A ​Happy End után (A Happy End után 1.) 30 csillagozás

Riley Baker: A Happy End után

Kisha Raids vagyok, évekkel ezelőtt balesetet szenvedtem, aminek következtében elveszítettem az emlékeim nagy részét. Mondjuk, mivel nem emlékszem rájuk, így olyan, mintha meg sem történtek volna… Ahh, nem, ez nem elég drasztikus! Tehát újra: évekkel ezelőtt egy tragikus baleset áldozatává váltam, aminek következtében nem csak az emlékeimet, de önmagamat is elveszítettem. Fojtogat az üresség, úgy érzem, nem találom a helyemet.

"– Mi az, amire vágysz?
– Csak szeretném visszakapni az elveszett emlékeimet. Mi több, újra akarom élni őket!
– Biztos, hogy ez az, amire vágysz?"
Igent mondtam, azonban jó pár dologgal nem számoltam.

Mit tennél, ha előre tudnád, hogy el fogod veszíteni azt a személyt, aki újraírta a jövődet? Beletörődnél, vagy küzdenél a sorsotok ellen?

“Egyszer minden történet véget ér, csak sajnos van, amelyik hamarabb.”

Veréb Emese szerzői név alatt is megjelent.

>!
Mogul, 2020
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155668739

Kedvencelte 11

Most olvassa 3

Várólistára tette 82

Kívánságlistára tette 136

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

Dsheavenofbooks>!
Riley Baker: A Happy End után

Korábban már volt lehetőségem olvasni az írónőtől, aki már akkor is levett a lábamról. Nagyon szeretem, ahogy ír, azt meg pláne, amilyen témákról. A történetei fiatalokhoz és felnőttekhez egyaránt szólnak, van mondanivalójuk és élvezhetőek.

Tudjátok, vannak olyan könyvek, amiket az ember még végig sem olvasott, de már a középénél (vagy akár már a kezdetek kezdetén) tudja, hogy imádni fogja. Számomra A Happy End után is abszolút ebbe a kategóriába tartozott, és annyira jó érzéssel töltött el az olvasása. Amint befejeztem a regényt, rögtön az volt az első gondolatom, hogy a kezeim között szeretném tudni már most a folytatást. Sajnos erre nincs lehetőség, mivel csak jövőre érkezik, de addig is bátorítok mindenkit, hogy olvasson az írónőtől, akinek őszintén gratulálni tudok ehhez a könyvéhez!

ria_konyvei>!
Riley Baker: A Happy End után

Vége?

Őszintén szólva, nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy 4,5 vagy 5 csillagos olvasás lesz-e számomra a könyv. De végül, amint elolvastam az utolsó mondatot is…eldőlt, hogy ez bizony 5 csillagos lesz.

A történet nekem igazán ott indult be, amikor Kisha visszatér a múltba. Itt kezdtek csak történni – szerintem – az igazán érdekes részek. Itt úgy éreztem magam, mintha egy limonádé szerű, cuki sulis sztoriba csöppentem volna.

A történet felépítése nekem tetszett, az ahogyan bevezetett minket az írónő Kisha múltjába. A lány jelenét nem tudtam olyan jól átérezni, mint a múltját. A könyv 90%-a a főszereplőnk elveszett emlékeit tárja fel az olvasó előtt, a lány múltjával karöltve. Az írónő írásmódja továbbra is, nagyon tetszik nekem.
A szereplők érdekesek és különlegesek voltak. Derrick karakterét az elején nem igazán tudtam hova tenni, de aztán rájöttem, hogy ez a könyv bemutatja az első látásra szerelem fogalmát két fiatal szemszögéből. Egy igazán érdekes, vicces menő és szívmelengető férfi karaktert kaptunk.
Avery és Kisha tökéletesen kiegészítették egymást. Avery a kis szeleburdi, szókimondó, magabiztos legjobb barátnőt testesítette meg, míg Kisha inkább visszafogott és kissé talán önbizalom hiányos volt – szerintem.
Elle nagyi hatalmas forma volt, és nagyon szerettem.
Érdekes megközelítése volt az időutazásnak a jósnő. Habár ez volt az első időutazással kapcsolatos olvasmányom, de tetszett.

Most, hogy kiolvastam, elkezdtem azon agyalni, hogy én vajon mit tennék? Küzdenék a sors ellen, vagy inkább kihasználnám az időt, amennyi még maradt, arra, hogy elbúcsúzzak? Érdekes kérdés, így a könyv után.

