Angyali ​üdvözlet 52 csillagozás

Robert A. Heinlein: Angyali üdvözlet

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Furcsa, ​felkavaró könyv, döntő jelentősége volt a sci-fi irodalom sorsának alakulására. Nemcsak azt érte el, hogy a sci-fik bekerültek az irodalom főáramába, hanem azt is, hogy e regény az 1960-as évek ellenkultúra mozgalma, a szabad szerelem és a semmi által nem korlátozott életmód jelképévé vált.
Valentine Michael Smith, az első Mars-felfedezők elárvult gyermeke a marslakóknál nevelkedik, egy expedíció hozza vissza a Földre. Bár amikor leérkezik, a húszas éveiben jár, Smith mintegy kisgyermekként mint ismeretlen világot ismeri meg a földi életet. Szembe kell néznie azzal a nagy feladattal, hogy megtanuljon ember lenni. Sosem látott nőt, és nincs tudása az emberi kultúráról és a vallásokról sem.
Smith a spiritualitásról és a szabad szerelemről vallott nézeteit terjeszti, és a Marson tanult pszichikus erőhatást gyakorolja. Idővel egyre több embert térít meg gondolkodásmódja, és messiás jellegű alakká válik, aminek igen nagy jelentőségű következményei lesznek.
A… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1961

>!
JLX, Budapest, 1993
528 oldal · ISBN: 9637822569 · Fordította: Gálvölgyi Judit

Enciklopédia 1


Kedvencelte 15

Most olvassa 1

Várólistára tette 67

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Robert A. Heinlein: Angyali üdvözlet

Először még a magyar megjelenés idején olvastam ezt a könyvet – s ha lenyűgözve nem is voltam – de határozottan tetszett, ám a borítóra írt megjegyzést, miszerint ez minden idők leghíresebb* sci-fi regénye, már akkor is kétkedve fogadtam.

Abban pedig már akkor biztos voltam, hogy messze nem a legjobb SF-ről van szó.

Ennek ellenére a regény több okból is nosztalgikus volt a számomra, és most is kedvvel olvastam.
Először is, több mint húsz év távlatából nyilván felidéződött az első olvasás hangulata, sőt a főiskola, meg az Öblösbeli kocsmázások, ahol akkoriban legalább annyira filozofikusak és polgárpukkasztóak voltunk néhány sör meg feles után, mint a regény szereplői.

Másrészt azóta az ilyen eléggé retro hangulatú SF-knek a szememben van valami olyan bája, amit nehéz megmagyarázni. Legfeljebb azt tudja grokkolni aki már harminc éve olvas SF-t, mint én.

A könyv – hogy a lényegre térjek – a maga korában (1961-ben) nagyon haladónak és szabadelvűnek számított, főleg a zsáneren belül. Azonban az elmúlt ötven év és az azóta felhalmozódott tapasztalatok már az én szememben is gerenda vastagságúvá növelték az akkoriban legfeljebb szilánknyinak számító hiányosságokat.

Kezdjük azzal, hogy az idegen civilizáció által felnevelt, szuper képességű ember, aki belecsöppen egy nem túl távoli jövőbe** helyezett földi civilizációba, már akkor sem volt eredeti ötlet, és nem is kicsit a didaktikus jólmegmondás veszélyét hordozta magában.
Na, van is benne abból dögivel!

Ez már önmagában is kínos egy kicsit (bármennyire is elnéző vagyok egyébiránt) de azzal tetézve, hogy a nagy igazságok egy része a öntelt korlátoltságtól a sisteregve nyekergő lejárt lemez kategóriáig terjed, érthető módon dühítheti fel az olvasót – főleg a nőket, mivel a regényben hiába játszanak fontos szerepet a nők, mégis csak bizonyos, igencsak macsó sztereotípiákra játszanak rá.

A másik dolog, ami ma már megmosolyogtató, az a naivitás, ahogy az egész szituációt ábrázolja és kezeli az író, és ahogy szerinte a világ reagál a helyzetre.

Nos… Ilyen szempontból ez sokkal inkább fantasy, mint sci-fi.

