Indiana ​Jones és az unikornis öröksége (Indiana Jones 5.) 21 csillagozás

Rob MacGregor: Indiana Jones és az unikornis öröksége

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy kőkori barlangrendszerben bolyongva Dr. Jones utalásokat talál egy mitológiai lényre, mely húszezer évnél is régebben létezett – öt esztendővel később pedig szembesül a legendával, valamint a nővel, akinek feltett szándéka megszerezni az Unikornis szarvát. A szarvra azonban Indy egy makacs ellensége is igényt tart…

>!
Valhalla Páholy, Budapest, 1995
298 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638353716 · Fordította: Szántai Zsolt

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

Scalard>!
Rob MacGregor: Indiana Jones és az unikornis öröksége

Erről a regényről már nem tudok sokat regélni, mert bevallom erre emlékszem a legkevésbé. Aminek elsősorban az az oka, hogy olyan semmilyen, vagy ahogy szoktam volt fogalmazni: középszar. Nem elég rossz hogy olyan fájó nyomot hagyjon mint a Belső világ, de nem is olyan jó, hogy arra emlékezzen az ember, mint tettem azt az Özönvíz legendájával.

Ismét ugrunk egy évet, azt hiszem 1928-ban járunk, és már elnézést, de egy Noé bárkája után, kapunk egy ilyen baromságot mint az unikornis gyógyító erejű szarva… Szoktam aposztrofálni ezt a regényt az Unikornis Ökörségének is. Továbbá erősen spoileres a jelen esetben egyáltalán nem kiemelkedő borító. Indy megismerkedik egy nővel (afféle Elsa prototípus), az a könyv egy pontján nagyon rosszul lesz (elfárad :D) de Indy meggyógyítja (tittirittííí) és minden marad a régiben.

Sajnos.

Nushi>!
Rob MacGregor: Indiana Jones és az unikornis öröksége

Egyszerű kalandregény semmi kirobbanó túlzott izgalom, semmi meglepő fordulat.Azért élvezhető volt. De nem ez lesz a kedvenc olvasmányom.


A sorozat következő kötete

Indiana Jones sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Brandon Mull: A démonbörtön kulcsai
Holly Black: The Queen of Nothing – A semmi királynője
Marissa Meyer: Cress
Michael J. Sullivan: A rózsa és tövise
Robert Franklin Leslie: A medvék – és én
Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban
Mary E. Pearson: Az árulás szépsége
Andy Weir: A marsi
Margaret Peterson Haddix: Az utolsó kulcs
Terry Goodkind: Az inkvizítor I-III.