Igaz 65 csillagozás

Riikka Pulkkinen: Igaz

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy ​jól szituált felső középosztálybeli finn család. Elsa, a feleség, aktív éveiben elismert pszichológus volt; a férj, Martti, neves festőművész; lányuk, Eleonoora orvosként dolgozik.
Elsa hamarosan meg fog halni. Férjének és lányának hozzá kell szoknia a gondolathoz, hogy elveszítik őt, miközben megpróbálják a lehető legszebbé tenni a hátralévő hónapokat.
Eleonoora lánya, Anna még keresi a helyét a világban. Szívesen figyel meg számára ismeretlen embereket, hogy megpróbálja kitalálni a sorsukat. Számára a valóság csupa megtörtént és lehetséges történet. Egy nap Elsa említést tesz neki Eeváról, a lányról, aki egykor Eleonoora bébiszittere volt, és akinek sorsáról Anna nagyszülei évtizedeken keresztül hallgattak.
Eeva elfelejtett története, amelyet egy egyes szám első személyben beszélő fiatal nő mesél el, apránként bontakozik ki az olvasó előtt. A regényen belüli regényben, melynek kulcsmozzanatai izgalmasan játszanak egybe Anna jelenbeli történetével, az… (tovább)

Eredeti cím: Totta

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Gondolat, Budapest, 2013
320 oldal · ISBN: 9789636934811 · Fordította: Panka Zsóka

Enciklopédia 46

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs


Kedvencelte 10

Most olvassa 1

Várólistára tette 119

Kívánságlistára tette 66

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Riikka Pulkkinen: Igaz

Szerelembe esés és az élettől való búcsúzás Finnországban, jeges vizű tavakban gázolva, a szauna forró gőzébe burkolózva. Virágzó almafák, az áfonyás pite és a fahéjas csiga íze és illata, a fenyőhasábok roppanása a kályha tüzében. Az északi táj valamennyi érzékszervre ható, erős jelenléte szövi át ezt az ösztönös női érzékenységgel megírt regényt, miközben a művészet, a festészet, az alkotás folyamata is nagy szerepet kap.
A belső tájak ábrázolásához ugyanilyen finoman fog hozzá a szerző, főleg az érzelmi érintettség megrajzolása az erőssége, a vonzalom születése, az ezer apró jel, a szinte öntudatlan sodródás a másik ember felé, ami egy ponton túl már visszafordíthatatlanná válik. Ugyanilyen szép a kötődés kialakulása a kisgyerekekkel is, akiket a szereplők gondjaira bíznak, a kis kezek szorítása, megható kapaszkodása felkelti a gondoskodás vágyát, megalapozza a kölcsönös bizalmat.
A történet három generáció asszonyairól szól. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő nagymama élete utolsó napjaira hazaköltözik otthonába, a családtagok küzdenek a gondolattal, hogy nem sokáig lesz már közöttük, és a halál közelsége fokozatosan felszínre hozza a családi titkokat. A festő nagypapa több évtizeddel ezelőtti szerelmi kapcsolata a gyermekére vigyázó egyetemista lánnyal látszólag már régen feledésbe merült, és mégis minden nemzedék hurcolja tovább magával valamilyen formában.
Kétféle jellegzetes női szerep áll szemben egymással, a céltudatos, racionális, főleg a karrierjére koncentráló, családját erős akarattal összetartó asszonyé, és a sokkal lágyabb, ösztönös, érzelmeibe teljesen belefeledkező nőé.
Tetszett, hogy a szerepek határai nincsenek kőbe vésve, a tudományos pályáján sikeres feleség később visszanyeri játékosságát, könnyedségét, és nagymamaként átélheti azt a kiteljesedést, ami anyaként nem sikerült neki, és a pusztító szerelemből is van kiút, ha nem is mindenki számára.
A kötet erőssége maga az írásmód, ami úgy kúszik az olvasó bőre alá, mint egy fülbemászó dallam, sok-sok apró képpel, hasonlattal, álomszerű lebegéssel, Észak tomboló nyarával, és az élet és a szerelem múlásának halk szomorúságával.