Mégis mindezek ellenére miért tetszett a könyv?

Két okból.
Először is, mert aki grokkolni szeretné a ’60-as évekbeli USÁ-t, annak ez a könyv alapmű. Pontosan azért, mert nem olyan okos, mint az adott korban született szépirodalmi művek, de a maga néha bumfordi módján minden benne van, ami később a hippi kultúrában teljesedett ki.
Másrészt – és ez abszolút szubjektív – van egy olyan érzésem, hogy Heinleinnek igen fura és sajátos volt a humorérzéke. Nem hiszem, hogy ő ezt a regényét sokkal komolyabban vette volna, mint mondjuk a fasisztoidnak tartott Csillagközi inváziót vagy a rabszolgaságot a gyarmati terjeszkedés szükségesszerű velejárójaként ábrázoló A Galaxis polgárát.

* A leghírhedtebb esetleg…
** Bizonyos utalások alapján a 2000-es évek környéke – ami megint csak csiklandozta egy kicsit a humorérzékemet.

22 hozzászólás
risingsun>!
Robert A. Heinlein: Angyali üdvözlet

Hát, ezt most nem igazán sikerült grokkolnom. Pedig, a könyv tanulsága szerint, Én vagyok Isten! Meg persze, Te vagy Isten!

Persze úgy azért jó pár dolog a helyére kerül, ha azt nézem, hogy a könyv hol (USA) és mikor (1961) íródott. Abban a korban, korszakban egészen másképp hathatott ez az akkor megbotránkoztatónak ható szabad gondolkodásmód, mely a könyv lapjaiból árad és megérhető az is, hogy miért arathatott akkora sikert az egyházat kifigurázó, testi vágyak szabadságát hirdető könyv.
Számomra azonban az a jó olvasmány, mely függetlenül attól, hogy mikor íródott meg tud szólítani, magába tud vonzani, el tud varázsolni, ki tud kapcsolni, el tud gondolkodtatni és persze szórakoztatni is tud. Az ilyen könyvek, mint amilyen az Angyali üdvözlet is úgy érzem, egy korszaknak szól, egy korszakról szól, mely nem mindig és/vagy nem mindenkit tud megszólítani (arról nem s beszélve, hogy rettentően túlírt, idegesítő, okoskodó karaktereiről már nem is beszélve). Engem nem talált meg, pedig nagyon akartam grokkolni…

>!
JLX, Budapest, 1993
528 oldal · ISBN: 9637822569 · Fordította: Gálvölgyi Judit
Zsola>!
Robert A. Heinlein: Angyali üdvözlet

Álláspontom szerint lehet a különböző egyházak elé görbe tükröt tartani (sőt kell is) viszont magát a hitet, amely minden ember sajátja, na azt kifigurázni nem szabad. Heinlein pedig ezt teszi ráadásul mindezt hatalmas egóval és arroganciával. Persze tagadhatatlan, hogy vannak erényei is a könyvnek és egyes részeivel én magam is egyetértek mégis azt érezem, hogy főleg a hit és az egyházak közröhej tárgyává tétele a célja ennek a könyvnek nem pedig valamiféle hippi életszemlélet bemutatása. Szerintem sokkal finomabban és nagyobb alázattal kell hozzá nyúlni egy ilyen témához. (Lám az én amúgy nem túl vallásos lelkemnek is rosszul esett.) Nálam ez Heinlein eddigi legunszimpatikusabb munkája.

1 hozzászólás
Spaceman_Spiff IP>!
Robert A. Heinlein: Angyali üdvözlet

Sci-fibe oltott vallásfilozófia, társadalomkritika, világmegváltás, és így tovább. Heinlein könyve nem hiába megosztó, a kritikusok szerint ez már túl sok volt, a hatvanas évek fiataljai kultuszkötetet csináltak belőle, a sci-fi szcéna pedig a vállára emelte és odanyomott rá egy Hugo-plecsnit.