Na, és ez az új borító! Egyszerűen gyönyörű!
Már nagyon várom a következő részt, úgy olvastam volna még tovább!
Remélem többet kaphatunk Derrick-ből és Kisha története is máshogy fog végződni.

Illetve, köszönöm szépen az írónőnek, hogy megírtam ezt a történetet, szerintem nagyon jó lett! S, azt is, hogy megtisztelt azzal, hogy elküldte nekem ezt a gyönyörű példányt! :)

Booklover_31>!
Riley Baker: A Happy End után

Nagyon régóta vártam már, hogy megjelenjen ez a könyv, és azt kell mondjam, hogy megérte! *-*
Nagyon szeretem az írónő stílusát, elképesztően könnyed, a könyv végig olvastatja magát.
Az alap ötlet hihetetlenül egyedi és zseniális. A szereplők kidolgozottak, mindenkivel könnyen tudtam szimpatizálni.
A történet nagy része a múltban játszódik, amelyben Kisha elfeledett emlékeinek morzsáit veti elénk az írónő.
Kisha-nak szokatlan gyerekkora volt, nagymamája, Elle nevelte fel, aki hatalmas nagy forma volt a történetben. Az évek során egy irigylésre méltó barátságra is szert tett Avery személyében.
Derick szerepe az életében pedig mindvégig rejtély Kisha számára.
Az egyetlen dolog amit hiányoltam a könyvből, az egy kicsit több szelet Kisha és Derick ismerkedéséből, kapcsolatuknak az alakulásából.
Ettől az egy apróbb hibától függetlenül csodálatos, aranyos és mondhatni misztikus történet volt, imádtam! :)
És az a lezárás, te jó ég… Ide a folytatást!! :D

Köszönöm szépen @Riley_Baker az élményt és a lehetőséget, hogy elolvashattam! :)♥

2 hozzászólás
alizbooks >!
Riley Baker: A Happy End után

Izgalmas, letehetetlen, szerethető, boldog és szomorú egyben. Ezekkel tudnám leginkább jellemezni Riley Baker (@Riley_Baker) könyvét, melyet az írónő küldött el nekem recenziós példányként.
Számomra a történet eleje sem volt lassabb, ott is már izgatottan vártam a következő történéseket, de amint Kisha visszakerül a múltba, onnantól aztán tényleg letehetetlen lesz a regény! Tipikusan az a könyv, aminek az olvasása közben az ember azt gondolja, ”csak még egy fejezetet!”
A szereplők közül sokakat megkedveltem, Derrick is kimondottan nagy kedvencem lett. Nagyon-nagyon tetszett ez a könyv, így természetesen kíváncsian várom a folytatást!
5/5 ★ – tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom! Ha szereted a romantikus, drámai, izgalmas és egyedi (!) történeteket, akkor ez neked való, ne hagyd ki!