10 hozzászólás
Annamarie P>!
Riikka Pulkkinen: Igaz

"Az egész így kezdődik.
Itt vagyok hát. Az ajtóban állok, megnyomom a csengőt. "

Minden így kezdődik, egy csengetéssel, egy megérkezéssel, és minden úgy végződik, ahogy ez a könyv maga, életünk végével, a halállal.
Elsa, a neves gyermekpszichológus életének végéhez érkezett, otthon, családja körében éli meg utolsó napjait. Ott van mellette férje, a festőművész Martti, a lánya Eleonoora, aki maga is orvos, és két unokája Maria és Anna. Elsa napjait a hullámzás jellemzi, vannak rosszabb napok, fájóak, de vannak olyan, amikor ugyanolyan az idős nő, mint korábban. Ezeken a napokon pedig mindenki úgy éli meg az együttlétet, mintha ez lenne az utolsó alkalom. Egyszerű dolgok ezek, semmi különös; kocsikázás a tengerhez, közös étkezés, piknik. Egy ilyen alkalommal, mint egy láthatatlan szellem belopakodik közéjük a múlt egy alakja, Eeva, Eleonoora gyermekkori bébiszittere. Anna, aki éppen egy megszakadt szerelmi kapcsolat sérüléseitől szenved, érzékenyen reagál a hallottakra. Eeva és Martti ugyanis egymásba szerettek, és bár újból és újból próbálták megszakítani kapcsolatukat, képtelenek voltak meglenni egymás nélkül. Végül egy szörnyű tragédia vetett véget kapcsolatuknak, de ennek pontos képe csak lassan tárul fel az olvasó előtt.

Több dolog is megérintett a regényben. Egyrészt itt van ez a végső búcsú, egy felkészülés Elsa halálára, ami szerintem nagyon szépen és érzékenyen lett megmutatva. Másrészt a múlt titkainak kezelése, vagy még inkább feldolgozása. A soha meg nem élt lehetőségek, a vágyak és titkolt szerelmek sorsa. Ezek hogyan épülnek be a személyiségbe, a kapcsolatokba? Hány igaz érzésnek kell végleg meghalnia velünk életünk végén?
Millió kötelezettségem miatt nem tudtam úgy haladni az olvasással, ahogy szerettem, volna, és ennek oka nem elsősorban az izgalmas cselekmény, hanem az apró kis részletekből felépülő történetmesélés, és kivételes hangulatteremtés volt.

Bővebben:
https://annamarie-irkal.blogspot.com/2020/10/pulkkinen-…

6 hozzászólás
nola P>!
Riikka Pulkkinen: Igaz

Különleges regény. Csupa hangulat-buborék, színek, illatok, fények, benyomások gyönyörűen megírva. Ilyenkor mindig sajnálom, hogy a fordító neve nem kerül a borítóra, mert ez bizony az ő érdeme is. Köszönet Panka Zsókának.

És köszönet az írónőnek, aki magával vitt erre az utazásra. Utaztunk időben, térben, utaztunk lélektől lélekig, születéstől a halálig, és a zseniálisan felépített párhuzamnak köszönhetően ez a melankolikus, kissé fájdalmas utazás mégis valamiféle örök körforgás képét villantotta fel. Talán még én sem értem magam egészen, hogy mindez miért nem hatott rám nyomasztóan. Az árulás, titkok, fájdalom, veszteség csupán egy-egy sötét árnyalat volt a többi ezernyi árnyalat közt, és mikor becsuktam a könyvet csak arra gondoltam: igen, ez a borzalmas és szépséges valami, ez az élet.

2 hozzászólás
AeS P>!
Riikka Pulkkinen: Igaz

Ó, anyám!
Az enyém, a tiéd, minden lánygyermeké a földön. Ó, anyáink, és szerelmeink anyjai, és az a sok furcsa, meg-megdöccenő, néha majdnem tökéletes, néha pokoli viszony, ami közöttünk lehet. Ó, anyák, akik leszünk vagy vagyunk, hányszor fogjuk még elrontani!
És milyen jó, hogy nem csak egy pusztító szerelemről szól ez a könyv (mert arról is), és nem csak azt cipeled magaddal fejezetről fejezetre, szinte csömört kapva tőle, hanem a szintén nem vidító, de a szerelmi témát pontosan ellensúlyozó másikat is, az anyákat – ami most ebben az értékelésben előtérbe nyomakodott, pedig akartam írni a padlón fekvős szakításról is, de minek, ha Pulkkinen úgyis leírta tökéletesen.

