Háború ​és elűzés 0 csillagozás

Emlékezések a második világháborúról és az 1946-os német kitelepítésről – tanulmány a kitelepítés 65. évfordulójára
Ritter György: Háború és elűzés

Ha ​egy kultúra élni és fejlődni akar, sosem szabad elfelejtenie történelmének főbb mozzanatait. Különösen igaz ez az 1940-es évek gondolkodására és történelmére, amelynek folyamatai máig, és úgy tűnik, még jó pár évtizedig kihatással lesznek életünkre. Ezért fontos minden emlék megőrzése.
Az emlékezés azonban nemcsak a pátosszal körbelengett hivatali „szertartásokban” kell hogy testet öltsön, hanem a személyes történelmek lejegyzésével és közreadásával is. A magyarországi német nemzetiségűek 1946-os kitelepítésének idén volt a 65. évfordulója. Ebből az alkalomból készült ez a kis kötet is, amelynek célja, hogy egyrészt felhívja a figyelmet a magyarsággal együtt élő német nemzetiség hányattatott XX. századi sorsára és annak tragédiájára, másrészt pedig hogy adalékot adjon a második világháború és az utána következő események történetének egy kevésbé ismert szakaszához. Párhuzamos élettörténetek bomlanak ki, amelyekből világosan kiviláglik a kollektív emlékezet működése és egy… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Káva Téka - Napút-füzetek Napkút

>!
Napkút, Budapest, 2011
48 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632632308

Hasonló könyvek címkék alapján

Závada Pál: Természetes fény
Alekszandr Djukov: Holokauszt, kollaboráció, megtorlás a Szovjetunió ukrán és balti területein
A cigányság társadalomismerete
Eőry Vilma: Nyelvpolitika és nyelvstratégia Európában I.
Ózer Ágnes: Élet és történelem
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Radnóti Miklós: Tajtékos ég
Székely János: A nyugati hadtest
Bauer Barbara: Még látlak odafenn
Szerb Antal: Hétköznapok és csodák