Jenei_Fanni>!
Riley Baker: A Happy End után

Először is szeretném megköszönni az írónőnek (@Riley_Baker) a lehetőséget, hogy elolvashattam a könyvét és megajándékozott egy példánnyal.
Már amikor közzé tette az írónő hogy érkezik ez a könyv,már akkor felkeltette az érdeklődésemet, hiszen még nem olvastam olyan történetet, amiben az időutazás fontos szerepet játszik. Mellesleg, tegyünk említést a csodás borítóról, szerintem gyönyörű lett, de ez a könyv tartalmáról is elmondható. De lássuk is hogy tetszett nekem a történet.
A történet egy rövidebb prólógussal indul, ami erősen meghatározza a később történteket. Számomra már ez a rövidke prólógus is elég érdekes volt, hiszen ezután arra tudtam gondolni hogy vajon hogy is jutottak el idáig a szereplők, vajon mi is történt pontosan.
Az első fejezet a főszereplő lány Kisha születésnapjával indul, aki nem mellesleg éppen a munkájába indul,megtudhatjuk hány éves lesz és mesél egy kicsit magáról. Nekem már itt nagyon szimpatikus volt a karaktere, nem is tudom hogy fogalmazzak,olyan emberi volt, épp késésben volt, kicsit ügyetlen volt, de emellett nagyon humoros és nekem ez nagyon tetszett benne. Nem akarta az írőnő tökéletesnek beállítani őt, hanem tényleg úgy hogy rengeteg ember tudjon vele azonosulni. Az egyik „fordulópontnak” tekinthető rész, amikor Kisha főnőke megkéri őt, hogy fejezze be a történetet amit írt, ami nem mellesleg véletlen került a főnökéhez. Itt tudtam hogy ez még fontos lesz a későbbiekben. Ezután jött a következő nagy történés, amikor is Kisha barátnője , Avery átment hozzá a születésnapja alkalmából,és ajándékba egy szellemidézést kapott. Mindez vezetett ahhoz hogy Kisha visszakerült a múltba, abba az időszakba ami kitörlődött az emlékeiből.
Nagyon szerettem olvasni-e részét a könyvnek, megismerhettük az iskolát ahová Kisha járt, és többet kaphattunk Averyből, aki nekem már az elejétől kezdve nagyon szimpatikus karakter volt. Avery tipikusan a legjobb barátnő karakter,de elképesztő humorral van megáldva, viszont társul hozzá kellőképpen elegendő komolyság is, és szerintem nagyon sok ember örülne ha ilyen barátnőt tudhatna maga mellett mint Avery volt. Nekem ő lett a kedvenc szereplőm. Természetesen mint minden iskolában, itt is akadt pár konfliktus, és jó pár érdekes figura. De térjünk is át ahhoz a pillanathoz amikor Kisha találkozik Derrickel. Az ő történetük kezdete tipikusan az utállak de szeretlek hangulatot adta át, amikor is nem akarsz vonzódni hozzá, nem akarsz tőle semmit, de közben pedig tudod hogy ő az az ember akit neked teremtettek, és hogy hiába állsz ellen, a szerelem mindig győz. Nekem már az első felbukkanása pillanatában is nagyon szimpatikus volt Derrick, és ez a későbbiekben sem változott. Az írónő csodásan mutatta be az ő kapcsolatuk kialakulását, még ilyen rövidke történet alatt is.Kisha már tudta, hogy ő az bizonyos srác, akivel együtt megváltozott az élete. A könyv nagyon jól boncolgatta azt a témát hogy vajon milyen lenne megváltoztatni a múltat? Vajon jobb lenne, esetleg rosszabb? És én is sokszor elgondolkodtam hogy én, az adott helyzetben mit tennék. Kisha és Derrick közös jelenetei közül kiemelném azt, amikor oda vissza tettek fel egymásnak kérdéseket, amire mindkettőjüknek kötelező volt válaszolni. Itt volt rengeteg humoros, érdekes és szomorú történet is amit a két főszereplő átélt már ilyen fiatalon. Az egész történetvezetése az írónőnek nagyon tetszett, alig vártam már azt a bizonyos pillanatot és egyáltalán nem csalódtam amikor elérkezett.
A történet természetesen egy elég nagy csattanóval ért véget, ami rengeteg kérdést hagy nyitva, én teljesen ledöbbentem rajta és hangosan fel is tettem a kérdést hogy: MICSODA?
Rögtön írtam az írónőnek hogy ez most komoly?:D És még hol van a folytatás….
Egy szó mint száz, én imádtam a könyvet, egy nagyon jó alapötlet egy csodás írónő által megírva, mert valjuk be, Riley Baker tudja a dolgát. Van egy könnyed stílusa, mégis eszméletlen szépen tudja átadni az érzéseket,és gyönyörű mondatokat kreál.
Szóval én csak ajánlani tudom a könyvet ha szereted a romantikát, egy kis misztikummal vegyítve, és hogyha szereted ha kicsit (na jó nagyon) összetörti a szíved egy könyv.
Szerintem attól is jó egy könyv, ha képes belőlünk érzelmeket kiváltani, és ez a könyv pontosan ilyen.
Végére pedig szeretném az egyik kedvenc idézetemet megosztani veletek a könyvből:
„Leginkább egyetlen egy dologra vágyom arra, hogy úgy sétálhassak most itt vele, hogy biztosan tudom, sikerült megváltoztatnom a történetünk végét. Arra, hogy ha esetleg át akarna ölelni, amit persze kizártnak tartok, akkor ne kelljen arra gondolnom, hogy lesz idő, amikor már nem lesz mellettem. Arra, hogy inkább azon kelljen izgulnom, hogy mikor kapom már meg végre tőle az első csókomat. Azt amelyikre én is emlékszem. Arra, hogy önfeledten zúghassak bele úgy, hogy elhiggyem azt a mesét, hogy egy életre szól a történetünk.”

orbanszandra>!
Riley Baker: A Happy End után

Imádtam!
Először csak egy könnyed kis szerelmi történetnek tűnt, majd darabokra tépte a szívem, végül könnyek közt mosolyogva becsuktam a könyvet, és csak néztem a borítót, hogy miért nincs még nálam a folytatás?!
Minden megvolt benne, ami miatt kedvelem az írónő stílusát, és bátran merem kijelenteni, hogy a kedvencek közé lépett. Vicces szóváltások, szerelem, szomorúság, barátság.
Emellett egy kis fantasy szál is került a történetbe, olyan szépen beleszőve, hogy aki esetleg nem kedveli a műfajt, annak sem fog zavaró lenni.
Nem szeretnék semmit sem lespoilerezni, olvassátok el, és mindent megértetek!