2 hozzászólás
Éva_Bátka>!
Riikka Pulkkinen: Igaz

Nem tudom, létezik e olyan olvasási válság, amikor tudod, hogy az adott könyv pont olyan, aminek tetszeni kellene, és mégis kínkeservesen haladsz vele. Hogy ez történt e, vagy egyszerűen csak túl szenvtelen és túlságosan erős volt a finn távolságtartás ebben a könyvben, már sosem tudom meg.
Szépen megírt gyönyörű történet, ugyanakkor sokszor éreztem egyszerű, lényegtelen mondatokat is a túlírtság cirádáiba fordulni.
Sokrétű, sok sorsú családregény, amelyben minden karakter egy kicsit áldozat, és elkövető is egyben. Ezt a fajta emberi hétköznapiságot általában nagyon szeretem, mert minden hibánkkal együtt azonnal azonosulni tudunk, és érezni a szereplők érzéseit, gondolatait. Itt, ez valahogy nem lett így. Mindenki megmaradt hűvös, és távolságtartó.
Az elmúlás, a megbocsátás, a megcsalás, az anyai mellőzés, a szeretet különböző formái, a különböző generációk sorsának ismétlődő szimbólumai mind csodásan megjelennek Pulkkinen soraiban. Ugyanakkor a végére mégiscsak azt éreztem, ez egy szerelmi háromszög története, minden más igazán fontos dolog, menetközben lefejtődött a történetről.

csucsorka IP>!
Riikka Pulkkinen: Igaz

Ha az ember 590 forintért vesz könyvet, aminek a szerzője finn, az életben nem hallott róla semmit sem, nos akkor elég alacsony elvárásokkal áll neki olvasni.
Így esett ez velem és az Igazzal.
És nem tudom, hogy végül azért tetszett-e ennyire nagyon, mert annyira keveset vártam tőle, vagy önmagában is “kiharcolta” volna ezt az érzést… De az én lelkemnek ez most nagyon jólesett. Talán kellenek az ilyen hallgatag könyvek a hangos bestsellerek mellé. (Amik megjegyzem valahogy majdnem mindig csalódást okoznak…)

Történet három generációnyi nőről, elengedésről, gyászról, kapcsolatokról, házasságról, változásokról, nőiességről, hűségről és hűtlenségről(?), öregedésről; szövevényes anya-lánya kapcsolatokról… az életről, úgy és akkor, ahogy engem épp baromira érdekel.

Tudom, hogy felszisszenünk, ha azt mondom, ‘női regény’ – de ha egyszer az!
Ízig-vérig nő(i).
Annak a tragédiájával, hogy a nagymamánk ritkán anyánk anyja, és hogy az a földöntúli jó és összetartozás-érzés, ami egy unokának jut, nem biztos, hogy ugyanattól (?) a nőtől jut(ott) az anyának is. Az ilyen kapcsolatok miatt tele van a könyv ismétlődő háromszögekkel – féltékeny nőkkel és középre szorult gyerekekkel.
Generációkon át ki nem gyomlált hibákkal; felszínen lebegő, magukat meg-megmutató, mindent összekuszáló (fél)titkokkal.
Megpróbálhatjuk megérteni egy szerető ész/szívjárását.

Ezek mind benne vannak ebben a regényben, és lehet, hogy több is – dolgok, amiket csak sokadik olvasásra, más életszakaszomban fogok kiragadni belőle. Én ezeket szedtem össze, de érdekelne, mások mit találtak ebben a feneketlen kincsesládában, ami az Igaz.