Személyes benyomásom az, hogy ezt a könyvet jelentős mértékben túlírta a szerző (még úgy is, hogy az eredeti kéziratból sokat húztak), a legidegesítőbb Jubal Harshaw (aki valószínű maga Heinlein). Egy olyan mindentudó, nagy dumás figura, akitől az ember egy idő után a falra mászik. Sajnos Heinlein stílusa is ilyen, kis adagokban egész élvezhető, de sok elfogyasztott oldal után már csak vánszorog az ember a könyv vége felé. Tény, megvan benne az, amiért sokan személyes Bibliájukként hivatkozhatnak rá, hisz az „életről” beszél, jóról, rosszról, erkölcsről stb. Egyénfüggő, ki élvezi ezt. Én személy szerint nem, és nem vagyok meggyőzve róla, hogy ezt a könyvet mindenképpen a klasszikusoknak kijáró tisztelettel forgassam (minden, társadalmi és vallási hatása ellenére is).

Miyako71 P>!
Robert A. Heinlein: Angyali üdvözlet

A fülszöveg elég jól leírja, miről szól a történet, bár nyilván a részleteket nem adja vissza.
Tulajdonképpen a 330. oldalig teljesen rendben volt a sztori, kíváncsi is voltam, hogyan lesz tovább, mire fog kifutni ez az egész. A 331. oldaltól kezdve viszont gyakran elvesztettem a fonalat, nem mindig tudtam követni, milyen nagy elvek mentén kellene nekem grokkolnom Mike tanításait. Némileg eszement világnézete nem meglepő módon hódítja meg az emberek egy részét, és szintén nem meglepő módon váltja ki a másik rész haragját, gyűlöletét. Azzal együtt is, hogy ez egy szatíra, zavart benne néhány logikátlanság, de leginkább az, ahogyan a Mike által elkövetett szándékos testetlenítésekhez viszonyult. Amilyen szimpatikus volt Mike az elején, annyira negatív szereplő lett nekem a végén azzal, hogy mindenki és minden felett állónak kiáltotta ki magát, miközben ugyanúgy megvolt benne néhány emberi gyarlóság, hiszen ezzel a hatalmával nem csak élt, hanem jócskán vissza is élt.
Mindezekkel együtt a könyv jó leírást ad az emberiség, a politika, a vallások működéséról, sok elgondolkodtató kérdést vet fel.
A kötet kivitelezése viszont meglehetősen gyenge. Rögtön a magyar címnél vannak problémák: sem az eredeti címmel nincs köszönőviszonyban, és a tartalom szempontjából is erősen férevezető spoiler. Katasztrofálisan sok a szedési hiba, elírt, értelmetlen vagy csak betűhiányos szavak formájában.
Egy 1001-es olvasásnak jó volt, elhiszem, hogy a maga idejében, akkor és ott amikor és ahol megjelent, nagy port kavaró, szemléletformáló bestseller tudott lenni.

betufuggo>!
Robert A. Heinlein: Angyali üdvözlet

A hatvanas évek science fiction irodalmának egyik legfontosabb regénye.
A jelentősége abszolút és egyértelműen megkérdőjelezhetetlen.

OKato>!
Robert A. Heinlein: Angyali üdvözlet

Először talán ’94-ben olvastam. Imádom! Alapmű számomra :D

Noro P>!
Robert A. Heinlein: Angyali üdvözlet

Abszurd sci-fiben kifigurázni a társadalmi rendet és az elfogadott társadalmi alapelveket, ez mindig nyerő téma. De amikor egy regény direktben tanítani akar, azt nem nagyon díjazom. Így ez a könyv szerintem kissé felemás: az első kétharmada kellemes olvasmány, a maradék viszont erősen fárasztó.


Népszerű idézetek

Chöpp >!

…itt az anarchia ötvöződik a zsarnoksággal a demokrácia legkisebb nyoma nélkül, ahogyan minden rendes családban…

MOrsi>!

A demokrácia gyengécske rendszer, egyedül az szól mellette, hogy nyolcszor jobb minden más módszernél. A legnagyobb hibája az, hogy a vezetők a választókat tükrözik – nagyon alacsony a színvonal, de mit várhatnánk?

mohapapa I>!