Vörös_Viktória>!
Riley Baker: A Happy End után

Megérte ennyit várni erre a könyvre…
A karakterek hihetetlenül szerethetők és Derrick… őt egyenesen imádom.
Ennek a könyvnek olyan kisugárzása volt, hogy ha akartam se tudtam volna nem szeretni. MInden sorát faltam és imádtam! Mikor még meg se jelent, hanem január környékén olvastam az idézeteket már akkor tudtam, hogy szeretni fogom. És nem tévedtem! És most egyszerűen összevagyok törve, amiért fogalmam sincs, hogy mikor lesz folytatása :(
A könyv olvasása közben nevettem és boldog voltam, meghatódtam, reménykedtem aztán az egy pillanatra elveszett és összetörtem, majd sírtam, sőt nem is egyszer… Aztán az epilógus olvasása közben feltámadt bennem ismét a remény spoiler Nagyon sok mindent kiváltott belőlem ez a könyv és úgy gondolom, hogy ez a „feladata” egy könyvnek: hogy hasson az olvasókra.
Annyira imádtam, nem gyakran fordul elő velem, hogy egyhuzamba elolvasok egy könyvet de ezt lehetetlen volt letenni. Sokkal jobb volt mint amire számítottam.
Azt is tudni kell rólam, hogy nagyon (iszonyúan) ritka mikor újraolvasok egy könyvet de ebben biztos vagyok, hogy még meg fog fordulni a kezemben! Határozottan kedvencem lett!
Szavakkal se tudom kifejezni, hogy mennyire imádtam egyszerűen tökéletesen volt megírva, a stílus maga, az hogy néhány hétköznapi beszélgetés is megesett benne… teljesen magába szippantott a történet. Mintha ott lettem volna velük…
Nem okozott csalódást ez a könyv, sőt hatalmas meglepetés volt számomra.

Hogy most hogy érzem magam?
Össze vagyok törve teljesen és közben annyira vagyok boldog, hogy nem tudom sírjak-e vagy nevessek.

Kedves @Riley_Baker!

Eszméletlenül köszönöm, hogy megírtad ez a könyvet! Hatalmas élmény volt megismerni Kisha és Derrick múltját a baleset előtt. Legszívesebben a nap hátralevő részében sírnék és a könyvet lapozgatnám, mert egy pillanat erejéig tényleg elhittem, hogy spoiler Ismerem magam és most néhány napig ezen fogok kattogni és legfőként azon, hogy mikor lesz rendelhető a folytatás. Elképesztő történetet írtál meg nekünk, amiért nagyon hálásak vagyunk! Köszönjük, tényleg! Nagyon!
Úgy olvastam volna még tovább! Úgy tökéletes ez a történet ahogy van! Játszott ez a könyv az érzéseimmel és milyen jól tette! Úgy beleéltem magam, letehetetlen volt. A végén annyira sírtam, hogy féltem eláznak a lapok…
Ez egy feledhetetlen történet volt felejthetetlen karakterekkel!
És köszönöm, hogy lesz folytatása, nem tudom, mi lenne velem ha nem tudnám, hogy lesz. ❤

Még egyszer köszönöm, hogy megírtad:
Viki

Zsófia_Unger>!
Riley Baker: A Happy End után

A könyv eleje kicsit eseménytelen volt, de aztán beindult a történet és teljesen magával ragadott. Ez az első ilyen témájú könyvem, de nagyon tetszett. Elgondolkozatott, hogy én hiszek-e a sorsban és abban, hogy mindig megtaláljuk-e a lelki társunkat. Néhol a szereplőkkel együtt nevettem, aztán sírtam. A végén pedig teljesen kikészültem, hogy nincs tovább! Már legszívesebben holnap olvasnám a folytatást!