Szívből ajánlom mindenkinek, hogy merüljön el a gyönyörűen szőtt (de egyáltalán nem giccses és túlírt) mondatokban és gondolkozzon el azon a rengeteg dolgon, amit az Igaz elindít benne.

Én nagyon hálás vagyok ezért a semmiből ölembe pottyant ajándékért, amit a regény olvasásától kaptam. Nem csak az idei évem kedvence lett. Nem is tudtam, hogy hiányzott egy ilyen érzés, míg ez a könyv meg nem érkezett.

8 hozzászólás
Azsa IP>!
Riikka Pulkkinen: Igaz

Az emberek magukban hordozzák az összes korábbi énjeiket.

(Hamar, frissiben, a karcok közben! – mondom magamnak, hamar elillannak ugyanis a karcok közben frissiben le nem jegyzett gondolatok. Hát még az olvasás közbeniek! Az Igaz-zal, Riikka Pulkkinen regényével nehogy így történjék! Igyekszem hát beteljesíteni – habár számomra most is a karcok, idézetek az igazi Igaz-i értékelés –: most ne maradjon írott malaszt ötcsillagos-kedvenc értékítéletem. Olvasás, karcok-idézetek, értékelés – ez a helyes sorrendem, többször leszögeztem magamban. Nehéz azonban megtartani. A Moly leküzdendő mellékhatása, hogy már olvasás közben kész a fejben a kész értékelés, holott fordul(hat) még a kocka nemegyszer. Igyekszem ellene hatni e mellékhatásnak. Mert meg kell adni a sanszot nemcsak az in medias resnek, de az ab ovonak és az ad malanak* is. No de mindezt csak zárójelben, nem tartozik Riikkára, Elsára, Eevára, Ellára (Eleonoorára), Annára – hogy csupán a regénybeli főhősnőket említsem –, hogy leküzdöttem idő előtti értékeléslázamat.)
Az Igaz igaz történet – a szó nem a valóságot híven tükröző, hanem a lényeget híven tükröző értelmében. Három nemzedék női egymásba játszva gombolyítják a regénytörténetet, s az előérzett tragédia fonalát. Különös igeidőben mesél a szerző. spoiler
Riikka Pulkkinen kiváló érzékkel rejti el regényében a láttató kapaszkodókat a történet teljes befogadásához. Igazi varázsló. Szavakkal fest. spoiler Azt sejteti az olvasóval, nem erősség-gyengeség kérdése, hogy hova, mire jut az ember. Apró lépésekből áll össze az út. Az apró lépések irányítottsága, iránytalanítottsága további apró lépésekből áll össze. A regény nem tör pálcát az útvesztés fölött. Az útvesztés egy a lehetséges utak közül – ezt érezteti. Nem keresi, ki a hibás az útja vesztésben. Hisz mindig mindenki „hibás”, ahogy soha senki sem „hibás”, ha valakit elveszítünk.
A regény nem kérdezi, mi lett volna, ha…? – ez emeli magasra számomra az üzenetét, ha ugyan üzenni akar. Nem hiszem. Mesélni akar. Nem, nem akar. Mesél. Szerettem, amit mesél, ahogy mesél, amit nem mesél el, ahogy nem meséli el. És szerettem, ahogy a részletek mögött megbújik az egész. A belvilág mögött a külvilág, csupán jelzés szintjén. A regény idősíkját tökéletesen a magaménak érezhettem. Elsa és Martti a szüleim idejét, Eleonoora és Eero a magamét, Anna és Maria a gyermekeimét helyezi a bárhol játszódható térsíkra. Talán ezért is szerettem úgy a regényt. És még sok másért. Főként, hogy igazi kincskeresővé, aranymosóvá válhattam, megkaptam ennek lehetőségét, csak élnem kellett vele.
Elgondolkodom értékelésem írása közben a könyvek megfelelő pillanatban hozzám érkezése felől. Arra jutok, hogy egy mű be nem fogadására sosem lehet mentség a nem megfelelő pillanat. Ahogy a „rossz-időben-rossz-helyen” moralizálás, úgy vélem, ez is csupáncsak kibúvó. Egy mű értéke nem inoghat ily esetleges alapokon. Ha az „időben-helyen” gyakorta lehet is „hibás”, nyilvánvalóan a „hiba” alapvetőn bennünk, olvasókban eredezik, ha átengedjük magunkat a külső tényezőknek. Az Igaz-zal nekem hibátlan volt a téridőm-időterem, és azt hiszem, a befogadó- ezáltal felfogóképességem is. A tökéletes jó csillagzat – ami természetesen megint csak kibúvó. Kibúvó az alól, hogy egyszerűen ennyit írjak: „Az Igaz egy jó regény. Jó olvasnom, jó benne lennem, jó magamra vennem, jó fájdalmát éreznem, jó rajta elgondolkodnom, jó tőle magamban hibát keresnem-találnom, jó erre feloldozását kapnom, jó a szerelmet hasonlóan felfognom, jó kislánynak újraéreznem magam, jó, jó, jó…” Mert aki értékel, az nemcsak az értékelt műről értekezik, hanem belecsempészi önmagát, önigazolja, önerősíti, önszépíti magát a műhöz való viszonyát illetően. Következésképp mindaz, amit eddig idejegyeztem, és amit eztán ide fogok azon kívül, hogy kedvencként szerettem, szeretem a regényt, csupán körítés, bár az Igazat köríteni is jó.
Hogy az értékelésem mit adhat a leendő olvasó számára? Ha valamit adhat is, se többet, se kevesebbet ennél a valaminél. Mert a kulcs mindig az olvasó kezében van. Vagy a szemében. Vagy a fejében. Vagy a szívében. Vagy a kezében, szemében, fejében, szívében együtt. Nekem ez az együtt sikerült most. Mint mondtam, jó volt a csillagzat ahhoz, hogy a kulcs a saját kezemben, szememben, fejemben, szívemben készen álljon, hogy a regényt megfelelőképpen befogadjam. Köszönet Riikka Pulkkinennek, de megszerettem billentyűzni ezeket a duplaiket, dupla-duplakákat!, hogy mindezt is megmutatta. Vigyázok eztán nagyon az olvasókulcsomra. Másolok belőle sokat, lábtörlők alá, ajtófélfák fölé…

Képaláfestés: https://moly.hu/karcok/1517281

* https://hu.wikiquote.org/wiki/Latin_sz%C3%A1ll%C3%B3ig%C3%A9k

kriszet_Paulinusz P>!
Riikka Pulkkinen: Igaz

„Az emberek közötti kapcsolatok hálózata olyan, mint a sűrű erdő. Vagy talán maguk az emberek, ők is olyanok, mint az erdő, ösvények nyílnak bennük, egyik a másik után, ösvények, amelyek ismeretlenek maradnak mások számára, csak azoknak nyílnak meg, akik véletlenül odakeverednek.”

Ritka szép könyvet értékelhetek. Csodás nyelvezettel, elandalító szépséggel mesél felnőttekről, gyerekekről, halálról, szerelemről, életről, elmúlásról. Nem éreztem a szomorúságot, nem kellett sírnom, de mégis megjelölt engem a szöveg, kiválasztott, egészen belémköltözött, minden lélegzetét én fújtam ki.

" – Biztos, hogy ezen a nyáron történni fog valami – mondja. […[
– Ezen a nyáron a régi világ összedől, és újat építünk a helyébe."

Gudmundur P>!
Riikka Pulkkinen: Igaz

Kicsit elbizonytalanított a regény címe: nagyon ambiciózusnak tűnt, meg elég rossz természetem is van, rögtön a hamisságot kezdem el keresni ott, ahol nagybetűvel hirdetik az igazságot… Kár lett volna, ha a nem túl szerencsés címválasztás eltántorít az olvasástól, mert szép, egyszerűen emberi az elmesélt történet, s mindez skandináv díszletek között játszódik. Az érzékeny témák ellenére a regény szerencsére nem esett túlzásokba, ízléssel és mértéktartóan nyúlt a nehéz témákhoz. Az visszafogott történetvezetés, az intim közelségbe hozott, hétköznapi élethelyzeteket bemutató családi jelenetek, és a romlatlannak ábrázolt finn táj szinte elandalított olvasás közben. A felszín alatt, a családtagokban és a családtagok között azonban igazi dráma zajlik, s az előbb említett intimitás valahogy be is vont a történetbe, folyamatosan, újra és újra állásfoglalásra késztetett.
Nekem sokáig egy zavaró momentum volt a regényben: spoiler, de az utolsó fejezetekben számomra ez a szál is a helyére került. Az én olvasatomban spoiler Szép. Akkor is, ha nem igaz.
Nagyon kellenek (nekem) az ilyen könyvek: amelyek méltósággal, megértéssel, gyarlóságaik iránti elnézéssel fordulnak a szereplőikhez; valahogy, ha ilyen szűrőkön át pillanthatunk be hétköznapi emberek életébe, abból végül csak felsejlik valamiféle igazság, az emberek közötti kapcsolatok egyszerű, tiszta rajzolata.

Nikolett_Kapocsi P>!
Riikka Pulkkinen: Igaz

Különös hangulatú könyv. Lassan, apró képekből, kis emlékbuborékokból, illatokból és színekből kibontakozó párhuzamos történetek. Egy látszólag irigylésre méltó, elismert értelmiségi család története és a külső burok mögött rejtőző több évtizedes traumák. Egyszerű, letisztult mondatok, amelyek mégis hatalmas érzelmeket fejeznek ki a szeretetről, elmúlásról, elfogadásról, továbblépésről. Kavarogtak bennem a gondolatok és még napokkal később is a történet hatása alatt álltam.

A borító szerintem jól visszatükrözi a könyv hangulatát.

>!
Gondolat, Budapest, 2013
320 oldal · ISBN: 9789636934811 · Fordította: Panka Zsóka

Népszerű idézetek

Aquarius P>!

Mindig lesznek pillanatok az életben, amikor úgy érzed, hogy a világ úgy áll előtted, akár egy kibontásra váró ajándék.

34-35. oldal

6 hozzászólás
Amadea>!

– Egy nőnek csak két dologra van szüksége az életben: humorra és egy piros magassarkúra – mondta. – A doktori cím előnyt jelent, de nem feltétel.

183. oldal

10 hozzászólás
szadrienn P>!

A sejtés először csak árnyalatnyi volt, akár egy illat, olyan megfoghatatlan, mint egy benyomás valakiről, akivel csak néhányszor találkoztunk, valakiről, akit még nem ismerünk, de már elkezdtünk gondolni rá, anélkül hogy a gondolat tudatosodott volna bennünk.

13. oldal

szadrienn P>!

[…] élvezd ki ezeket a gondtalan napokat. Mindez csak álom, de neked még nem kell felébredned. Még tíz év, és felébredsz magadtól; újabb öt, és harcolni fogsz az ébredés ellen; újabb tíz, és megelégszel azzal, amid van.

34. oldal

Annamarie P>!

Elönt a boldogság, bebújik az ujjaim hegyébe.

128. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
5 hozzászólás
Annamarie P>!

Szeptember van, az ég magas kupola, a levegő áttetsző. A város még mit sem sejt a télről.

127. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeptember
Annamarie P>!

A mosott ruha egész idő alatt a szellőzőablakokban szárad, a végtelen keddek egyhangúságát ünneplő zászlóként.

171. oldal

Annamarie P>!

Senki mást nem szabad a saját túlélésünk zálogává tenni.

235. oldal

Amadea>!

Álmokból szőttek minket, az álmokat pedig belőlünk.

146. oldal

Éva_Bátka>!

Az élet úgy kezdődik, hogy elengeded magad.

221. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet

Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: Confess – Vallomás
Jennifer Probst: Elhibázott házasság
Kate Morton: Az órásmester lánya
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Visszatérünk
Guillaume Musso: Egy párizsi apartman
Bauer Barbara: A fényfestő
Emylia Hall: Nyarak könyve
Sabine Durrant: Így emlékezz rám
Margaret Atwood: Macskaszem
Sienna Cole: Lefelé a folyón