– Jubal azt akarod mondani hogy nem szabad bírálnom a kormányzatot?
– Dehogy ! Bögölyre szükség van! Csakhogy nem árt megnézni az új csirkefogókat, mielőtt a régieket kirúgjuk. A demokrácia gyöngécske rendszer, egyedül az szól mellette, hogy nyolcszor jobb minden más módszernél. A legnagyobb hibája hogy a vezetők a választókat tükrözik – nagyon alacsony színvonal, de mit várhatnánk? Nézd meg hát Douglast, de ne feledd, hogy tudatlanságában, ostobaságában és önzésében amerikai honfitársait tükrözi, de egy-két milliméternyivel különb az átlagnál. És nézd meg, ki jöhet a helyére, ha a kormánya megbukik.
– Nem nagy a különbség.
– Különbség mindig van! A „rossz” és a „rosszabb között, és ez sokkal élesebb, mint a „jó” meg a „jobb” között.

227. oldal

MOrsi>!

A japánoknak öt kifejezésük van a “köszönömre”, és mindegyik különböző mértékű neheztelést fejez ki. Bárcsak az angolban is meglenne ez a beépített őszinteség! Ehelyett az angol nyelv olyan érzelmeket fejez ki, amelyeket az emberi idegrendszer képtelen megtapasztalni. Például “hálát”.

Kapcsolódó szócikkek: angol nyelv
Miyako71 P>!

– Hmmm, a művészetet meg kell tanulni nézni. De a művész dolga, hogy olyan nyelvet használjon, amely érthető. A mai bohócok többsége nem akar olyan nyelvet használni, amelyet te vagy én megtanulhatunk, inkább gúnyolódnak, amiért nem vagyunk "képesek"megérteni, mit is akarnak. Ha egyáltalán akarnak valamit. A ködösség a tehetségtelenség mentsvára.

394. oldal

2 hozzászólás
MOrsi>!

Hmmm… a beteg most az én betegem, nővér. Ám úgy negyven évvel ezelőtt rájöttem, hogy nem vagyok Isten, aztán tíz évvel később arra is, hogy még Aesculapius sem. Mivel próbálkozzam tehát?

MOrsi>!

Zordon fészke és gyülevész népe fenntartása érdekében a minimális erőfeszítést dobta
be a maximális haszonnal, hiszen egyszerűbb volt gazdagnak lenni, mint szegénynek

MOrsi>!

Egyetlen terület volt, ahol az embert nem lehetett fölülmúlni; rendkívüli és korlátlan találékonyságot tanúsított abban, hogy hogyan lehet megölni, rabságba hurcolni, zaklatni és mindenféleképpen gyötörni egyik embernek a másikat. Az ember önmaga legkomiszabb vicce volt. A humor legalapvetőbb melegágya…

MOrsi>!

– Marhaság! Mondtam már. Jill, a világot kiforgató összes ostobaság közül a legrosszabb az “emberszeretet”. Az emberek azt csinálják, amit akarnak, mindig. Ha a választás fájdalmat okoz, ha a választás “áldozatnak” látszik, biztos lehetsz benne, hogy nem nemesebb, mint a kapzsiság okozta kényelmetlenség… a szükségszerűség, hogy válassz két dolog között, ha mindkettő nem lehet a tiéd egyszerre. A hétköznapi ember mindig szenved, valahányszor döntenie kell, hogy költse-e a dollárját sörre, vagy tegye félre a kölykeinek, keljen-e föl reggel, hogy dolgozni menjen, vagy veszítse el az állását. De mindig azt választja, amelyik kevésbé fáj, vagy nagyobb örömöt okoz. A gazember és a szent magasabb szinten teszi ugyanezt. Ahogyan Digby. Szent vagy gazfickó, ő nem nagyon hagyja magát zaklatni.

Gabetto>!

A vallásosság gyakran a gőg egyik formája.

292. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek
William Gibson: Neurománc
William Gibson: Neuromancer
Isaac Asimov: Alapítvány-trilógia
Frank Herbert: A Dűne
Dan Simmons: Hyperion
Ray Bradbury: Fahrenheit 451
Kim Stanley Robinson: Vörös Mars I-II.
Alfred Bester: Az Arcnélküli Ember