Melegek 10 csillagozás

Ismeretlen ismerősök a 21. században
Ritter Andrea: Melegek

Oscar ​Wilde-ot a 19. század végén homoszexualitásáért még börtönbe csukták, Magyarországon a melegség 1961-ig számított bűncselekménynek. A homoszexualitás az üldözéstől lassan megszabadul, a betegség felfogástól azonban csak 1973-ban, amikor a pszichiátriai diagnosztikai kézikönyvben már nem szerepelt diagnózisként. A társadalmakat mindig is foglalkoztatta az azonos neműek szerelmi kapcsolata. Mára egyre több művészeti alkotás választja tárgyául ezt a témát, miközben az emberek közül sokan prüdériával fordulnak el még attól is, hogy gondolkodjanak rajta. Arról pedig még kevesebbet tudnak, hogy milyen lelki folyamatok dolgoznak mögötte. Fontos, hogy Magyarországon is mind többen legyenek tisztában azzal, miként gondolkodnak ma erről a nagyvilágban, mit mondanak róla a társadalomtudományok, hogy egyáltalán mit jelentenek az alapfogalmak.
Ez a tanulmánykötet azokról szól, akik a heteroszexualitástól eltérő orientációval élnek: a leszbikusokról, melegekről, biszexuálisokról,… (tovább)

>!
Corvina, Budapest, 2014
160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631362299

Enciklopédia 12


Most olvassa 4

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 19

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Morpheus>!
Ritter Andrea: Melegek

Ritter Andrea: Melegek Ismeretlen ismerősök a 21. században

Bár nem vagyok pszichológus, de a téma érdekel, és a pszichológia bizonyos irányzatai is foglalkoztatnak autodidakta módon, önfejlesztés céljából. Ez utóbbi várakozásaimnak megfelelően teljesült is, mostantól önmagamat dinamikusabban el tudom helyezni az immár nem egy, hanem legalább kétdimenziós (három, ha az időt is bevesszük) szexuális térben, amely lehetővé teszi számomra a szabadság kibővítését és a szeretet teljesebb megélését.
Időnként előfordultak olyan fogalmak, amelyekkel a laikusok nem szoktak találkozni, de vagy rájöttem, vagy a végjegyzetben a nyomára akadtam, úgyhogy melegen :) ajánlom mindenkinek.
Zavart viszont a helyenként előforduló többszöri ismétlés.
Valamint lehetett volna hosszabb!

ábelarengetegben>!
Ritter Andrea: Melegek

Ritter Andrea: Melegek Ismeretlen ismerősök a 21. században

Értékes könyv, de inkább terapeutáknak, pszichológusoknak, pszichiátereknek. Megtévesztő a cím, mert LMBTQ kliensek terápiájáról szól a kötet és kevésbé a melegségről magáról.


Népszerű idézetek

Morpheus>!

Az sem jó, ha elutasítjuk, de az sem, ha idealizáljuk a meleg szexuális orientációt vagy életstílust. Világos, hogy az eltérő szexuális orientációk nem jobbak vagy szerethetőbbek, hanem egyszerűen mások, mint a heteroszexualitás. A végcél ennek a vélekedésnek a természetessé válása és elérése.

143. oldal

Ritter Andrea: Melegek Ismeretlen ismerősök a 21. században

Kapcsolódó szócikkek: heteroszexualitás
Morpheus>!

A melegek egyre több helyen házasodnak, gyerekeket nevelnek, és ezekben a társadalmakban már nem gondolja senki, hogy közben ártanak a közvetlen környezetüknek, vagy hogy veszélyesek lennének az adott társadalmi berendezkedésre.

90. oldal

Ritter Andrea: Melegek Ismeretlen ismerősök a 21. században

1 hozzászólás
Nikolett0907 P>!

Meg kell szabadítanunk gondolkodásunkat a rejtett és nyilvánvaló előítéletektől, hogy könnyebb legyen az érintetteknek, a családtagoknak, a barátoknak, a munkatársaknak, azaz végső soron az egész társadalomnak.

8. oldal

Ritter Andrea: Melegek Ismeretlen ismerősök a 21. században

Nikolett0907 P>!

A tudomány akkor tölti be a funkcióját, ha formálja az élet különböző területeiről való gondolkodásunkat.

8. oldal

Ritter Andrea: Melegek Ismeretlen ismerősök a 21. században

Nikolett0907 P>!

Abban biztosak lehetünk, hogy bárki is írja le a világot, az valamilyen módon konstrukció lesz. Mi magunk építjük fel, sok-sok tapasztalatot felhasználva. Nincs abszolút igazság, csak adott környezetbe ágyazott saját igazság van, telítve a neveltetésünkből eredő sémákkal, és áthatva az aktuális társadalmi berendezkedés értékrendjével. Mindez befolyásolja a reakcióinkat, amelyek néha bajt okoznak a másikban. Eszünkbe kell hogy jusson ez akkor is, amikor nyilvánvaló előítéleteink alapján ítélünk meg egy helyzetet vagy embert. Sokszor egész kis dolgokon múlnak nagy változások is.

9. oldal

Ritter Andrea: Melegek Ismeretlen ismerősök a 21. században

Morpheus>!

Nézőpontom szerint egyébként sem jó semmilyen formában belekényszeríteni senkinek a szexualitását egy dobozba. A legújabb elméletek, amelyeket magam is vallok, és amelyekről már szó esett, ehelyett a nemtől független tárgykapcsolatokra, helyzetekre helyezik a hangsúlyt, lehántva róluk a szocializáció és az aktuális társadalmi értékrend okozta torzító hatásokat.

64. oldal

Ritter Andrea: Melegek Ismeretlen ismerősök a 21. században

Kapcsolódó szócikkek: szexualitás
Morpheus>!

A társadalom heteronormatív, az ettől eltérő szexuális orientációk elfojtását elvárja a többség. A hasított, kétpólusú heteroszexuális-homoszexuális felfogásából a legújabb, queer-identitás koncepció jelenthet kiutat, amely a társadalmi szintre emelt coming out sokdimenziós vonatkoztatási rendszerének pszichoanalitikus megértésében is használható lehet. Eszerint a heteroszexualitás csupán társadalmi, kulturális termék. Az egyén nem egy és változatlan identitású valaki, hanem több, néha ellentmondásos identitásból áll össze, az identitások milyenségét pedig belső igényeink, aktuális környezetünk, társadalmi berendezkedésünk, korszakaink befolyásolják. Ez nem valami fátum tehát, hanem mi alakítjuk nagyon is aktívan.

77. oldal

Ritter Andrea: Melegek Ismeretlen ismerősök a 21. században

Nikolett0907 P>!

Mostanában egyre több művészeti alkotás, könyv, film szól a melegség kérdéséről.

(első mondat)

Ritter Andrea: Melegek Ismeretlen ismerősök a 21. században

Morpheus>!

A különbözőség fájdalmas átélése sebezhetővé tesz, éppen ezért a terapeuta dolga komfortossá tenni a szelfet ennek a különbségnek a tudatosításával, és átfordítani azt kreatív alkalmazkodássá, aminek segítségével akár mélyebb büszkeséget érhet el az individuum.

111. oldal

Ritter Andrea: Melegek Ismeretlen ismerősök a 21. században

Morpheus>!

Ne azért kerüljük a kategorizációt, mert a tradicionális heteronormativitás szerint gondolkodunk, és „azt reméljük”, hogy a fiatal majd „jó útra tér”, és az átmeneti azonos nem iránti érdeklődést felváltja az „érett heteroszexualitás”. Ne ezért, hanem éppen azért kell kerülnünk, hogy szabad lehessen a felnőttkor választása, és a felnövő gyermek később olyan szeretetkapcsolatokat építhessen ki, amilyeneket csak akar, akár azonos nemű, akár ellenkező nemű partnerrel.

71. oldal

Ritter Andrea: Melegek Ismeretlen ismerősök a 21. században

Kapcsolódó szócikkek: heteronormativitás

Hasonló könyvek címkék alapján

Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy
Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról
Máté Gábor: A test lázadása
Lundy Bancroft: Mi jár a bántalmazó fejében?
Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása
Máté Gábor: A sóvárgás démona
Carl Gustav Jung – Marie-Louise von Franz (szerk.): Az ember és szimbólumai
Sally Hines: Mi a gender?
George Simon: Báránybőrben
Polcz Alaine: Rend és rendetlenség