A sorozat a mai napig a top3-ban van nálam, az intelligens, szarkasztikus, cinikus Veronica beégett az agyamba, és néha még most is elkap a nosztalgia, ha eszembe jutnak a Neptune városi – iszonyatosan mesterségesnek ható – napfényben (meleg szűrő rulez) megcsillanó szőke copfok, vagy épp Lilly Kane. Elviseltem Duncan-t, imádtam Logan-t, Weevil-t, sosem értettem miért került a képbe Piz, és életem egyik legnagyobb csalódása volt, hogy a sorozatot a legérdekesebb rész után kaszálták el. Bevallom, dobtam be a közösbe a kickstarteren, hogy Ms. Mars újjászülethessen, hogy megkaphassuk a filmet, ami talán minden kérdésre választ ad. Megérkezett a film, választ ugyan nem kaptunk semmire, de legalább Veronica és Logan újra egymás mellé sodródtak. Ezek után nem volt kérdés, hogy megveszem ezt a könyvet (már angolul is nézegettem, de mire rászántam volna magam, hogy megvegyem, már előjegyezhető volt magyarul is, így inkább vártam még egy kicsit.) Ma reggel aztán bele is kezdtem, és – jó függőhöz méltóan – addig nem is hagytam abba, amíg el nem fogytak az oldalak. Pedig nem volt ez olyan jó. Nem volt annyira veronikás, mint a sorozat. (Ahogy a film sem volt az, sajnos.) A filmhez abszolút illeszkedett, és úgy folytatta a történetet, ahogy egy történetet érdemes folytatni, de a felnőtté válással együtt a popkult utalások, a könnyedség, és a szerethető báj kiveszett az egészből. Most szerethető profizmus van. Egy felnőtt, érett Veronica, akinek egyetlen gyengesége továbbra is Logan, minden másban – mint mindig – a maximumot hozza.
A történet, különösen a lezárás miatt, folytatásért kiált, de csak rajongóknak és függőknek ajánlanám. Bár a nyomozás valamelyest érthető az előzmények ismerete nélkül is, de a karakterábrázolással a könyv nem sokat törődik, alapnak veszi, hogy minden olvasó tudja, kik a szereplők. Nem csalódtam, csak újra meg kellett állapítanom, hogy felnőttünk, és a könnyedségnek bizony vége. Most számlák vannak, befizetésre váró csekkek, küzdelem, hogy a jövedelmünk ezekkel arányos legyen. Életre szóló döntések születnek – menni vagy maradni, elkezdeni élni (lásd Róbert Katalin könyve)… Érdekes, hogy teljesen véletlenül kerülnek ilyen dilemmákkal teli regények a kezembe az utóbbi időben (az egyetlen szándékos a Kezdjetek el élni volt), mintha az irodalom is azt jelezné, hogy valamivel nem vagyok maradéktalanul elégedett, és talán nekem is meg kéne hoznom egy merész döntést, és váltani. Veronica New York-i ügyvédkarrierjét adja fel, hogy kisegítse apját, és talán ő maga sem tudja, helyesen döntött-e. A szereplők fele lebeszélné, másik fele megerősíteni igyekszik, ő pedig őrlődik, melyik lenne a helyes út.
A nyomozás szokás szerint brilliáns, a családi dráma (főleg a Mars család belső drámája) szokás szerint hiteles, és fájdalmas. A mellékszereplők még mindig 10 pontosak (bár kevesebbet kapunk belőlük, mint a sorozatban). Tényleg csak a kamaszkort hiányoltam.