KrenczNóra IP>!
Riley Baker: A Happy End után

Gondolkodtam, hogy aludjak-e rá, vagy értékeljem azon melegében, hogy becsuktam a könyvet. Nem tudom, mit is érzek vele kapcsolatban. Értem a történet motivációját, és látom is, hogy a felépítése arra szolgál, hogy meglepje az olvasót. Van benne energia, van benne lelkesedés és szenvedély. Sodró lendületű, fiatalos, és egy lélegzettel kiolvasható regény. Tetszett. Vitt magával, és nem eresztett el, mégis bizonyos időközönként hiányérzetem volt. Valami pluszt hiányoltam, de nem tudom, mi az. Az alapötlet nagyon jó. Szeretem az elvontan értelmezett témákat, de nekem ez mégis kicsit kusza volt, és valahogy úgy érzem, nem kaptam meg mindent. Ahj, olyan fura ez így, de kettős érzéseim vannak, és egyiket sem tudom háttérbe szorítani.

cintiblogol>!
Riley Baker: A Happy End után

Miért kellett ennek a regénynek ennyire rövidnek lennie? Próbáltam vele lassan haladni, de sajnos akár hányszor olvasok az írónőtől a szívig hatoló mondatai olyan szinten függőséget okoznak, hogy csak arra tudok gondolni, hogy tovább és tovább kell olvasnom. A Happy End után két fiatal elragadó szerelmi történetét mutatja be, amely után nem tudunk nem hinni abban, hogy igenis létezik első látásra szerelem. Adj esélyt ennek a fiatal de tagadhatatlan szerelmi történetnek ígérem nem fogod megbánni. Riley ismét egy csodát alkottál, már az olvasás előtt tudtam, hogy újra felejtetetlen pillanatokat fogsz nekem okozni a gyönyörű írásoddal, oda vagyok meg vissza Derrick és Kisha történetéért. Azonnal követelem a folytatást!

A teljes értékelés: https://cintiblogol.wordpress.com/2020/07/22/riley-bake…


Népszerű idézetek

ria_konyvei>!

A sorsunk mindig utol fog érni bennünket. Miért akarnánk tenni ellene?

239. oldal

Dsheavenofbooks>!

Már nem akartam megállítani az időt, hiszen tudtam, hogy nincsen hatalmam felette. És különben is, egyszer minden történet véget ér, csak sajnos van, amelyik hamarabb.

Dsheavenofbooks>!

Egyszer lesz talán olyan, hogy a mi időnk. Nem tudom, hogy mikor, de azt igen, hogy el fog jönni.

Riley_Baker IP>!

Annyit olvasunk a szerelemről, és mégis… Amikor ott van az orrunk előtt, rájövünk, hogy még csak a közelében sincs mindannak, amit sejteni véltünk.

Dsheavenofbooks>!

Szinte meg tudtam volna tapintani a levegőben ennek az egyszerűnek tűnő, boldog pillanatnak a rózsaszín fellegeit.

Riley_Baker IP>!

-Idegesítelek?
– Egy kicsit.
– Tudtam én, hogy érzel irántam valamit.
– Na pontosan ezért idegesítesz.

Jenei_Fanni>!

Megérkeztél az életembe. Az időutazásban ugyan nem hiszek, de a lélekvándorlásban igen. Szerintem, ha valakiknek egyszer az egyik életükben nem sikerül egymásra találniuk, akkor a következő életükben újra találkozni fognak. És ez így megy egészen addig, amíg újra meg nem találják egymást. Amíg be nem teljesül az egész. A sorsunk mindig utol fog érni bennünket. Miért akarnánk tenni ellene?

Jenei_Fanni>!

Hogy újra kezdeném-e? Ha ott lennél velem, bármikor.

Riley_Baker IP>!

– Ha választanod lehetne, akkor melyik napot élnéd át újra?
– Amikor lövésem sem volt arról, hogy ki is az a Kisha Raids és rohadt boldog voltam.
Lesütöttem a szemem miközben próbáltam lenyelni a felgyülemlett gombócot a torkomban.
– De – kezdett bele halkan – Újraélném az összes azt követő nappal együtt.

Booklover_31>!

Az emberek értelem nélkül élik az életüket. Komolyan vesznek lényegtelen dolgokat és átsiklanak az igazán lényeges pillanatok felett.

239-240. oldal


A sorozat következő kötete

A Happy End után sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Karen Chance: Holdvadász
Kerstin Gier: Zafírkék
Gabriel Wolf: Kellünk a sötétségnek
Diana Gabaldon: Szitakötő borostyánban
Sandra Regnier: A sárkányok titka
Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea
Karen Marie Moning: A Felföld ködén túl
Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem
Guillaume Musso: Holnap
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége