnyebb eladhatóság kedvéért erőltetett bele olyan motívumokat, amelyek a tapasztalatlan olvasót a sci-fire emlékeztethetik. Stílusa, története egyaránt meglehetősen egyszerű, bár a főhős fokozatos átalakulása spoiler meglepően érdekes, és fél csillag pluszt eredményez a végösszegben.
Politikai fronton – ezt ugyebár Heinlein-nél nem lehet megkerülni – elég hétköznapi a bemutatott világ: demokrácia, választott képviselők, kortesbeszédek a világbékéről. Ámbátor nem kizárt, hogy az 1950-es évekből nézve ez szókimondóbb volt, mint gondolnánk, de ebben az esetben elszaladt fölötte az idő. Nem látom a morális konfliktust, a pro és kontra érvek ütközését a politikai küzdelemben. Teljesen evidens, hogy hőseink a jók, az ellenfélről pedig alig tudunk meg valamit (olyan fajgyűlölő banda, meg korruptak is, és kb ennyi maradt meg belőlük). Pedig a legtöbb klasszikus Hugo díjas regényt (a Connie Willis előttieket :D) szeretem, de ez a könyv nekem túl egyszerű.

Azt az egyet el kell ismerni, hogy a könyv megerősít egy korábbi elméletemben: Heinlein minden valós vagy elképzelt politikai forma mellett képes meggyőzően érvelni. Csak ezúttal nem tette különösebben izgalmas módon.


Népszerű idézetek

FélszipókásŐsmoly P>!

Egy filozófus bármit be tud bizonyítani, ha időt és sok papírt adnak neki.

152. oldal

FélszipókásŐsmoly P>!

Nem sze­ret­tem a mar­si­a­kat. Nem tet­szett, hogy em­ber­nek kell te­kin­te­ni egy fa­törzs­höz ha­son­lí­tó va­la­mit, ami­nek a te­te­jén nap­vé­dő si­sak van. Nem tet­szett, hogy ál­vég­tag­ja­ik nő­nek, ezek a rej­tek­he­lyük­ről elő­má­szó kí­gyók­ra em­lé­kez­tet­tek. Nem tet­szett, hogy azon­nal ké­pe­sek min­den irány­ba néz­ni anél­kül, hogy a fe­jü­ket moz­gat­nák – ha len­ne fe­jük, de per­sze nincs. És ki nem áll­hat­tam a sza­gu­kat!

Sen­ki sem vá­dol­ha­tott az­zal, hogy faji elő­íté­le­te­im van­nak. Nem ér­de­kelt má­sok szí­ne, faja vagy val­lá­sa. De az em­be­rek em­be­rek vol­tak, a mar­si­ak vi­szont lé­nyek.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: marslakó
Szelén>!

Nekem úgy tűnik, hogy az élet bonyolultabb lesz, ahányszor csak azok a tudós figurák belelendülnek a logarléceikkel. Miért nem volt jó minden úgy, ahogy volt?

72. oldal

FélszipókásŐsmoly P>!

– Pen­ny be­jö­het?
– Hát per­sze! De meg­mond­hat­ja neki, hogy csak az ide­jét pa­za­rol­ja; a vá­la­szom to­vább­ra is nem.
Így az­tán meg­gon­dol­tam ma­gam. Az ör­dög­be, mi­ért lesz egy ér­ve­lés sok­kal lo­gi­ku­sabb, ha kö­rül­len­gi „A dzsun­gel bu­ja­sá­ga”?

143. oldal

FélszipókásŐsmoly P>!

Ez a Rémusz bá­csi-féle szo­cio­ló­gi­ai is­ko­la: a jó­sá­gos né­ge­rek spi­ri­tu­á­lé­kat éne­kel­nek, az Öreg Ura­ság pe­dig mind­egyi­ket imád­ja! Gyö­nyö­rű kép, csak nem elég nagy a ke­re­te; nem lát­szik a kor­bács, a rab­szol­ga­szál­lás – meg a köny­ve­lé­si iro­da!

152. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Rémusz bácsi
NewL P>!

Több módja is van annak, hogy felismerhetetlenné tegyünk egy jól ismert arcot. A legegyszerűbb elterelni a figyelmet. Ha egyenruhába öltöztetünk valakit, nem valószínű, hogy megjegyzik az arcát. Emlékeznek annak a rendőrnek az arcára, akivel legutóbb összefutottak? Felismernék, ha legközelebb civil ruhában látnák? Ugyanezen elv alapján működik a figyelemfelkeltő különleges tulajdonság is. Tegyünk valakire egy hatalmas orrot, amely esetleg aknés rosacea miatt deformálódott; az otromba ember csodálkozva bámulja majd magát az orrot, az udvarias elfordul, de egyikük sem figyeli meg az arcot.

Joshua182>!

Még hogy öntelt! Szerény embernek tartottam magam, eltekintve attól, hogy hűvös mértéktartással viszonyultam saját zsenialitásomhoz.

20. oldal

NewL P>!

Elhatároztam, hogy felszívódom, amíg ő a pénztárcájával bajlódik. Amikor egy ember pénzt számol, legalább néhány másodpercig csak és kizárólag arra figyel.

Joshua182>!

Apám gyakorlatias pszichológus volt, és meggyőződése szerint a glutei maximi szíjjal történő bemelegítése megakadályozza, hogy feleslegesen sok vér jusson egy fiú agyába.

24. oldal

Joshua182>!

Egy férfinak joga van ahhoz, hogy idegenek ne láthassák a gyengeségeit.

212. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma I.
Frank Herbert: A Dűne
Orson Scott Card: Végjáték
Dan Simmons: Hyperion
Frederik Pohl: Az átjáró
Martha Wells: Mesterséges sors
Ray Bradbury: Fahrenheit 451
Arkady Martine: Birodalomnak nevezett emlék
Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek