A ​görög énekmondók 0 csillagozás

Ritoók Zsigmond: A görög énekmondók

A korai görög énekmondók problémájával az eddigi kutatás is sokat foglalkozott, de századunkban még nem történt kísérlet arra, hogy a sok részeredményt egységes és teljes fejlődéstörténeti összképpé rendezzék Erre az összegzésre vállalkozott Ritoók Zsigmond a görög irodalomtörténeti és az általános epikatörténeti kutatások vizsgálatának alapján.
A könyv első fejezetében az énekmondóvá válás folyamatát és az énekmondói alkotás módját tárgyalja, a másodikban az előadói alkalmakról, körülményekről és a közönségnek az előadásban – alkotásban játszott szerepéről szól, végül a harmadikban az énekmondónak a társadalomban betöltött változó helyzetét és szerepét ábrázolja; felvázolja az énekmondás történetét a feltételezhető kezdetektől az elvirágzásig.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Apollo Könyvtár Akadémiai

>!
Akadémiai, Budapest, 1973
166 oldal

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 5


Hasonló könyvek címkék alapján

Publius Ovidius Naso: Hősnők levelei
Homérosz – Nógrádi Gergely: Odüsszeia
Falus Róbert: Az antik világ irodalmai
Marcus Annaeus Lucanus: Marcus Annaeus Lucanus Pharsaliája
Rimócziné Hamar Márta: Szemek, mint két ragyogó virág…
Acél Zsolt: Orpheus éneke
Dión Chrysostomos: Tróját nem vették be
Kapitánffy István – Szepessy Tibor (szerk.): Bevezetés az ógörög irodalom történetébe
Kada Júlia (szerk.): Az antikvitás irodalmából
Péterfy Jenő: A három görög tragédia-költő