Indiana ​Jones és az özönvíz legendája (Indiana Jones 4.) 81% 34 csillagozás

Indy-t imádom. Szinte hallom a hangját olvasás közben. :-) Olyan történet volt, ami megmozgatja az ember fantáziáját, hiszen Noé bárkájának története érdekes, spoiler Jó volt kalandozni Indy-vel, izgalmas utazásban volt része. Isztanbult külön élveztem, bakancslistás nálam. Jack szimpatikus, sajnáltam a történetek miatt. Katrina-t nem tudom hová tenni, fura egy lány számomra.

Jajaj, ki ne maradjon a mai Indiana Jones review.

Szóval, MacGregornak ez volt a tetőpont. Egyébként az itthon kapható könyvek közül nekem is ez volt a kedvencem. Egészen egyszerűen azért, mert a negyedik könyvre már volt annyi rutinja az írónak hogy írt egy izgalmas kalandregényt. Pont. Körülbelül olyat amilyennek az elsőnek kellett volna lennie. Persze semmi extra, de kb. úgy kiemelkedik a sorozatból, mint az Ararát, ahol megpihent Noé bárkája.

Apropó Ararát, szerintem azért ez a legjobb történet, mert ebben szerepel a legjobb MacGuffin. A bárka. Egy olyan sztori amit azért mindenki ismer aki egyszer is a kezébe vette a Bibliát. Sőt az Özönvízhez nem is kell kereszténynek, zsidónak lenni, mert szinte minden civilizáció teremtésmítoszában megjelenik. Szóval azt indikálja, hogy valóban volt régen valami nagy áradás. A három filmből is azért jobb az első és az utolsó mert egész egyszerűen a Sankara kövek senkit nem izgatnak. Meg senki nem hallott róluk.

Utólag ezzel magyarázta a sikert MacGregor is, merthogy nem csak nekem tetszett, ez a rész produkálta a legtöbb eladást is. Meg nem erősített hírek szerint sokáig úgy volt emiatt, hogy kicsit átírva erről szól majd a negyedik rész, és MacGregor írta volna a forgatókönyvet is. Bizony, a negyedik részt, már a 90-es évek elején tervezték, aztán mi lett belőle!

A könyv az első három rész miatt már egy megacélosodott Indyt mutat be, 1927-ben járunk, vagyis az idő is telik, Indy még mindig felesége halálán rágódik (ami mondjuk érthető). Aztán ha jól emlékszem végleg búcsút veszünk Jack Shannon karakteréről is, hogy hogyan az kiderül a regény végén. Természetesen nem tudok elmenni a fantasztikus Drew Struzan borító mellett, amelyet szintén a legjobbnak tartok a sorozatból. Ehhez képest igazán érdekes, vagy inkább különös, hogy ez az első Prequel könyv, aminek már saját wikipedia szócikke sincs. Apró fan fact, MacGregor megkérte Struzant, hogy adja neki a borító festményét, de a képzőművész annyit kért érte, hogy az író inkább úgy döntött majd nézegeti kicsiben a könyvborítón.

Szó mi szó, ha csak egy könyvet szeretnél elolvasni a sorozatból, vagy egynek akarnál esélyt adni… Ez legyen az!

Annyira nem tetszett, mint az előző rész – aminek az eseményeire vissza-vissza utal a szerző, ugyanakkor mégis egy érdekes, önállóan is működő kalandregény, ahol megint nyomon követhetjük Indiana Jones kalandjait. Ha valaki könnyed olvasmányra, és kikapcsolódásra vágyik, érdemes elolvasni. Amúgy azért nem olyan nagy durranás a könyv.

Nincs olyan jó története, mint a Hét fátyolnak, de itt jelenik meg először a humor, már az olyan ami értékelhető. Van 1-2 jelenet, ami eszembe jutatta a filmeket. Stílusa, vagy a fordítás letisztultabb, mint az eddigiek.

Sajnálom hogy nem ezt filmesítették meg, lényegesen jobb mint a kristálykoponyás. Tetszettek Indy belső monológjai a történet pedig kellően fordulatos. Számomra a sorozat legjobb darabja!

Ma sem tudom hová adtam kölcsön, de nagyon sajnálom…

Miközben olvastam, többször is eszembe jutott, hogy ez az egész Indiana Jones sorozat egy időpazarlás. Aztán a végére csak összeállt, sőt egészen kerek kis történet lett belőle. Ettől függetlenül akkor is úgy éreztem, hogy sok volt az üresjárat és az érdektelen esemény. Szerintem megadtam neki az esélyt, de nem hiszem, hogy folytatni fogom.

Ellentétben a korábbiakkal, ez a könyv már elég jól sikerült. Minimum ezt a szinvonalat kellett volna megütnie az összes kötetnek. A misztikum része még itt is sok az én izlésemnek, de ezt leszámítva fogyasztható mű lett.